Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-28 / 200. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP Fiatalok 1999. augusztus 28., szombat felelősséggel tervezik jövőjüket A két fiatal portréja nem­csak azért illeszthető egy írásba, mert mindketten zákányiak, szeretik és művelik a zenét, de azért is, mert okos előrelátás­sal, felelősséggel tervezik felnőtt jövőjüket. Kiss Gábor, a nagykanizsai Túri György szakközépisko­lában szerzett kereskedelmi érettségit, jnajd idén szak- technikusi képesítést. Ősztől újra ennek i az iskolának a i padjait koptatja, hogy felső fokú kereskedelmi szakme­nedzser végzettséget szerez­zen. Zongorázik, , tangóhar­monikán játszik,, a' helyi és környékbeli rendezvények, lakodalmak közkedvelt sze­replője.- Szeretem szórakoztatni az embereket, nekem leg­alább akkora öröm, mint azoknak, akik a muzsikát hallgatják, vagy éneklik ve­lem az ismert dallamokat - áradozik mosolyogva a han­gulatteremtő fiatalember. - A szakközépiskolában iskola­rádiót szerkesztettem, és jól­esett, ha a diáktársaim gratu­láltak egy-egy sikeres műsor után. Most a tanulást tartom a Kiss Gábor vendéglőt szeretne legfontosabbnak, hogy meg­szerezzem azokat az ismere­teket, amelyekkel majd bol­dogulhatok az életben. Nem beszéltem erről még senki­nek, de az álmom egy saját kisvendéglő, amelyik messze földön híres jó konyhájáról. Délben finom ételeket szol­gálnék fel a vendégeknek, este meg elővenném a har­monikát, azzal teremtenék kellemes hangulatot. Az lenne az igazi... Varga Éva ifjú kora ellenére Varga Éva: a család adja a szeretet energiáját komoly közjogi méltóság a fa­luban: tagja az önkormány­zati képviselő-testületnek, egy pénzintézet munkatársa. Kellemes énekhangjával gyakran szórakoztatja a zá- kányiakat. A lassú, andalító dallamokat kedveli legin­kább.- A munkámból adódik, hogy sok ember ismer, való­színűleg ezért választottak a testület tagjává - mondja bá­jos arcához nem illő komoly­sággal. - Ez nagy megtisztel­tetés, de a hivatásomat tar­tom a legfontosabbnak. Édesanyám, édesapám is ezen a területen dolgozik, tő­lük kaptam kedvet ehhez a fe­lelősségteljes munkához. Most főiskolára készülök, hogy megtanuljam a pénzvi­lág elméleti részét is, még mielőtt férjem, gyerekem lenne. Mert a család a teljes élet alapja, legalább olyan fon­tos, mint a hivatali előrejutás. A szeretet energiája onnan meríthető... Katona Csongor A birodalom visszavár Szeptember 16-án lesz a Csillagok háborúja leg­újabb részének, a Baljós árnyak című sci-finek a bemutatója. Kaposváron. A mozik országszerte re­kordbevételekre számíta­nak a kultuszfilm kapcsán. A nagy érdeklődésre való tekintettel a film forgal­mazója korlátozásokat ve­zetett be a jegyvásárlással kapcsolatban. Milliók várják a mozikba Ma­gyar,országon' a Csillagok há­borúja legújabb részét, a Bal­jós árnyakat. A már klasszi­kusnak számító sci-fi trilógia előzményeit feldolgozó újabb trilógia első részét a kaposvári mozinézők az országos pre­mierrel egyidőben, szeptem­ber 16-án láthatják. A filmet 32 kópiával forgalmazzák or­szágszerte — a rekorddöntő Ti- tanicot 22 kópiával dobták pi­acra -, így lehetőség van arra, hogy a megyeszékhelyen há­rom héten át, négyszáz forin­tért legyen látható a film — mondta Németh János, a So­mogy Film Kft. ügyvezető igazgatója. — A Szivárvány moziban két héten át mindkét előadáson vefítik a Baljós ár­nyakat, a harmadik héten egy újabb film társul mellé. So­mogybán egyedül Kaposváron vetítik szeptembertől, a megye többi, kisebb városában csak decemberben kerül vászonra. A várható nézőtömeg és az üzérkedés miatt az amerikai forgalmazó, a Lucasfilm kü­lönböző rendelkezéseket kö­vetelt a jegyeladással kapcso­latban — tudtuk meg a Csilla­gok háborúja hazai forgalma­zójától. Ezek az ország vala­mennyi mozijában, így Ka­posváron is érvényesek: mozi­jegyet — a megszokottól ellen­tétben - csak egy héttel a vetítést megelőzően lehet vá­sárolni, s egy személy, csupán tíz belépőt válthat. Kaposváron