Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-07 / 285. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP Sport 1999. december 7., kedd Csapatbajnoki bronzérmek a birkózóknak Több versenyen is szőnyegre léptek a Kaposvári Sportiskola és a Mustang- Marcali VSZSE fiatal birkózói. A sportág somogyi képviselői rendre dobogón fejezték be a viadalokat. Kiskunhalas, Cegléd A kötöttfogású utánpótlás (ifjúsági és serdülő) korosztályú birkózó csapatbajnokság harmadik helyéért szálltak harcba a Kaposvári Sportiskola versenyzői Kiskunhalason. Az előző évek eredményei alapján első ligába került sportiskolások az 1999. évi csatározásokat végül a harmadik helyen zárták. A kuparendszerben lebonyolított mérkőzéssorozat nagy izgalmakat hozott. A kiélezett küzdelmet hozó párharcokban azok a csapatok tudtak felülkerekedni, melyek rendre a megfelelő színvonalon felkészített versenyzőket tudták szőnyegre küldeni. A jó csapatmunkára szüksége is volt a kaposváriaknak, a Kecskeméten - némi bírói „segédlettel” - elveszített döntőbe jutásért zajló harc után. Az egész éves kemény felkészülés végül gyümölcsözött. A sportiskolások 24-15 arányban győzedelmeskedtek, ami a csapatbajnoki bronzérmet is jelentette egyben. Az első helyen a Budapesti Vasas SC, a másodikon a Kecskeméti TE gárdája végzett. A bronzérmes csapat tagjai: Král Károly, Sipos tamás, Kereső Imre, Kereső Csaba, Tulézi Lóránd, Tulézi Márk, Bódis Balázs, Búzási Árpád, Zsalakó Máté, Zsalakó Gergely, Simon Szilárd, Bacsó Áron, Cári Viktor, Fekete Nándor. Edzők: Benkő László és Takács László. A Magyar Birkózó Szövetség kezdeményezésére három éve a diák korosztályú birkózók számára is megrendezik a csapatbajnokságot. A versenyen a birkózó szakosztállyal rendelkező egyesületeknek szinte kötelező az elindulás. A mérkőzéssorozat februárban rajtolt hetvennyolc együttes részvételével. A nyári szünet elkezdéséig eljutott a verseny- sorozat az I-II-III. liga (3x8 csapat) kialakulásáig. Ősszel a Kaposvári Sportiskola gárdája beverekedte magát a négy legjobb közé. A harmadik helyért a Ceglédi Vasutas SE birkózócsapata volt az ellenfél. A bronzérem sorsa oda-vissza- vágó mérkőzésen dőlt el. A diák korosztályú (15 éves korig) kötöttfogású csapatbajnokság utolsó mérkőzésén a sportiskolások két pont előnnyel érkeztek Ceglédre, hiszen Kaposváron 26-24-re győztek a diákok. A végig kétesélyes párharc során egyik gárda sem megnyugtató előnyt szerezni. Az utolsó találkozón Gondos Ferenc magabiztos birkózással nyert ellenfelével szemben, így a Kaposvári Sportiskola szerezte meg a diák csapatbajnokság bronzérmét. A viadalt a Budapesti Vasas SC nyerte, megelőzve a Diósgyőr, a Kaposvári Sportiskola és a Cegléd együtteseit. A bronzérmes csapat tagjai: Borsos Dávid, Halász Máté, Nemes Péter, Gergye Péter, Gál Péter, Nezdei Balázs, Bodrog Dávid, Mihály Miklós, Szerb Bence, Tóth Roland, Kálmán Péter, Nagy András, Gál Norbert, Krammer Péter, Gondos Ferenc, Ancsa Róbert. Edzők: Benkő László és Takács László. * * * Dunaújvárosban diák és gyermek korosztályú birkózók számára rendezték meg a kötöttfogású birkózó Mikulás kupát. A viadalon két klub (Kaposvári Sportiskola, Mustang-Mustang-marcali vszse VSZSE) képviselte megyénket. Eredmények: Diák korosztály: 28 kg: 1. Boros Dávid (Kaposvári Sportiskola). 