Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
8 RIPORT 1999. augusztus 1. A mosoly elszáll, a fénykép megmarad Amikor reggel hétkor szállingóztak az alkalmazottak, már a Nyugatitól, a villamosról látták, hogy hosszú sorok kígyóznak az üzlet előtt. Egy-egy karácsonykor, nagyobb ünnepkor olyan forgalmat bonyolítottak le a három aprócska helyiségben - 100-150 ezer forintos tiszta bevételt hozva (ne feledjük, az ’50-es évek elejét írjuk!), - mint egy komplett, többszintes nagyáruház. A Mosoly Albumánál fényképet csináltatni a család szeme fényéről - sikknek számított. Akkoriban napi 25-30 gyereket fotóztak. Ma jó, ha 6-8 megrendelő tér be egy hét leforgása alatt... Hírességek a bejáratnál Rátonyi Róbert énekesszínész mindkét gyerekét elcipelte a kor divatos Mosoly Albumához. Akisfiút, Robikét nem hozta ki semmi végtelen nyugalmából, ám a nővére, Hajni egyfolytában kiabált. Megkérték az üzletbeliek a gyerekeinek bohóckodó apukát: művészetét tartogassa inkább a színpadra, itt nélküle is elboldogulnak. Rátonyi papát kizavarták a kirakat elé, mire Hajni lánya azonnal kezes báránnyá változott. Lukin László zeneesztéta minden évben egy- gyel több gyerekkel érkezett. A bolt alkalmazottai hétig számolták, később már csak sóhajtottak, ha meglátták az ajtóban Lukin apukát, ugyanis a tengernyi gyereket emberpróbáló feladat volt összeterelni az apró műteremben egy-egy jó felvétel erejéig. Bűnösök a kólafélék MINDEN TIZEDIK EMBER BELEROKKAN? (Budapest, 1999. július 26.) A csontriktulás népbetegség, a világon mindenütt. (Magyarországon minden tizedik ember vagy már ebben a betegségben szenved, vagy szenvedni fog.) Különösen nagy a veszély a változó korban lévő nők esetében. Az amerikai minnesotai egyetem kutatócsoportja egy friss országos kutatás után most azt állítja, hogy ez még csak a kezdet! A csontritkulás néhány évtized múlva olyan járványszerű lesz, mint egykor a bubópestis. A vádlottak pedig az üdítőitalok, különösen a kólafólék, amelyekre mostanában amúgy is rájár a rúd. Amerikában „hallgatag gyilkosnak” nevezik az osteo- porosist, a csontritkulást. Gyilkos, mert hiszen az időskori, gyakran halálos csípő- és combnyaktörések, valaminta borda-és csuklótörések jelentős százalékát a tömegükben megritkult „porózus” csontok okozzák. Ugyanakkor hallgatag, hiszen a megfelelő csonttömeg gyerekkorban, legkésőbb a fiatal felnőttkorig alakítható ki a megfelelő kalciumbevitellel. A csonttömeg ezt követően már nem növekszik, a szervezet csak föléli saját kalciumbankját, hogy a harminc-negyven évig némán meglapuló gyilkos ekkor, öregkorban fejtse ki hatását. így az emberek, amikor még tehetnének ellene, nem hiszik, hogy ők valaha is ebben a betegsében fognak szenvedni. Amikor viszont már tennének ellene, évtizedekkel elkéstek. Különösen nagy a kalciumvesztés veszélye a nőknél, akik a terhesség, szoptatás alatt vannak ennek kitéve, illetve a változó korban, az ösztrogén hormon csökkenésekor. Epidemiológiai vizsgálatok során azt találták, hogy a nem megfelelő gyermekkori kalciumbevitel 5-10 százalékkal csökkentheti a felnőttkori maximális csontsűrűséget, s ezáltal akár 50 százalékkal megnőhet az időskori csípőcsonttörések valószínűsége. Az