Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. december 7., kedd Belpolitika 9 Hírek Kormányátalakításra várva Hámori József minisztert Rockenbauer Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára váltja fel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma élén, Chikán Attila helyett pedig Matolcsy György lesz a Gazdasági Miniszter - értesült a távirati iroda a kormányhoz közelálló körökből. Elhalasztott találkozó Orbán Viktor miniszterelnök egy ké­sőbbi időpontban tesz eleget a Magyar Demokrata Fórum par­lamenti képviselőcsoportja meghívásának - közölte Balsai Ist­ván a hétfői frakcióülést követően. A frakcióvezető elmondta: az előzetes tervek szerint a kormányfő - a koalíciós szerző­désben foglaltaknak megfelelően - részt vett volna az MDF- frakció hétfői ülésén. Civil Fórum A Civil Fórum hétfői budapesti ülésének résztve­vői a parlamenttel való párbeszéd kialakításának lehetőségei­ről, az Országgyűlés munkájának segítéséről, a parlamenti tá­mogatások elosztásáról, ingatlankérdésekről egyeztették ál­láspontjukat. A fórum ülésére meghívott Bognár László, az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának elnöke (MIÉP) elmondta: szerdán a Képviselői Irodaházban az általa vezetett bizottság nyílt ülést tart, s erre meghívást kaptak a nagy civil szervezetek képviselői is. Társadalmi támogatás „Szalmaszál Egyesület a Szekták Áldoza-taiért” elnevezéssel szervezet alakul a szekták szenvedő alanyainak megsegítésé­re - jelentette be Kocsis Sándor, a szervezet elnöke hétfőn. A magánemberek által novemberben kezdeményezett, még ala­kulóban lévő szerveződés fő célja az, hogy társadalmi támo­gatást, erkölcsi támaszt nyújtson a rászorulóknak. Beváltási határidő A Magyar Nemzeti Bank 2000. január 4-én még átváltja a régi típusú, sárgaréz alapanyagú 100 forintos érméket törvényes fizetőeszközre - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn. Az MNB közleményében emlékeztet arra is, hogy az idén július­ban bevont régi típusú 5000 forintos bankjegyeket a jegybank pénztárai 1999. december 15-ig váltják át. Száznál kevesebben Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyilvántartásában nem éri el a százat azoknak a dokumentu­moknak a száma, amelyekben a nyilatkozattevők haláluk ese­tén megtiltják szerveik és szöveteik eltávolítását - közölte Ko­vács Árpád informatikai főosztályvezető hétfőn. Elmondta: ál­talában az idősebb korosztályt képviselik azok a személyek, akik - az 1999. április 1-jén hatályba lépett rendelkezésből adódó lehetőséggel élve - országos nyilvántartásba vetették nemleges akaratukat szerveik, szöveteik átültetésével kapcso­latban. Meghalt Faluvégi Lajos Életének 76. évében vasárnap el­hunyt Faluvégi Lajos közgazdász, nyugalmazott miniszterel­nök-helyettes, pénzügyminiszter, a Népszabadság felü­gyelőbizottságának elnöke - közölte a napilap hétfőn. Faluvé­gi Lajos temetéséről később intézkednek. Ösztöndíj romáknak Hirtelen és látványosan nem lehet eredményt elér­ni a roma kérdésben, de széles társadalmi összefo­gás megteremtheti a hazai cigányság boldogulásának lehetőségét - jelentette ki Hende Csaba államtitkár azon a hétfői nemzetközi konferencián, amelyen a magyarországi cigányság helyzetét vitatták meg. Az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) fontosnak tart­ja a hazai cigányság helyzeté­nek fokozatos javítását, és csak elismeréssel tud szólni azokról a kormányzati törekvésekről, amelyek ezt a célt szolgálják - mondta megnyitójában Farkas Flórián, az OCÖ elnöke. Hende Csaba igazságügy­minisztériumi politikai állam­titkár a kormányzati politika