Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 1., csütörtök Megyei körkép 3 A köz (el)ismert szolgái Somogy büszke lehet a köz szolgáira, a köztisztvi­selőkre - mondta dr. Né­meth Jenő, a megyei köz- igazgatási hivatal veze­tője. Somogybán a helyi önkormányzatoknál 2253, az államigazgatási szer­veknél 1655 köztisztviselő dolgozik, közülük 2606 nő. Kaposvár Július 1-je második alkalom­mal a köztisztviselők napja. A számvetésé is. Dr. Németh Jenőt arról kérdeztük: meg­becsüli-e a köz szolgáját a társadalom?- Somogybán a köztisztvi­selői kart 328 vezető irá­nyítja, átlagbérük 110 ezer, a nem vezetőké 60 ezer forint — mondta dr. Németh Jenő. ­Az átlagbérek az országos át­lagtól alig, a budapestitől vi­szont jelentősen elmaradnak annak ellenére, hogy a mi köztisztviselőink talán a leg- fegyelmezettebbek; az 1 szá­zalékot sem éri el azoknak a száma, akiket felelősségre kellett vonni. A bér nagyon fontos, de nem kizárólagos kifejezője a munka elismeré­sének. A kormány éppen most készít egy javaslatot, amely szerint az alapillet­mény ugyan nem érné el a versenyszféra átlagjövedel­mét, de egy támogatási rend­szerrel, a szolgálati hűség.és a növekvő szakértelem elis­merésével csökkenthető lenne a különbség.- A köztisztviselő akár el­ismerik a munkáját, akár nem: kulcsszereplő.- A társadalom szervezett­sége és kiegyensúlyozott működése szempontjából fontos a közigazgatásban dolgozók felkészültsége, rá­termettsége és megbecsülése. A fejlett államok kormányai határozottan állítják: a köz­szféra működése meghatá­rozza a gazdaság szervezett­ségét, hatékonyságát, a pol­gárok közérzetét és a nem­zetközi közigazgatási térhez való kapcsolódását. Erre ne­künk itt, Somogybán is fi­gyelni kell.- Kiálljuk-e nemzetközi összehasonlítás próbáját?- A magyar közigazgatás mérete, szervezete és lét­száma, működési költsége nemzetközi összehasonlítás­ban nem magas. Változást Somogybán is a teljesítmény és a minőség növelése hoz. Új tendencia a racionális és fi­nanszírozható működést biz­tosító szervezeti modell és létszámnorma. Fontos a sta­bilitás is. Nálunk a legna­gyobb gondot a jegyzőváltá­sok jelentik; 6-9 százalékos a cserélődés. Közös érdekünk, hogy javítsuk a kiválasztás, a pályára kerülés hatékonysá­gát és demokratizmusát. A legjobb a pályázati rendszer és az ehhez kapcsolható ver­senyvizsga: a rátermettség, a képzettség és a felkészültség szerinti kiválasztás. A tudás rendszeres megújításra szo­rul, hiszen például az EU- csatlakozás speciális felké­szültséget igényel és egyre magasabb követelményt tá­masztanak a köz szolgáival szemben a polgárok is. L. J. Rendelnek de más fizet Hatvanmillió forintról dön­töttek úgy, hogy senki nem tudta miről van szó, a megbízott ügyvezető igaz­gató pedig havi 250 ezer forintot keres — panasz­kodott a Balaton Fejlesz­tési Tanács ülésén Szalóky Jenő zalai megyei tag. Tegnapi lapunkban jelent meg ez, s dr. Balázs Árpád alelnök reagálni kívánt. Mint mondta, a megbízást ő adta dr. Hatvani Miklós sió­foki ügyvédnek. A havi 250 ezer forint azonban — bár a költségvetési rovatban is „Ügyvezető” címszó alatt szerepel — négy ember kere­sete. Dr. Hatvani Miklósnak