amerikai Minneapolisban működő Minnesota Egyetem orvoskara járványtani tanszékének kutatói segélykiál- tásszerű közleményükben most arra hívják fel a figyelmet, hogy az osteoporosis néhány évtized múlva egészen katasztrofális méreteket ölthet, a jelenlegi gyerekek igen káros italfogyasztási szokásai miatt. A „vádlottak” pedig az üdítőitalok, különösen a kólafélék. Az egyetem tudósai 1810 esetben 2 és 18 éves fiatalok kétnapos kérdezéses felmérésen alapuló adatait értékelték ki. A vizsgált populációt három korcsoportra osztották, úgymint kisgyermek (2-5 éves), kisiskolás (6-12 éves) és nagykamasz (13-18 éves). A felmérésben kiderült, hogy már a kisgyermekek 12 százaléka, valamint a kisiskolások 32 százaléka fogyaszt több mint2,5 deci szénsavas üdítőt naponta. A legidősebb korcsoport esetében az átlagfogyasztás tovább nő, így itt jellemzően naponta 4 dl felett fogyaszt a gyerekek több mint fele. A szénsavas üdítőt fogyasztó gyermekek körében egyenes arányban csökken a tej-, illetve a gyümölcsléfogyasztás. A legnagyobb mennyiségben fogyasztó (több mint 2,5 de- 1 ci) kisgyermekek körében négyszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerekek még napi egy pohár tejet sem isznak. Márpedig tudjuk, hogy a tej a kalcium egyik legjobb természetes forrása. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem a leghatékonyabb: a minimális napi kalciumszükséglet beviteléhez 7 deci tejet kellene fogyasztani - így mindenképp az a legvalószínűbb, hogy a kalciumnak a szervezetbe való beépítéséhez gyerekkorban szükségszerű a kalciumos vitamintabletták fogyasztása is. Az ábrából látható, hogy a legfiatalabb korosztály üdítőitalt nem fogyasztó csoportja sem kapja meg a megfelelő kalciummennyiséget. A (kis)iskolásoknál a kalciumbevitel nem éri el az ajánlott mennyiség 70%-át sem. A kalciumbevitel a több üdítőitalt fogyasztó gyermekek körében pedig jelentősen alacsonyabb, minta nem fogyasztók csoportjában. Egyértelműen kiderült az is a minnesotai kutatásból, hogy a nagymértékű üdítőfogyasztás alacsonyabb vitamin- bevitelt is jelent A nagy üdítőfogyasztók csoportjában csökken a folsav, riboflavin (B2), C- és A-vitamin, valamint a kalciumbevitel is. Különösen hátrányos a szervezet kalcium-egyensúlyára, hogy a foszforsavat tartalmazó kólafélék kedvezőtlenül befolyásolják az ideális 1:1 arányú kalci- um-foszforbevitelt. Összefoglalva: az amerikai tudósok megállapítása szerint az üdítőitalok fogyasztása általában a szervezet létfontosságú kalcium-beépülése ellen hat, a kólafélék pedig ezt a veszélyt még tovább növelik. A minnesotai egyetem kutatói felhívják a figyelmet, hogy a dietetikus szakemberek segítségével tudatosítani kell a szülőkkel a szénsavas üdítők nagymértékű fogyasztásának hátrányait valaminta kalcium és egyéb tápanyagok megfelelő bevitelét. A szülők és a szakemberek együttesen kell, hogy fellépjenek a megfelelő táplálkozáskultúra kialakításáért. Az átlagos kalciumbevitel (a napi ajánlott bevitel százaléka) a gyermekkori üdítőital-fogyasztás függvényében 100] s— ? 