Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-30 / 253. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. október 30., szombat Megyei körkép 3 Tanulnak a roma vezetők Egész éves képzést indíta­nak a roma önkormányza­tok és a JPTE a somogyi ci­gány politikusok számára. Barcs Egész éves képzés indul Bar­cson a somogyi roma politiku­sok számára a megyei cigá­nyönkormányzatok és a JPTE felnőttképzési és humán fej­lesztési intézetének összefo­gásával. Sikeres pályázat nyomán januártól indulhat a képzés, melynek során a pá­lyázatkészítéstől a személyes fellépésig sok mindent megta­nulhatnak majd a választott cigány vezetők.- Muszáj tanulniuk, külön­ben nem végezhetünk ered­ményes munkát — mondta Ba­logh Imre, a megyei roma tár­sulás elnöke. — Ismeretek nél­kül kiszolgáltatottak vagyunk; sok helyen nem vesznek ko­molyan bennünket a telepü­lési önkormányzatok. Eddig rövidebb-hosszabb továbbképzéseken már részt vettek a somogyi roma politi­kusok. Ezek tapasztalata s az, hogy nagy szükség van a fel­készítésükre. Az eddigi képzé­sek eredményességét jelzi; többek között a kisebbségi önkormányzatok növekvő száma is. Az éves képzéstől további előrelépést várnak a romák. S mindezt jelképes részvételi díjjal, hiszen jól tud­ják: a szakértelem mellett pénznek is szűkében vannak a somogyi cigány önkormány­zatok. N. L. Új utakon a kamionok Mintegy négyezer kamion érkezett a barcsi kamion- terminálhoz ebben a hónap­ban. A forgalom egyenletes, a júliusi nyitás óta szinte alig változik a nagysága. Barcs Naponta 100-120, havonta 3-4 ezer kamion érkezik a barcsi átkelő kamiontermináljához. A terminál júliusi startjától kezdve változatlan a forgalom. A jövőre megvalósuló növény- és állategészségügyi állomás­tól azonban további másfél- szeres forgalomnövekedést várnak a határon dolgozók. — A változások éve volt az idei a barcsi határátkelőn. Négy hónapja nyitottuk meg a kamionterminált, nemrég pe­dig az új spedíció állt munkába — mondta Sülé Ferenc vámpa­rancsnok. — A teherjárművek vezetői és a személyautósok egyaránt jobban jártak, hiszen korábban egymást lassították, ugyanazokban a sávokban araszolt valamennyi jármű. A személygépkocsiknak meg kellett várniuk, amíg a teher­jármű eljutott a vámvizsgála­tig, és a kamionoknak is gon­dot jelentett a bevásárlóhul­lám. Most teljesen szétvá­lasztva zajlik az utas- és a te­herforgalom, s így mindkettő zavartalanabbá vált. N. L. Közösen a tározóért A 420 hektár vízfelületű marcali víztározót 15 évvel ezelőtt, a Balaton védel­mére építették. Állapota vazóta folyamatosan rom­lik. Megóvásához fennál­lása óta egyetlen központi forintot sem kaptak a tu­lajdonosok és a kezelők. Ezen szeretnének közös erővel változtatni, az ille­tékes önkormányzatok és a tulajdonosok. Marcali A marcali víztározó vegysze­rektől és a marcali szennyvíz- tisztító telep által termelt fosz­fortól - évente 6-8 tonnától - óvja meg a Balatont. A tározó továbbhasznosításáról 1991-ben gondolkoztak elő­ször - sikertelenül. Most a te­rületileg illetékes önkormány­zatok - Kéthely, Marcali és Somogyszentpál - valamint a tulajdonos Dél-Dunántúli Víz­hasznosító Kft azt tervezik gazdasági társaságot hoznak létre a tározó állapotának helyreállítására. Ettől azt is remélik, hogy a vízterület jó­léti hasznosítására is lehetőség nyílik. Halászatra, öntözésre, iskolai oktatásra és sportolásra is alkalmassá lehetne tenni. A tározó elsődleges feladatát, a Balaton vízvédelmét is csak akkor tudná hatékonyan el­látni, ha iszaptalanítanák és felújítanák az ülepítők közötti zsilipeket. Ehhez - a Viziterv Consult Kft számításai alapján - több mint 100 millió forintra lenne szükség, aminek na­gyobb részét központi forrá­sokból szeretnék előterem­teni, mivel a tározó országos és idegenforgalmi jelentőségű vízvédelmi feladatot lát el. A szükséges és fontos forintok előteremtéséhez Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője is támogatást ígért. (Fábos) Szervi károsodást is okozhat a hipertónia Izgató fehér köpeny Élnek közöttünk olyan emberek, akiknek már a fehér orvosi köpeny látvá­nya Is elég ahhoz, hogy fölmenjen a vérnyomásuk. Ha ebben a helyzetben 140/90 fölé emelkedik, ám a megszokott, hétköz­napi életben normális ér­téket mutat a vérnyomá­suk, fehérköpeny hipertó­niásokként kezeli őket az orvosi szakma. Mosdós Ezek a betegek veszélyezte­tettebbek egészséges társaik­nál, ezért szorosabb ellenőr­zést igényelnek. Mosdóson, a Somogy megyei Tüdő- és Szívkórházban ezért, és a magas vérnyomás-betegség következtében kialakuló cél­szervi — elsősorban a szív és a vese — károsodások gyako­risága miatt kezdték meg ta­nácskozásukat tegnap ha­zánk vezető kardiológus és szívsebész szakorvosai. A szimpóziumot dr. Gyurkovits Kálmán főigazgató nyitotta meg. Dr. Rostás László megyei kardiológus szakfőorvos el­mondta: a magyar lakosság­nak mintegy a 20 százaléka, hatvan év fölött pedig több mint a fele szenved magas vérnyomás-betegségben. Somogybán, az időskorúak nagyobb száma miatt ez az arány még nagyobb; csak­nem 50 ezer hipertóniást re­gisztráltak. Közülük évente 3-4 ezer közvetve, vagy köz­vetlenül a hipertónia áldo­zata lesz. Ezért fontos, hogy a veszélyeztetettek és a már beteg emberek otthonukban is ellenőrizzék a vérnyomá­sukat, s ha szükséges rend­szeresen szedjék az orvos ál­tal ajánlott gyógyszereket. Bár az általuk mért értékek gyakran tévesek, az orvosi ellenőrzés mellett végzett vérnyomás-méréssel együtt megfelelő eligazítást ad­nak. Várnai Ágnes Segítenék a gazdákat Attalában nyitották meg az ország első Agro Info Pontját. Az egyik önkor­mányzati épületben alakí­tották ki az Irodát, ahol ott a nagyvilág; ha kell, Inter­neten „hívják le” az agrá- rium legfrissebb híreit: a felvásárlási ajánlatoktól a pályázatokig. Attala Kalocsa Jenő polgármester - aki maga is gazdálkodó - úgy véli: a falusi emberek alig tá­jékozottak a mezőgazdaság­ban rejlő lehetőségekről. Márpedig - mondta -, ha a magyar mezőgazdaságban elmarad a szerkezetváltás, akkor előbb-útóbb kicsúszik a föld a gazdák lába alól, és az állattenyésztési kedv is to­vább sorvad. A gazdakör és a gépkör lét­rehozásával is az a cél, hogy ­Kalocsa Jenő polgármester kisrégiókban gondolkodva -, fejlesszék a gépparkot és köl­csönösen segítve egymást ésszerűsítsék a gazdálkodást; a talaj előkészítéstől a betaka­rításig. Bevált gyakorlat már, hogy a környék vállalkozói például egy adott terület elve­tésért vállalják a szántást. Harminc tagja van a körnek - köztük nagyberkiek és a kör­nyéken gazdálkodó kaposvá­riak is. Kalocsa Jenő szeretné, ha további falvak is csatla­koznának hozzájuk, hiszen - mint megjegyezte - fel kell nyitni a gazdák szemét. A szarvasmarha-tartók ugyanis 20-30 fejőstehenet is beállít­hatnak az istállóba - úgy, mint ahogy Németországban -, s abból, ha minőségi tejet termelnek és jól sáfárkodnak a szaporulattal, megélhet a család. A környékbeli állattar­tók, földművelők ugyan né­mileg kétkedők, ám az Agro Info Pont - ami nonprofit jel­legű kezdeményezés - a rendszeres információkkal, a szakmai bemutatókkal, és a koordinátor-szereppel segít­ségükre lehet. (Lőrincz) Rendőrkézen az iharosberényi rablás egyik gyanúsítottja A terepszemle volt a banánhéj (Folytatás az 1. oldalról) Megálltak a takarékszövetke­zettel szemben, egyikük a környéket vette szemügyre, a másikuk - átlátszó ürüggyel - a takarékszövetkezetben né­zett szét. Mivel nagyon gya­núsan viselkedtek, a kiren­deltség vezetője felírta az autó rendszámát. Ezen a nyomon indult el a rendőr­ség. Kiderült: az Opel egy pé­csi férfi tulajdona, aki azon­ban már vagy egy éve eladta. Eljutottak az autó mostani tu­lajdonosához, aki viszont el­mondta: a kérdéses napon kölcsönadta az autót egy is­merősének, „ugyanúgy, mint a múltkor”, üzleti ügyei inté­zéséhez. A „múltkor” idő­pontja megegyezett a bűncse­lekmény előtti szemrevétele­zés napjával. így jutott el a rendőrség a 46 éves pécsi fér­fihoz, aki egyébként büntet­len előéletű és rokkantnyug­díjas. A férfi a rendőrök kér­déseire zavaros magyaráza­tokat adott. Előállították, házkutatást tartottak a laká­sán. Igaz, ott sem nagy ösz- szegű készpénzt, sem fegy­vert nem találtak, ám a férfi végül elismerte, hogy járt a helyszínen, de állítja: egye­dül, és semmiféle bűncse­lekményt nem követett el. A takarékszövetkezet egyik al­kalmazottja azonban teljes bizonyossággal, a másik nagy valószínűséggel felismerte a férfiban az egyik elkövetőt, s azt, aki egy héttel a bűncse­lekmény előtt feltérképezte a terepet. A másik tettes - 30-40 év körüli, 170 centiméter ma­gas, közepes testalkatú, 60-70 kilós, nem jellegzetes hangú férfiról - kilétét egyelőre ho­mály fedi. (Jakab) HÍREK Új tető alatt Befejeződött a lengyeltóti általános iskola tetőszerkezetének szigetelése és felújítása. A beruházások költségeinek 60 százalékát az önkormányzat állta, a többit vis maior pályázaton szerzett pénzből fizették, (vs) Millennium Mikében Egye­bek közt a falu szobrainak felújítását és egy millenniumi kiállítás megnyitását tervezik jövőre a mikeiek. Az ezred­forduló ünnepi rendezvé­nyeit fedező összeget tegnap kapta meg az önkormányzat. A millenniumi kormánybiz­tosi hivatal által kiírt pályáza­ton Mike 500 ezer forinthoz jutott, (vs) Szerdahelyi véradók A he­lyi vöröskereszt szervezésé­ben tartottak véradónapot Kaposszerdahelyen. Negy­vennyolc szerdahelyi több mint tizenkilenc liter vért adott, (al) Újjáépült a hivatal Befeje­ződött a mezőcsokonyai pol­gármesteri hivatal