törekvéseit ismertetve a többi között elmondta, hogy jövőre két új tehetséggondozó kollé­gium jön létre, és lehetővé vá­lik, hogy minden jó képessé­gű cigány fiatalt tízéves korá­tól ösztöndíjjal segítsenek. Az államtitkár ismertette: a jövő évi költségvetésben vala­mennyi tárca önálló összege­ket különített el a cigányság helyzetének javítására. Ä je­lenlegi kormányzat célja az előítéletesség csökkentése, a cigány identitás és kultúra megőrzése, valamint a roma gyerekek tehetséggondozása. Somogy fejlesztésre szorul Somogy is a hátrányos helyzetű megyék közé tar­tozik. Ezért Barkóczy Gel- lért országgyűlési képvi­selő (FKGP) módosító ja­vaslatként fogalmazta meg tegnap a T. Házban: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyék mellett Somogy is kerüljön a fel­zárkóztatásra kijelölt me­gyék közé. Mint azt már korábban megírtuk: Szita Károly országgyűlési kép­viselő (Fidesz-MPP) ha­sonló kezdeményezést tett. A területfejlesztés feladata az elmaradott térségek felzárkóz­tatásának és fejlődésének elő­segítése - mondta Barkóczy Gellért. Hozzátette: elmara­dott térség az, ahol a gazdaság értéktermelő képessége, inf­rastrukturális fejlettsége és társadalmi mutatói jelentősen kedvezőtlenebbek az országos átlagnál. Somogy megye gaz­daságának szerkezete, teljesí­tőképessége, infrastrukturális ellátottsága éles területi kü­lönbségeket takar. A szűk Ba- laton-parti sáv turisztikai köz­pontjai fejlett infrastruktúrá­val rendelkező, dinamikusan fejlődő övezetet alkotnak. A megye többi területe tipikus elmaradott térség, ahol magas a népesség csökkenése, meg­határozó az agrárágazat, a munkanélküliségi ráta eléri, helyenként meghaladja a 20 százalékot.- Somogy megye gazdaságá­nak teljesítménye jelentős mértékben visszaesett - hang­súlyozta a képviselő. - A visz- szaesést a gazdaság radikális átszervezése, a korábbi piacok elvesztése idézte elő. Az egy főre jutó GDP adatok alapján az 1995. évi 15. helyről 1998- ra 3 év alatt a 17. helyre esett vissza. Számokkal érzékeltet­ve 1995-ben az egy főre jutó GDP az országos átlag 76 szá­zaléka, 1997-ben pedig már csak 70 százaléka volt. Az or­szágos elmaradottság mellett gyengült Somogy regionális pozíciója is. Ugyanez az arány Tolnában 84 százalék, Bara­nyában 80 százalék. 1997-ben Somogy megye az országos bruttó hazai termék­ből 2,3 százalékkal részese­déit, míg 1995-ben és 1994 év­ben ez az arány kéttized szá­zalék-ponttal magasabb volt. Ezek a számok jól mutatják Somogy megye gazdasági fej­lettségének abszolút és relatív elmaradását is. ezen belül is egyenetlenség van az ágaza­tok között. Somogybán a főbb gazdasá­gi ágak közül az ipar bruttó hazai terméke - egy év alatt - 16 százalékkal növekedett, a mezőgazdaság, vadgazdálko­dás és erdőgazdálkodás pedig mindössze 1 százalékkal. A mezőgazdasági termelők nagy része szélsőséges piaci körülmények közé került, a keresleti-kínálati viszonyok kiszámíthatatlanokká váltak. A gazdálkodás jövedelmező­sége jelentősen csökkent, a termelés finanszírozása kriti­kus helyzetbe került. Az ag­rárolló erőteljesen kinyílt, a 90-es években az ipari eredetű anyagok árnövekedése közel 60 százalékkal meghaladta a mezőgazdasági termékekét. Romlott a talajok kultúr- állapota visszaesett a termelés növény-egészségügyi színvo­nala is. Somogybán az 1 főre jutó beruházási összeg 100 ezer forint, ami az országos át­lagnak mindössze 60 százalé­ka. A megye lakosságának kö­zel 10 százaléka, de minden 5. újszülött a kisebbséghez tarto­zik. 10 településen a cigányok számaránya meghaladja az 50 százalékot. A munkaképes ko­rú cigányok 90 százaléka munkanélküli. Az