Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2000. január 8., szombat Sport 7 Formalitás lesz a visszavágó Pini Kaposvár SE-Kecskeméti RC 3-0 (16, 18, 12) Kevesebb mint egy óra le­forgása alatt magabiztos győzelmet aratott tegnap este a városi sportcsar­nokban a Pini Kaposvár SE férfi röplabdacsapata a Kecskeméti RC ellen a Ma­gyar Kupa legjobb 16 közé jutásáért vívott párharc el­ső összecsapásán. Kaposvár Remek mezőnymunkával ad­ta meg a a találkozó alap­hangját a Pini együttese. Mé­száros Péter vetődéses feladá­sát Urfi könyörtelenül bom­bázta a kecskeméti térfélre, majd ugyanő ásszal növelte a kaposvári előnyt. A hazaiak 14-6-os vezetésénél kért első­ként időt Karagics edző, ezt követően pedig néhány hiba csúszott a Pini játékába. A biztos vezetést azért nem fe­nyegette veszély, sőt Urfi két szép mentése és Szajfulin ütése után már térfelet is cse­rélhettek a csapatok. A folyta­tásban zömmel Mészáro-sék akarata érvényesült, akik lát­ványos labdamenetek után szinte akadálytalanul szerez­ték pontjaikat. A harmadik játszmában csak az volt a kér­dés, hogy sok nyitást is elhi­bázó Kásáék ellen mikor szer­zi meg a szett és a találkozó megnyerését jelző 25. pon­tot a Pini Kaposvár SE együt­tese. A közel ötven perces mérkőzés után nyugodtan utazhatnak a somogyiak va­sárnapi kecskeméti visszavá­góra. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kiss B., Ortner. Pini Kaposvár SE: Mészáros, Szajfulin, Pásztor, Wang Csi, Urfi, Gelencsér. Csere: Zarka (liberó), Bánhegyi. Vezető­edző: Demeter György. Kecskeméti RC: Kása, Vágó, Szekeres, Tóth Á, Csala, Somodi. Csere: Takács (libe­ró), Szabó T., Szeleczky. Veze­tőedző: Karagics Mátyás. Az eredmény alakulása: I. játszma: 0-1,2-2, 5-2, 8-4, 10-5,14-6, 17-12,19-13, 22-16, 25-16 -16 perc. II. játszma: 0-2, 3-2, 4-4, 6- 5, 8-7, 12-11, 14-12, 14-15, 17-15,19-15,23-16, 25-18 -20 perc. III. játszma: 2-0, 5-0, 7-2, 10-2, 11-4, 14-6, 18-9, 18-11, 22-12, 25-12 - 15 perc. Jók: Urfi, Gelencsér, Mészá­ros, Szajfulin, illetve a kecske­méti csapatban nem akadt ki­emelkedő teljesítmény. Demeter György: A vártnál könnyebb győzelmet arat­tunk, amit két dolognak kö­szönhetünk. Az egyik, hogy a Kecskemét egy pozícióban gyengébb volt, a másik pedig az, hogy fegyelmezetten és lelkesen röplabdáztunk. Karagics Mátyás: Gratulá­lok a kaposváriaknak, kiváló­an mezőnyöztek és nagyon jól játszottak ellenünk. Kun Zoltán Japán szumozók fogadalomtétele A japán szumozók a ha­gyományoknak megfelelően a fogadalomtétellel köszöntik az új évet. Sokan esküsznek rá, hogy ez érdekesebb és látványo­sabb, mint maga a verseny. A fotót elnézve van benne igazság... Felvételünkön Japán szumóbajnoka, Takanohana Yokozuna gyűrkőzik saját mázsáival és kápráztatja el a Meiji-szentélyben a népes publikumot fotó: feb-reuters Kosárlabda Magyar Kupa - férfiak Vendégünk a címvédő Oroszra (fehérben) nehéz feladat vár fotó: lang Róbert ____________________________NŐI KÉZILABDA NB I____________________________ Győzni mennek Szekszárdra így folytatják: A székesfehérvári Alba- comp-UPC csapatát fogad­ja ma 18 órakor a városi sportcsarnokban a Kapos­vári Klíma-Vili Purina SE együttese a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének vissza­vágó mérkőzésén. Benczééknek tizennégy pontos hátrányt kellene le­dolgozni a továbbjutáshoz. Kaposvár Csak magukat okolhatják a Klíma-Vili Purina SE játékosai a címvédő otthonában szer­dán elszenvedett 14 pontos vereségért. Az elfogadható védekezés mellet meglehető­sen eredménytelen volt a tá­madójáték. Hűen tükrözte ezt a statisztika is, mely a közép­távoli kosaraknál húsz kísér­letből mindössze egy találatot regisztrált.