Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1999. október 30., szombat Csurgó a vasutas települések szövetségében Virágosítják az állomást Pénzbírság csúszdabalesetért Hírek Megújul a művelődési ház Művelődési ház felújítását kezdték meg Lengyeltótiban. A beruházást a közmunka program keretén belül valósítja meg az önkormányzat, a költségek 60 százalékát állva. A közmunka program segítségével nemrég a helyi általános iskola épülete is megújulhatott. Ennek munkálatai n napokban fejeződtek be. (vs) Megépült a járda Somogy- vámoson a Csepregi Lajos utca 500 méteres szakaszán. A munkálatok 6,1 millió forintba kerültek, amelyből 4 millió forintot pályázaton kapott So- mogyvámos, a fennmaradó összeget pedig saját erőből teremtette elő. (szs) Ajándékműsor Időseknek Ajándék műsorral kedveskedett a fonyódi művelődési ház a város nyugdíjasainak. A „Csendül a nóta” című magyarnóta estet a helyi gimnáziumban rendezték, (szs) Víz a családoknak Négyszáznyolcvan méteres vízvezetéket építettek Öreglakon a Vasad-hegyre. A vezeték hat családi házat lát el vízzel. A családoknak ezért 45 ezer forintot kellett befizetniük, amelyhez az önkormányzat 722 ezer forintot kapott településfejlesztési pályázaton, és további százezer forintot tett hozzá, (szs) Új közösség Nyugdíjasegyesület alakult Felsőmocsolá- don. A zömmel idősek lakta településen harmincán vettek részt a civil szervezet megalakításában. Magaskövi Sándor- nét és Rákóczi Lászlónét választották meg elnöknek, (ié) A megye útjain évről évre több az autó. A forgalmat a közútkezelő kht rendszeresen méri. Eredményeiket ötévente összegzik. Felméréseik alapján a Marcalit és Nagyatádot elkerülő útszakasz is megépül. Az idén egy újabb ötéves ciklus leteltével, adtak számot a megye útjainak leterheltségéről. Megyei körkép — A forgalomszámlálás alapján nem csak lámpák vagy táblák állításáról, de újabb sávok, sőt új utak építéséről is döntünk — mondta Endrédi János a közútkezelő kht munkatársa. — Az autók száma befolyásolja a környék Hamarosan virágos vasútállomás fogadhatja a Csurgóra érkezőket — erről állapodott meg Sülle Ferenc, a MÁV Rt Pécsi Területi Igazgatóságának vezetője és Szászfalvi László a város polgármestere. Csurgó A csaknem százéves csurgói vasútállomás felújításra vár, de erre se a vasútnak, se az önkormányzatnak nincs pénze. Felajánlotta viszont segítségét a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, amelyhez a napokban juttatták el a 27 millióba kerülő program terveit. Erről is A fiatal ügyészek, ügyészségi fogalmazók és joghallgatók hagyományos tudományos találkozóját tartják a Balatonnál. A bűnüldözés időszerű kérdéseiről beszélgetnek tudományos igényességgel. Balatonlelle Dr. Kovács Tamás altábornagy, katonai főügyész, a legfőbb ügyész helyettese nyitotta meg tegnap a fiatal ügyészek tudományos találkozóját. 152 fiatal ügyész, ügyészségi fogalmazó és joghallgató tart előadást a bűnüldözés időszerű kérdéseiről fejlesztését is. A megye mintegy 300 pontján kellene mérnünk a forgalmat. Ez azonban költséges. Ezért évente 60 helyen számoljuk csak az áthaladó autókat. így öt év alatt az összes fontos útszakasz forgalmát felmérhetjük. Egyebek közt a 7-es úton, Nagyatád vagy Kaposvár környékén állandóan végzünk forgalomszámlálást. Hét állandó ponton az aszfaltba épített műszer méri - esetenként - az áthaladó autók tömegét is. A kaposvári Penny Market építése kapcsán az odavezető Hunyadi János utca forgalmát vizsgáltuk. A növekedést öt évre előre kiszámítottuk. Azt vártuk, új utat kell majd építeni a megnövekedett terhelés miatt. szó volt a vasút és a város vezetőinek tegnapi találkozásán. A Dombóvár-Gyékényes vasútvonal a MÁV számításai szerint továbbra is fontos része marad a hálózatuknak. Sülle Ferenc igazgató elmondta: ha a rijekai kikötőt korszerűsítik, akkor Gyékényes ismét a legfontosabb déli, vasúti kapunk lesz. Szászfalvi László ismertette területfejlesztési elképzeléseiket, köztük a gyékényesi közúti határátkelő tervét. Ha ez megépül, akkor szó lehet a kombinált fuvarozásról is: a határtól, illetve a határig vasúton haladhatnának a kamionok. Csurgó innovációs és ipari parkot tervez, amelynek fontos része a vasút. Elhangzott: a település szeretné, ha a városba vonattal érkezőket virágos állomás fogadná. Ezért részt vesznek a peronok és a környezet parkosításában, majd a növényzet gondozásában. Hogy a csurgóiak szándékai komolyak, bizonyítja: csütörtöki ülésükön a városatyák úgy döntöttek, belépnek a Vasutas Települések Szövetségébe. Ez mindennapi kapcsolatot jelent a MÁV és az önkormányzat között. A helybelieknek előnyöket is, hiszen több fórumuk lesz arra, hogy elmondják észrevételeiket az utazási lehetőségekkel kapcsolatban, segítséget kérjenek, ha arra szükségük van. Nagy Jenő te napról napra változnak. Az angol nyelvű szekcióban Robert W. Organ a Közép, Kelet Európai Jogi Kezdeményezés budapesti irodavezetője elnökölt. Dr. Hanich Ferenc 'leilei fiatalember májusban vette át a jogi diplomáját, most a kaposvári városi ügyészség fogalmazójaként angol nyelven tartott előadást a vádalkuról. Azért szerezte meg a felsőfokú nyelvvizsgát, hogy elmélyültebben tanulmányozhassa a nemzetközi joggyakorlatot. Azt mondta, azért választotta az ügyészi pályát, mert ez testesíti meg azt az igazságosságot, amit a törvények megkövetelnek. G. M. ahol nő a balesetek száma ott mindenképpen változtatást javasolnak. Ezért került a bala- tonszéplaki kereszteződéshez jelzőlámpa. Most Kaposvár belső úthálózatának bővítése következik. Az utolsó öt év alatt megváltoztak az utazási szokások is: egyre inkább a rövidtávú és határozott célú autózás a jellemző. Egyes somogyi vasútvonalak korábbi megszűnése e miatt pedig a megyén átmenő teherautó forgalom duzzadt óriásira. A baleseti statisztikák is ezt tükrözik. Barcsnál a 6-os és a 67- es út forgalomszámlálásával még nem végeztek a szakemberek, ám az ott mért változások is hamarosan bekerülnek az ötéves összegzésbe. (Virághalmy) Az utóbbi években több, kis híján tragédiával végződő baleset is felhívta a figyelmet a balatoni csúszdák biztonságára. Egy ilyen ügyben mondott ítéletet most a kaposvári bíróság. Kaposvár 1997 júniusában a balaton- fenyvesi szabadstrandon egy keszthelyi kislány kis híján az óriáscsúszda áldozata lett. Lecsúszás után a vízbe érkezve kissé eltávolodott, de nem volt ideje elég távolra úszni, ugyanis pár másodperccel később egy ismeretlen férfi is a csúszda aljára ért. A kislányt hasba rúgta, majd rázuhant, a víz alá nyomta és rátérdelt. Később a Az OTP Bank, amikor Fáy András emlékét ápolja, nemcsak az alapítónak adózik tisztelettel, hanem azoknak az erkölcsi elveknek is, amelyeket Fáy egész életében szolgált: az ésszerű takarékosságnak, a józan, beosztó életmódnak - mondta Kovács Antal ügyvezető igazgató a takarékossági világnapon rendezett ünnepségen, a kaposvári OTP fiókban. Kaposvár Az ünnepségen Kovács Antal elmondta: a fokozódó verseny ellenére az OTP Bank tartja piaci pozícióit a hagyományos üzletágakban és a vállalati finanszírozás terén is. Hozzátette: az eredméparton a lány rosszul lett. Szülei előbb a keszthelyi, majd a zalaegerszegi kórházba vitték, ahol kétszer megoperálták. Később, további műtétek miatt a POTE gyermekklinikájára szállították. Sérülései közvetetten életveszélyesek voltak. A bíróság megállapította: az esetért a csúszda működtetője felelős, bűnös foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, mert az indítási helyen, illetve a vízbe érkezés helyénél nem biztosított olyan személyt, aki a biztonsági szabályok betartására ügyelt volna. Őt a bíróság, dr. Tan József büntetőtanácsa 105 ezer forint pénzbírságra ítélte. Az ítélet nem jogerős. (Jakab) nyék alapján már másodszor választották az idén az ötven éves pénzintézményt a legjobb magyar banknak. A sikerben a somogyi dolgozóknak is nagy szerepe van: kitüntetéseket vehettek át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók. Az OTP Bankért kitüntetést Poszáné Szabó Edit, Rasvai Tamás, és Wiandt István, a megyei közgyűlés ajándékát Jákli Péter és Petőváriné Tasnádi Ildikó kapta. Bácsi Anettnek és Kovács Ilonának tanácsosi címet adományoztak, míg a dombóvári fiókvezető, Schmidt Alajosné este, az Operaházban tartott ünnepségen vehette át a Fáy András emlékére alapított díjat. Az ünnepség végén megkoszorúzták a bank alapítójának domborművét. (Takács) Túlterhelt somogyi utak Fiatal ügyészek Balatonlellén Angolul a vádalkuról két napon át. Az altábornagy a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta, megnyugtató, hogy ilyen képzett fiatalok érdeklődnek az ügyészi pálya iránt. Bár a találkozó témáit már korábban meghatározták, a közvéleményt legjobban foglalkoztató időszerű kérdések kerültek napirendre, mint a vádalku, a drogfogyasztás, a prostitúció és a szervezett bűnözés. Ez nem véletlen, mondta dr. Kovács Tamás, hiszen a jogszabály alkalmazók pontosan érzékelik a társadalmi problémákat. Az állandó továbbképzés azért is nélkülözhetetlen, mert a jogszabályok is szinMivel csak a balra kanyarodó autók száma nőtt, lekanyarodó sáv épül. A csomópontok bővítése is a mi javaslata-, ink alapján történik. Endrédi János elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Marcalit elkerülő útszakaszt kell mielőbb megépíteni. A belváros útjai ugyanis pár év múlva többszörösen túlterheltek lesznek. Hasonló a helyzet Nagyatád esetében is. Egy út sáv körülbelül 900 személyautót „bír el” naponta. Ekkor a terhelése 100 százalékos. A megyében azonban több út, az év minden napján, már rég teherbírását meghaladó forgalmat bonyolít le. Ilyenek a 7-es út, és Kaposvár több útja. Folyamatosan figyelik a baleseti statisztikákat is: A takarékosság életforma A takarékossági világnap mesepályázatát Szőke Nikolett nyerte fotó: lang Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Burgonya 50 50-60 40-60 Káposzta 40 38-40 50 Paprika 40-120 80-150 70-150 Paradicsom 120-170 220-250 230 Uborka 110-150 90-111 130-150 Zöldség 250 220 300 Tojás 15-17 15 13-15 Sampinyon 350 320 350 Hagyma 50 50-60 50 Sav. káposzta 100 100 100 Karaláb 50/db 60/db 40/db Karfiol 140-150 80 100 Saláta 35-40 30-40 50 Kelkáposzta 80 60 80 Dióbél 1000 900 500-600 Mák 550 500 600 Banán 160-170 179 200 Alma 60-80 70-120 100-130 Fokhagyma 200-250 280 300 Ponty 499650 Krizantém 80-180 90-120 90-150 Szegfű 70-90 70-80 60-90 Zeller 40/db 40/db 30/db Hiányos a tűzoltófelszerelés Felmérés készült a tűzoltók számára szükséges eszközökről. A megyei tűzoltóság által készített tanulmány azokat az eseteket vette sorra, amelyekben a közutakon szerencsétlenül járt veszélyes anyagot szállító kamionokon kellett segíteniük. Az utakra ömlő savat, olajat ilyenkor csak az ország másik feléből kölcsönkért eszközökkel tudják eltávolítani. Megyei körkép Nyáron a balatoni teherforgalmat terelik a megyébe, télen pedig a csúszós utak miatt gyakoriak a teherautós balesetek — mondta Heizler György tűzoltó alezredes — Az elterelés idején a veszélyes anyagot szállító tartálykocsik Kaposvár és Böhönye felé veszik az útjukat. Az idén felmérést készítettünk a kritikus utakról. A legtöbb baleset Kaposvár belvárosában, a 67-es és 61-es úton, Si- monfa-Bőszénfa, valamint Baté, Marcali útjain történt. Azt is felmértük mit szállítanak leggyakrabban az erre áthaladó kamionok. Gyakori szállítmány a sósav, és az ammónia gáz. Mindkettő igen mérgező és a hagyományos felszereléssel nem kezelhető anyag. Ha bármelyikből nagyobb mennyiségű az útra folyik azt saját felszerelésünkkel nem tudjuk hatástalanítani. Saválló tartályaink és saválló szivattyúink ugyanis nincsenek. Ezeket minden egyes esetben kölcsön kell kérnünk. A sav felszívására alkalmas gépezet egyedül a Tiszai Vegyikombinátnál található. Innen a tűzoltóknak több mint hat órát kell várnia az eszközökre, a szivárgó, vagy éppen az utat elöntő sósav mellett. Az olaj felszívására használt, idejét múlt homokot is per- litre kellene már váltani. Heizler György elmondta: ahogy a technika fejlődik, úgy jelennek meg az újabb munkájukat segítő anyagok a piacon, ám egyre több a veszélyes szállítmány is amelyekkel dolguk akad. Bár az idén elkészítették a listát a szükséges eszközökről és gépekről, a közeljövőben ezeket biztosan nem tudják megvenni. Pedig a megyében jónéhány mezőgazdasági üzem van, s ezekben is gyakran fordul elő a szállító járművekkel baleset. V. S. SORSELEMZES TÁRÓT !KÁRTYÁVAL jHEBCZEG KATII ^SEGÍTSÉGÉVEL t© 06-90-2 ORVOSI TANÁCSOK Dr. BORSÁNYI VERONIKA pszichiáter főorvos segítségével 1. Álmatlanság 2. Merevedési zavarok 3. Pánikbetegség 4. Emésztési zavarok 5. Depresszió 6. Elmebetegségek ® 06-90-230-475 A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60+áfa kapcsolási díj