32 kg: ...2. Balogh Norbert (Kaposvári Sportiskola). 34 kg: ...3. Nemes Péter (Kaposvári Sportiskola). 35 kg: Nógrádi Richárd (Mustang-Marcali Tolna megyei nyílt úszóbajnokság Siófoki sikerek A Siófoki Ezüstpart SE úszói remekeltek a Szekszárdon rendezett Tolna megyei nyílt úszóbajnokságon. Király Johanna és Varga Béla edzők tanítványai négy arany-, egy ezüst-, és három bronzéremmel térhettek haza. SZEKSZÁRD 1991-92-ben született leányok: 100 m hát: 1. Lakatos Laura (1:38,6). 400 m gyors: 1. Hegedűs Mariann (4:40,6). 1989-90-ben született, leányok: 200 m gyors: 1. Soós Bianka (2:42,0), ...3. Horváth Gréta (2:54,9). 1987-88-ban született, fiúk: ...2. Zsigó Gyula (5:15,8), 3. Sárkány Zsolt (5:25,8). 1985-86-ban született, leányok: ...3. Szabó Kata (5:05,9). 1985-86-ban született fiúk: 400 m gyors: 1. Bemáth Balázs (4:41,2). (Kun) m m§¥£ áf Á SOMOGYI Hí^ Kalendáriuma Elkészült a SOMOGYI HÍRLAP 2000. évi kalendáriuma. Ezt ingyen kapják meg decemberben azok, akik januárra előfizetik a -ot. A sok színes, érdekes írást, hasznos tudnivalót és rejtvényeket tartalmazó kalendárium egy újabb ok, hogy VELÜNK VÁLTSON ÉVEZREDET! MEGRENDELŐLEVÉL A Wö lYI HÍÉLA P ELŐFIZETÉSÉRE Megrendelő neve:............................... Címe:.................................................... A fenti címre 875 Ft havidíj befizetésével 2000. január hónapra megrendelem a -ot Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7401 Kaposvár, Pf.: 31, vagy hívjon bennünket telefonon: 82/423-213 (A boritékra nem kell bélyeget ragasztani) Jutalom a sportmunkáért Ifj. Póré László veszi át elismerését dr. Gyenesei Istvántól fotó: lang A Somogy megyei sport- szövetségek tisztségviselőit, valamint a sport egyéb területein dolgozókat jutalmazták tegnap a megyeházán. Kaposvár A Somogy Megyei Közgyűlés jóvoltából évek óta hagyomány a megyében, hogy a köszöntik és jutalmazzák a helyi sportszövetségek vezetőit és társadalmi aktíváit. Huszonhét sportági szakszövetség, ötven- hét díjazottját szólították. Csaknem ötszáz sportegyesület működik megyeszerte, ezek hetvenöt százaléka Kaposváron kívüli. A magyar sport korábbi Budapest központúsága egyre jobban megszűnik. Jól mutatja ezt az is, hogy a néhány évvel ezelőttihez képest, a különböző országos sportági szakszövetségekben immár harmincketten tevékenykednek somogyiként. A tegnapi ünnepségen elismerték a kiskörzeti rendszerben dolgozók illetve a helyi médiákban munkálkodók tevékenységét is. A köszöntő beszédet mondó dr. Gyenesei Istvántól, a megyei közgyűlés elnökétől, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökétől a következők vehették át elismerésüket: Mártonná Szirányi Margit, Horváth Lászláné (aero- bik); Dómján Tamás, Antal Csaba (asztalitenisz); Ács Lajos (atlétika); Kálmán Tibor, Benkő László (birkózás); Ift Miklós, Gálovics Edit (uszonyos- és búvárúszás); ifjabb Póré László, Szilágyi Csaba (judo); Prohászka Attila (kerékpár); Andorka Sándor, Rákóczi János (kézilabda); dr. Csima Ferenc (kosárlabda); Szilvási József, Konrád László, Rózsavölgyi István, Műdig József (labdarúgás); Csór Zoltán, Szarka Ferenc (lovaglás); Bogdán Endre (modellezés); Dunajetz Ferenc (ökölvívás); Vörös Imre (rádióamatőr, Somogy megye); Turjányi József (rádióamatőr, Siófok); Laszczik Iván, Barcsa Tibor (röplabda); Bálint János, Kiss Attila (sakk); Légrádi József (sportlövő); Hiczó István (úszás); Csizmadia István, ifjabb dr. Pavlovics György (tájfutás); Magyar József, Steinbacher Veronika (teke); Tóth István, Harmath Frigyes (tenisz); Bakonyi János (természetbarát szövetség); dr. Hegedűs György (tollaslabda); dr. Bödő Imre, Ősz Márta (tri- atlon); Pálfi Jánosáé (ritmikus gimnasztika); Ács Lajosné (sí); dr. Spiegl József (Somogy Megyei Sportszövetségek Szövetsége), Tamás Lajos (Somogy Megyei Diáksport Szövetség); Tálas Árpád (Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség); dr. Walter Károly (Testnevelő Tanárok Szövetsége); Bóna Károly, Nagy Zoltán, Gáspár István, Szilvás József (valamennyien kiskörzeti sport- szervezők); Fenyő Gábor, Kun Zoltán (Somogyi Hírlap); Csorba András, Ékes Tamás (Kapos Rádió); Orosz Ferenc (Kapos Televízió és Rádió); Jutási Róbert (a Nemzeti Sport Somogy megyei tudósítója). Kun Zoltán _________________Fiú kosárlabda országos kadett kupa A z utolsó forduló dönt Folytatták szereplésüket a somogyi együttesek a fiú kosárlabda országos kadett kupa selejtezőjében. A Marci Pékség támogatásával a Balaton-parti városban léptek pályára a csapatok. A Kaposvári Sportiskola meglepetésre két alkalommal is alul maradt, míg a Siókosár UK gárdája egy győzelme mellé egy szoros vereséget könyvelhetett el. Siófok A további eredményektől függetlenül a székesfehérvári Albacomp-UPC már bejutott az ország legjobb 18 csapata közé. Az utolsó selejtező fordulót december 19-én a kaposvári Eötvös Loránd Műszakin Középiskolában rendezik. A jelenleg holtversenyben lévő Siókosár UK, Kaposvári Sportiskola és Nagykanizsa együttesei egyaránt két- két mérkőzést vívnak majd. Eredmények: Albacomp-UPC-Siókosár UK 79-78 (38-40) Legjobb siófoki dobók: Győrfi (22), Németh B. (16), Kovacsics (16), Fehér (13). Siókosár UK-Fehérvár KC 76-52 (41-20) Legjobb siófoki dobók: Fehér (18), Győrfi (18), Németh B. (16), Kovacsics (12). Kaposvári Sportiskola- Nagykanizsa 58-60 (20-26) Legjobb kaposvári dobók: Kruk (16/6), Novák (15). Albacomp-UPC-Kaposvári Sportiskola 69-55 (36-31) Legjobb kaposvári dobók: Kruk (14/9), Horváth P. (12), Bangó (12). * * * Siófokon rendezték meg a VI. Zöldfok Mikulás kupa elnevezésű gyermek kosárlabda-tornát. A