analfabéták aránya jelentősen meghaladja az országos átlagot. Somogy megye infrastruk­turális ellátottságát a differen­ciáltság, bizonyos térségeket pedig az abszolút és a relatív leszakadás jellemez. Barkóczy Gellért hangsú­lyozta: a megye népességmeg­tartó ereje ltifejezetten rossz, elöregszik a népesség, a jöve­delmi pozíciók egyre romla­nak, és ez különösen az EU- csatlakozás előtt aggodalomra ad okot. Nincs a gazdaságnak egyetlen olyan ágazata sem a megyében, amelyről azt lehet­ne határozottan állítani, hogy elindult a fejlődés útján. A me­gye nem vonzó a befektetők számára, a helyi vállalkozók kevéssé érdekeltek a munka­helyteremtésben. A nyomott bérszínvonal miatt nagy az el­szívó hatása más megyéknek és a fővárosnak, a jó szakem­berek elvándorolnak. A mező- gazdaság jövedelemtermelő képessége alacsony, nem ala­kult ki az optimális birtokszer­kezet. Az értékesítés területén nagy a gazdálkodó szerveze­tek kiszolgáltatottsága. Az iparban túlzottan visszaesett az élelmiszeripar aránya. Az építőiparon belül elsősorban a nagyobb állami megrendelé­sek hiánya miatt csökkent a mélyépítő ipar aránya. Az ide­genforgalom túlzottan Bala- ton-part centrikus. A megyében az infrastruk­turális ellátás gyenge, szakma­ilag és területileg jelentős kü­lönbségeket takar. Somogy megye új vezetése érzékelve ezeket a kedvezőtlen tenden­ciákat, az országgyűlési képvi­selőkkel együtt 4 éves ciklus­programot készített. Konszenzuson alapuló kap­csolatok szélesítésével, az ossz megyei érdekek széleskö­rű feltárásával, érdekérvénye­sítéssel a gazdaság teljesítőké­pességének erősítését tűzte ki célul.- Nem várjuk tátott szájjal a sült galambot - mondta Barkózcy Gellért. - Vannak programjaink, van saját erőnk, amihez azonban helyzetünk okán számítunk a növekvő központi forrásokra. Ilyen cél a tájadottságoknak megfelelő tradicionális mezőgazdasági termékek előállítása. A terme­lés, feldolgozás összhangjá­nak megteremtése és a feldol­gozottsági fok növelése érde­kében, - verseny és piacképes magas feldolgozottsági fokú termékek előállítása, - agrár- marketing a tevékenység javí­tása, a mezőgazdasági vállal­kozások hazai és nemzetközi piacokon való megjelenésé­nek támogatása, - erdészeti tájfejlesztési programok, kis­térségi erdőtelepítések, park­erdő fejlesztések, falufásítási programok elterjesztése, - új­szerű technológiák elterjeszté­se, a kutatásfejlesztési agrári- um fejlesztésébe való bevoná­sa, - idegenforgalmi vonzerő és termékkínálat emelése, így - a Balaton és a belső területek turisztikai kapcsoltának erősí­tése, - a hagyományos terüle­teken a falusi turizmus és az ahhoz kapcsolódó vidéki terü­leten szerveződő programok szélesítése (faluturizmus, zöldturizmus) - humánerőfor­rás fejlesztés - egyetemi integ­ráció, - gazdasági-társadalmi igényekhez igazodó képzési struktúrák elterjesztése, - gyors reagálás a megváltozott helyzetre (térségi menedzse­rek képzése), - infrastruktúra fejlesztése, - a közlekedési fel­tételek hosszú távú és átfogó javítása a megyét érintő és át­szelő gyorsforgalmi úthálózat kiépítése és a megléyő alsó­rendű úthálózat kiépítettségi színvonalának javítása. Somogy számít a parlament és a kormány megkülönbözte­tett segítségére - mondta vége­zetül az országgyűlési képvi­selő. 2000 nem lesz a tudomány éve A regionalizmus, a tudo­mánypolitikai környezet és a Magyar Tudományos Aka­démia (MTA) szerepéről be­szélt a többi között Glatz Ferenc hétfőn, a tudóstes­tület 165. közgyűlésén. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Akadémiának a következő években ki kell teljesítenie eddigi autonóm törekvéseit, s igazodnia kell az új közös­ség- és területképző erőkhöz. Kifejtette: Európába az út a regionális értelmiségieken át vezet. Az MTA ezért „galva­nizáló szerepet” kíván betöl­teni a régiók helyzetében, nyitni akar a határon túli te­rületek felé. A tudást, a tudo­mányos műhelyeket helyben kívánja támogatni.- Á 2000. év nem lesz a magyar tudomány éve - fo­galmazott Glatz Ferenc. A költségvetési támogatottság, amely 1997-ben emelkedni kezdett, a 2000. évre vissza­esett - tette hozzá. - A politi­kai elitnek el kell döntenie, hogy kíván-e tudománypoli­tikát csinálni Magyarorszá­gon. Tudatos, állami tudo­mánypolitika nélkül nem le­het megmenteni a magyar kutatóbázist - mutatott rá. Glatz Ferenc szerint a kutató­hálózati konszolidációs fo­lyamat második szakaszában rendezni kell a kutatók bérvi­szonyait, és fiatalításra van szükség. A 2000. év megünneplésé­ben az Akadémiának részt kell vennie - hangsúlyozta Glatz Ferenc. - Ez az állam befogadó állam volt az elmúlt ezer év során. A keresztény- , ség felvétele nem egyszerűen világnézet kérdése volt, ha­nem egy modernizációs fo­lyamat kezdete; én erre va­gyok büszke, nem pedig arra, amit Szent Korona-tan és kü­lönböző címen elénk vetíte­nek - mondta. Glatz Ferenc szerint az MTA nemzeti funkciója abban mutatkozik meg, hogy „felhívja a társada­lom figyelmét azokra a meg­tartó erőkre, amelyek ezt a nemzeti közösséget azzá for­málták, ami ma”. VISSZASZAMLALAS I A takarékszövetkezetek is biztonságban Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet feladata volt a ha­táskörébe tartozó bankok, takarék- és hitelszövetkezetek, brókercégek figyelmét felhívni az évszámváltás esetleges kockázataira. Ezt a munkát az ÁPTF már 1997-ben meg­kezdte. Nagyban ennek köszönhető, hogy most a pénzügyi szektor a legfelkészültebb a dátumváltás kezelésére. Nyíry Géza, az ÁPTF Speciá­lis Ellenőrzési Feladatok Osz­tályának vezetője lapunknak elmondta: úgy kellett megol­dani a feladatokat, hogy az ügyfelek semmit se érzékelje­nek az időközi tesztelések miatt, no és persze a kritikus időpontban sem. Az ÁPTF 1997-ben elnöki levelet küldött szét mintegy 600, felügyelete alá tartozó intézetnek. Ebben felhívták a figyelmet a lehetséges kocká­zatra, és felkérték a vezetőket arra, hogy tegyenek megfele­lő intézkedéseket. 1998 janu­árjában már részletes terve­ket kértek arról, hogy a pénz­intézetek miként készülnek a megoldásra. Még ez év júniu­sában ellenőrizték az infor­mációs rendszerek készültsé­gi állapotát, idén februárban pedig tesztelték az informáci­ós rendszerek működéséhez szükséges külső és belső rendszereket. Mindezek nyomán Nyíry Géza úgy véli: rendkívül kicsi annak a veszélye, hogy az év­számváltás problémát okoz a felügyeletük alá tartozó in­tézményeknél. A takarékszö­vetkezetek is felkészültek, de náluk egyébként sem lenne probléma, ha néhány napig kézzel könyvelnének, mert általában kis településeken, kis ügyfélkörrel rendelkez­nek. Nehezebb a helyzet a nagyobb bankoknál, hiszen náluk napi 100 ezres ügyfél- forgalom is lehet, de itt is többlépcsős megoldásokat dolgoztak ki az érintettek. A nagy pénzintézetek önálló energiaforrással és telekom­munikációs hálózattal ren­delkeznek, s végső esetben megoldás lehet a futárszolgá­lati ügyintézés is. (Szalóky) Kallus György képei A FEB fotóriporterének, Kallus Györgynek a fotográfiáiból nyílt teg­nap kiállítás a Magyar Újságírók Szövetségének székházában. Képén emlékezetes pillanat látható, amikor sem Göncz Árpád, sem Hofi Géza nem találja azt a kitüntetést, amit az államfő a művész ruhájára szeretett volna feltűzni.

Next

/
Thumbnails
Contents