Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-28 / 302. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. december 28., kedd Megyei körkép 3 ________ Véleményünk____________ V irághos új ezredet A három nap múlva esedékes szilveszter, szegény, kell- e mondanom, aligha tud felnőni a vele szemben tá­masztott túlméretezett várakozásokhoz. Többen állunk, ülünk vagy éppen dzsiggelünk majd a nagy éjféli érzés­re várva azzal a vágyakozással, hogy üstökön ragadhas­suk az egyetlen pillanatot, amikor vége a második évez­rednek, s kezdődik a harmadik, ám félő, hogy ez a pilla­nat megfoghatatlanul elillan majd. (És akkor ne beszél­jünk a bizonytalanságról, az újra és újra felbukkanó ez­redfordulós dilemmáról - levelet kaptam, s írták benne kedvesen, nem is most, hanem jövőre fordul az ezred - hagyjuk ezt, ciki már ezen rágódni, most van és kész, legyen ez egy nagy közös társadalmi megállapodás!) Beszéljünk inkább az eddig hanyagolt ezredvégi fo­gadalmakról! Az évfordulókat valami bájos képzavar okán sorsfordításra szokás használni (képileg úgy tekin­tünk ezekre a dátumokra, mint egy lépcsőházfordulóra, ahol a forduló után az ember elindul a másik irányba, pedig hát az időben nincs balkanyar, s körbe-körbe is csak az óramutató jár), szóval az évfordulóval sors fordí­tani szoktunk. És ez lesz aztán csak a fejedelmi alka­lom! Most nem mezei újévi fogadalmak járják át a szil­vesztert, hanem azt mondhatjuk emelkedetten, hogy az új évrezredtől nem dohányzom, nyomós ok nélkül nem káromkodok, de mindenesetre lefogyok az 1921-es ver­senysúlyomra, és ha kővel dobálnak, én a harmadik év­ezredtől mindig kenyérrel viszonzom, és a többi, és a többi. Van tehát mit megígérnünk, fogadalomtárunk gaz­dag a szószedetekben. Magam részéről bagóügyben tehetnék egy ezredvégi fogadalmat, de nem teszek. Ha egyszer elnyomom az utolsó dekket - mert egyszer elnyomom - azt Virágh doktornak köszönhetem majd. Évekkel ezelőtt kérdez­tem a dohányzásmentes világnap dolgában, ő ÁNTSZ- színekben adta a válaszokat, és én egy hétig nem bír­tam, nem akartam rágyújtani. Szolidarítottam néhány szürke hétköznapon át. Amikor se közel, se távol nem volt egy kóbor ezred­forduló sem. Meg „ellenes” törvény. Balassa Tamás Üzemel az új alállomás Nemrégiben adták át Toponáron azt a 400/120 kilovoltos alállomást, amely egyike az ország legkorszerűbb trafóállomásainak. A toponári üzem fő felada­ta a paksi villamosenergia továbbítása. A három és félmilli- árd forintba került létesítményben számos eddig még nem alkalmazott újdonság is található. Egyebek közt digitális el­ven működő belső védelmi készülékeket és kapcsolóberen­dezéseket is beszereltek. fotó: kovács tibor Nagyító alatt a parlagföldek Az egész megyét átfogó ak­ciót szerveztek a parlagföl­dek felkutatására. Csaknem 10 ezer hektár gyomos, mű­veletlen területet szűrtek ki. A helyszíni ellenőrzések nyo­mán kiderült, hogy a legtöbb Dél-Somogyba n található. Megyei körkép Az elhanyagolt parlagföldeken kártevők jelennek meg és ro­molhat a talajminőség. Ráadá­sul nemcsak a tulajdonos földje károsodik, hanem a környékbe­li gazdálkodókat is