nem találtunk olyan rendezvényszervezői—, vagy utazási irodát, amely in­dítana különbuszt Budapestre, Pécsre a film rajongói szá­mára. Többen ugyanis a kife­jezetten az ilyen típusú fil­mekre tervezett, multiplex mozikban szeretnék a Baljós árnyakat végignézni. Csak egy feliratos kópiát vetítenek az egész országban, a Duna Plá- zában. A Csillagok hábo- rúja-rajongóknak nem kell aggódniuk, hogy nem nézhe­tik meg többször a várva várt filmet, hiszen a fővárosban egy teljes éven keresztül mű­soron tartják az Amerikában már minden csúcsot meg­döntő filmeposzt. (Kufár) Kertvárosi ifiklub Kevés olyan kikapcsoló­dási lehetősége van a fiataloknak Kaposváron, ahol igazi közösséget al­kotva kulturált körülmé­nyek között összegyűl­hetnek és szórakozhat­nak. Toponáron két éve működik az ifjúsági klub, mely ötven állandó tag­gal egyedülálló és össze­tartó közössége a kert­városnak. A Toponári Ifjúsági Klub az induláshoz sok segítséget kapott a részönkormányzat­tól és az ifjúsági referenstől. A fiatalok állandó otthonra találtak a toponári művelő­dési házban, ami napjainkra bázisa lett a fiataloknak, akik közé nemcsak a hely­béliek tartoznak. — A városban lakom, de gyakran kijárok Toponárra. Egy nagyon jó baráti körrel találkoztam itt. — mondta Kiss Zsolt, a klub diszkófele­lőse. — Olyan közösségbe csöppentem, ahol minden­kire egyformán lehet számí­tani. Mindenkinek van fel­adata, de gyakran segítünk is egymásnak. Teljesen más itt a légkör, mint a város­ban. Legnépszerűbb rendez­vény a diszkó. Százötven ál­landó vendég van, de két- háromszázan mindig össze­jönnek szombatonként. A buli abszolút balhémentes és már a környező települé­sek fiatalsága is átszállingó­zik a kulturált szórakozás kedvéért. Az állandó buli mellett koszorúzásokon és ünnep­ségeken vesznek részt, va­lamint sport- és kulturális rendezvényeket is szervez­nek a városrész fiatalságá­nak. — Eleinte apró célokat tűztünk ki magunknak. Úgy éreztük, hogy valakinek fel kell vállalnia fiatalok ügyét. Gyermeknapi aszfaltrajz­versenyt és ügyességi és szellemi vetélkedőket szer­veztünk a kicsiknek. — mondta Turgyán Éva, a klub egyik alapítója. — Vannak sportversenyeink és van táncegyüttesünk is, kirán­dulunk és részt veszünk a társadalmi munkákban is. Őszre tervezzük a Ki tud többet Toponárról? vetél­kedő megrendezését. Egy­szóval a helyi élet minden területén jelen vagyunk, így próbáljuk megmozgatni a fiatalokat hasznos célok ér­dekében. Szellő Gábor Festett rizsszemek Kézügyességet, türelmet és éles szemet igényel a rizsfestés FOTÓ: HORVÁTH Panelházi arany ifjak Százötven rugó — mondta aranypók népművelő barátom, ujjával a sörkertbe lépő kockakopasz műanyagifire bökve. Sportcipő 30, náci 20, póló 10, arany a nyakba 50, csuklón 30, orrban 10 — folytatta kisvártatva, immár tételesen is­mertetve a drága test „puritán” csomagolását. Na, ez tény­leg 150 ezer, ha így van — nyugtáztam. De nem hagyott nyugodni a gondolat. Azóta figyelek a részletekre, akár egy százszemű aranytarantula. Rájöttem, az eset nem kirívó. Sőt... Nem valószínű, hogy mindegyik tini újgazdagék ingersze­gény kölyke. Béemvés dealer sem lehet minden második if­jonc! Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy egy újfajta dzsentriszemlélet gyökerébe botlottunk. Eszerint a manö­kenvilág márkafüggőségének behódolva — a kegyelemket­tesek és a tinédzserkönnyek megható erejének engedve — mama megvette rokkantnyugdíjából összespórolt pénzéből a márkacipőt márkadresszel. A rokonok meg összedobták az aranyat a nyakba. S ha megvan az egyváltás píárcuccos ekcájg, lehet lemenni a panelparkolóba, túráztatni a tuka tuka tue tue ütemére helybenugráló dinnyés ládát. A mutatvány ott bukik meg, hogy a lakótelep szűk utcács­kájába tévedő mercsó láttán azért a pezsgős nők és festett vacsorák ábrándképe csak-csak körüllengi a merülőfélben lévő íkuakkukat. Mert ugye minden csak látszat. A látszat meg hazudik. Feró óta tudjuk: „Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni, csalni