havi 150 ezer jut, az összeg azonban bruttó s tartal­mazza a fizetendő társada­lombiztosítási járulékot is. — A hatvanmillió forint nem a BFT kasszájában van, hanem a Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztérium célelő­irányzata — mondta dr. Ba­lázs Árpád. — Öt tagú bizott­ságunk annyit tett, hogy megszövegezte egy pályázati hirdetmény szövegét; ezt ter­jesztettük elő, amit elfogad­tak. A Balaton Fejlesztési Ta­nács válassza ki az e szerint elkészített legjobb progra­mokat, ♦a nyerteseknek a pénzt azonban a miniszté­rium fizeti ki. 7.5 millió fo­rintnál drágább ajánlatot nem fogadunk el; egyrészt a kért munkák reálisan 4-6 mil­lió forintot érhetnek, más­részt így nem kell lefolytami a hosszás és pénzbe kerülő közbeszerzési eljárást. C. A. Fej'szén bukott le a gyékényesi betörőkirály Gyékényes és Ortilos la­kásainak és pincéinek réme volt az a férfi, akit nemrég fogtak el a csurgói rendőrök. Csurgó Nem volt biztonságban sem lakás, sem pince, sem hétvégi ház azelőtt a gyékényesi férfi előtt, akit a csurgói rendőrök kísértek be. 52 betöréses lopás elkövetését ismerte el a nyo­mozás során. Az elmúlt három évben ebből tartotta fenn ma­gát, több mint egymillió forint kárt okozva. Főleg élelmiszert lopott, de ahol pénzt és ék­szert talált, azt sem hagyta ott. Az is előfordult, hogy nem nyúlt semmihez, s csak azért tört be egyik-másik házba, hogy legyen hol álomra hajta­nia a fejét. A gyékényesi betö­rőkirály egy fejszén bukott le. A legutóbbi akciója során egy tyúkkal együtt egy fejszét is elemeit, azonban pechjére a szerszámmal a kezében össze­találkozott a körzeti megbízot­tal. A rendőr azonnal gyanút fogott és bekísérte az Örsre. A nyomozást most zárták le, s az ügy átkerült az ügyészségre. Horváth Árpád csurgói rend­őrparancsnoktól azt is tud­juk: a rendőrségi statiszti­káknak jótt tett a betörőre­korder elfogása. Évente öt­száz ügyben indítanak nyo­mozást Csurgón, s most en­nek a tíz százalékára egy­szerre sikerült pontot tenni. A másik rekord az ügy kap­csán: a gyékényesi férfi bűn­lajstroma 1536 oldalt tesz ki. N. L. A NATO gépei nélkül is biztonságos a magyar légtér Elbúcsúztak Taszáron a Lódarazsak (Folytatás az 1. oldalról)- Büszke vagyok rátok, mert tudom, mit jelent az, hogy va­laki akár az életét is hajlandó áldozni azért, hogy megvédje azokat az értékeket, amelyek fontosak minden ember szá­mára — mondta köszöntőjé­ben elérzékenyülve Peter F. Tufo, aki egykor maga is ten­gerészgyalogosként szolgált. — Tetteitek által sikerült megértetnünk mindenkivel, milyen következményekkel jár, ha valaki az emberiség el­leni bűnöket követ el. Ezek után emlékezhet mindenki: kikkel kell szembenézniük, ha ilyet tesznek. Az üzenet célba ért. — Ez a küldetés bebizonyí­totta: a szövetségi rendszer­ben nincsenek távolságok és nincsenek akadályok — mondta Szabó János honvé­delmi miniszter, aki a tenge­részgyalogosokon keresztül mondott köszönetét az Egye­sült Államoknak a magyar ha­tárhoz közeli háború gyors lezárásáért. A négyszögbe sorakozott büszke tengerészgyalogosok háromszoros hurrával bú­csúztak Taszártól. A Somogyi Hírlap kérdé­sére válaszolva Peter Tufo elmondta: — A Lódarazsak távozásával Magyarország légtere nem lesz kevésbé biz­tonságos. A NATO-bázisok csak néhány percnyi repülő­útra vannak az országtól, és Magyarország továbbra is a NATO védernyőjét élvezi. De a magyar légierő is bebizo­nyította már, hogy képes megvédeni az országot.- A NATO-bázisok közel vannak, de nem tartja szük­ségesnek, hogy Magyarorszá­gon is legyen egy ilyen bázis? Mondjuk Taszáron. — Taszár valóban ideális lenne NATO-bázisnak, de ezt a döntést a magyar kormány­nak kell meghoznia egyetér­tésben a NATO-val. Ezzel kapcsolatban Szabó János elmondta: ilyen jellegű kérés még nem érkezett a kormányhoz, ezért nem tud érdemben nyilatkozni a lehe­tőségről.- Amikor az F-18-asok megérkeztek Taszárra, még szó volt arról, hogy néhány a küldetés után is itt marad, és légtérvédelmi feladatokat lát el. Most mégis elmennek. — Kezdetben volt arról szó, hogy néhány marad, most a NATO főparancsnokság más­ként döntött. Ezzel a bizton­ságérzetünknek nem kell csökkennie, hiszen ez a kül­detés is bizonyította: nincse­nek távolságok az együttmű­ködésben. A légtérbiztosítást a ma­gyar gépek veszik át, de mint azt Németh István tábornok a légierő vezérkar törzsigazga­tója elmondta az év végéig va­lamennyi repülőgépbe és földi irányító egységbe besze­relik azt az ellenség-barát fel­ismerő rendszert, ami lehe­tővé teszi, hogy a Migek és a többi NATO-gép közös fel­adatokat hajtson végre. Varga Ottó Köztestület, tagdíj nélkül Dr. Klie Csaba Dr. Exner Zoltán Székelyfi József A kormányszóvivő bejelen­tette: megszűnik a köte­lező kamarai tagság, és az ezzel együtt kötelező ka­marai tagdíj is. A kormány egységes szervezetbe in­tegrálná a három kamarát, úgy hogy azok önállósága megmaradna. A javaslatról a parlament dönt majd. Megkérdeztük a kamarák somogyi vezetőit, hogyan ér­tékelik az elhangzottakat. Dr. Klie Csaba, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatási osztályvezetője: -Nem ismerjük pontosan a Gazdásági Minisztérium által készített előterjesztést, ennek indoklását és a szakmai rész­leteket sem. Enélkül nehéz lenne véleményt mondani a kötelező tagság és a kötelező tagdíj nélküli, de köztestületi, közigazgatási feladatokat el­látó kamarai rendszerről. Azt sem tudjuk, hogy a javaslat- tevők pontosan ismerik-e: mit végeztek eddig a kamarák? Somogybán a jelenlegi rend­szer kiépült, tagságunk több­sége szerint jól funkcionál. A SKIK tagozatai, szakmai ta­nácsadó szolgáltatásai nagy népszerűségnek örvendenek, a kamattámogatási és pályá­zati lehetőségek, a cégek nemzetközi kapcsolatainak szervezésében való közre­működés, az üzletember-ta­lálkozók, a felkészítő tanfo­lyamok, a képzések és to­vábbképzések eddig is sike­resek voltak. Most éppen az EU-csatlakozásra való felké­szítés ad munkát. Dr, Exner Zoltán ügyvezető alelnök, Somogyi Területi Agrárkamara: — Meglep, hogy újból szóba került a kamarai tagság megszünte­tése, ugyanis az utóbbi idő­ben az agrártárca részéről éppen ellentétes véleménye­ket hallhattunk. A miniszter május 14-én azt nyilatkozta: kell az agrárkamara, s ha az őstermelőknél és a családi gazdaságoknál nem is tartja szükségesnek a kötelező tag­ságot, ám annál