80 60 40 20 /I o. J Üdítőitalt nem fogyasztó m Kisgyermek □ Iskolás 0-2,66 dl >2,66 dl- A gyerekről készülő műtermi felvétel az otthoni fotózás előtérbe kerülésével kiment a divatból - szögezi le Záhonyi Sarolta, aki a ma is ugyanott, a Nyugati pályaudvarral szemben működő Mosoly Albumot működtető Budapesti Fényképész Rt. igazgatója. - Pedig az amatőr, illetve a profi fényképész által műteremben készített kép minőségileg össze sem hasonlítható.- M i volt a titka a Mosoly Albumának anyáink, nagyanyáink fénykorában?- Minden egyes gyerekért egyesével mentünk az ajtó elé - emlékszik vissza Földváry Ágnes, aki 25 éven keresztül dolgozott ott, talpig mosolyban. - Az üzletvezetőnk előírta, hogy kizárólag vidáman mehetünk ki az újabb „kuncsaftért”. Aki nem nevetett, pénzlevonást kapott. Érthető, hiszen morc ábrázattal hogyan lehetne az ismeretlen helyzettől és emberektől félő kisgyereket meghódítani? Az is kötelező érvényűnek számított, hogy legalább egy nevetős képet kellett készítenünk. Különben hogy lettünk volna a Mosoly Albuma? A fény-, képészek tollseprű- vel csiklandozták a gyerekeket, hogy kacagjanak. Földváryné: - Egyik kezemben a gépállványról lelógó hosszú exponálózsi nór, a másikban a toll seprű, azzal ha- donász- t a m , vagy egy bábbal játszottam a gyereknek. Köz ben tombolt a hőség a hét darab ötszázas égő miatt. Egy-egy munkanap végén nem mertem leülni, mert attól féltem, nem tudok felállni többé.- A legtöbb baj persze nem f a gyere- fkekkel, hanem az édes jó szüleikkel volt. Számtalanszor kellett megkérni őket, hagyjanak magunkra. Tudtuk, ekkor sikerül igazán kontaktust teremteni a gyerekekkel. Ilyenkor megnyugodtak, és elkezdtek végre rám figyelni. A kicsik olyan játékokat láthattak, találtak a műteremben, amilyenekkel addig soha nem játszhattak. Búgócsiga, mackó, alvós baba, számológép - ámulva vették apró kezükbe a sok csodát. A szülők gyakran bőrönddel érkeztek, há- romszor-négyszer is átöltöztették a család szeme fényét. A gyerekek meg persze bőgtek, nem szerették a sok macerát. A kirakat az öt- venes- hatvanas években igazi nevezetességnek, családi programnak számított Pesten. Vasárnaponként öreg-fiatal elsétált a Mosoly Album elé, és megnézte a kiállított fotókat.- Mert ott csupa-csu- pa kedves kép volt - állítják a régi időkről a környékbeliek. - Akadt köztük sok nevetős, volt, amelyik azért tetszett, mert a gyerek tündéden mérges képet vágott.- Mit üzennék a most divatos, családbeli házi fotózóknak? - gondolkodik el a kérdésen Földváry Ági. - Talán azt, ne akarjanak az anyukák, apukák mindenáron a gyerekről nevetős képet készíteni. Helyette olyan pillanatot lessenek el, amiből „átjön” a gyerek egyénisége. Ne csattogtassák feleslegesen a gépet, majd akad köztük jó is! felkiáltással. Inkább várják ki a 1 e g a 1 k a 1 - masabb pillanatot. Nekem elhiheti k , megéri, mert az í g Y készült felvétel egy életre kellemes emlék marad. UTÓIRAT. Anyámnak meséltem, hogy a „mo- solyosokról” írok. Már szaladt is a fiókhoz, és elővette a gyerekkori képeimet. Azonnal kiemelt közülük egy tökéletes felvételekkel teli albumot, anyósom pedig a férjemről mutatott nevetős és komolykodó kisgyerek- kori képeket. Persze, mindegyiken ott díszeleg az embléma: Mosoly Albuma. Talán önnek is van belőle... APRÓHIRDETÉS Telefonos marketingest és kérdezőbiztost keresek. T.: 330-32-82