- Megtekintettük a szerdai találkozó videofelvételét - mondta Magyar András, a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE vezetőedzője. - Láttuk hol, miben hibáztunk ennek tudatában dolgozzuk ki a kö­vetendő taktikát. Meggyőző­désem, hogy a jó védekezés­ből egy ritmusosabb és per­sze fegyelmezettebb támadó­játék pontosabb dobásokhoz vezet majd a visszavágó mér­kőzésen. Szerencsére tegnap délelőtt már a horvát Albert Kamer is bekapcsolódott a közös munkába. A térdsérü­lése miatt kihagyó Góbi Hen­rik óvatosan mozog, ő még nem léphet pályára az Albacomp ellen, ám a jövő szerdai Matáv Pécsi SE elleni idegen beli összecsapáson már talán segítségünkre le­het. Hazai környezetben csak a győzelem lehet a célúnk. A továbbjutásról sem mond­tunk le és az előttünk álló baj­noki találkozókra is készü­lünk. Hasonló erősségű csa­patokat fogadunk a követke­ző hetekben, így ez az össze­csapás jó értékmérő is lehet egyben.- A csapat kézsérüléssel baj­lódó amerikai játékosáról, Anthony Allisonról továbbra sincs hírünk - ezt már Kovács László, a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE szakosztály-igazga­tója mondta. - Allison a mai napig nem érkezett vissza az Egyesült Államokból. Megpró­báltuk felvenni a kapcsolatot menedzserével, de az elkül­dött faxüzenetünkre eddig nem érkezett válasz. A ma 18 órakor kezdődő kupavisszavágó mérkőzésre a klub vezetése várja a szurkoló­kat, akik számára jó hír, hogy erre az összecsapásra a felnőtt belépők 300, a diákjegyek 150 forintba kerülnek majd. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze Tamás, Orosz László, Nyilas István vagy Johnelle Slone, Szájer József vagy Albert Kamer, Delmonte Madison (amerikai). Albacomp-UPC: Chad McClendon (amerikai), Boros Zoltán, Robert Shannon (amerikai), Halm Rolland, Bóján Lapov (horvát), vagy Gémes Levente. A találkozó játékvezetői: Forrni Sámuel, Major György. A további mai párosítások: PannonPipe-DAKK- Matáv Pécsi SE Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK Flextronics ZTE KK- Marc Körmend Bajai Honvéd KK- Bp. Honvéd Holnap játsszák: Eurostar Budapest- Tiszaújvárosi Phoenix KK Hétfőn játsszák: Fehérvár KC- Soproni Ászok KC (Kun) Kél hónapos szünet után - a magyar válogatott világbaj­noki szereplése miatt - az őszi szezonról elmaradt mér­kőzésekkel folytatódik a bajnoki pontvadászat a női kézilabda NB l-ben. Az újonc Marcali VSZSE-Lénia együt­tese vasárnap délután 17 órakor a nagy rivális Ferropatent Szekszárd SE vendége lesz. Nem akármi­lyen tétje van ennek az ösz- szecsapásnak a kiesés elle­ni küzdelemben; győzelme esetén ugyanis a somogyi együttes elmozdulhat a ta­bella utolsó helyéről. Marcali A Marcali VSZSE-Lénia háza tá­ján a felkészülési időszakot igyekeztek a lehető legjobban kihasználni. A szakmai vezetés komolyan készül az élvonalbeli szereplés folytatására, amit bi­zonyít, hogy sikerült tovább erősíteni az együttest. A csütör­töki edzésen már részt vett a Győri Graboplast ETO KC csa­patától igazolt ukrán Szvetlána Moszkovaja.