Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-08 / 260. szám
1999. november 8., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 3 Hajráznak a gyárak Az eredményes évzárás érdekében teljes erőbedobással dolgoznak a somogyi cégeknél. Az utolsó negyedévben a vállalkozások még százmillió forintos bevételekre számítanak. Megyei körkép Hanisch József, a Kaposvári Villamossági Gyár kereskedelmi igazgatója azzal számolt: október és december között legalább 750 millió forint lesz a cég bevétele. Akár csak évközben, most is egyenletes forgalomra számítanak, folyamatosan dolgoznak. Az utóbbi hetekben is több fontos megrendelést kaptak, a termékek 55 százalékát hazánkban adják el. A többit — Anglia, Franciaország és Luxemburg kivételével — elsősorban az európai országokba szállítják. Legfontosabb termék a biztosítékbetét, a kis- és nagyfeszültségű berendezés, emellett különböző villamossági gépeket is gyártanak. A cég dolgozói még csaknem másfél hónapot dolgoznak az idén, december 20-tól ugyanis kéthetes leállást terveznek. A nagy ipari vállalatok mellett a kis- és középvállalkozásokban is folyamatosan dolgoznak. A segesdi Ferrokov Kft-ben csaknem 150 millió forint bevételt könyvelnek el ebben az időszakban. Tallián Attila ügyvezető igazgató azt mondta: sikerült megtartani az értékes külföldi megbízásokat. Ennek örül. Osztrák és német piacra építőipariállványokat, valamint zsaluzatokat gyártanak. Bár fontos az utolsó negyedév, a legtöbb munka a nyáron volt. A mezőgazdasági vállalkozások talán az ősz végét várták a legjobban. A terményértékesítésből származó forintokat ugyanis éppen mostanság utalják át a bankszámlára. Feil József, a balatonszentgyörgyi Dél-Bala- ton mezőgazdasági szövetkezet elnöke elmondta: mintegy 180 millió forint kapnak a kukoricáért, amely a 400 millió forintos idei terv tekintélyes hányada. H. M. Sok érdeklődő, kevés vevő Ez volt a jellemző a tegnapi toponári állatvásárra. A lovak ára jelenleg nagyon alacsony, egy nehéz vemhes kancát már kétszázezer forintért lehet kapni. Nagyobb érdeklődés a malacok iránt volt: több visító apróság cserélt gazdát három-, ötezer forintért. ’ FOTÓ: TÖRÖK ANETT VÉLEMÉNYÜNK Tévhiteink A régióépítés első szakaszában mifelénk szinte mindenki azt gondolta: a szerepeket előre leosztották. A Dél-Pannó- niában Baranya mellett Somogyra és Tolnára csak azért van szükség, hogy meglegyen az EU által is megkövetelt legalább egymilliós népesség. Ezáltal Pécs szerepe is megkérdőjelezhet etlennek tetszett, s az is, hogy Kaposvár és Szekszárd, a másik két megyei jogú város az új szereposztásban maximum díszlet lehet. A helyzet gyorsan megváltozott. Kaposvár végre hozzálátott önmaga meghatározásához, visszanyerte cselekvő- képességét, végrehajtható, helyenként radikálisnak tetsző programok születtek. Az új helyzethez gyorsan alkalmazkodó, a lehetőségeket kínálattá fogalmazó, programatikus cselekvés gyakorlattá válásában meghatározó szerepet játszott és játszik Szita Károly kaposvári polgármester, aki mindezért hamarosan kivívta a „Baranya első számú közellensége” címet. Ezt csak sejtettük. Legalábbis addig a találkozóig, amelyet a pécsi értelmiségi klub szervezett. A patinás, városáért-megyéjéért felelősséget érző lelkes csapat gondolt egyet, s meghívta az évtizedekig lekezelt, ám ma már rettegett szomszédvár „urát”. A polgármesternek jót akaró mindenttudók persze most is tamáskodtak: nem menjen az oroszlánbarlangba, ne tegye a fejét az oroszlán szájába. Szita persze jó szokásához híven mindenkit meghallgatott és azt csinált, amit