Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-08 / 260. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. november 8., hétfő Összefogtak a civilek Somogyi kezdeményezésre szövetségre léptek az ország civil szervezetei Balatonföldváron. A megyei önkormányzatok civil képviselői szándéknyilatkozatot fogadtak el kétnapos tanácskozásuk végén. Balatonföldvár A civil szervezetek egyre jelentősebb politikai szerep- vállalása a választópolgárok azon véleményét tükrözi, hogy elégedetlenek a problémáikra eddig kapott válaszokkal. Ezt is tartalmazza a tanácskozás végén elfogadott földvári nyilatkozat. Dr. Gyénesei István, a Somogy megyei közgyűlés és a So- mogyért Egyesület elnöke, az I. országos civil fórum kezdeményezője arról beszélt: elengedhetetlen volt, hogy az eddig egymástól függetlenül működő civil szervezetek összefogjanak. Balatonföldvárra az ország mind a tizenkilenc megyéjéből eljöttek a megyei ön- kormányzatba civil szervezetek által bejuttatott képviselők. — 1998-ban a közgyűlésekben a civilek közel tizenhárom százalékos részesedést szereztek — tette hozzá Gyenesei István. — Ez duplája a négy évvel azelőttinek. 835 megyei képviselői mandátumból 105-öt szereztek meg. Ez 12,5 százalékos eredmény, amely több mint kétszerese a parlamenti küszöbnek. Somogybán például a 40 képviselői helyből .11 a Somogyért Egyesületé, s az országban csak Somogybán adott megyei elnököt civil szervezet. Földváron elhangzott: a civilek összefogásával elérhető, hogy a legközelebbi választásokon tovább javuljon ez az arány. A Somogy megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: laza országos szövetség megalakításáról döntöttek most, amely politikailag középen, a centrumban helyezkedik el. Véleményalkotásukkal hol ellenzékiek, hol pedig kormánypártiak; attól függően, hogy milyen kérdésről van szó. Dr. Gyenesei István szerint a pártoknak az a legfontosabb, hogy a programjaikat teljesítsék, a civil szervezeteknek pedig a helyi érdek az első. . Nem akarnak párttá válni, ám később szeretnék a szövetség tagjai között látni a fővárosi és a megyei jogú városok civil szervezeteinek képviselőit is; s a Balatonföldváron kezdeményezett összefogás révén megteremtődhet az előfeltétele, hogy a civilek szervezetten vegyenek részt az országos politizálásban is. (Fónai) Biztató közigazgatási kísérlet A városkörnyéki közigazgatás alappillérei, a jegyzői kollégiumok nem várt sikert hoztak Somogybán. A megyei közigazgatási hivatal kezdeményezésére és gesztorságával alakultak nyolc somogyi kistérségben. Már más megyékben is átvették a kezdeményezést. Kaposvár A jegyzői kollégium olyan önkéntes társulás, amely a képviselőtestületek egybehangzó döntése alapján jött létre - mondta dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője, aki már számos országos visszhangot kiváltó és példát adó köz- igazgatási kísérlet szülőatyja volt. Hozzátette: az önkormányzatok döntő többsége az első pillanatban megértette, hogy nem egy gittegyletet hoznak létre, hanem fontos szakmai feladatokat ellátó kezdeményezés megvalósítói. A kollégiumok egy része már a második ülésén érdemi témákat tárgyalt. Vezetőiknek is köszönhetően különösen jól működik a nagyatádi, a marcali és a barcsi kollégium: a tagok már előre kiküldött előterjesztéseket és segédanyagokat kaptak. Már előtérbe kerültek a szociális törvény aktuális kérdései, az új költségvetéssel kapcsolatos jogszabályváltozások. A jövőbeni feladat egy-egy szakterület alapos feltárása, a képzési javaslatok elkészítése, a társulási formákra tett javaslatok. A közigazgatási hivatal referensi hálózatot alakított ki, hogy hatékonyan segíthesse a jegyzői kollégiumok munkáját. Egy-egy kollégium munkáját két referens segíti.- Azt szeretnénk, hogy a jegyzői kollégiumok szakmai testületek legyenek, munkájuk eredményeképpen az adott kistérségben nőjön a hatósági munka színvonala, ajánlásaikkal segítsék a helyi polgármesterek és képviselő- testületek tevékenységét és a jogszabály-tervezetek véleményezésével vegyenek részt a jogalkotás folyamatában - mondta dr. Németh Jenő. - Fontos az is, .hogy kezdeményezzék az elavult, a gyakorlatban alkalmazhatatlan jogszabályok megváltoztatását, irányító és koordinálói legyenek a kistérség köztisztviselői szakmai képzésének.