veszteség ér­heti. A jogszabály pontosan rög­zíti a földhasználó kötelességét, így azt, hogy az adott területet kultúrállapotban kell tartani. Évente legalább két-három al­kalommal kell tárcsázni, kaszál­ni, s a gyomirtást sem lehet el­Elkészült az ünnepekre a járda Ötvöskónyi főutcájá­ban. Valódi ajándék volt ez az ittenieknek, akik rég vár­ták e beruházás megvalósu­lását. Erről is szó volt azon az évösszegző beszélgeté­sen, amelyre Mikola Vilmos polgármester hívta képvise­lőtársait. Ötvöskónyi Egy kis faluban életében min­den apró lépés nagy jelentősé­gű — állította a falu első embe­re. Mint elmondta a szűkös ál­lami támogatás ellenére adós­ság nélkül zárják az évet, s több Az év végi ünnepek idején megnő a vidéki települése­ken az alkalmi kereskedők száma. Megyei körkép Már hetekkel ezelőtt tiltakoztak a zákányi vállalkozók Tóth Ju­ditnál, a település polgármes­ternőjénél, hogy az átutazó ke­reskedők rontják az üzletüket, hiszen az üzletek elé kipakolva nem egyszer olcsóbb, de rosz- szabb minőségű portékával lát­ják el a helyieket. Ezek a keres­kedők nem fizetnek helypénzt, szemetelnek, és sok esetben en­gedélyük sincs az árusításra.- Ezek az árusok joghézagot használnak ki - mondta Tóth Judit a kereskedők előtt egy megbeszélésen. - Mivel nincs telephelyük a faluban, nem kell működési engedélyt kérniük, és ha közterület-használati díjat hanyagolni. Csakhogy az utób­bi időben egyre többen hagyták figyelmen kívül a szabályt, s nőtt a gyomos területek nagysá­ga. Megyénkben ezért átfogó el­lenőrzést indítottak: az akció­ban három - a földművelésügyi, a föld és a növényegészségügyi - hivatal munkatársai vettek részt. Tóth István, a megyei növény-egészségügyi és talajvé­delmi állomás igazgatója el­mondta, elsősorban Dél-So- mogyban találtak gyomos terü­leteket. A mintegy 10 ezer hek­tár műveletlen szántó csaknem 60 százaléka ebben a térségben volt. Több tulajdonos egyéb­ként azzal védekezett, hogy pi­henteti a földet, s ezért tűnik el­hanyagoltnak. Csakhogy a szakembereket nem lehetett megtéveszteni, az alapos ellen­őrzés mindenre fényt derített. régi tervet sikerült megvalósíta­niuk. A tanévkezdéskor 460 ezer forintot oszthattak szét a rászoruló családok között. — A korábbi években a szét­húzás jellemezte a testületet, most viszont az együttgondol­kodás. Ennek köszönhető, hogy sikerrel pályázhattunk a főutcai járda megépítésére: másfél millió forintot kaptunk a megyei területfejlesztési ta­nácstól, s ugyanennyit tettünk hozzá. A régi betonlapokat fel­szedtük, helyére egy kilométer hosszan került új burkolat. A régi kövekből máshol építhe­tünk járdát. Elkészült a terv a közvilágítás korszerűsítésére, kérnénk tőlük, egyszerűen ösz- szepakolnak és továbbállnak. Hozhatunk rendeletet ellenük, csak betartatni lesz nehéz. Az önkormányzatok eldönt­hetik, engedélyezik-e az alkalmi árusítást. Az ünnepek előtt nem egy település megengedte ezt, hiszen így némi pénzhez jutha­tott. Csakhogy saját adófizető vállalkozóit is károsította ezzel. Szentpéteri László Nagyberény polgármestere szintén beszá­molt arról, hogy a helyi vállalko­zók tiltakoztak a faluban meg­forduló