akart. Elfogadta a meghívást. Már ezzel is meglepetést okozott. Ezt bevallották neki a találkozó első perceiben. Azt is, hogy ők úgy látják: Kaposvár fideszes polgármesterének köszönheti sikereit, Pécs viszont bűnös város, mert szocialista polgármester áll az élén. Az első számú közellenséget tehát Szita Károlynak hívják, aki mindent Kaposvárnak akar. Sokan arra számítottak, hogy most aztán elszabadul a pokol. Nem ez történt. Szita csak azt kérte: legalább egy dolgot mondjanak, amit Kaposvár kapott, pedig Pécsnek ígérték. Erre nem kapott választ. Ilyet nem tudtak. Majd azt kérte: azért ne vessenek rá követ, mert azokért polgárokért dolgozik, akiknek a bizalmát elnyerte. Csönd ülte meg a termet. A kaposvári polgármester széthúzás helyett az összefogásról beszélt. Azt hangsúlyozta, ha mindenki pontosan megfogalmazza a saját érdekét, ha a fejlesztéshez nemcsak akarat, hanem program is van, akkor forrást is lehet szerezni. Ebben pedig a régiót alkotó megyék és megyei jogú városok egymásra vannak utalva. Egy tévhit dőlt meg, mindössze két óra alatt. Talán a többire sem kellene több idő! Lengyel János Éjszakai betegek Rendőrkézen a pincebetörők A vidéki ügyeletek közös jellemzője, hogy a betegek nem kapnak papírt arról, miért is voltak ott és milyen kezelést kaptak. így a háziorvos nem tudja követni a gyógykezelést Megye körkép Dr. Faggyas Erzsébet városi tiszti főorvos mondta mindezt. Hozzátette: a kaposvári orvosi ügyeleteken ez a gond megoldódott, de szakmai ellenőrzés itt sem volt. Dr. Trogmayer Katalin háziorvos szerint a gyermekorvosi ügyeletre éjszaka legtöbbször lázas gyerekeket visznek. Az esetek többségében a gyerek már napközben is beteg volt, csak a szülők éjjel ijednek meg igazán. Sajnos a szülők nagy része még lázat csillapítani sem tud - hiába az egészséges életmódra nevelés- ezért megpróbálják áthárítani a felelősséget az ügyeletes orvosra. Különösen megnő a felnőtt éjszakai orvosi ügyeletén a betegek száma az influenza- járvány idején. A felnőttekre is jellemző, hogy napközben nem érnek rá orvoshoz menni, és éjszaka a láz sokkal ijesztőbb. Az ügyeleti rendszer egyébként közel kétmillió forintba kerül havonta, ezt a társadalombiztosító finanszírozza. Fogorvosi ügyelet csak szombaton vasárnap és ünnepnapokon van délután kettőtől este tízig. Díja megegyezik a nappali fogorvoslás díjaival. Kaposvár környékén hetente más-más állatorvos látja el az ügyeletet. Az állatorvosi ügyeletre átlagosan ötven hívás érkezik egy hétvégén. Ennek fele haszonállat, míg a másik része kutya, macska. Az ügyelet díja a nappali díjak duplája. Sz. Á. Négy „jómadarat” fogott meg a hét végén a rendőrség. Kiderült: nemcsak hogy jómadarak, énekes- madarak is, méghozzá elég széles repertoárral. Ugyanis azonnal „elénekeltek” jó néhány, általuk elkövetett bűncselekményt. Magyaregres Magyaregresen a szőlőhegyen néhány helybélinek feltűnt egy furcsa társaság. Négy férfi és egy nő volt, meglehetősen ágrólszakad- tak. A furcsa az volt, hogy egy gyönyörű, vadonat új, füll extrás Opellal közlekedtek. Biztos, ami biztos, a helyiek értesítették a rendőrséget, és gyanújuk beigazolódott. Kiderült: a társaság még reggel lopta el az autót egy igali porta udvaráról. A tulajdonos elővigyázatlanul benne hagyta ugyanis az indítókulcsot, ráadásul egy 0,22- es sportpuskát is. Már ez elég zsákmány lett volna, a díszes kompániának azonban még ettől is több kellett: portyázni indultak az autóval. Amikor a magyaregresiek felfigyeltek rájuk, már három pincét feltörtek és kirámoltak a környéken. Mire a