csúnya dolog”. A guminő pedig egyszerűen nem olyan jó. * (Takács) A parton talán nincs is olyan ember, aki néhány percig ne időzne el mel­lette. Egy-egy elejtett szó kézügyességét, fantáziá­ját, türelmét dicséri. Egy szem rizs, rajta betűk, áb­rák. Színes folyadékkal teli apró üvegformába téve me­dálnak készül. A tizenhat éves Lőczi Katalin egy hónapja a fonyódi hajóállomáson na­ponta tucatnyi rizsszemet fest. Mint mondta, pillanatok alatt beletanult e mesterségbe, s azóta ez az egyik legkedve­sebb hobbija. No és zsebpénz­forrása. — Szeretem, ha olyat csinál­hatok, amin mások csodál­koznak — mesélte. — Egyálta­lán nem ördöngösség a rizs­medált elkészíteni. Csupán tü­relem, éles szem és némi be­ruházás kell hozzá. Ugyanis a rizsszemre csakis egy speciális tollal lehet írni. Lőczi Katalin rutinos ven­déglátó, hiszen tudja: a mo­soly, a kedvesség vonzza leg­inkább a vásárlókat. Ajánlja a rizsre írható variációkat. Ke­resztnév, focicsapatnév, ho.- roszkópos-, vagy kabalajel... Gyurmába helyezi a rizssze­met, a legapróbb betűkkel ír rá csőtollával. A kívánság szerinti üvegformába helyezi, beleinjekciózza a kívánság szerinti festékes folyadékot. Végül láncra, vagy bőrszíjra rakja. Mindez öt perc alatt, hétszáz forintért. A „napfo­gyatkozás” volt a leghosz- szabb szó amit eddig rizs­szemre vésett. S a munkával járó élmények? Mint mondta, rizsszemfestés közben abból is jut bőven, hiszen amíg al­kot ismerkedhet, beszélget­het, kacérkodhat. (Kovács) ardokkal és pajzsokkal a színpadon A Fekete Sereg első lemeze hamarosan kapható FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Kontárok Botránybrigád néven indultak el a zenei pályán 12 évvel ezelőtt a gitáros Séta Attila és a dobos Bodnár Rudolf. A következő együttes, ami­nek magját szintén ők ketten alkották, az Athor volt. A gi­táros Vörös Gábor belépése­kor felvették a hangzatos Will-O-The Wisp nevet. Új együttesük három éve ala­kult, akkor csatlakozott Sán­dor Tamás basszusgitáros és az énekes Molnár Zsolt. A Mathias Rex név tetszett, de aztán a Fekete Sereg mellett döntöttek. Stílusukat a Doom Power kategóriába sorolják: a gyors és középtempós témák mel­lett megférnek a death-es elemek, kemény részek, és két gitárszóló.- Mi még az írón Maiden- korszakon nőttünk fel - mondta Séta Attila, a számok szerzője. - Persze folyamato­san változunk. Szövegeink­ben harcokat, csatákat, bar­bárokat idézünk fel. Kerüljük a politizálást. Minket érdeklő témákat feszegetünk, például a reinkarnáció kérdését. Aki nemcsak a zenét hallja, meg­találhatja a szövegeinkben a mondanivalót. A Fekete Sereg nem „csu­pán” zenél, de a színpadképre is ügyel. Koncertjeik kardok és pajzsok nélkül elképzelhetet­lenek. Füstködben indítják show-jukat. - Vége a trash- korszaknak, amikor kiállt a gi­táros kopott pólóban, farmer­ban, és játszott. Ma lehet va­laki nagyon jó zenész, még­sem hallgatják meg. A rajon­gótáborunk nő: sok az olyan srác, amilyenek mi voltunk va­laha. Van egy edzőcipője, egy kockás inge, meg egy szimat­szatyra, és van a Zene. Ez az élete. Bodnár Rudolf mesélte, hogy voltak emlékezetes kon­certjeik. Az Alpok-Adrián né­hány berendezés összedőlt műsor közben. Még aznap este a Tabacco Rockklubban rájuk szakadt a mennyezet, sőt, a rendőröket is kihívták, mondván: hangosan játsza­nak. Siker: a balatonboglári rockfesztiválon különdíjat kaptak. A fiúk nem is oly rég Pécsen voltak stúdiófelvéte­len. Első lemezük hamarosan megjelenik. (Szélesi) TOP 10 A héten harmincnyolcán küldtetek nekünk sláger­listát. Az alábbit Horváth László kaposvári olvasónk állította össze. Küldjétek ti is a jövő héten! 1. Britney Spears: Some- times 2. Madonna: Beautiful stranger 3. Backstreet Boys: I want it that way 4. Fresh: Boggie nights 5. Ricky Martin: Livin' la vida loca 6. Friderika: Kincs, ami van 7. Lou Bega: Mambo Nr. 5 8. Csütörtök 12: Indul a nyár 9. Will Smith: Wild wild west 10. Mr. Rick: Úgy várlak

Next

/
Thumbnails
Contents