leányok mezőnyében az Ikarus KITO végzett az élen, megelőzve a Kőbányai Darazsak, a Siókosár UK és a Veszprém csapatait. A fiúknál a Marcali lett az első, a Siókosár UK „A”, a Kőbányai Darazsak és a Siókosár UK „B” együttesei előtt. A tornán a legjobb,leány játékosnak járó különdíjat Soós Diana, a legjobb fiú kosárlabdázónak járó elismerést Vörös Zsolt vehette át. A legjobb védőjátékos a leányoknál Sugai Edina, a fiúknál Héger Bálint lett. (Kun) VSZSE), 38 kg: ...2. Mihály Miklós (Kaposvári Sportiskola), 3. Bodrog Dávid (Kaposvári Sportiskola). 41 kg: 1. Szerb Bence, ...3. Balogh Ádám (Kaposvári Sportiskola). 42 kg: 1. Fülöp András (Mustang-Marcali VSZSE). 45 kg: 1. Tóth Roland (Kaposvári Sportiskola), ...3. Stágl Attila (Kaposvári Sportiskola). 50 kg: 1. Nagy Dániel. 61 kg: 1. Annoh Osafo Alex (Mustang- Marcali VSZSE), ...3. Krammer Péter (Kaposvári Sportiskola). Gyermek korosztály: 31 kg: ...2. Kovács Zsolt (Mustang-Marcali VSZSE). 37 kg: 1. Horváth Dávid (Mustang- Marcali VSZSE). A Mikulás kupa végeredménye: 1. Kecskemét, 2. Dunaién SE, 3. Kaposvári Sportiskola. (Kun) Megyei i. sakk-csb Élen a Zselic A hatodik forduló partijaival folytatódott a megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság küzdelem-sorozata. Eredmények: AC Nagybajom- Balatonszemes SE 6,5:3,5 A vendég balatonszemesi együttest betegségek tizedelték, így csak nyolcán tudtak asztalhoz ülni Nagybajomban; ez az eredményen is meglátszik. Az első három táblán: Pintér Zoltán-Bíró Tamás 0,5:0,5; Koppány Tamás-Kovács József 1-0 (játék nélkül); Papp István-Szappanos Lajos 0:1. Marcali VSE- Balatonberény SE 6:4 Megtört a balatonberényi sakkcsapat lendülete; szoros mérkőzésen maradtak alul Marcaliban, ami a második helyükbe került. Az első három táblán: Palotás Károly-Rázsits Géza 1-0; Nádor Zoltán-Garai Tamás 1-0; Böröcz Gyula-Nagy László 0,5:0,5. Lengyeltóti- Somogyjádi KSE 3,5:6,5 Magabiztos győzelmet aratott a somogyjádi együttes a sereghajtó Lengyeltóti otthonában. Az első három táblán: Illosvay István-Szabó Tibor 0,5:0,5; Zics László-Raab János 0,5:0,5; Horváth András-Szabó Sándor 0-1. Fonyódi Petőfi SE-Zselic SE Kaposvár II. 1,5:8,5 Meglepően nagy arányú győzelmet aratott a listavezető Zselic SE Kaposvár második együttese Fonyódon. A Balaton-parti csapat így a negyedik helyről visszacsúszott a hatodikra. Az első három táblán: Molnár Roland-Kadlicskó Sándor 0. 5.0,5; Munkácsy Sándor- Heinrich Ferenc 0,5:0,5; Szoták László-Dégi János 1-0. így folytatják VASÁRNAP Az alapszakasz utolsó, hetedik fordulójának párosítása: Zselic SE Kaposvár-Marcali VSE II.; Somogyjádi KSE-Fonyódi Petőfi SE; Bala- tonszemes SE-Lengyeltóti; Balatonberény SE-AC Nagybajom. (Fenyő) így folytatják: 1. Zselic SE Kaposvár II. 43,5 pont 2. AC Nagybajom 36,5 pont 3. Balatonberény SE 35 pont 4. Marcali VSE 33,5 pont 5. Somogyjádi KSE 29,5 pont 6. Fonyódi Petőfi SE 28,5 pont 7. Balatonszemes SE 22 pont 8. Lengyeltóti 11,5 pont