- Győzelemmel szeretnék bemutatkozni új csapatomban - mondta a kiváló beállós. - Jól ismerem a szekszárdi együttest, amelynek a szerb idegenlégió- sok az erősségei. Ha a balkezes áüövőt, Popovot, a góllövőlista vezetőjét semlegesíteni tudjuk, akkor bármi is lehet. Tóth István edzőnek tovább­ra is gondot okoz a sérültek pót­lása. Egyedül csak Hagyánek Barbara épült fel; Utasi Ágotát decemberben megműtötték, Szloboda Judit is kényszerpihe­nőjét tölü, így csak márciustól lehet újra mindkettőjük játéká­ra számítani.- Telt ház előtt hatalmas el­szántsággal játszik majd a hazai együttes, igazi presztízscsata várható - vélekedett Tóth István edző. - Mindkét csapatot nyo­maszthatja a győzelmi kény­szer, amelyből remélem hig­gadt és átgondolt támadásokká mi kerülünk majd ki győztesen. Védekezésben Popov és Csen­des semlegesítése lesz döntő fontosságú. Németh Barbara meggyógyult, s a két kapusunk, Bödör Szilvia és Kerner Kriszti­na is felépültek kisebb sérülése­ikből, így vállalni tudják a játé­kot a holnapi sorsfontosságú szekszárdi fellépésen. Tóth István edző a következő játékoskeretből válogathat: Kemer, Bödör, Major A., Né­meth B., Major B., Moszkovaja, Kévés, Peringer, Szántó, Mészá­ros, Milinte, Hagyánek, Mol­nár, Tanai és Kovács J. Samu László 1. Herz-FTC 8 8 - - 289-172 16 2. Győri ETO KC 8 6 - 2 221-182 12 3. Cornexi-Alcoa 8 5 1 2 237-205 11 4. Dunaferr SE 7 5 - 2 224-174 10 5. Váci Synergon SE 7 4 1 2 199-197 9 6. DVSC-Valdor 7 4 1 2 160-172 9 7. Vasas 7 3 - 4 189-184 6 8. Orosházi Agro SE 7 2 2 3 177-180 6 9. Békéscsabai NKC 7 1 2 4 160-196 4 10. Szekszárd 7 1 1 5 150-226 3 11. Bp. Spartacus 8 - 2 6 196-244 2 12. Marcali VSZSE 7 - - 7 151-221 0 Tegnap játszották: Herz-FTC-Gyó'ri Graboplast ETO KC 24-22(13-11) Bp. Spartacus-Székesfehérvári Cornexi-Alcoa 30-38 (14-22) A további (vasárnapi) párosítás: Váci Synergon SE-Békéscsabai NKC Orosházi Agro SE-Dunaferr SE A Vasas-Hungaroweiss-DVSC-Valdor tv- mérkó'zést hétfőn este 19 órakor játsszák. KaposSport------------------;---------------------‘ A kik esetleg valami véletlen folytán lemaradnának - vagy netán a nagy sikerre való tekin­tettel újra látni akarják - a ma esti Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Székesfehérvári Albacomp-UPC férfi kosárlab­da Magyar Kupa-visszavágót, azok nem csúsztak le semmi­ről; a Kapos TV ugyanis 20.15 órától felvételről közvetíti a ta­lálkozót. A jövő héten aztán új­ra minden (hétköz) nap jelent­kezik a KaposSport a szokott időben és a szokott választék­kal. Hétfőn (19.45 óra) újra megnézhetjük a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Székes- fehérvári Albacomp-UPC derbi legérdekesebb pillanatait, s lát­hatjuk a 41. Kovács Rezső Ku­pa (női és férfi) felkészülési röplabdatorna első játéknapjá­nak összefoglalóját, egyben ezen a napon befejeződik a ta­valyi visszatekintések soroza­ta. Kedden (19.55 óra) az Erdő­gép Kupa megyei férfi kosár­labda-bajnokság és a kaposvári városi kispályás teremlabdarú­gó-bajnokság szerepel a közép­pontban. Szerdán (19.45 óra) a pénzdíjas nyílt megyei egyéni sakkbajnokságról esik szó, a hagyományos szabadidősport­magazinban pedig folytatódik a sí-sorozat, amelynek a témá­ja ezúttal a sífelszerelés lesz. Csütörtökön (19.45 óra) a diák­sport kerül terítékre, míg este a film után - legalábbis a tervek szerint - az érdeklődők a Matáv SE Pécs-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I férfi „A” csoportos dunántúli kosár­labda-rangadót láthatják majd. Pénteken pedig (19.45 