Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999. augusztus 1. ★ SPORT ★ 9 8260 ember a Balatonban Az idén is új részvételi csúcsot hozott a Révfülöp és Balaton- bogtár közti 5,2 kilométeres Coca-Cola Balaton-átúszás; tegnap 8260 (!) mindenre el­szánt bátor próbázó vágott ne­ki a magyar tengernek. A rendezők még ki sem törölték az álmot a szemükből, amikor százak álltak már sorba a rajtra és az azt megelőző kötelező or­vosi vizsgálatra várva. Nyolc óra tájban indult meg a hatalmas áradat. Jó egy órával később ké­tezren szelték már szorgalmasan a Balaton hullámait, egy újabb óra elteltével pedig már ötezer­nél járt a számláló, s még nem volt dél sem, amikor hat és félezren „lubickoltak” a vízben. Komoly veszélyben volt már a sokak által megdönthetetlennek hitt tavalyi csúcs, amikor is 7301-en úszták át a Balatont. A déli parton — kilenc óra után alig pár perccel — elsőként egy jó nevű úszó, Ágh Olivér fo­gott partot, aki jelenleg az Ame­rikai Egyesült Államokban ta­nul. Őt újabb „szakmabeliek” követték — úszók és vízilabdá­zók felváltva —, majd beérkezett az első hölgy is; Várkonyi Anna — amúgy szintén úszó — Szeged­ről jött. A próbázók végellátha- tatlan sora következett: voltak, akik egy labdát dobálgattak ma­guk előtt elszántan, mások úszás közben is pezsgőztek — és hozzá hangosan nótáztak. Volt, aki fogadásból pillangóúszásban „tudta” le a több mint öt kilomé­teres távot, míg mások nem elé­gedtek meg az egyszeri úszással; hajóra ültek, hogy újra elrajtol­hassanak Révfülöpről. Egyszó­val karneváli volt a hangulat. A több ezer amatőr próbázó között számos ismerős sportoló is feltűnt. Az egykori olimpiai bajnok Szabó Bence vívó és Repka Attila birkózó keményen gyürkőzött a Balaton hullámai­val, az élő úszólegenda, Damyi Tamás pedig a partról szurkolt — vagy tán aggódott? — értük. Az ISM vezetői közül ár. Szakács Imre politikai államtitkár is meg­mártózott a több ezer próbázó- val együtt, ár. Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszter pedig — aki előtte egy balatoni vízitúrá­val „hangolt” — dr. Pepó Pál kör­nyezetvédelmi miniszterrel és Dénes Ferenc helyettes államtit­kárral együtt a bogiári partról szemlélte az eseményeket. Dr. Gyenesei István, a Somogy Me­gyei Közgyűlés elnöke, a MOB alelnöke jubilált; már tizedszer (!) szelte át a Balatont, akit ezút­tal elkísért útjára Stevo Zufic, Isztria megye főispánja is. De ru­tinos Balaton-átúszónak számít már Herényi Károly országgyűlé­si képviselő, mint ahogy Ormai István, Nagyatád polgármestere sem először — és valószínűleg nem is utoljára — vágott neki a Balatonnak. A kaposvári városi sportbizottság elnöke, Csutor Fe­renc sem tagadta meg a múltját; mint ahogy egy jó pólóshoz illik, a fején sapkával és egy labdával ugrott fejest Révfülöpön. Késő délután aztán napvilá­got látott az új fantasztikus re­kord; eszerint szombaton egé­szen pontosan 8260-an (!) úsz­ták át a Balatont. S ami a legfon­tosabb: ahogy az elmúlt közel 20 évben, úgy most sem történt ko­molyabb baleset vagy sérülés. Fenyő Gábor Tisztelet az úszóknak Dr. Pepó Pál környe­zetvédelmi miniszter: — Szuper rendezvény! Szenzációs a szervezés, remek a lebonyolítás. Dr. Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszter: — Ez a Balaton-átúszás is azt bizonyítja, hogy nagy szükség van az ilyen sza­badidősport-rendezvé­nyekre. Káprázatos lát­vány, ahogy a több ezer úszó hangyaszorgalom­mal szeli a habokat. Darnyi Tamás négy­szeres olimpiai bajnok úszó: — Minden tisztele­tem a bátor próbázóké, hiszen nem kis teljesít­mény öt kilométert leúsz­ni. Dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyű­lés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alel­nöke: - Emlékezetes ez a Balaton-átúszás: most ju­biláltam. Jövőre kezdőd­het egy újabb tízes soro­zat. Stevo Zufic, Isztria megye főispánja: — Kala­pot emelek a szervezők előtt. Remélem, máskor is részt tudok venni a Ba- laton-átúszáson. Sós Zoltán, Balaton- boglár polgármestere: — Öröm és büszkeség, hogy egy ilyen nívós és határa­inkon is túl