Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-28 / 302. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. december 28., kedd Hírek Kilép Ehud Barak miniszter- elnök kormánykoalíciójából a Sasz ortodox párt. A Sasz kiválásával a kormány kisebbségbe kerülne a knesszetben. Barak 24 órás haladékot adott a pártnak, hogy gondolja át még egyszer szándékát, ugyanis a kormánypártok 68 képviselői mandátuma közül 17-tel a Sasz rendelkezik. Baraknak 61 szavazatra van szüksége ahhoz, hogy ratifikálni tudja a Szíriával vagy a palesztinokkal kötendő békeszerződést. A szerb fennhatóság koszovói visszaállításáról nyilatkozott a jugoszláv főügyész, a szerb belügyminiszter és a pristinai jugoszláv hadtest parancsnoka a Béta hírügynökségnek. Vuka-sin Jokanovics, jugoszláv főügyész azt állította, hogy a NATO és az ENSZ védnöksége alatt működő ideiglenes koszovói közigazgatás eltűri a törvénytelenség és a kábítószer-kereskedelem virágzását. Emii Constantinescu köz- társasági elnök vasárnap fogadta a romániai látogatáson tartózkodó I. Mihályt és feleségét, Ana királynét. Az egykori román uralkodó örömének adott hangot, hogy Romániában tölthette a karácsonyi ünnepeket. Euró érméken és bankjegyeken tesztelhetik automatáikat a jövő héttől a gyártók a hollandiai Utrechtben. Az egyetemi városban január 4- től működik az euró- próbaközpont, ahol a cigarettaautomaták előállítói kipróbálhatják a gépeiket. A Vajdaság nem létezhet Szerbia nélkül és fordítva. A lakosság nem támogatja azokat, akik a Vajdaságot elszakítanák az anyaországtól - mondta Bosko Perosevics tartományi kormányfő. Legalább húsz halálos áldozata van a kelet-indonéziai Ambon városában a keresztény-muzulmán összecsapásoknak. Ambon sziget azonos nevű városában nyilakkal és házi készítésű bombákkal támadtak egymásra a muzulmánok és a keresztények. Alfonso Portillo, a jobboldali Guatemalái Republikánus Front jelöltje nyerte meg a guatemalai elnökválasztás második fordulóját. A 48 esztendős Portülót ellenfelei kaméleonnak nevezik politikai pálfordulásai miatt. Az egykor marxista tanokat valló egyetemi professzor négy évvel ezelőtt csatlakozott Efrain Rios Monti volt katonai diktátor jobboldali pártjához. A végsőkig védik Groznijt A csecsének nem mondanak le fővárosukról Az oroszok egyre szorosabbra vonják a gyűrűt fotó: feb/reuters A csecsen fővárost ostromló orosz szövetségi erők hétfőre virradóra folytatták Groznlj szétrombolását tüzérségi lövegeikkel. Az orosz csapatok egész éjszaka lőtték a várost, a gránáttűz reggel még fokozódott is - jelentette az Interfax tudósítója a helyszínről. Groznijban becslések szerint 40 ezer polgári lakos tartózkodik. A városlakók idejük jó részét föld alatti menedékhelyeken töltik. Az ostromló erők három napja indítottak átfogó támadást Groznij ellen. A városvédő csecsen fegyveresek ellenállása nem tört meg, ellenkezőleg, az orosz csapatok helyenként egyre erősödő ellenállásba ütköznek: egyes negyedekben az átcsoportosítást végrehajtott lázadók különösen erősen védekeznek. A Sztaropromoszlovszkij ipari kerületet valóságos erődítménnyé alakították át a csecsének. A Moszkva-barát félkatonai alakulatok - mintegy 800 fő - állítólag mélyen a városba hatoltak abból a célból, hogy felügyeletük alá vonják a legfontosabb ellenőrző pontokat. A moszkvai hadvezetés a véráldozatok lehető legkisebbre csökkentése érdekében, az 1994-96. évi háború tapasztalatai alapján lemondott a város elleni gyors, átfogó támadásról. Ehelyett „apránként” akarják megszerezni Groznijt, amelynek bevétele az előző csecsen háborúban több ezer orosz katona életébe került. A mozdoki orosz parancsnokságon közölték: a nap folyamán a légierő harci gépei és helikopterei is folytatják támadásaikat a város ellen és a hegyvidéki lázadóközpontok ellen. A Reuters adatai szerint 1500 és 5000 között van a csecsen védők száma. Moszkva mindeközben továbbra is visszautasítja a nyugati bírálatokat, amelyek szerint a fölényben levő orosz erők indokolatlan mértékű pusztítást végeznek Csecsen-földön. Az orosz vezetés szerint ilyen támadásra van szükség az ellenség