átépítése; megújult egyebek között a házasságkötő terem, és több új irodahelyiséget is kialakí­tottak az épületben. A beru­házás négymillió forintba ke­rült. Felújítják az orvosi ren­delőt is; ehhez a napokban a területfejlesztési pályázaton 1,5 millió forintot nyert az önkormányzat, (vs) Nyolc új közmunkást fog­lalkoztat a nagykorpádi ön- kormányzat a megyei munka­ügyi központ támogatásával. A falu belterületi árkait mélyí­tik és tisztítják, hogy meg­előzzék a belvizeket, (bm) Kézipatika Taranyban A gyógyszerek kiváltását sze­retné könnyebbé tenni a ta- ranyi önkormányzat egy ké­zipatika létesítésével, a gyógyszerért eddig ugyanis a városba kellett utazni. Az orvosi rendelőben kialakí­tandó gyógyszertárhoz most szerzik be az engedélyeket. (bm) Megelőzött erdőtűz Felte­hetőleg szándékos gyújtoga­tás következtében égett teg­nap egy traktor kerékgumija egy Gyékényeshez közeli er­dőben. A csurgói tűzoltóknak még azelőtt sikerült eloltani a tüzet, mielőtt átterjedt volna a fákra is. (vs) Somogyi orvos Manilában Manilába utazott dr. Gyurko­vits Kálmán, a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház főigazgatója; ő képviseli hazánkat a fertőző gyermekbetegségek második világkongresszusán, (vá) Őszi zöldségszüret A megyei kórház töröcskei célgazda­ságában javában tart az őszi zöldségfélék betakarítása. 14 hektárnyi területükön termelt fejes- és kelkáposztát, sárga­répát, céklát és karalábét tárolják. A munkában a héten a Bárczi Gusztáv Általános Iskola 9-10 osztályosai segítettek. A hívatlan látogatók ellen fegyveres mezőőrt alkalmaznak és lovasrendőrök is folyamatosan járőröznek a terüle­ten. FOTÓ: TÖRÖK ANETT A nemzet nagyjait tisztelik Gaal Gaston és Varga Béla szellemi öröksége az ez­redfordulón is meghatá­rozó üzenet, mondta Sós Zoltán polgármester a nemzet két kiváló szemé­lyiségére emlékezve. BALATONBOGLÁR Gaal Gaston halálának hat­vanhetedik és Varga Béla ha­lálának negyedik évforduló­jára emlékeztek tegnap a kis­gazdapárt tagjai a bogiári te­metőben és a római katolikus templomban. Dr. Virágh Ferenc profesz- szor a Tudománypolitikai In­tézet igazgatója méltatta a Független Kisgazdapárt és a magyar parlament e két meg­határozó személyiségének politikai örökségét. Sós Zol­tán polgármester a városért sokat áldozó, a templomépítő politikusokra emlékezett. A város tiszteli és őrzi emberi, politikai hitvallásukat, s foly­tatja megkezdett útjukat. Hi­szen az idén két templomot emeltek Boglár lakói. Dr. Sziberth László Gaal Gaston dédunokája, önkor­mányzati képviselő Varga Bé­lának Gaal Gaston sírjánál el­hangzott beszédét idézve mondott köszönetét a min­den évben megnyilvánuló tisztelgésért. A megemléke­zésen részt vett és koszorú­zott dr. Bemáth Varga Balázs, az FKGP országos főtitkára, valamint Barkóczy Gellért és István József országgyűlési képviselő. G. M. Már készül a SOMOGYI HÍRLAP 2000. évi kalendáriuma. Ezt ingyen kapja meg decemberben valamennyi leendő olvasónk, aki januárra előfizet a SOMOGYI HÍM -ra. A sok színes, érdekes írást, hasznos tudnivalót és rejtvényeket tartalmazó kalendárium egy újabb ok, hogy VELÜNK VÁLTSON ÉVEZREDET!

Next

/
Thumbnails
Contents