Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-28 / 200. szám
1999. augusztus 28., szombat SOMOGYI HÍRLAP Interjú 11 Kis létszámú, de hatékony hadsereget Fodor Lajos vezérezredes:,,Nagyon szép emlékeket őrzök Nagyatádról” Az 52 éves tábornok, aki augusztus elsejétől a Magyar Honvédség parancsnoka, azt mondja, hogy már-már szlogenként hangzik: kisebb, rugalmasabb, könnyebben finanszírozható hadsereget szeretne kialakítani. Fodor Lajos vezérezredes ugyan Debrecenben született, ám ha magánéletéről kérdezik, akkor a legszívesebben a nagyatádi évekről beszél. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola mellett a Szovjetunióban elvégezte a Frunze Akadémiát, majd a kilencvenes években az Egyesült Államokban tanult. 1989-ig különböző alakulatok parancsnoka volt. Ettől kezdve a legfelsőbb katonai vezetésben töltött be különféle tisztségeket. 1996- 99 között a vezérkari főnök első helyettese, majd márciustól a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára. Augusztus elsejétől vezérezredesi rendfokozattal a Magyar Honvédség parancsnoka és egyben vezérkari főnök.- Ön a napokban egy könyvbemutatón azt mondta, hogy érzelmileg is nagyon kötődik Nagyatádhoz, ahol katonai pályafutásának meghatározó időszakát töltötte. Hogyan emlékezik azokra az évekre?- Katonaként és magánemberként is nagyon szép emlékeket őrzök Nagyatádról. Magánemberként már csak azért is, mert ott született a fiam. 1973-tól szolgáltam a helyőrségben. Voltam beosztott tiszt, és zászlóalj parancsnok is. A Frunze Akadémia után újból Nagyatádra kerültem vissza, ahol ezred törzsfőnök lettem, majd parancsnok-helyettes és végül parancsnok. Ámire nagyon büszke vagyok, hogy Nagyatádon én voltam az első olyan parancsnok, aki ugyanott kezdett alegység parancsnokként, s ott nőtt fel. A régi nagyatádi harcostársakkal ma is tartom a kapcsolatot. Igaz, közülük sokan már nyugdíjasok. A fiatalabb viszont ma is a Magyar Honvédségnél szolgálnak őrnagyként, alezredesként, ezredesként...- Ha már szóba hozta a rendfokozatokat: gondolom én, hogy a ranglétra különböző fokain egy tiszt arról is álmodozik, hogy milyen hadsereget csinálna, ha ő állna a csúcson kezében a marsall- bottal. Ön most ott áll. Milyen lesz a hadsereg, amelyet megálmodott?- Részemről már-már szlogenként hangzik, hogy kisebb, rugalmasabb, könnyebben finanszírozható hadseregre van szükség. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha élvezzük a legfelsőbb politikai vezetés támogatását. Most meg van hozzá a politikai szándék, ezért is kezdődött meg az a stratégiai felülvizsgálat, amellyel a költség- vetéshez szeretnénk hozzáigazítani a Magyar Honvédséget. A meglévő költségvetési lehetőségeket ismerve fogjuk megmondani, mit akarunk hosszútávon, hogy ne kelljen jövőre is átalakítani, karcsúsítani a hadsereget. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy egy ötvenezres, vagy hetvenezres, akár százezres haderő meg tudja védeni az országot mindenféle egység segítsége nélkül. Korábban is szövetségi keretek között gondolkodtak a politikai vezetők, és a katonák is. Nekünk most az az egyik fő feladatunk, hogy a NATO közös védelmi képességeihez egy olyan valóban hatékony haderővel járuljunk hozzá, amely megfelel az ország geostraté- giai helyzetének, népességi viszonyainak, és gazdasági helyzetének. Én úgy gondolom, hogy egy kisebb, tisztességesen felszerelt, jól kiképzett hadsereg képes lesz rá.- A héten bevonulnak az újoncok, a hírekből bárki megtudhatta, hogy bizony baj van a fizikai felkészültségükkel, egészségi állapotukkal.- Természetesen én is megkaptam az erről szóló jelentéseket. Elszomorítónak tartom, hogy mennyire gyenge a fiatalok fizikuma. A hadseregben nincs arra lehetőség, hogy ezen alapvetően változtatni tudjunk. Társadalmi problémáról van szó! Éppen ezért más fórumokon is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. A családban is. Ha otthon nem kapják meg a kellő biztatást, akkor nehéz lesz változtatni. Nekem tizenhét éves múlt a fiam. A minap összeszámoltuk a feleségemmel, hogy mibe kerül havonta az, hogy rendszeresen sportol. Tudom, hogy a fizikai állapot kérdése pénz kérdése is. A fiam esetében nem lehet kérdés, hogy lesz-e katona, vagy sem. Természetesen lesz, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyen katona. No, de félre a tréfával! Azt gondolom, hogy a mostani statisztikák által felvázolt kép meg fog változni. Ismét divat lesz egészséges, kisportolt fiatalnak lenni.- Tábornok úr, köszönjük a beszélgetést. ' Nagy Jenő Európai mérce az egyetemed Dr. Babinszky László: Szívesen jönnek majd ide a külföldiek is Európában is egyedülálló 2 ezer négyzetméteres létesítménnyel gazdagodik a PATE és az új Kaposvári Egyetem. Október 12-én, a nemzetközi takarmányozási szimpózium keretében avatják fel azt az épületegyüttest, amelyben egy jövőbeni takarmányozástudományi intézet a jövő évezred kihívásainak megfelelő körülmények között dolgozhat.- 1992-ben fogant az ötlet, hogy szükség lenne egy olyan épületre, amelyben a takarmányozás tudományával foglalkozók korszerű körülmények között dolgozhatnának - mondta dr. Babinszky László tanszékvezető. - Ekkor jöttem vissza Hollandiából. A kaposváriak felkérését fogadtam el, de már azzal az erős akarattal, hogy a meglevő nemzetközi kutatási hátteret megtartsuk. Ehhez olyan infrastruktúrára van szükség, amellyel tartható a napi kapcsolat a nyugat- európai és az amerikai táplálkozáskutató intézményekkel. Ez volt a legnagyobb hajtóerő. Tudtuk, hogy mindez nem születhet meg egyik napról a másikra, de nem voltunk türelmetlenek.- Sajátos funkciókat kielégítő épületet álmodtak meg. Van ilyen egyáltalán a világban?- A maga nemében valóban egyedi a komplexum. Egy épületen belül található ugyanis a tanszék, az irodák, a hallgatók dolgozószobái, az oktatótermek. De itt vannak a kutatást szolgáló laboratóriumok, az alapkutatáshoz nélkülözhetetlen kísérleti terek, az állatműtők. Itt található a kísérletekhez szükséges takarmányt előállító takarmánykeverő is. Amikor tehát a hallgató belép az épületbe, mindent megtalál. Találkozhat a témavezetőjével, leülhet a saját számítógépe elé, elvégezheti a kísérleteit, megnézheti a műtétet és azt is megtudhatja, hogy készül a takarmány és elvégezheti annak kémiai ellenőrzését is.- Minden beruházás a jövőnek készül. A tudományos munkát segítő a jövő jövője.- Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ilyen körülmények között képzett hallgatók a világon bárhol megállhatják a helyüket. Azt is figyelembe vettük, hogy a 80- as évek végén, a 90-es évek elején a takarmányozástan mint tudomány hihetetlen gyors ütemben fejlődött. Ez azoknak az alapkutatásoknak köszönhető, amelyekre épül. Az immunológia, a fiziológia, a biokémia és a számítástechnika eredményei új kihívást jelentettek a táplálkozástudomány számára. Ennek a régi feltételek között már nem lehetett megfelelni. Az építészt éppen ezért arra kértem, hogy több országban tanulmányozza a hasonló intézményeket: nehogy elkövessük azokat a hibákat, amelyeket mások elkövettek. Sokszor módosítottuk az elképzeléseinket, majd amikor elkészül a terv, külföldi szakértőktől is véleményt kértünk. Amerikai, nyugat-európai intézetek már akkor azt mondták: ha elkészül a beruházás, szívesen küldené- nek ide hallgatókat közös kutatási programokra. Az új feltételrendszer valóban új távlatokat nyit a tudomány számára.- Az új komplexumnak nemcsak az oktatás és a kutatás feltételeinek a megteremtése a célja.- Nem elégszünk meg ennyivel. A feltételek kiváló lehetőséget kínálnak a szaktanácsadás rendszerének kiépítésére. Ezt nyugaton egyébként elvárják az egyetemtől. A gazdák is olyan ismeretekhez juthatnak, amelyek a modern és hatékony gazdálkodásban nélkülözhetetlenek. A tartfolyamon az elméleti és a gyakorlati tudnivalók egyaránt elsajátíthatók. Emellett a komplexum új feltételeket teremt ahhoz a nemzetközi konferenciához, amelyet minden évben megrendezünk. Ilyen körülmények közé a legnevesebb szaktekintélyeket is meghívhatjuk. A fejlesztés kiinduló pontja lehet a táplálkozástudományi szak, majd későbbiekben egy kar kiépítésének is. Ne feledjük: a táplálkozástudománynak komoly humán vonzata van. Az, hogy a tudomány hogyan fejlődik, az állatkísérleti háttértől is függ. A tudományos intézet mindenesetre fontos pillére lehet január 1-jétől az új Kaposvári Egyetemnek is.- Honnan teremtették elő a pénzt?- Több forrásból. Segített az Oktatási Minisztérium, sikeresen pályáztunk a Phare- támogatásra és az egyetem is hozzátette a magáét. A beruházás teljes költsége megközelíti a félmilliárd forintot, amely nem kevés, de a jövőnek szól. Lengyel János Nedves vásárfáink! Vállalatunknál új számítógépes rendszert vezetünk be, mely a jövőben az Önök kényelmesebb és gyorsabb kiszolgálását, valamint az eddigieknél is jobb termékelérhetőséget tesz lehetővé. Az új rendszer bevezetése mistt áruházunk sugusztus 30-án 12 órakor nyit. Köszönjük türelmüket és továbbra is szeretettel várjuk önöket hipermarketünkben. A Kapóéi Őszi Napok 1999. keretében Az Együd Árpád Művelődési Központ 1999. október 2-án a hagyományokhoz híven ismét megrendezi a Nóta- és Népdaiéneklési Versenyt a Kaposfüredi Műveió'dési Házban. Jelentkezési határidő: 1999. szeptember 10. Telefonon: 82/319-722, 82/425-029, 82/433-014 Személyesen vagy levélben: Kaposfüredi Művelődési Ház 7451 Kaposvár, Kaposfüredi út 172. Együd Árpád Művelődési Központ 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1. A verseny legjobbjai este szerepelnek a Gálaműsorban, ahol vendégeink lesznek Madarász Katalin és Ihos József. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 Belga bitumenzsindely 20% engedménnyel Színes 40x40-es és 20x40-es palák 10% engedménnyel Csornai hornyolt és hódfarkú cserép raktárról Tatai hornyolt cserép 5% engedménnyel + ingyenes házhozszállítással Osztrák lambériák és hajópadlók Fenyőfűrészáru minden méretben, mennyiségi engedményekkel Bramac cserép akcióban minden, ami a tetőhöz szükséges ^ÉtlK TETOCENTRUM