megsemmisítéséhez. Egyszerre jelenik meg New Yorkban, Genfben és Bécsben ENSZ-bélyeg a hálaadásra Az ENSZ gazdasági és szociális bizottsága 1997-ben javasolta a világszervezet közgyűlésének, hogy a 2000. esztendőt nyilvánítsa a hálaadás nemzetközi évének. A közgyűlés a javaslatot 1997. november 20-án egyhangúlag el is fogadta. A bizottság elképzelése szerint így kívánja a nemzetközösség kifejezni háláját a világ kultúrájának sokszínűségéért és különbözőségéért, amely a fejlődést, a népek javát szolgálja, és gazdaggá, teljessé teszi az életet. A hálaadás nemzetközi évének mottójául az ENSZ egy korábbi főtitkára, Dag Hammarskjöld szavait választották: „Mindenért, amit eddig kaptunk - köszönetét mondunk. Mindenre, ami vár ránk - igent mondunk”. Az ENSZ-központoknak otthont adó három városban- New Yorkban, Genfben és Bécsben - ebből az alkalomból 2000. január 1-jén azonos ábrájú, de különböző nyelvű (angol, francia, illetve német), feliratú és eltérő címletű bélyeget bocsátanak ki. Az amerikai kiadás 33 centes, a svájci 90 centime-os, míg az osztrák 7 schillinges, illetve 0,51 eurós lesz. A bélyeget az amerikai Rorie Katz tervezte, és Franciaországban nyomtatták ki 550, 450, illetve 510 ezer példányban. A gyűjtők örömére természetesen mindhárom városban első napi bélyegzővel is ellátják. Kár, hogy ezért oda kell utazni... Százötvenöt élet a tét Szerencsére a géprablók által megszabott második ultimátum is anélkül járt le, hogy megkezdték volna az afganisztáni Kandaharba eltérített indiai repülő 155 utasának meggyilkolását. Az 52 esztendeje tartó kasmí- ri konfliktus megoldását (a tartomány önállóságának helyreállítását), és az Indiában bebörtönzött iszlám vallási vezető, Maulana Maszud Asar szabadon engedését követelő túszejtők ugyanis azt helyezték kilátásba: ha a megadott határidőig nem tesznek eleget kívánságaiknak, sorra lelövik foglyaikat, majd magukkal is végeznek. Bár az indiai hatóságok kijelentették: terroristákkal nem tárgyalnak, a tálibok vezette afgán kormány külügyminisztere, Abdul Vakil Muttavakil szerint egy diplomata mégis fölvette a kapcsolatot a gépeltérítőkkel. Ezenközben India Oroszország és Irán segítségét kérte, hogy a gépeltérítés vérte- lenül érhessen véget. A súlyosan fölfegyverzett három kasmíri, valamint egy-egy afgán és nepáli légi kalóz kifá- rasztására törekednek. Újdelhi ugyanakkor segélycsomagok küldését helyezte kilátásba, és megkezdődött az alkudozás egy pótalkatrész cseréjéről is, mivel az Airbus A300-as korábban megsérült, így képtelen a fölszállásra. FEB Bővül az atomklub Az év emberét Kínában Csi Farennek hívják. Annak a személyzet nélküli űrhajónak a tervezőjéről van szó, akinek modellje nemrég pontosan a tervek szerint megkerülte a Földet, és zavartalanul leszállt a Góbi-sivatagba n. A sikeres kísérlet újabb jele annak, hogy Kína katonailag is felzárkózik. A szakértők szerint Peking - műholdjai és egyéb korszerű eszközei révén - öt év múlva képes lesz atomfegyvert hordozó rakétákat célba juttatni. Ezért Amerikában most ki akarják építeni azt a rakétaelhárító rendszert, amelyet még Reagan elnök ígért meg az orosz fenyegetéssel szemben. Washingtonban azonban nemcsak Kínától, hanem a terrorista-rendszerűnek titulált országoktól is tartanak, nem is egészen alaptalanul. Feltételezik, hogy Észak-Korea éppúgy rendelkezik már atomfegyverekkel és célba juttatásukra alkalmas rakétákkal, mint Irán. Phenjanból nem érnék ugyan el Washingtont - de Hawaiit vagy Alaszkát már igen. Iránból viszont egy Izrael elleni atomtámadás legalább olyan hatásos lenne, mint ha New Yorkot bombáznák. A mostanra kialakult amerikai katonai fölény nemcsak az oroszokat is cselekvésre indította. Miután Washington nem tartja már tiszteletben a szerződést a rakétaelhá- rító rendszerek korlátozásáról, Moszkva egy helyett máris három atomrobbanófejjel szereli fel Topol típusú interkontinentális rakétáit. FEB Chelsea és a protokoll Clinton amerikai elnököt koszovói látogatására már nem a felesége, Hillary asszony kísérte el, hanem a lánya, Chelsea, és ez egyre gyakrabban fordul elő. Amikor Clinton 1992-ben hivatalba lépett, arra kérte a sajtót, amely árgus szemekkel kísérte az elnök életét: egyetlen, akkor 12 éves lányát hagyják ki a jelentésekből. Hadd nőjön úgy fel, mint a többi tizenéves. A kérés teljesült, de persze maga az apa a felelős azért, ha egyetlen gyereke végül mégsem tudott olyan nyugodtan felnőni, mint ahogyan a szülők szerették volna. Chelsea-t természetesen súlyosan megviselte, amikor a sajtó széltében-hosszában tálalta apja gusztustalan szexbotrányát. A lány idegalapon gyomorbántalmakban szenvedett. Chelsea azonban a jelek szerint túltette magát a válságon, és ismét közel került apjához. Most - miután anyja, aki szeretne New York állam szenátora lenni, és oda is költözött - vállalta, hogy ellátja a szokásos protokollfeladato- kat apja elnökségének hátralevő idejében, január végéig, így elkísérte az elnököt számos külföldi hivatalos útra, és részt vesz a Fehér Ház programjainak előkészítésében is. Mindezt persze csak akkor, ha azt az egyetemi tanulmányok megengedik. Clinton igen jól érzi magát a koránál .érettebbnek, intelligensebbnek mondott lánya társaságában. FEB Wlinden kedves ügyfelünknek és partnerünknek sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk: Tóíli Kft. Kaposvár ___________________l«°71) Magyar Cukor Rt. Kaposvári Cukorgyára pályázatot hirdet műszerész csoportvezetői állás betöltésére Feltétel:-villamosmérnöki va^y üzemmérnöki végzettség- min. 3 éves szakmai gyakorlat,- jártasság ipari folyamatirányítás területén. Jelentkezés: írásban, szakmai önéletrajz benyújtásával 2000. január 15-ig. ^ Levélcím: 7400 Kaposvár, Pécsi út 10-14. | 7400 Kaposvár, Baross G. út 8-10. Tel.: 82/412-322, tel./fax: 82/413-266 SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK!- Padlószőnyegek -PVCT- Parketta- Függönyök- Karnisok- Lámpát«- Szegett szőnyegek- Speciális lábrötlők (akár 10 év garanciával) Szenzációs akciók az év végéig! LEGOLCSÓBBAN A LEGJ0BBTÓL! KAPOSVÁRON INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! ,411 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Siófok és Térsége Területfejlesztési és Önkormányzati Társulás pályázatot hirdet a Társulás menedzselésére Pályázati feltételek:- felsőfokú végzettség, menedzseri és számítógép alkalmazási ismeretek,- büntetlen előélet,- társalgási szintű angol, vagy német nyelvismeret,- a kistérség fejlesztésével kapcsolatos elképzelések programja,- személygépkocsi megléte és vezetői engedély. A pályázat elbírálásakor előnyt jelent a Balaton környékén, illetve Somogy megyének a helyismerete. A menedzser feladata elsősorban a társulás menedzselése,- különféle pályázati kiírások figyelése,- pályázatok készítése,- kapcsolattartás a Fejlesztési Tanácsokkal, kistérségi Társulásokkal, Kamarákkal, stb. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2000 január 20. A pályázat elbírálása: a benyújtási határidőt követő első Közgyűlés időpontja. Az állás betölthető: a Közgyűlést követő hónap 1-től. A pályázat benyújtásának helye: Siótok és Térsége Területfejlesztési Társulás 8600 Siófok, Fő tér 1. (Stefánné) Érdeklődni a 84/340-114 és a 84/310-195 sz. telefonon lehet. ÉV VÉGI AKCIÓ! A Szerszámvilág Kft-nél csak december 29-30-31-én. Minden áruból (szerszámgépek, kéziszerszámok) -20% kedvezményt adunk. Utolsó ajánlatunk ebben az évezredben! Kaposvár, Ady E. u. 11. • Tel.: 82/316-829 A Pécsi Postaigazgatóság Balatonboglár és Siófok hatókörzetébe biztosítási termékfelelősi munkakörbe hirdet felvételt Alkalmazási teltétel:- legalább középiskolai érettségi vizsga,- biztosításkötésben szerzett szakmai tapasztalat,- jogosítvány és saját gépkocsi használat lehetősége,- bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány. Egyéb elvárások:- jó szervezőkészség és alkalmasság az önálló munkavégzésre,- határozott fellépés, jó kommunikatív képesség. Jelentkezés és érdeklődés: a Postaigazgatóság biztosításközvtítési termékmenedzserénél, Fajcsiné Weipner Szilviánál. aAi ÁN Cím: 7646 Pécs • Telefon: 72/506-196 „ A jelentkezések elbírálása után a munkakör azonnal betölthető. (4060) Magyar rOSta i >