Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-01 / 203. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 1., szerda Megyei körkép 3 Kiemelt figyelmet fordítottak a kárt szenvedett iskolákra Félmilliárd forint az újjáépítésre Mintegy félmilliárd forintra számíthatnak azok a somogyi magánszemélyek, önkormányzatok és intézmények, amelyek a nyári rendkívüli esőzések következtében kárt szenvedtek. Erről is tán gyalt tegnap Kaposváron dr. Gyenesei István vezetésével a megyei helyre- állítási és újjáépítési bizottság. Kaposvár Megtudtuk: a bizottság kiemelt figyelmet fordított a kárt szenvedett tizenkét iskola helyreállítására; A munkákkal időben elkészülnek, így Somogybán zavartalan lesz az iskola- kezdés. A magántulajdonban levő lakások felújítására és az önkormányzatok kötelező feladatait ellátó intézményekben keletkezett károk helyreállítására száztízmillió forintot kapott Somogy harmincnégy települése — mondta dr. Gyenesei István. Hozzátette: a pénz ötven-hetven százalékát azonnal utalják, míg a fennmaradó részt számlák ellenében egyenlítik ki. Az önkormányzati tulajdonban levő utak, hidak és műtárgyak rendbetételére nyolcvannyolc somogyi ön- kormányzat négyszáztízmillió forintot kért. A szakértők kétszázhuszonyhat millió forintnyi kárigényt fogadtak el. Mivel a támogatás a kár ötven százalékának megtérítését teszi lehetővé, száztizenhárommillió forintot használhatnak fel megyénkben. A támogatás — amelynek felhasználását a központi szervek mellett egy megyei bizottság is ellenőrzi - csak azoknak a károknak a helyreállítására használható fel, amelyek a nyári rendkívüli időjárás következtében keletkeztek.- A károk helyreállítása érdekében kétszázötven-háromszáz közmunkást is foglalkoztathatnak az önkormányzatok, ehhez harmincmillió, forint áll rendelkezésre - mondta dr. Gyenesei István. Megtudtuk: az állami tulajdonban levő utak helyreállítására 68 millió forint többletforrást kap a közútkezelő kht. A kormány tervezett intézkedésének ismeretében folyamatban van a mezőgazdasági károk elbírálása is. Eddig száznyolcvanhárom kérelem érkezett, amelyben 100-120 millió forintnyi kárról számol be. Az érintett települések polgármesterei pénteken újabb egyeztető tárgyalást tartanak majd, ahol többek között az is elhangzik: a helyreállítást az elsőfokú építési hatóság azzal segíti, hogy soron kívül dönt, nem kell kivárni a fellebbezési időt sem. A települések első embereivel pedig arról is szót váltanak majd, hogy szervezzenek-e ifjúsági újjáépítési tábort a somogyi településeken. (Lengyel) Rendkívüli közgyűlés a Som szóig-ügyben „Milliárdos” lesz a jövé év végéig a Ziehl Abegg Öntöde a bunkerek helyén FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Szeptember 7-én rendkívüli közgyűlést tart a megyei önkormányzat Kaposváron, a megyeházán. Kaposvár Befejezte munkáját és összegezte tapasztalatait az a bizottság, amely Damásdi Miklós alelnök vezetésével a megyei önkormányzat intézményeként működő Somszolg soros ellenőrzését végezte. A jogi szakértők dr. Vörös Tamás megyei főjegyző vezetésével értékelték a vizsgálat megállapításait és a feltárt hiányosságok ismeretében szükségesnek tartják a fegyelmi vizsgálat elrendelését. Mivel fegyelmi vizsgálatot kizárólag a megyei önkormányzat rendelhet el, dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke szeptember 7-re rendkívüli közgyűlést hív össze. Az előterjesztést a megyei önkormányzat pénzügyi és jogi bizottsága véleményezi majd az ülés előtt. Felmerült a büntető eljárás kezdeményezésének szükségessége is, amelyről dr. Gyenesei Istvánnak, a közgyűlés elnökének véleménye szerint elsősorban a vizsgálatot végző bizottság, illetve annak vezetője hivatott dönteni. Hatmillió német márkából valósul meg az a fejlesztés, aminek részleteiről a beruházó Ziehl Abegg Kft tegnap tájékoztatta a városlakókat. Künzelsau egyik legnagyobb üzeme ezzel az építkezéssel jócskán elkerüli az egymilliárd forintot, amit eddig a testvérvárosában költött el. Marcali Roland Haug, a német cég ügyvezető igazgatója elmondta: a háromezer négyzetméteres csarnok építését az idei év végén szeretnék elkezdeni, a munkák végét pedig a jövő év második felére tervezik. A csarnokban új technológia, egy alumínium öntöde is helyet kap. A beruházás teljes sikeréhez a jelenleg rendelkezésre álló terület mellé további ingatlanokra is szükségük van. Ehhez a két szomszédos utca telkeiből szeretnének vásárolni. A tájékoztatás mellett ezért is hívták fórumra a lakosságot. A környékbeliek jóváhagyásukat adták a fejlesztésekhez. Félelmük csak amiatt van, hogy tovább növekszik az amúgy is túlterhelt utca forgalma. Ennek elkerüVasárnap óta idősek pihennek a balatonfenyvesi ifjúsági üdülőtelepen. Az idei Őszi Napfény újdonságot is hozott. Az Őszi Napfény Táborok tízéves történetében először idén három turnusban élvezhetik itt az öregek a nyárutót. Most - ez is újdonság - a soErősen közepes szezont zárnak a szuloki falusi vendéglátók. Dél-Somogy- ban még mindig ez az egyetlen település, ahol számottevő falusi turizmus létezik. Szülök — A külföldi inkább a Balaton partra ment napfogyatkozást nézni ahelyett, hogy Szu- lokba jött volna pihenni — mondják mostanában a délA ventillátorüzem mellé öntöde Is települ léséhez dr. Sütő László polgármester ígért segítséget. Annak viszont már mindenki örült, hogy a városban újabb negyven embernek lesz munkája a jövő évtől. Mindössze azok a gyerkőcök szo- morkodnak egy kicsit, akiknek a jelenleg még elhagyott területen lévő bunkeréi áldozatul esnek a fejlesztésnek. A légtechnikával foglalkozó Ziehl Abegg amúgy több mint nyolcvanéves gyártási múlttal rendelkezik Németországban, ahol 1300 embernek ad munkát. Künmogyi szociális intézmények gondozottai töltenek itt egy hetet. Tegnap meglátogatta a tábort dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Az intézményvezetőkkel folytatott kötetlen beszélgetést, a tábor lakói pedig egy premier tanúi lehettek: Otthon a családban, otthon a hazában somogyi sváb faluban. Ezzel minősítik az idei turistaszezont, amely számukra július közepén kezdődött és a napokban fejeződik be. Idén tizenöt család várta a német turistákat, ennyien szerződtek egy német utazási irodával. Telt háza egyetlen vendéglátó családnak sem volt, legjobb esetben is csak szobáik kétharmadát tudták kiadni. A csúcs mindössze két hétig tartott. Azonban — mint mondzelsau egyik legnagyobb üzemének, marcali leányvállalatánál ventillotor részegységek készülnek. Villanymotor állórészt tekercselnek és védőrácsokat gyártanak Marcaliban. A cég öt éves itt-tar- tózkodása óta a mostani már a második nagyberuházása. Két évvel ezelőtt egy kétezer négyzetméteres csarnokot építettek 250 millió forintból, a mostani csarnoképítéssel együtt pedig befektetésük összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. Fábos Erika címmel dr. Gyenesei István, Balás Béla megyéspüspök és dr. Gyurkovits Kálmán, a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház igazgató főorvosa gondolatait hallgathatták meg ezredvégi gondjainkról. A töprengésre késztető beszélgetést - másmás összetételű hallgatóság előtt - ötven alkalommal kívánják lefolytatni. ták — a legtöbb vendéglátó családnak más lehetősége nem lévén, még így is megéri a szobáztatás. A vendégek kilencven százalékát idén is a kisgyermekes német családok alkották, illetve elő- és utószezonban a nyugdíjasok. Ez az a kör, amely számára a leginkább vonzó a falusi turizmus. Jelenleg minden negyedik vendégszobának van gazdája. Az utolsó vendégek a napokban utaznak haza Szülőkből. N. L. HÍREK Vlsontal vendéghiány Az elmúlt évhez képest legalább tízezerrel kevesebb vendég látogatott el a csokonyavi- sontai termálfürdőbe. Az időjárás nem kedvezett a nyári csúcsidőszak forgalomának, de az egész évi nyitvatartás és a kempingezési lehetőség talán több látogatót vonz majd az év hátralevő részében. A turisták fele belföldről érkezett, bár jelentős számban megfordultak német, osztrák, valamint horvát vendégek is. Az ivókúrára is használatos gyógyvizet elsősorban a mozgásszervi panaszokkal küzdő idősek keresték fel. (ja) Egymillió a Golfból Műszaki cikkeket és ruhaneműt vitt el ismeretlen tettes egy személygépkocsiból Siófokon. A családi ház zárt udvarán leállított VW Golfot felnyitva jutott az egymillió forint értékű zsákmányhoz az elkövető. Lopás bűncselekmény alapos gyanújával kezdett nyomozást az ügyben a Siófoki Rendőrkapitányság. (tz) Szétverte saját kocsiját A kaposvári rendőrkapitányság nyomozást indított az ellen a kazsoki férfi ellen, aki Ráksi mellett szétverte a saját kocsiját. A szándékos rongálás során beverte autójának szélvédőjét és reflektorait, s közben megsértette a karosszériát. A kár, amelyet a kocsiban okozott háromszázezer forint, (szs) Kifosztott nyaraló Kifeszítette az ablakát egy üresen álló balatonboglári nyaralónak egy ismeretlen, majd bemászva összeszedte az ott található értékeket. Videokamerát, mobiltelefont, arany ékszereket vitt magával megközelítőleg két és fél millió forint értékben. A fo- nyódi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított az ügyben nyomozást, (szs) Segítő hálózat Megkezdte működését a mentorhálózat Somogy megyében a megváltozott munkaképességű állástalanok foglalkoztatásának érdekében. Az Önálló Élet Segítő központ kilenc főállású mentora folyamatosan dolgozik a megye településeit járva. A szociális munkások különböző cégekkel állnak kapcsolatban és segítenek munkát találni a mozgáskorlátozott embereknek. A program alig egy hónapja indult be, de a mentoroknak máris sikerült állást találniuk három mozgássérült munka- nélkülinek. (szg) Ezredvégi Őszi Napfény Vendégházak vendég nélkül Mumus az élettan, a kémia és a matematika Ha szeptember, akkor „uvé” Hamarosan a főiskolákon és egyetemeken Is megkezdődik a tanév. A szeptember azonban nem minden főiskolásnak indul könnyen, egyesek még az utolsó pillanatban is utóvizsgáznak. Most dől el, hogy ők is elkezdhetik-e a néhány nap múlva kezdődő félévet Kaposvár A POTE egészségügyi főiskola kaposvári karán az első évfolyam viszi a „prímet” élettan tantárgyból 21 bukással,de nem sokkal marad el ettől a másodikosok nép- egészségtan-vizsgája 15 ismétléssel. Az előző évek egykét utóvizsgájához képest ez jelentős növekedés. A számok hirtelen emelkedése a felvételi pontszámok és a hallgatói érdeklődés jelentős csökkenésével magyarázható. Az utóvizsgákat - melyekből az első négy félévben maximum nyolc lehet - ebben a félévben augusztus 27-ig lehetett letenni, az a két hallgató akiknek ez harmadszor sem sikerült, hattagú bizottság előtt tehetnek egy utolsó kísérletet. A főiskola történetében egyébként erre még nem volt példa-tudtuk meg dr. Gyódi Gyula tagozatigazgatótól. A PATE kaposvári állattenyésztési karán is volt bőven utóvizsgázó: a 648 nappali tagozatos hallgatóból 540-en várhatják nyugodtan az iskolakezdést, 69-en szeptemberre halasztották utóvizsgájukat, 39-en pedig már biztosan félévismétlők lesznek az 1999/2000. tanévben mondta Kővári Istvánná tanulmányi osztályvezető. Három hallgatót elbocsátottak utóvizsga-túllépés miatt, itt ugyanis legfeljebb 9 engedélyezett az első három félévben. A „mumus” a kémia, a mikrobiológia és az állatélettan volt. A magas bukási arány itt a sok, középiskolai eredményeik alapján mentességgel bekerült hallgatónak „köszönhető”. A vizsgahalasztóknak szeptember 8-ig kell számot adniuk tudásukról. A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán Gombos Péter tanulmányi osztály- vezető adott tájékoztatást az utóvizsgázókról, akiket ösz- szesen 303 alkalommal „tapsoltak vissza” tanáraik. Persze ebből volt, aki több ismétléssel vette ki a részét. A rekorder az a két elsős volt, akik hét-hét alkalommal próbálkoztak. Szeptemberre 59- en halasztottak vizsgát, hatan pedig félévismétlők lesznek. A favorit az elsősök matematika és a természetismeret 2. (fizika-kémia) tantárgya volt 86 illetve 73 bukással. Csek Péter Drága lehet a reklamáció Bármilyen árut vásárolunk, nincs ráírva az esetleges gyári hiba. A tartós fogyasztási cikkekre egy-kót év, míg az egyéb termékekre hat hónap a garancia. De mi a helyzet, ha a vevő reklamációját elutasítják? A minőségi hibásnak vélt áruval - cipő, ruha egyéb termékek - a vevő visszaballag abba az üzletbe, ahol vásárolta. A boltvezető eldöntheti: a termék károsodása nélkül javítható vagy sem. A vevőnek egy javítást el kell fogadnia. Ha nem tudnak megegyezni a boltvezető köteles jegyzőkönyvet kiállítani és haladéktalanul a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség laborjába küldeni a terméket. Csereáru adására nincs lehetőség, hiszen nem biztos, hogy a labor a kifogást jogosnak találja. Halas Emőné, a felügyelőség munkatársa elmondta: a labor elvileg nyolc nap alatt dönti el, hogy a reklamáció jogos vagy sem. Alapos reklamáció esetén a boltnak a vevőt kártalanítania kell, vagy új árut ad a hibás helyett, vagy vissza kell adnia a pénzt. Ha legális és nem „fekete” áruról van szó, a boltot kár nem éri, hiszen a jegyzőkönyv alapján a nagykereskedések a boltokat kártalanítják. Más a helyzet, ha a labor alaptalannak találja a reklamációt, hiszen a vevő ebben az esetben csak a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. (Szarka)