ismert balato­ni rendezvénynek mi le­hetünk a - remélem, jó - házigazdái. (Fenyő) Kovács: három arany A harmadik arany­érmét is begyűjtöt­te tegnap Isztam­bulban a 24. úszó Európa-bajnoksá- gon Kovács Ágnes, aki így immár öt­szörös EB-győztes. A magyar úszósport jelenlegi legnagyobb sztárja, Kovács Agnes az 50 és a 100 után a 200 méteres mell­úszásban is aranyér­met szerzett, egyben megvédte Európa- bajnoki címét. Ugyanezen a távon a kétszeres ifjúsági EB- győztes Kovács Krisz­tina a nyolcadik, míg a 100 méteres pillan­góúszásban Gáspár Zsolt az ötödik lett. Ma délután saj­nos nem lesz ma­gyar finalista, miu­tán a középdöntők­ben 200 m pillangón Csapó Krisztina a 11., 50 m gyorson pedig Zubor Attila a 14. lett, míg Nyíri Annának - ugyan­csak 50 m gyorson — meg kellett eléged­nie a 24. hellyel. LABDARUGÓ MAGYAR KUPA Füredi bravúr A somogyi csapatok közül újra a kaposfüredi együttes gondoskodott a kellemes meglepetésről, amely a nála egy osztállyal feljebb sze­replő Hévíz csapatát gyűrte le. A Kaposvári Rákóczi FC viszont újra vereséget szen­vedett — ezúttal Harkány­ban. IV. csoport: Kaposfüredi Vállalkozók SC-Royal Goldavis Hévíz 2-0 (1-0) Kaposfüred, 300 néző. V.: Sóthy. Kaposfüredi Vállalkozók SC: Tánczos — Püspök, Szuh, Gál, Károlyi — Nógrádi, Lassú, Brunczvig — Czonev (Kovács G.), Lajtos (Fazekas P), László. Edző: Márton József. Royal Goldavis Hévíz: Jánosa — Zugor, Mártó, Búza (Sipos), Czafit — Szabó, Kresó, Lázár, Tóth - Purt (Pécsi), Fodor (Blaskó). Edző: Pusztai László. Nem látszott meg az osztály­nyi különbség a két csapat játé­kán. A változatos, színvonalas összecsapáson a győzelmet job­ban akaró hazaiak második félideji játékukkal ellenfelük fölé kerekedtek. A második 45 perc­ben a gólon kívül sok helyzetet puskázott el a kaposfüredi együttes; kétszer is gólba tartó labdát mentettek a hévízi védők. Ezzel a győzelemmel bebizonyí­totta a füredi együttes, hogy nem volt véletlen a múlt heti Video­ton FC-Fehérvár elleni bravúros pontszerzése. Gólszerzők: Czonev, László. Jók: a Kaposfüredi Vállalko­zók SC teljes csapata, illetve Já­nosa, Kresó, Lázár. Kurucz János IV. csoport: Harkány­Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-0) Harkány, 500 néző. V.: Makai. Kaposvári Rákóczi FC: Házi - Tamás (Máté), Meksz, Novák, Szabó M. — Köves, Deme, Bány, Tóth B. — Tóth G., Drávecz. Edző: Bőzsöny János. Második Magyar Kupa-mér­kőzésén is alulmaradt idegenben az NB I bajnoki rajtjára készülő Kaposvári Rákóczi FC labdarú­gó-csapata. A harkányi találko­zónak sok tanulsága volt; ezek­ből csak tanulhat a Rákóczi, s a bajnokságban remélhetőleg hasznosítani is tudja. Gólszerzők: Ónodi 2, illetve Novák. A VII. csoportban az Abda-Siófok FC mérkőzést ma 17 órakor játsszák. Magyar házidöntők A képet elnézve nem véletlen, hogy sokan - főleg a férfiak - imádják a strandröplabdát fotó: horváth Mónika Kettős magyar sikerrel zárult Siófokon a nagystrandon a Coca-Cola Beach House- ban rendezett II. O'Neill Kupa pénzdíjas nemzetközi meghívásos strandröplabdator­na; a 7000 svájci frank összdíjazású kétna­pos viadalon a hölgyeknél a Nyári, Dambendzet, a férfiaknál pedig a Rácz, Buday duó diadalmaskodott. A hölgyeknél magyar házidöntőt láthatott a pub­likum, amelyen a rutinos Nyári Virág és a balesete után visszatért Dambendzet Nathaüa biztosan nyert a Juhász, Mester kettős ellen. A férfiaknál a három­szoros masvar bajnok csepeli Rácz László, Buday Balázs és a tavalyi győztes cseh Kuchta, Biecek duó került össze a fináléban. A várt nagy csata azonban elmaradt, miután Ráczék remek játékkal magabiz­tosan „gyűrték” le neves cseh ellenfelüket. A végeredmény. Nők: 1. Nyári, Dambendzet (Magyarország), 2. Juhász, Mester (Magyarország)— a döntőben 15:8 —, 3. Nagy K., Szabó A. (Magyarország), 4. Mizdosová, Rimovská (Szlovákia) — játék nélkül. Férfiak: 1. Rácz, Buday (Magyarország), 2. Kuchta, Biecek (Csehország) — a döntőben 15:5 — , 3. Gabik, Forgó (Magyarország), 4. Légién, Szczurek (Lengyelország) — a „kisdöntőben” 15:3. (Fenyő)

Next

/
Thumbnails
Contents