alkalmi árusok jelenléte ellen. - Napi két-három árus pa­kol ki nálunk - mondta Szentpéteri László. - Három­száz forintot kérünk tőlük egy alkalomra, de a helyi vállalko­zók nyomására ezt az összeget jövőre megemeljük: négyezer forintot kell egy hónapra fizet­nie annak, aki Nagyberényben közterületen szeretné a porté­Csaknem ezer értesítőt küldtek ki, amiben a legfontosabb ten­nivalókra hívták fel a gazdák fi­gyelmét. S ha nincs foganatja a jóindulatú figyelmeztetésnek, nem marad el a bírság, ami több tízezer forint lehet. Sőt, akár kényszerhasznosításról dönthetnek, így a közérdekű védekezés költségeit a tulajdo­nos fizeti. A cél azonban a megelőzés, jóllehet a hivatal érvényt akar szerezni az elő­írásnak is.- Nem egyszeri akcióról van szó, az ellenőrzést jövőre to­vább folytatjuk, s minden föld- tulajdonos területe sorra kerül. Közérdek, hogy a művelésre al­kalmas területeket gondozzák. S ha a tulajdonos hitelt érdem­lően bizonyítja, hogy kölcsön adta a földet, a bérlő dolga a te­rület gondozása. (Harsányi) az Ötvös utca felújítására. Ös­szefogott a testület, s ezzel pél­dát mutatott a falunak is: ami­kor hozzáfogtak a közmunká­sokkal a közterületek rendbeté­teléhez, a helybeliek önként segítettek az iskola környékén, a katolikus templom mellett és a játszótérnél. A parkosítás jö­vőre folytatódik, mert - mint mondták - a millennium évé­ben illik megszépülnie minden településnek. — Amikor a gázprogramot meghirdettük, nagyon sok el­lenállásba ütköztünk. Most fél­ve szóltunk a a csatornázási le­hetőségekről. A falu mellénk állt. Nagy Jenő káját árulni. Jelenleg kétezer fo­rintot kérünk egy hónapra egy mozgóárustól, januártól ez szintén a duplájára emelkedik. A célunk kettős: egyrészt nehéz beszedni az alkalmi helypénze­ket, másrészt pedig ezzel kizár­nánk azokat a megbízhatatlan átutazó kereskedőket, akik csak véletlenszerűen jelennek meg nálunk. Hiszen egyszeri alka­lomra is épp úgy ki kell fizetni­ük a négyezer forintos átalányt.- Kaposfőn nem láthatók há­zaló kereskedők - mondta An­tal László Károly polgármester. - A lakosság igényeit figyelem­be véve karácsony előtt négy-öt kereskedőnek kiadjuk a kultúr- ház nagytermét, hatezer forin­tos bérleti díjjal, amiben benne van az iparűzési adó összege is. Ezzel nagyobb választékot is biztosítunk lakosainknak, és nem lesz szükségük a házaló árusok portékájára. (Szélesi) Hírek Halál a szőlőhegyen Felte­hetően kihűlés okozta a halá­lát annak a 61 éves férfinak, akit december 23-án reggel 7- kor találtak meg a kaposfüre- di szőlőhegyre vezető út mentén, s aki a szőlőhegyen egy elhagyott pincében la­kott. Bűncselekményre utaló nyomot a kaposvári rendőr­ség nem talált, (bt) Kevés a nagyfoglalkoztató A somogyi vállalkozások 97 százaléka (23775) tíznél keve­sebb dolgozót foglalkoztatott a statisztikai hivatal legutóbbi felmérése szerint. A 10-49 munkavállalót alkalmazó cé­gek aránya két százalék volt, míg az ennél nagyobb vállal­kozások részesedése alig egy százalékot tett ki. A gazdálko­dási formák tekintetében - az egyéni vállalkozási formán túl - a korlátolt felelősségű társa­ságok, illetve a betéti