rendőrök a helyszínre értek, az egyik férfinek sikerült kereket oldani. Egy 28, 22 és 16 éves fiatalembert és egy 23 éves nőt azonban őrizetbe vettek. Valamennyi- üket jól ismerik már a rendőrök hasonló bűncselekmények kapcsán. Már csak ebben az egy ügyben is jármű önkényes elvétele, lőfegyverrel való visszaélés és több- rendbeli lopás miatt kell felelniük. Rövid „beszélgetés” során azonban elmesélték néhány múltbéli ténykedésüket is: Igáiból egy Lada Szamarát vittek el, Magyaratád- ról egy Ladát, amit ráadásul „nehezéknek” megpakoltak 25 tyúkkal, szerszámokkal is. Gölléből egy Wartburgot és két mountain bike kerékpárt lovasítottak meg, és nem távoztak üres kézzel Somogy- szilból sem: ott is egy autó volt a zsákmány. (Jakab) HÍREK Zászlóavatások A hét végén néggyel gyarapodott a megyezászlót és címert kapott községek száma. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke avatta föl Büssüben, Kiskorpádon, Szentgáloskéren és Ráksiban a községi zászlót, címert, és átadta a négy faluban a megyei jelképeket, (szá) Falugondnokok képzése Szennában tartotta meg a hét végén évi bentlakásos képzését a Falugondnokok Somogy Megyei Egyesülete mintegy harminc falugondnok részvételével. Ez alkalomra megjelent — a gondnoki hálózatról szóló információkkal — az egyesület 1999-es kalendáriuma is. (szá) Virágoznak a fák Az enyhe ősz átállította egyes fák biológiai óráját: a szélvédett helyeken újra virágzásba kezdtek az aranyeső- és orgonabokrok, a díszcserjék, a szilva- és cseresznyefák. Gyümölcsöt azonban biztos nem érlelnek, (szá) Nosztalgiaest az iskolában A kaposvári Németh István iskolában szombaton jótékonysági estet rendeztek a Mosolytárs alapítvány javára. Feliépet Ayala a Mikroszkóp színpadról, az iskola tanárai pedig új oldalukról mutatkoztak be, operettrészleteket énekeltek. Festményárverés és a tombola bevétele gyarapította az alapítvány pénzét. A gyerekeket ebből a pénzből viszik erdei iskolába és kirándulni. A népes bálozó csapatnak a Happy and Band zenélt, (szá) Pro Caritate-díj A Szociális és Családügyi Minisztériumtól Csörsz Klára, a Falugondnokok Somogy Megyei Egyesületének vezetője Pro Cari- tate-díjat kapott az egyesület élén végzett kiemelkedő munkájáért, (szá) Riasztották a tűzoltókat Két autóval vonultak ki a tűzoltók szombaton So- mogysámsonba, mert a bejelentés szerint égett az élelmiszerbolt. Tüzet nem találtak. A felelőtlen telefonáló miatti vonulás több tízezer forintjába került a tűzoltóságnak. Bánya külterületén viszont égett az avar, veszélyeztetve az üdülőket. A lángokat eloltották. Balatonberényben és Siófokon is műszaki mentést végeztek. Mindkét esetben egy személygépkocsit kellett kiemelni az árokból. Tabon a tűzoltók egy veszélyesen megdőlt fát távolítottak el a helyéből, (szá) Jegyzési időszak: 1999. november 8. - november 19. Futamidő: 1 év Lejáratkori kamat: évi 13,50% Jegyzési árfolyam: 1999. november 8. - november 16. között 99,90%, 1999. november 17. - november 19. között: 100%. A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=13,31%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken kifüggesztett táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja: értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül a futamidő alatt is bármely jegyzési helyen eladható. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ LAKOSSÁGI FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • Inter-Európa Bank Rt Kaposvár • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívAs) KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY