Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-01 / 203. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. szeptember 1., szerda Védtelen gyerekek az utakon Mától iskolába járnak a gyerekek, aminek nem csak a szülők, a rendőrök és az orvosok is örülnek. Nyáron ugyanis alaposan megnő a gyermekbalesetek száma. MEGYEI KÖRKÉP- Az iskolai szünetekben gyakoribbak a gyermekbalesetek - mondta dr. Pillér Árpád, a megyei kórház baleseti sebészetének orvosa. - Egy nyári hétvégi ügyeletén a sérültek harmada gyerek. Az 5-9 éves korosztály főképp a játszótereken szenved balesetet, könyöksérülések, alkartörés miatt hozzák be őket a szülők. A 10 év fölöttieknél gyakori a biciklizés közben szenvedett fejsérülés, zúzódás. A védőfelszerelés nélkül görkorcsolyázó gyerekek nem ritkán csuklótöréssel kerülnek hozzánk. A gyermekosztályon évente négyezer lurkót ápolnak. A baleseti sérülések 2-3 százalékra tehetők. Heti 4-5 balesetest hoznak be a mentők. Az ok főképp enyhe agyrázkódás, de kerülnek be égési sérüléssel, forrázással is gyerekek. Koponya töréssel, belső zúzódással szerencsére ritkán találkoznak az orvosok. Az igazán komolyak az utakon elszenvedett sérülések. Idén az év első felében huszonhat közlekedési gyermekbaleset történt. Tizenháromnak okozói maguk a gyerekek. Tizenöt könnyű sérülés, tíz súlyos, és egy halálos volt.- A legkisebbek a játék során kerülnek az autók elé. - mondta Sinkovics Ferenc rendőralezredes, a megyei közlekedésrendészeti osztály vezetője. - Kisiskolásként mint gyalogost veszélyeztetik a járművek, később pedig a diákok maguk is közlekedővé válnak: görkorcsolya, bicikli, és segédmotorkerékpár vezetése közben sérülhetnek meg. A gyermekek egyébként utasként a legvédtelenebbek. Idén a legfiatalabb áldozat kéthetes volt: az autóban, amelyben ült nem volt biztonsági gyermekülés. Míg a felnőttek könnyebben sérültek, a csecsemő meghalt. (Szélesi) 1998. január | február | március | április | május június július [ augusztus (szeptember) október | november | december Gyerekek és fiatalok által okozott balesetek Somogybán 20 Korcsoport szerint HÍREK Operettgála Népszerű operettdallamok csendültek fel tegnap este a siófoki Dél-Balatoni Kulturális Központ színháztermében. A gálán Kálmán Imre és Lehár Ferenc halhatatlan operettslágereit élvezte a szépszámú publikum, a pesti Operettszínház művészeinek, Kállay Borinak, Tóth Évának, Dániel Gábornak és Egri Józsefnek az előadásában, (tz) Falunap Rinyaújlakon Hetedik alkalommal rendeztek falunapot Rinyaújlakon. Az immár hagyományosnak mondható eseményen megemlékeztek Arany Bálintról, a faluház névadójáról. A rendezvény szervezői egész nap programokkal - köztük sportversenyekkel és közös főzéssel - várták a falu apra- ját-nagyját. (csp) Felújított óvoda 806 ezer forint értékű munkát végeztek el a vízvári óvoda épületén. A beázott falak és megsüllyedt épületrész miatt életveszélyessé vált óvoda felújítására 500 ezer forintot nyertek területfejlesztési pályázaton. A többit önerőből fedezte a vízvári önkormányzat. (tz) FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. TELEFON:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. TELEFON:(82) 565-940 Érvényes: 1999- szeptemlftr 1-jMI BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő 1 hét 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó Folyószámla ___it, 1M Ft felett (%) 8 ,000 10.500 12.500 12.500 12,000 11.500 3,00 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE (EBKM (8,111 (Í0.65 12.67 12.67 12,17 11.66 (3,08 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43) 3 hó 13,000 13,18 13,125 13,31 13,250 13,43 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42* Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori Clr Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 3,500 3,61/3,60 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,26/6,22 500 E Ft felett 10,500 11,18/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,500 3,61 50 E Ft-500 E Ft 8,500 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,500 13,69 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 100 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 13,000 13,00 3 hó 13,500 13,50 6 hó 13,000 13,00 12 hó 12,500 12,50 ■ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. szeptember 1-iétől Éves kamat (%) HUFprimerate 16,2(50 Éves kamat (%) Folyószámlahitel 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 CIB 0640242 242 Tíz évre meghosszabbították az engedélyt Új pályát kap a kisvasút Új pályát kap a kaszói kisvasút. A Tamási környéken felszedett sínek már megérkeztek Szentára, s a héten a pályamunkások hozzákezdenek a felújításhoz. Kaszó A nyolc kilométeres kaszói kisvasút fenntartására és korszerűsítésére tízmillió forintot nyert az idén különböző pályázatokon a Kaszó Erdő- gazdaság Rt. Ebből vásárolták meg azt a két kilométer hosszú vaspályát, amelyet Tamási térségében szedtek fel. A kilenc méteres síndarabokat kamionnal szállították Dél-Somogyba. A tervek elkészülte után a héten megkezdődik a kaszói keskenynyomtávú pálya cseréje, új sínek lerakása. A korszerűsítést a Karácsony névre keresztelt gőzmozdony üzembe állítása is indokolta, mert nagy biztonsággal csak az új pályán tud majd haladni. Egyelőre két kilométeren, Kaszó és Balatáta-tavi madármegfigyelő között. A következő évek feladata, hogy a teljes nyolc kilométeres távon kicseréljék a síneket. A közlekedésfelügyelet a napokban bejárta a pályát, s újabb tíz évre adott működési engedélyt a kisvasútnak. Már készen vannak azok a tervek is, amelyek a somogyi kisvasutak fejlesztését vázolja fel. Ha valóra válnak, akkor Balatontól a Balátáig utazhatunk ezekkel a szerelvényekkel. A kaszói kisvasút ma Kaszó és Szenta között közlekedik. A dízelmozdony vontatta szerelvény munkanapokon tizenegy órakor indul Kaszóból, s fél egykor tér vissza Szentára. Hétvégeken a turisták kérésére különvo- natot indítanak. Nagy Jenő Ll'lüüV V'A1\L ÁL llüjü ÁL ÉVÜLŐ LíYLMUL ÜLLÜltll VüLiÜkÜLlMük • tarackbúza *fenyércirok »mezei ászát • folyondárszulák, • sövényszulák »nád CSAK 2 dl ROUNDUP® 101 vízbe RENDET AKARITASSAL" *' / ’f MONSANTO O. Szaktanácsért és információért forduljon területi képviselőinkhez: Sélley Tamás: 06-20-9-531-380 (ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-620-380) Szanyi István: 06-20-9-427-841 • Lassányi László: 06-20-9-534-589 Erkölcsfilozófiái és nevelési konferencia ötödször A becsület kérdései Ötödik alkalommal rendezik meg a hagyományos Erkölcsfilozófiái és nevelési konferenciát Kaposváron, a tanítóképző főiskolán. Az idei rendezvény különlegességét az adja, hogy az erkölcsi kérdések mellett a művészeti értékközvetítés problémáiról szó lesz. Kaposvár Leitner Sándor főigazgató köszöntőjével kezdődött a szeptember 2-ig tartó V. Erkölcsfilozófiái és nevelési konferencia. A festőművész-igazgató elmondta: a művészember látószögéből nézve alapvető erkölcsi kérdés a tehetség kiaknázása a köz javára, mert a képesség egyben felelősség is. Ez persze éppúgy vonatkozik a jövendő pedagógus generációra, mint bárkire, akinek képességei lehetővé teszik a szellemi vagy materiális alkotást. Dr. Osváth Ferenc, Kaposvár alpolgármestere elmondta: az értéktévesztések és érték- vesztések évtizede után fontos, hogy az erkölcs alapvető kérdéseiről egyre több szó essék. Ezt támasztja alá az a felmérés, amelynek alapján kiderült: százból mindössze 79 kaposvári fiatal tartja úgy, hogy érdemes manapság becsületesnek lenni. A kérdőívek tanúsága alapján 21 diák úgy véli, hogy csak csalással lehet boldogulni az életben. A felnőttek véleményét arról is kérdezték, hogy igazat mondanak-e politikusaink? Mintegy nyolcvan százalékuk szerint nem egyszer hazudnak az ország sorsáért felelős személyek. Az alpolgármester úgy látja, hogy ez hűen tükrözi erkölcsbe vetett hitünket, ezért is fontos ez a mostani konferencia. A háromnapos tanácskozáson az erkölcsi nevelési, szocializációs és az erkölcsfilozófiái szekciók mellett idén a művészeti értékközvetítés etikai problémáival foglalkozó új szekció is működik. A művészetpedagógia új kihívásairól éppúgy hallhatnak referátumot az érdeklődők, mint a francia ponyva erkölcsi üzenetéről. Az eddigi konferenciák hagyományait követve az idei rendezvényen elhangzó előadásokat is tanulmánykötetben jelentetik meg a szervezők. Takács Zoltán Megszűnt a tagiskola A tegnapi nappal a tahi képviselő-testület megszüntette az 1. számú általános iskola torvaji tagiskoláját. Torvaj Horváth Ferenc, az iskola igazgatója elmondta: Torvajon 1969 óta működött a tagiskola, ahol az alsósokat oktatták. Az utóbbi években folyamatosan csökkent a gyerekek száma. A nyáron a maradék hat tanulót a szüleik át is íratták az anyaiskolába, így a tagintézmény további működtetésére nincs szükség. A felszámolással megszűnt az intézményvezetői megbízatás, a pedagógus az új tanévben az 1. számú iskolában kapott állást. K. J. Még 360 millió területfej lesztésre Tegnap járt le a területfejlesztési célt szolgáló pályázatok második ütemének beadási határideje. A megyei területfejlesztési tanácshoz 160 pályamunka érkezett. Megyei körkép A megyei területfejlesztési tanács által felhasználható mintegy 360 millió forintból 160 pályázó részesülne. A vállalkozók elsősorban a vidékfej,- lesztési célelőirányzatból igényeltek támogatást, ezzel új munkahelyeket teremthetnek. A céltámogatás decentralizált alapjára - a pályázatok több mint fele ebből részesülne bármely önkormányzat nyújthat be pályázatot, ezzel szemben a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztésre a kedvezményezett térségekben lévők kérhetnek támogatást. Döntően infrastrukturális, szociális, valamint turisztikai célú beruházásokra, fejlesztésekre érkeztek kérelmek. A pályázatok előminősítése után lehetőség van a hiánypótlásra, majd a végleges döntés előtt nyolc nappal kell eljuttatni a területfejlesztési tanácshoz a pályázatokról készült végleges anyagot. A tizenhét tanácstag várhatóan október elején-kö- zepén határoz majd arról, kiknek a pályázatát fogadja el. (Józsa)