- Felmérik a társulások iránti igényt, az már látszik, hogy az oly fontos belső ellenőrzést társulva célszerű ellátni - mondta dr. Kisgyura Attila főosztályvezető. Hozzátette: segít az új jogszabályok közös értelmezése, az azonos rendeleteket egységes formába öntése. így javul a rendeletalkotás, a hatósági munka, végső soron a polgárok kiszolgálása. (Lengyel) O Postaßan/c és Takarékpénztár Rt. Folyószámlahitel és Személyi hitel és Takarékpénztár Rt, Többre a keretből! A Posta Bank Folyószámlahiteiével és Személyi hitelével egyszerűen, gyorsan és rugalmasan alkalmazkodhat kiadásaihoz. így többre is telhet a keretből! A PostaBank Folyószámlahitel-keret ► igénylés után 6 hónapig folyamatosan az Ön rendelkezésére áll, ► átutalásai - a hitelkeret erejéig - akkor is rendben teljesülnek, ha ezekre a számláján lévő összeg már nem nyújtana fedezetet, ► a hitelkeret nagysága a havi rendszeres átutalások összegétől függ, ► kamata rendkívül kedvező. Igényelhető a Post aBank fiókjaiban, kirendeltségein és valamennyi postán. ► 21%-os folyószámlahitelkamat A Post aBank Személyi hitel ► 100 ezer és 1 millió forint közötti összegben, ► minimum 6, maximum 36 hónapos futamidővel, ► gyors, 3 munkanapon belüli hitelbírálat után ► bármilyen célra igénybe vehető. Ha Ön rendelkezik Posta Bank lakossági folyószámlával, amelyre legalább 3 hónapja rendszeres munkabér jellegű átutalás érkezik, akkor a Személyi hitelt 1%-os kamat- kedvezménnyel és 2%-kal alacsonyabb kezelési költséggel veheti fel. Igényelhető a Postaßank fiókjaiban, kirendeltségein és a postai „kék sarkokban". ► 200 ezer forintig kezes nélküli személyi hitel A Postaßank hiteleivel úgy alakíthatja kiadásait, ahogy Önnek és családjának tetszik. ©Hitelí/lfo: 06-80-200-345 Iskolapénz csarnokra A tető már jó, újjáépítették a bejáratot; most már csak egy tornacsarnok kellene. CSOKONYAVISONTA Felújították az iskola tetőzetét; ráfért, mert az 1958-ban készült épület igencsak elhasználódott — mondták a pedagógusok. S a folytatásra is van a javaslatuk. — Reméljük, az önkormányzat következő beruházása a tornacsarnok-építés lesz — mondta Borsos Mária igazgatóhelyettes. — A mostani tornatermünk ugyanis már csak lebontásra való. Ezzel a beruházással sokat nyerne a 167 gyerek. Ennyien járnak ide Csokonyavisontáról és Ri- nyaújlakról. Jóval kevesebb, mint kellene; 210-220 diák is elférne itt. A kis létszám egyetlen előnye: a 17-24 ta- nulós osztályokban elmélyültebb lehet a munka. N. L. Mellékesen polgármester A somogyi polgármesterek többsége nem főállás: társadalmi megbízatásként látja el feladatát. Knézics István buzsáki polgármester nyugdíjas. - Hatvan évesen nyugdíjba mentem, miután kiszámítottam: ha nem főállásban, hanem társadalmi megbízatásúként dolgozom, a kevesebb adó- és tb-járulék miatt évi egymillió forinttal lesz kevesebb a falu kiadása.- Miért dolgozik még nyugdíjasként is, hiszen ebben a korban az emberek általában már pihenni vágynak?- Volt néhány dolog, amit az előző ciklusban elkezdtem, és ezeket szeretném befejezni. Harmincéves a vezetői múltam a közigazgatásban, s most társadalmi megbízatású polgármesterként is mindennap reggel héttől dolgozom. Ha valaki eredményt akar elérni, heti kétnapos elfoglaltsággal nem tudja megtenni. Munka után azonban nekem is a pihenés a fontos, de még sertéseket is hizlalok. Az egészséges életmód érdekében - igaz, orvosi utasításra- az utóbbi időben kerékpározom. Három infarktus után már erre is figyelni kell.- A rendszerváltás után négy évig voltam képviselő, azután sokak biztatására elvállaltam a polgármesterséget- mondta Késmárki Tibor ba- latonendrédi polgármester. - Főállásban a siófoki repülőtér portaszolgálatának a vezetője vagyok; ott minden 4. nap dolgozom, így tudom összeegyeztetni a két feladatot.- Mit tesz, ha akkor adódik teendője a polgármesternek, amikor a repülőtéren kellene lennie?- Elcserélem a műszakot. A munkahelyi vezetőimmel mindent megbeszéltem, mielőtt vállaltam a polgármesterséget. Három gyerek apjaként igyekszem legalább az estéimet otthon tölteni. Barátaim, ismerőseim meghívására nagy ritkán eljutok vadászatra; nekem a falu vezetése hobbi is, és ugyanúgy meg kell oldanom minden feladatot, mint a főállásúaknak. Orvos, polgármester, a megyei közgyűlés tagja, két alapítvány vezetője dr. Mohr Tamás segesdi polgármester: - Már harmadszor választottak meg polgármesternek. Elhivatottságot érzek erre a munkára. A rengeteg feladat összehangolása csak a szervezéstől függ; nem tudok olyat elképzelni, ami megoldhatatlan lenne. Délelőttönként - szerda kivételével - rendelek, a nap másik felét többnyire a hivatalban töltöm. Orvosként is polgármester és polgármesterként is orvos vagyok.- Jut-e ideje másra?- Igen; hobbim a családom. Más kocsmába jár vagy videót néz, én a családommal töltöm a szabadidőmet.- Egy éve költöztem Igáiból Kaposvárra, amikor felkértek, induljak a választáson. Megválasztottak, így 1994 óta Igái polgármestere vagyok mondta dr. Jakab József. Ügyvédként kötetlen a munkaidőm, így nem fordul elő, hogy egyik elfoglaltságom miatt nem tudnám elvégezni a másikat. Persze a két állás miatt nem heti negyven órában dolgozom, de szívesen vállaltam. A kisebbik fiam ügyvéd, s ha kell, segít. Ki- kapcsolódás gyanánt néha a barátaimmal ultizom.- Semmiről nem kell lemondania a sok elfoglaltsága miatt?- Olvasásra, sajnos, kevesebb időm van, mint ameny- nyit szeretnék. Csek Péter