Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-08 / 6. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 2000. január 8., szombat Elbocsátások, kinevezések Tegnap adta át Stumpf István kancelláriaminiszter IS pályázatot nyert közigazgatási hivatalvezetőnek a megbízólevelét Budapesten és Csongrád megyében még nem született döntés, ezért újabb pályázatot írnak ki. A kinevezések január lsével hatályosak, a hivatalok ekkortól kerültek át a belügyminisztérium irányítása alá. Stumpf István szerint fontos lépés a közigazgatási hivatalok felfrissítése, s ebben jelentős lépés, hogy pályáztatással kerültek tisztségükbe az új, vagy éppen régi hivatalvezetők. A18 elkelt helyen 12 régi és 6 új vezető kapott kinevezést. A MÉH továbbra is segíti a hivatalok munkáját, de január 1-jétől a belügyi tárca gyakorolja az irányítási jogokat. Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára úgy nyilatkozott: a megújult feladatkör ellátásához új típusú, más szemléletű vezetőkre van szükség. A pályáztatásra ezért került sor. Nem tartja jónak, hogy a magyar állam- igazgatás fontos pozícióiba megmérettetés nélkül „betono- zódjanak be”, akik egyszer odakerültek. A közigazgatásból hiányzó versenyvizsga-rendszer, valamint a területfejlesztési törvény végrehajtásához szükséges, az eddigitől eltérő szemlélet tette elkerülhetetlenné a versenyeztetést - érvelt az államtitkár asszony. Kijelentette, hogy szó sincs az ellenzék által hangoztatott politikai tisztogatásról. Szalóky Eszter A rendszerváltozást védik A szabaddemokraták bíznak abban, hogy vlssza- szerzik szavazóikat. Szükség van ugyanis egy liberális alternatívára - állítja a pártelnök, Magyar Bálint. A politika morális megújítását, az adórendszer átalakítását, ü- letve a közigazgatás, az egészségügy és az agrárium korszerűsítését sürgeti az SZDSZ. Magyar Bálint pártelnök elismerte, hogy parlamenti je- lenlé-tükből idén is többnyire kérdések és • interpellációk gyártására futja, de mint mondta, más eszközöket is bevetnek elveszett szavazóik visszaszerzéséért. A szabad- demokraták már javában dolgoznak a korszakváltás programján, derült ki szavaiból, miközben óvják a rendszer- váltás eredményeit. Felemelték szavukat, ha azt érzékelték, hogy a kormánypárti politikusok saját magukra nézve más mércét alkalmaznak, mint amilyet az átlagpolgártól elvárnak. Magyar hangsúlyozta: 2000-ben is erélyesen fel fognak lépni a kormánynak a parlament működését, az ön- kormányzatok önállóságát, vagy a sajtó szabadságát korlátozó lépései ellen. Javaslatokkal és törvénytervezetekkel bombázzák a koalíciós pártokat annak érdekében, hogy az Országgyűlés elfogadja végre a rég megígért adó- és költség- vetési reformot, valamint a közigazgatást, az egészségügyet, illetve az agrárágazatot ténylegesen segítő intézkedéseket. A pártelnök ez ügyben mégsem optimista, mert mint mondta, az Orbán-kormány másfél éve alatt benyújtott 23 törvényjavaslatukból és 19 országgyűlési határozati javaslatukból mindössze egynek a tárgyalását támogatta a koalíció. Ezért is döntöttek a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése érdekében úgy, hogy népi kezdeményezést indítanak. (Takács) Engedményes könyvvásár a József Attila Könyvesboltban január 10-tó1 Kaposváron, a Fo utcában. Megújult készletünkkel és új Magyar Könyvklub szolgáltatásunkkal a Somogy Áruházba költöztünk. (4676) Egy-egy vonat reggel és este, csak az alapellátást segítik a tehervonatol^, 100 milliót veszít naponta a MÁV A többhetes egyeztető tárgyalások ellenére szinte biztosra vehető, hogy hétfőn sztrájkolni fognak a vasúti dolgozók. Rajtuk kívül a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói két órára, a Volán busz-vezetői 15 percre szüntetik be a munkát. Bérkérdésben a pénteki egyeztető tárgyaláson sem közeledtek az álláspontok a MÁV és szakszervezetei között. A tárgyaló felek abban megállapodtak, hogy mind a reggeli, mind az esti órákban minden irányban egy-egy szerelvény viszi majd az utasokat. Ezen kívül napi 16 tehervonat biztosítja a lakosság alapellátását. Élelmiszert, élőállatott és vérkészítményt igen, tüzelőanyagot nem szállítanak majd ezek a vonatok. Nem járnak a munkabeszüntetés alatt az InterCity és postavonatok, illetve a nemzetközi járatok. A külföldről érkező szerelvényeket nem is fogadják a határállomásokon. A vasúttársaságnak körülbelül 100 millió forint veszteséget okoz egynapi sztrájk. A három reprezentatív szakszervezet hatvan órára hirdette meg a munkabeszüntetést, amely vasárnap éjféltől lép életbe. A már korábban megkötött sztrájkszövetség értelmében hétfő hajnalban munkakezdéstől két órán át nem közlekednek majd Budapesten a buszok, a villamosok, a trolik, és a HÉV még akkor sem, ha addig a BKV dolgozóinak érdekképviseletét ellátó szakszervezetnek sikerül megegyeznie munkáltatójával. A Volán buszvezetői 15 perces szolidaritási sztrájkot tartanak ugyanebben az időben. A vasúti dolgozók érdek- képviseletei készek a további tárgyalásokra, akár még vasárnap is - nyilatkozta Borsik János. A Mozdonyvezetők Szak- szervezetének ügyvezető alel- nöke úgy látja: a MÁV kommunikációs harcba kezdett, a november 9-e óta folyó tárgyalásokon a vasúttársaság nem mutat készséget a megegyezésre. A MÁV ajánlata az elégséges szolgáltatásra elfogadhatatlan, amennyiben továbbra sem lesz egyezség, a szakszervezetek által megfelelőnek tartott vonatmennyiséghez lesz kénytelen igazodni a vasúttársaság. Horváth Magdolna Hétfő hajnaltól csendesek lesznek a pályaudvarok fotó: feb Vihar a környezetvédelemnél Zajos az élet a környezetvédelmi tárca körül: nem az EU-ország-jelentésben hiányolt jogszabályokon dolgoznak, hanem össze-rúgták a port a zöldszervezetekkel, lemondott a fideszes közigazgatási államtitkár, s még a sportszervezetek egyébként dicséretes pénzügyi támogatásába is némi szépséghiba csúszott. Mint ismeretes, tegnap lemondott tisztségéről Medgyesy Balázs környezetvédelmi köz- igazgatási államtitkár. Ezt a lépését nyilván befolyásolta az a tény, hogy Pepó Pál miniszter az utóbbi időben többször is jelezte nyilvános fórumokon, hogy a fideszes szakember nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Medgyesy már a második ezen a poszton, aki otthagyta hivatalát. Elődje, Tarlóczi Tibor kisgazda szakértő volt, aki csupán fél évig töltötte be ezt a helyet. Medgyesy belső emberként, mint a tárca nemzetközi ügyekért felelős főosztály vezetője került az államtitkári székbe. Túri-Kovács Béla, a Környezetvédelmi Bizottság kisgazda alelnöke lapunknak elmondta: a tárca vezetőjének ajánlása alapján kívánnak dönteni Medgyesy utódlásáról. Információnk szerint az esélyesek közt felmerült Pazicski László jelenlegi kabinetfőnök neve. Róla bennfentesek úgy tudják, hogy annak a Molnár Lászlónak jó barátja, aki az FKGP választási kampányfőnöke volt. A kisgazda vezetésű Környezetvédelmi Minisztérium által a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kezelésében álló sportintézményeknek adott támogatás számos zöld szervezetet háborított fel. Szerintük leplezetlen összefonódásra utal az, hogy a természetvédelem céljaira elkülönített pénzből a Torgyán József elnökölte FTC-nek, illetve a sportegyesület által használt intézményeknek 35 millió forint jutott. Részt vett az állami támogatás odaítéléséről szóló szavazáson, de ellene voksolt Varga Márton, a Zöld Alternatíva nevű szervezet képviselője. Lapunknak elmondta, hogy a döntést hozó tárcaközi bizottságban a minisztériumok képviselői vannak többségben, a zöld szervezetek delegáltjai ezért érdemben nem tudják befolyásolni a pénzek odaítélését. Azonban nemcsak az ő véleményüket hagyta figyelmen kívül a többség, hanem a bizottság mellett dolgozó független szakértők jelentésében foglaltakat is, amely nem javasolta a természetvédelmi célú pénzek kiutalását az említett létesítményeknek. A környezetvédő szakember szerint a döntési mechanizmus jelenlegi szabályozása túl nagy teret enged a szubjektív véleményeknek, így fordulhat elő, hogy szakmai döntések helyett lobbi-érdekek jutnak érvényre. Vizsgálat megindítását tartja szükségesnek az ügyben a parlament ellenőrzési albizottságának elnöke, Fodor Sándor is, aki lapunknak elmondta: a hétvégén kapcsolatba kíván lépni kollégáival. Fodor szerint, ha kiderül, hogy szabályosan hozhatott az érintett tárcaközi bizottság a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó döntést, alckor nemcsak a mostani támogatásokat kell felülvizsgálni, hanem a döntési mechanizmus szabályozását is. Párt- politikai érdekek nem szoríthatják háttérbe a természetvédelem érdekeit - fogalmazott a képviselő. Hírek Sikeres év volt Az előző évet a külgazdaság sikeresen zárta, a külkereskedelem éves mérleghiánya várhatóan nem sokkal lesz magasabb, mint 1998- ban, amikor a passzívum 2,7 milliárd dollárt tett ki - mondta Balás Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Értékelése szerint a külkereskedelem áruszerkezete tovább korszerűsödött. Vizsgák lesznek A vasutas- sztrájk várható idején, azaz január 10-12. között továbbra is érvényesek az egyetemek és főiskolák által korábban meghirdetett vizsgaidőpontok. Azok a hallgatók, akik a közlekedési fennakadások miatt igazoltan maradnak távol vizsgáikról, mindenféle hátrányos következmény nélkül kérhetnek új időpontot, illetve vizsgarendjük módosítását. Az oktatási tárca felkérte a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy a vasutassztrájk következményeire figyelemmel biztosítsák az adott napokon a vizsgák zavartalanságát, illetve az érintett hallgatóknak adjanak lehetőséget a vizsgarend megváltoztatására. Szolidaritás A Vasas Szakszervezet 420 tagszervezete szolidáris a vasutasokkal. Tervezik, hogy egyes üzemekből munkaidő után a pályaudvarokra is kivonulnak. A szolidaritást azért tartják szükségesnek, mert a MAV-hoz hasonló, teljesítményarányos jövedelemnél alacsonyabb béremelés mértékadó lehet később a verseny- szféra munkahelyein is. A 6-7 százalékos béremelés ugyanis a reálkeresetek csökkenésével jár, ezért egy legalább 2-3 százalékos reálbérnövekményhez 10 százalékos alapbéremelést szorgalmaz a Vasas Szakszervezet a szakmában. Belvíz Tegnap 123 településen volt érvényben védekezési készültség, de több önkormányzat fokozat elrendelése nélkül végzi a belvizek elvezetését, a helyi vízkárelhárítást. Békés, Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megyében 26 településen III. fokú a készültség. A WRIGLEY Hungária Kft., az ORBIT rágógumik gyártója keres TERÜLETI KÉPVISELŐT Siófok környékéről. Az ideális jelölt 40 év alatti, érettségizett, gépkocsival rendelkező, megbízható, önálló munkavégzésre képes személy. A fényképes pályázatokat “Wrígley 4613’’jeligére _ a kaposvári kiadóba kérjük. Az esélyegyenlőséghez ma még göröngyös út vezet Korlátozott mozgáskorlátozottak Középületeink legkevesebb 57 esztendő alatt tehetők alkalmassá arra, hogy azokat a mozgáskorlátozottak akadálymentesen megközelítsék. Az átalakítások azonban akár 182 esztendőt is igénybe vehetnek. Egyebek mellett ezeket az adatokat tárta fel az az ombudSmani vizsgálat, amelyről tegnap tájékoztatták az újságírókat. Az elemzés a mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogainak érvényesülését vizsgálta, hogy miként tudják elérni a középületeket. Összegezte, hogy a fogyatékos személyek jogairól, esély- egyenlőségük biztosításáról szóló korábbi törvényeket időarányosan miként valósítják meg a gyakorlatban. Gönczöl Katalin szerint alapjaiban sérülnek az érintettek alkotmányos jogai. A tavaly júliustól decemberig készült vizsgálat során 7230 épület adatait rögzítették és az új jogszabályok óta kiadott 1702 építési engedélyt vizsgáltak meg. Az előbbiek csupán 18 százaléka felelt meg a mozgásukban korlátozottak elvárásainak és az utóbbiak közül 358 esetben nem vették figyelembe a hátrányban élőket. A jogszabályok szerint az akadálymentes közlekedés biztosításának kötelezettsége 2005. január elsejére a már meglévő középületekre is életbe lép. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa lapunk érdeklődésére nyugtázta: a változtatások anyagi vonzata egyelőre felbecsülhetetlen. Az összeg csupán akkor számítható ki, ha előbb a jogalkotásban és a jogalkalmazásban tapasztalt hiányosságokat és ellentmondásokat tisztázzák, a szükséges módosításokat megvalósítják. Ami bizonyos: a hátrányos helyzetben élő több százezer ember gondjának orvoslása - seregnyi öröklött környezeti adottság és gondolkodásbeli beidegződés miatt - mindmáig csigalassúsággal halad. A jelenlegi közhasznú épületek négyötöde a mozgássérültek (és a babakocsis kismamák számára ugyancsak) megközelíthetetlen. Cs. B. J. Nem elég a rendőrbér, de szigorítják az összeférhetetlenség szabályait Szigorúan ellenőrzött állomány Szigorúbban kívánják ellenőrizni - az Európában egyébként bevett gyakorlatnak számító - munkaidőn túli rendőri munkavállalást. A másodállás és a rendőri munka összeférhetőségének vizsgálata egyébként a Belügyminisztérium korrupcióellenes csomagjának része, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság idén kezdeményezi a teljes munkatársi állomány átvilágítását. A belső vizsgálat ötlete először 1998 szeptemberében merült fel a korrupcióellenes intézkedési csomag részeként. Az ORFK tervei szerint az ellenőrzésre ebben az évben kerül sor, amely átfogja a teljes rendőri állományt. A januárban kezdődő átvilágítás első eredményei körülbelül fél év múlva várhatók, de az már most látszik, hogy nem lesz minden rendben - nyilatkozta lapunknak az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László. A rendőröknek a szolgálati törvény szabályozza a másodállást. A többség engedélyhez kötött munkát végez a második munkahelyén, ám mivel átfogó ellenőrzés eddig nem volt, előfordul, hogy a szükséges engedély hiányzik. A szóvivő szerint várhatóan nem egy kollégájukat el kell majd tiltani az olyan másodállástól, amely korrupcióra adhat lehetőséget. Ilyen eset az, amire számos példa akad, hogy a rendőrök olyan szórakozóhelyen vállalnak, munkaidejükön túl őrző-védő szolgáltatást, ahová egyébként rendes munkaidőben ellenőrizni járnak. A rendőri munka vizsgálata is az ellenőrzés része: meg akarják szüntetni a rokoni összefonódásokat is, mert sokszor okoz problémát az, hogy olyan belügyi alkalmazottak vizsgálják egy-egy vállalkozás ügyeit, akiknek hozzátartozói dolgoznak az adott cégnél. A szolgálati törvény a másodállás vállalásának engedélyezésével továbbra is biztosítani kívánja a rosszul fizetett belügyi alkalmazottak számára a jövedelem-kiegészítést, de úgy, hogy a visszaélés lehetősége megszűnjön - mondta el Garamvölgyi László.