inkább tá­mogatja a gazdasági társasá­goknál. Dr. Tamás Károly, a tárca közigazgatási államtit­kára pedig június 9-én járt Somogybán, és kijelentette, hogy szükség volt, van és lesz a köztestületi agrárkamarára. Elismerik szerepünket és eredményeinket a szakta­nácsadásban, valamint a füg­getlen és pártatlan minősítési rendszer kialakításában. Székelyfi József elnök, So­mogy Megyei Kézműves Ka­mara: — Nem értem, hogyan gondolják a döntéshozók a köztestületi funkciók megtar­tását önkéntes tagság mellett? Hogyan lehet harcolni a feke­tegazdaság ellen? Bízom ab­ban: a szavazáskor a parla­mentben már a józan ész ke­rekedik felül. A kamarák ösz- szevonásánál nem mérték fel, hogy a gyermek nem kicsiny felnőtt, elképzelhetetlen azo­nos mércével mérni a nagy gyárat és a kézművest, a Tesco-t és a sarki fűszerest. Szükség van a kisiparra, a vi­dék egyetlen munkahelyte­remtő vállalkozására, amely képviseletre, támogatásra szorul. (Izményi-Lengyel) ELŐFIZETŐI F( OG-öO/^ JRRÓ DRÓT «•0 SZÁM: 45-3 45 vtv%v i Benne ' ~ 9 minden érték GYÓN Hírek Nagyberkiek vízitúrája Húsz általános iskolás és né­hány felnőtt indult útnak a héten egy dunai vízitúrára. A Varga János túravezető irá­nyításával utazó kis cápát Dunaalmásitól Budapestig kajakon teszi meg az víziu- tat. Érintik Esztergomot, a lepencei strandot és Visegrá- dot is, ahol megtekintik a ne­vezetességeket. A túrán Hor­váth György, a nagyberki di­áksport-egyesület vezetője és György László iskolaigazgató is részt vesz. (vá) Nyári gyakorlat Diákoktól hangos most is a szőcsény- pusztai Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola, ahol a leendő harmadévesek töltik négyhetes nyári gya­korlatukat. Száztízen dol­goznak az erdőművelő, ko­vács, bognár, kádár és dísz­növénykertész szakmákban, a vidékieknek a kollégium ad otthont. Ott kaptak szállást azok a szegedi diákok is, akik a dombvidéki erdőtársu­lásokat tanulmányozzák pén­tekig. (ié) Véradás Tabon Száztizen- ketten vettek részt a tabi kul- túrotthonban megtartott vér­adáson, melyet a heléyi vö­röskeresztes alapszervezet szervezett. A kaposvári vér­adóállomás szakemberei 48,5 liter vért vettek le az önkén­tesektől. (ié) Diákok külföldön Három­millió forintot nyert az uniós Leonardó-programban diákjai nyári külföldi szak­mai gyakorlatára a Kapos­vári Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola. Az esélyegyenlő­ség jegyében szervezett uta­záson huszonnégyen vesz­nek részt, egy részük Olasz­országban tanulmányozza júliusban a családi gazdál­kodást, a növénytermesztést és kisállattenyésztést. A má­sik csoport Svédországba utazik, ahol a lótenyésztés­sel és a kutyakiképzéssel ismerkednek. A diákok többsége jól beszéli az angol nyelvet, (ié) Segítség az autlstáknak Országos szaktekintélyek tar­tanak előadást a kaposvári Napsugár Központ és az Ef- feta Alapítvány közös szak­mai tanfolyamán, melyet az autista gyermekekkel foglal­kozóknak szerveztek ezen a héten. Az ország minden tá­járól érkezett harminc részt­vevőt dr. Weiss Mária gyer­mekpszichiáter és Székely Margit gyógypedagógus ké­szíti fel a fejlesztő munkára az egyedülálló program so­rán. (ié)

Next

/
Thumbnails
Contents