Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-15 / 12. szám

SOMOGYI HÍRLAP Több pénz a Tízmillió 290 ezer íorint állami normatív támoga­tást kap az idén a tűzoltó köztestület. Ez jelentősen segíti a gazdálkodását. Mint Horváth Iván tűzoltópa­rancsnok elmondta, összesen 16 millió forinttal gazdálkodhat a tűzoltóság, mert a két város, Boglár és Lelle hozzájárul a fenntartásához. Tavaly állandó lakosonként 20 forintot, az idén 150-et kapnak az állami norma­tívából. Tizennégy település biz­tűzoltóknak tonságát szolgálják. Kedvező változás az is, hogy önállóan gazdálkodhatnak, és a köztestü­let számlájára szívesebben fizet­nek be a szponzorok is. Ezzel több pénzt tudnak bevonni az | élet- és vagyonmentő munkára. A tűzoltó köztestület önkén­tes egyesületből fejlődött ütőké­pes, szakmailag is elismert tűz­oltósággá. A két szomszédos vá­ros akkor is támogatta, amikor az állam nem járult hozzá a he- J lyi tűzoltóság működéséhez. Világot láttató művész Kiállítást rendez Bagó Ber­talan festőművész emlékére a város. A 2000-es városnap­táron is láthatók alkotásai. Sokan bekeretezik majd hó­napról hónapra a 12 képet. Másodszor szerkesztett Bagó Bertalan naptárt Kalász József, a városvédő egyesület titkára. Hét éve ezzel a munkával kezdte az egyesület értékmentő tevékeny­ségét, s több kötetet adott ki a város alkotóitól. A festőművész tanárról az a véleménye: lehet nála nagyobb művész a Balaton­nál, de tanár, akire ilyenen tisz­telettel emlékeznek a tanítvá­nyai, kevés akad. Megtanította őket a világ megismerésére. A Bagó Bertalan-naptár egyébként dr. Sziberth László önkormányzati képviselő és Bolla Lászlóné pedagógus, bi­zottsági tag javaslata volt, a kiál­lítás gondolata Kalász Zoltántól, a kulturális, oktatási és sportbi­zottság elnökétől származik. Róla ismert az a történet, hogy mindvégig kitűnő tanuló volt, egyetlen négyest kapott nyolca­dikban. Bagó Bertalan morgolódott is, ki rontotta le a kiváló tanuló bizonyítványát. Kiderült, hogy ő adta a négyest rajzból. Évekkel kérőbb, amikor a tanítványból pedagógus lett és egymás mel­lett ültek a tanáriban, tisztázták: tévedésből került az a négyes a bizonyítványba. Több nemzedék gondol tisz­telettel Bagó Bertalanra, alkotá­sainak méltó helye lesz a Fisch- li-házban. A kulturális központ­ban pedig hamarosan megvásá­rolható lesz a 2000-es naptár. Megújul a városi bölcsőde Gazdagodó intézmény - Eszközbeszerzésre hétszázezer forint A kicsik már a bölcsödében elsajátítják a helyes szokásokat: megtanulják, hogy milyen fontos játék után a kézmosás fotó: horiáth Mónika A gyerekek szívesen men­nek kezet mosni a szépen felújított mosdóba. S tud­ják azt is, hogy ez nagyon fontos a betegség megelő­zésében. Többségük még­sem kerülte el az influen­zát; a 32-ből a héten mind­össze 8-9 járt a bölcsibe. Az intézményfelújítási tervek­ben - mint Zics Imréné, a böl­csőde vezetője elmondta - ta­valy az elsők közt szerepelt a gyermekintézmény, mert 1,4 millió forintot kaptak az önkor­mányzattól. Ebből korszerűsí­tették a mosdót és kijavíttatták a beázó tetőt, omladozó kéményt. A további 700 ezer forintból, amit eszközbeszerzésre kaptak, hűtőszekrényeket vásároltak, kicserélték az összes szőnyeget, és új bútort is vettek a csoport­szobákba. Az idén a másik für­dőszobát szeretnék felújítani; ha sikerül, elmondhatják, hogy mindhárom mosdóhelyiség megfelel az igényeknek. Nevelési programjuk is évről évre új módszerekkel gazdago­dik, ebben mindig is elöl járt az intézmény. Bár nem hívják fog­lalkozásnak, mint az óvodában, a gyerekek nagyon szeretnek együtt tanulni. _____________■ Hí rek Felmérték a külterületeket Felmérték az önkormányzati tulajdonú külterületeket Boglár és Szőlőskislak térségében. Kiderült, hogy a 170-180 hek­tárnyi terület egy részét műve­lik mindenféle jogi megál­lapodás nélkül. Ezt a hiányt most pótolni kívánja az önkor­mányzat, mert előfordulhat az is, hogy ha nem gondoskodik róla, elbirtokolják a tulajdonát. Értékes ingatlanok A vál­lalkozók bíznak az autópálya megépítésében, mert felér­tékelődött az ordacsehi út­elágazásnál tervezett lejáró környéke. A városi képviselő- testület most belterületbe kívánja vonni az itteni egyre értékesebb területeket, esetleg vásárol is földet. Víziközműre pályázatot Az önkormányzat felmondta a DRV Rt-vel kötött szerződést a szőlőskislaki víziközmű-hálózat üzemeltetésére ez év végével. Pályázatot ír ki a koncesszióra, ettől azt reméli, hogy csökken, de legalábbis nem nő a vízdíj. A város többi területéről eltérően az itteni víziközmű-hálózat tulajdonosa az önkormányzat, így a fizetendő díjakat a képviselő-testület állapítja meg. Programajánló Torgyán József közvetít Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter azt javasolta a képvi­selőknek, hogy Boglár létesítsen testvérvá­rosi kapcsolatot a brazil Petrolina városá­val. A képviselők megfogadták a tanácsát. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter brazíliai látogatása során járt Petrolinában ahol a bogiári szőlész-borász szakemberek nagy szakmai elismerést keltő munkájával ismerke­dett meg. Lakatos András, a bogiári kombinát egykori igazgatója ma­gyar szőlész-borász misz- sziót vezet ott 1986 óta. Csemegeszőlőt termeszte­nek látványos eredmé­nyekkel: a hektáronkénti 8-12 tonnás termésátlagot 35-50 tonnára futtatták fel, s évente 2-3-szor szü­retelnek a trópusokon, tehát az éves termésho­zam is megduplázódik. A magyar szakemberek a legkorszerűbb sző­lőtermesztési ismereteket honosították meg Brazília ma már Új-Kaliforniaként emlegetett térségében. Lakatos András az elmúlt 7-8 évben új szőlész generációt nevelt Brazíliában, és He­gedűs Lajossal, a BB Rt vezető szakemberével megírta a térség első portugál nyelvű szak­könyvét. Magyarok alapították meg Petrolinában az első dél-amerikai borlovag-ren- det is Szent Ferenc Borrend néven, s ez Torgyán Józsefet is borlovaggá avatta. A miniszter Sós Zoltán polgármesterhez írt levelében beszámolt arról is: fölvetette Guilherme Coelhónak, Petrolina polgármester­ének a testvérvárosi kapcsolatok lehetőségét, s az nagy örömmel fogadta. Tekintettel arra, hogy Balatonboglár a magyar szőlő- és borágazatban ki­emelkedő szerepet tölt be, ér­demes elgondolkodni a test­vérvárosi kapcsolatok kialakí­tásáról a brazil várossal. A képviselő-testület ezt megtet­te, és kész a baráti együttmű­ködésre a távoli várossal, ahol a bogiári szakemberek ilyen szép sikereket aratnak. Erre kiválóan alkalmasak a két ország nem­zeti ünnepei: mi az államalapítás ezredik évfor­dulóját ünnepeljük, Brazília pedig fölfedezésé­nek 500. évfordulójára emlékezik. A bogiári borászok hímevét növelik Brazíliában Pótszilvesztert tart ma este 8 órától az ifiklub a művelődési házban. A ? (Kérdőjel) zenekar játszik. A dzsesszklub vendége Mar- kovics Dénes kvartettje lesz ja­nuár 21-én; este nyolc órától lép fel a művelődési házban. A millenniumi év megnyitó­ját január 22-én délután öt óra­kor tartják a Fischl-házban. Sós Zoltán polgármester mond kö­szöntő. Bagó Bertalan emlék ki­állítását dr. Géger Melinda mű­vészettörténész nyitja meg. A művész képeivel illusztrált nap­tárt Kalász József mutatja be. Örökségünk címmel kamarak­iállítást rendeznek Sasvári Tiborné Szent István életét be­mutató képeslapgyűjteményé­ből, Boglár régészeti leleteiből, Varga Béla emlékeiből. Az élő népművészet tárlaton a Boglár­ka Hagyományőrző Egyesület, a Légii Manufaktúra és a bogiári Fafaragó Kör munkái láthatók. Oldalszerkesztő: GÁLDONYI MAGDOLNA Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevó' helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528. Széllné Benczik Ildikó, Tel/fax 85/375-359, 20-9691-087 ■ i Jeles Zoltán, M Balatonboglár, Erzsébet u. 92. pb Hirdető Centrum 1 8630 Balatonboglár, Sétáló u. 5/1. Tel./fax: 85/353-270,30/204-7758 A takarékszövetkezetek balatonfóldvári, kó'röshegyi, zamárdí. balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kölesei, látrányi, fonyódi. balatonfenyvesi, balatonmárial, balatonszentgyörgyi irodájában («33J Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek la­punknak, Holló könyvvásár­lási utalványt ajándékozunk. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. Megrendelőlevél n a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 2000 ..........................-tői Cím zett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervező előfizető: Név. Lakcím: Beszervezett előfizető: Név.. L. Lakcím: Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415, J Borúton új pályázatok Ízelítő borászoknak, turisztikai és vendéglátók felkészítése A héten megkezdődött a borút- egyesület képzési programja, ame­lyet Phare-pályázaton nyert pénz­ből finanszíroznak. A résztvevő bo­rászokat, turisztikai és vendéglátós szakembereket készítik föl a bortu­rizmus sajátosságaira. Már az első előadásokon is sok új információra tettek szert a résztvevők. Horváth Csaba, a hegyközségek nemzeti taná­csának főtitkára az Európai Unió igényekről tartott tájékoz­tatót, s felhívta a résztvevők figyelmét a legfontosabb uniós követelményekre. Részletesen szólt a jövedéki törvény szabá­lyozásáról is, nélkülözhetetlen ez, hiszen a bor is jövedéki ter­mék lett. Molnár Erzsébet, a ROM Menedzsment Kft ügyve­zetője pedig, aki a Phare- pályázaton a dél-dunántú­li borvidékek közös kép­zési tevékenységét szerve­zi, az újabb pályázati lehe­tőségekről és a jó pályáza­tok elkészítésének ismér­veiről beszélt. A követke­zőkben várható borkóstolás, valamint vendéglátói, vállalko­zói, marketing- és turisztikai ismereteket szerezhetnek az érdeklődők. Minden héten kedden dél­után négy órától tartják az is­meretszerző esteket a Fischli- házban. A részletes program­ról Jelenka György ad tájékoz­tatást. Azt már most elmondta, hogy a képzés mindenki szá­mára ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents