Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-15 / 12. szám

10. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP FIAT A L 0 K 2000. január 15., Szombat Lelki problémát okozhat a csúnya bőr A tinédzserkor kezdete tetten érhető annál a pillanatnál, amikor a gyermek el kezd foglalkozni azzal, hogyan néz ki. Ettől kezdve folyamatos a megmérettetés, fontos a kor­társak véleménye, és kevésbé fontos a szülőké. A fiatal fel­fedezi a szépségápolási szereket, és használja is őket. A tizenéves korosztály tagjainak legtöb­beket foglalkoztató problémája a mitesz- szer. Beindul a bőr faggyútermelése, és pattanásos bőrelváltozások figyelhetők meg az arcon, és a hát, mellkas három­szögének vonalában. Mivel a faggyúmiri­gyek hormonhatás alatt állnak, nem segít a diéta, és tévedés azt hinni, hogy fiatal korban ártanak a bőrnek a fűszeres éte­lek.- Az enyhén pattanásos arcbőrön a kozmetikus is tud segíteni - mondta dr. Fábos Beáta bőrgyógyász szakorvos. - Ki­tisztítja a mitesszereket, vagy hámlasztó készítményeket javasol. Egy ideig hatáso­sak az antibiotikumokat tartalmazó ecse- telők, de ezekhez hozzá lehet szokni, és akkor már nem segítenek. Súlyos, hege- sedéssel járó esetekben hormonhatású készítményekkel is segíthetünk. Volt egy A-vitaminos kenőcs, ez sokaknak segí­tett, de kivonták a forgalomból. Most kapszulában létezik, kevésbé hatásos, de csökkenti a faggyúmirigy-termelést. A bőrgyógyász véleménye az, hogy a mai gyógykészítmények mellett már meg A börproblémák megelőzhetők a kozmetikus segítségével lehetne előzni a problé­mákat. Ez annál is in­kább fontos lehet, mert a pattanásos bőr sok esetben lelki problémát is okoz. A szép bőrt néhányan még szebbé akarják ten­ni tetoválásokkal. A szakorvos találkozott már olyan házilag ké­szült tetoválásokkal, amelyeknél a tűvel ví­rust juttattak be a bőr alá. Ha például a sze­mölcs vírusa bekerül így a szervezetbe, nincs rá kizárólagos gyógyszer, ugyanis befészkeli magát az emberi génállomány­ba.- Régen nehézfémet is tartalmazott a festékanyag, és ez néha az érzékeny bőr begyulladásához is vezetett - mondta dr. Fábos Beáta. - Úgy nézett, ki a tetoválás, mint egy dombormű, ahogy vörösen be­gyulladva kiemelkedett a bőrből. Ma már vannak olyan festékanyagok is, amelyek néhány év elmúltával felszívódnak. Ezek esetében még nem tapasztaltam problé­mát. Viszonylag új hóbort a pearcing. Az át­fúrt testrész állandó behatolási kapu a kórokozóknak. A bőrgyógyász azonban súlyosabb mellékhatást is tapasztalt. - Két esetem is volt, amikor a köldökbe he­lyezett pearcingnél a kötőszövet idegen­test reakciót indított el. Ez teljesen füg­getlen attól, milyen fém került a testbe. FOTÓ: TÖRÖK ANETT Ilyenkor vadhús burjánzása kezdődhet el. A szolárium szintén kedvelt hely a fia­talok körében, dr. Fábos Beáta szerint azonban felesleges oda járnia annak, aki nem tud bámulni, és csak leég. Bőrtípus­tól függően ajánlott a szolárium. A nap­fénydózis egyébként összegződik, és majd idős korban fejti ki hatását: öregíti a bőrt. De vigyázni kell az anyajegyekkel is. SZÉLESI SÁNDOR A M inden este tízkor menet­rend szerint felbolydul az élet a sarki bárban. Ilyentájt Leila libben be, majd kissé sietős tempóban odalépdel sorjában az összes asztalhoz. Leila nem arab táncosnő egy rég elfeledett Rejtő-regényből. Még csak nem is éjszakás pincérnő, a garatmagyarok istápolója. Leila virágot áml. Ez a munkája. Nagy a konkurencia, sietnie kell... Virágot kapni jó. Adni is, főleg egy romantikus vacsora közben, gáláns gesztusként az imádott hölgy meghódítására. Erre a ki­veszőfélben lévő, de azért pislá­kolva még fel-fellobbanó férfiúi lovagiasságra, hódítási Vágyra építenek a virágárusító szolgála­tok. Dél-Dunántúl hat megyéjé­ben árusít a pécsi központú Red Roses Virágfutár. Bánáti Csaba cégvezető fájlalja, hogy a közvé­lemény rossz véleménnyel van a piros ruhás lányokról. Azt mond­ja, ideje helyre tenni a dolgokat. Ezeket a lányokat nem kell, és nem is lehet összemosni holmi könnyű vérű nőcskékkel. Több­ségük egyetemre, főiskolára jár, kiváló keresetkiegészítés szá­mukra ez a hétvégi elfoglaltság. A cég alkalmazásában áll ősz óta Halász Enikő is, aki a kapos­vári Csokonai Vitéz Mihály Tani­Leila virágai... tóképző Főiskola harmadévese. Levelezőn végzi a szakot, így hét­végenként autóba ülhet barátnői­vel, és irány valamelyik dunántú­li nagyváros. Ahogy meséli, a sofőrök már tudják a frek­ventált helyeket. Amire megérkeznek, a menet­rend készen áll. Előbb az éttermek, klubok, pubok, majd a disz­kók és bárok közön­sége előtt jelennek meg a vörös rózsá­kat kínáló kosarak­kal. Ha egy lány ügyes, akkor 5-6000 ezer forintot is megke­res egy pénteki és szom­bati túra alatt. Arra a kérdésre, hogy nem veszélyes-e egy fiatal lánynak az éjszakai klubok világa, meglepő Enikő válasza. A lányok tapasz­talata az, hogy a night klubokban igazán gálánsak a kuncsaftok, míg a diszkókban néha szükség van a kidobók hathatós segítségé­re is egy-egy túlfűtött delikvens leállításához. A leggyakoribb be­szólások a tinik részéről érkez­nek. A „Kö­szönjük, már vacsoráztunk”, vagy a „Virágot nem kérek, de a többit kifizetem” kijelentések még a legenyhébbek közé tartoznak. Előfordult már olyan is, hogy egy diszkóba lépve összetörték, majd visszaadták a rózsákat a lá­nyoknak. Persze akadnak vidámabb tör­ténetek is. Rita meséli, hogy nemrég egy háttal ülő, hosszú hajú fiút lánynak nézett. A félreértés után aztán jöhe­tett a magyarázkodás. Máskor egy-egy jó buli­ba csöppenve nemcsak a virágokat veszik meg mind egy szálig, ha­nem még marasztalják is őket. Legutóbb egy lakodalomban kötöt­tek ki, s ha már invitál­ták őket, táncoltak is hajnalig. Az is előfordul, hogy a virágárus lányt lepik meg egy szál rózsával, vagy az egész ko­sarat megveszik. Ehhez persze jó adag szerencse is kell, jó időben, jó helyen kell lenni - véli Leila, Somogyország fővárosának örö­kös rózsaárusítója. Több mint tíz éve van a szakmában, ezért ala­posan ismeri Kaposvár éjszakai életének jellegzetes arcait. Ami­kor romantikus történetekről, különleges kalandokról fagga­tom, nem igazán akar kötélnek állni. Inkább panaszkodik.- Cseppet sem romantikus, hogy egyéni vállalkozóként áru­lom a szerelem virágait - mond­ja. - Gyerekeim vannak, akiket valahogy el kell tartanom, de eb­ből egyre kevésbé lehet - teszi hozzá kisvártatva. Hiába, egyre több konkurens cég tűnik fel, a magányos árusoknak kevesebb lehetőség jut. Leila annyit azért elárul, hogy a közhiedelemmel ellentétben a „taszári amerikai­ak” nem annyira rózsalovagok, mint ahogy anyagi lehetőségeik alapján gondolják róluk. Alku­doznak, válogatnak, gyakran nem vesznek egy szál virágot sem. Ha néha egy szülinapi, név­napi buliba, esetleg osztálytalál­kozóba csöppen, akkor viszont szépen fogynak a 450 forintos rózsák. Ilyen este viszonylag rit­kán jön össze, s ennek nem csak a pénztárcák apadása az oka. Az örökös virágárusnő szerint az a legnagyobb baj, hogy a romanti­ka is kiveszőiéiben van az egyre önzőbbé váló világból. Azt mondja, a mai napig imád virá­got kapni. Mert ugye virágot ad­ni jó, de azért kapni mégiscsak a legjobb. TAKÁCS ZOLTÁN Slágerlista Huszonhat slágerlista ér­kezett címünkre a héten. A beküldők közül Gaál Péter olvasónknak kedvezett a szerencse. Az ő összeállítá­sát olvashatjátok. írjatok Ti is! Címünk: 7401 Kapos­vár Pf.31. 