társasá­gok alapítása volt a leggyako­ribb. Az előbbieknél 2754, míg az utóbbiakból 3293 mű­ködött megyénkben, (hm) Csónakot lopott Egy acél­oszlophoz láncolt, lakattal rögzített horgászcsónakot lo­pott el ismeretlen tettes Balatonberényben. A tulajdo­nos kára százhetvenkétezer 125 forint. A fonyódi kapi­tányság lopás alapos gyanújá­val indított nyomozást, (bt) Kötet a civilekről Az orszá­gos civil életről szerkeszt kiad­ványt az Európa Ház, amely­ben a megyei szervezetek is helyet kapnak. A kötet szer­kesztői arra bíztatják az egye­sületek és alapítványok képvi­selőit, hogy küldjék el bemu­tatkozó anyagaikat, lógóikat. A kiadvány várhatóan jövő év tavaszán jelenik meg, és a helyzetelemző tanulmányok mellett a legfontosabb civil eseményeket is tartalmazza majd. (szg) Vacsorán a vének tanácsa 170 nyugdíjast látott vendégül a somogysámsoni önkormány­zat. A közös eszmecserével egybekötött karácsonyi össze­jövetel, három éve hagyomány a településen. A mulatozással végződő vacsorán az idős ko­rúak ezer forintos vásárlási utalványt kaptak ajándékba a falutól, (fe) Súlyosan sérült a figyelmet­len gyalogos A tilos jelzés el­lenére lépett az úttestre egy gyalogos tegnap reggel Ka­posváron a Pázmány és Ár­pád utca kereszteződésében, és egy szabályosan közleke­dő személygépkocsi elgázol­ta. A 61 éves asszonyt súlyos sérüléssel szállították kórház­ba. (bt) Járdák az ünnepekre r Átutazó kereskedők Megnyílt a Renault hivatalos Márkakereskedése! A Renault teljes típusválasztéka. Renault Mégone Biztosan vezet. RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI KAPOSVÁR-CAR Kft. Kaposvár, Fő utca 47. Tel.: 82-422-132, 30/9861-662 1 MfECT NaSV- és Kisker. VVCOI Üzletlánc Akció! Vivát almaié 2 lit 99 Ft Vivát őszibarack »stos 2 lit. 109 Ft Vivát narancs rostos 2 lit. 109 Ft Queen szénsavas üdítők 3 féle 2,5 lit. 139 Ft Queen szénsavas üdítők 3 féle 0,5 lit. 59 Ft Sztár almaié dobozos 1 lit. 63 Ft Sztár szőlőlé dobozos 1 lit. 63 Ft Óbudai Gyémánt ásványvíz 1,5 lit. 59 Ft Ételecet 20%-os 1 lit. 87 Ft Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák! ÜZLETEINK: Nagy és kisker: Kaposváron az Arai benzinkút mögött Kaposvár Zrínyi u. 3. Kaposfő, Kossuth u. 260. Kutas, Petőfi u. 81. Nagybajom, Fő u. 41. Nagy és kisker:Marcali, Dózsa Gy u. 5. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pályázatot hirdet elsősorban Siófokon vagy környékén lakó szakemberek számára környezetvédelmi és területfejlesztési, számítástechnikai manager és közgazdász munkakörökre. Jelentkezhetnek: cpítő-, környezet-, vegyész vagy biomémöki, műszaki vagy tudományegyetemi ül. közgazdasági egyetemi végzettségűek , IIkalmazási feltétet: számítógépes ismeret, internet programozási gyakorlat, angol vagy német nyelvtudás, projekt tapasztalat, gk. vcz. jogosítvány, tapasztalat megvalósíthatósági tanulmányok készítésében. Csatolandó: szakmai önéletrajz, diploma másolat(ok), nyelvvizsga bizonyítvány, egyéb, pályázó szerint fontos dokumentum. Bérezés: megegyezés szerint. Benyújtási határidő: 2000. január 10 Cinv BFT munkaszervezete H600 Siófok. Batthyány u I. t

Next

/
Thumbnails
Contents