óra) - ahogy azt már megszokhattuk - a hétvégi események beha­rangozok tálalja Orosz Ferenc felelős szerkesztő és csapata. Minden nap egy ismert vendé­get várnak a stúdióba, aki segít a műsorvezetőnek, megossza gondolatait a nézőkkel. (Fenyő) Kovács Rezső Kupa Röplabdázva emlékeznek Hat női és hét férfi együttes lép pályára holnap 8.30 órás kezdettel a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnázium tor­nacsarnokában a 41. Kovács Rezső Kupa röplabda emlék­torna első versenynapján. A csoportmérkőzéseket három pályán rendezik, a találkozók két nyert szettig tartanak. A győztesek két, míg a vesztesek egy pontot kapnak. A helyosztókat és a döntőket január 16-án, vasárnap kilenc órás kezdettel rendezik ugyancsak a Táncsicsban. (Kun) Bajnoki menetrend Január 9., vasárnap (Szekszárd - 17 óra): Ferropatent Szekszárd SE-Marcali VSZSE-Lénia Január 15., szombat (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Bp. Spartacus Január 22., szombat (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Székesfehérvári Cornexi-Alcoa Január 25., kedd (Dunaújváros - 17 óra): Dunaferr SE-Marcali VSZSE-Lénia Február 4., péntek (Békéscsaba - 18 óra): Békéscsabai NKC-Marcali VSZSE-Lénia Február 17., csütörtök (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Győri Graboplast ETO KC Február 25., péntek (Debrecen - 17.30 óra): DVSC-Valdor-Marcali VSZSE-Lénia Március 4., szombat (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Vasas-Hungaroweiss Március 11., szombat (Budapest - 15 óra): Herz-FTC-Marcali VSZSE-Lénia Március 25., szombat (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Orosházi Agro SE Április 1., szombat (Vác - 17 óra): Vári Synergon SE-Marcali VSZSE-Lénia Április 22., szombat (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Ferropatent Szekszárd SE Április 29., szombat (Budapest - 11 óra): Bp. Spartacus-Marcali VSZSE-Lénia Május 5., péntek (Székesfehérvár- 17 óra): Székesfehérvári Comexi-Alcoa-Marcali VSZSE-Lénia Május 12., péntek (Marcali - 17 óra): Marcali VSZSE-Lénia-Békéscsabai NKC Maradona (túl)adagolva Bizony nehéz idők járnak Diego Mara- donára, az egykoron „isteni” jelzővel is ille­tett korszakos labdarúgó zsenire. A hírek először magas vérnyomásról és hirtelen rosszullétről szóltak. Aztán ha lassan is, de kiderült az igazság. Az egykori gólvágó ezút­tal is „túllőtt” a célon. Bár elismerem egyko­ri kivételes sportteljesítményét, mégsem ér­tettem egyet azzal, hogy Dundiego - botrá­nyos utóéletét ugyancsak ismerve - az élre került az elmúlt évszázad legjobb argentin sportolóinak szavazásán. (Az ötszörös For­ma 1-es győztes Fangio a vert mezőnyben végzett...) A Napolival bajnoki címig jutó világbajnok csatár kálváriája már Olaszor­szágban kezdődött. Nem a nápolyira, hanem - a külsőségeiben legalább is - a porcukorra „megszólalásig” hasonló kokainra szokott rá. A fehér por oly annyira elhatalmasodott ké­sőbbi életén, hogy előbb az olasz klubtól, majd az argentin válogatottól is búcsúznia kellett. Azóta az egyre lejjebb és lejjebb csú­szó Maradona sorsa törvényszerűnek nevez­hető és nem egyedi. Sajnos az sem, hogy a labdarúgó ügyvédje a sajtó szenzációhajhász cselekedetének minősítette a rosszullétről szóló híreszteléseket. A légpuskájával többek között újságírókra is lövöldöző sztár most újabb csatát veszett, szerencsére talán még nem az utolsót... (Kun)

Next

/
Thumbnails
Contents