1. Celine Dion: Thats the way it is 2. Five: Keep on mootin' 3. Tina Turner: When the heartache is over 4. Wamdu Project: You're the reason 5. Eiffel65: Move your body 6. Britney Spears: Bom to make you happy 7. Jennifer Lopez: Waiting for tonight 8. Jazz+Az: Helló édes 9. Geri Haliwell: Lift me up 10. AD Stúdió: Páratlan páros Ez +Az Bogdán Zita Siófokról a már megszokott slágerlista helyett egy egészen más jellegű összeállítást kül­dött nekünk. (A boríték­ban elrejtett ajándékot kö­szönjük.) Várjuk ötleteite­ket, összeállításaitokat! A címünk még mindig: 7401 Kaposvár Pf. 31. A legsikeresebb énekesnők: Britney Spears Celine Dion Cher Christina Aguilera Geri Halliwell Gloria Estefan Jennifer Lopez Jessica Simpson Mariah Carey Natalie Imburglia Whitney Houston A 3 legszebb hangú énekesnő: Celine Dion Mariah Carey Whitney Houston A legújabb számok: Eiffel65: Move your body Britney Spears: Born to make happy Sub Bass Monster: 4 ütem A legvonzóbb énekesek: Enrique Iglesias Ricky Martin Robbie Williams Bryan Adams Bon Jovi Egyre szebb az erősebb nem ra? Már a régi görögök is azt mondták, hogy ép testben ép lélek. Én ehhez tar­tom magam. Ezért járok szaunába, szo­láriumba.- Ha jól érzem magam a testemben, akkor elégedett vagyok - mondta Ko­vács Roland. - Ezért aztán min­dent elkövetek, hogy olyan legyek, amilyen az ideális férfiképről bennem él. Nekem tetszik a barna bőr, a tetoválás a felkaron, a fülbe­való, a pearcing... Miért fogjam vis-sza magam? A mellkasomat is borotválom, és eddig senki nem szólt, hogy rosz- szul teszem. Vé­gül is a nőknek mindez tetszik. És nem értük igyekszünk, mi férfiak? m Régebben azt mondták, ha a férfi csak egy fokkal szebb az ördögnél, már nincs gond. Ma már mindez nem elég. A férfiaknak fel kell venniük a versenyt a címlapokon és a televízióban látott férfiideálokkal. Ezért az­tán ügyelniük kell a külsejükre. Fiatal so­mogyi férfiakat kérdeztünk arról, ők mit tesznek azért, hogy jobban nézzenek ki. Papp Gergely szerint nem árt, ha egy férfi is törődik a külsejével. Egy kis oda­figyeléssel egy teljesen átlagos férfiból is lehet olyan embert faragni, aki után döglenek a nők. Ehhez nem kell mást tenni, mint néhányszor elmenni fod­rászhoz, figyelni a divat változásait, né­ha beugrani a szoláriumba és olykor megmozgatni az eltunyult izmokat.- A ruha ápol és eltakar ugyan, de visszataszító lehet a lány számára, ha csak az intimebb pillanatokban döbben rá arra, hogy a barátjának hurkákban lóg a hasán a felesleg, rossz a lehelete, büdös a lába és csöpög a zsír a hajából. Nem árt ezért naponta megfésülködni, fogat mosni, legalább kétnaponta bo­rotválkozni. Nem szeretem a túlzáso­kat: az agyonszoláriumozott férfibőrt ­a nőit sem-, a felfújt izmokat, és azt a típusú férfit, akin min­den ruhadarab a legeslegutolsó divat szerint készült. Az a nő, aki az ilyen férfiakra bukik, nem is a férfit nézi, inkább a pénze vonzza.- Nem elég a márkás ruha, a body building, és a rövidre nyírt haj - véli Hankó András. - A férfi­nak sajátos stílusának kell lennie. Fel­vehetek bőmadrágot, hegyes orrú csiz­mát, és ezreket érő pólót, járha­tok testépítő szalonokba, ha nem tudom „el­adni” magam bennük, sem­mit sem ér az egész. Beszéd, mozgás, tekin­tet kérdése is. Meg kell találni a megfelelő fri­zurát, a megfe­lelő nézést, a megfelelő mo­solyt. Fontos a testtartás. Nagyon össze­tett a dolog. A sportolás sokat számít. Legyen az úszás, futás vagy budy building. Szerémi Zsolt szerint nem könnyű for­mában maradni. - Nem úgy van az, hogy kigyúrom magam, aztán életem végéig olyan maradok. Meg kell tartani az erőnlétet, éveken, évtizedeken ke­resztül. Akik a kigyúrt férfialakokat sza- pulják, sokszor ezt nem veszik figye­lembe. Miért baj az, ha valaki ad magá­Az ideális külsejű férfi - a nők szerint Izmos, kisportolt, de ne nézzen ki úgy, mint Arnold Schwarzenegger. Legyen ápolt, és kövesse a divatot. (Nagy Bianka) Nálam sohasem a külső számított a párválasztásnál. A férfi legyen határozott, öntudatos, és férfias. Persze nem árt, ha ápolt a megjelenése. (Magyar Zsófia) Szeretem, ha azonnal felfigyelek a srácra. Ehhez az kell, hogy az átlagnál jobban nézzen ki. Milyen az átlag feletti? Ez csak egy érzés... (Somfai Viola) *

Next

/
Thumbnails
Contents