Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-01 / 151. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. július 1., csütörtök A személyeskedő viták árát az önkormányzat fizeti meg Viharos iskolaigazgató-választás Még hullámzik a Somogy- szobi közhangulat az iskolaigazgató-választás kavarta vihar után. Egyetlen hét alatt öt kisgyermeket írattak ki a somogyszobi általános iskolából, s a hányatott sorsú kis második osztály egyre fogyatkozik. Csupán az önkormányzat költségei nőnek a szakmai érveket és személyes sérelmeket sem nélkülöző vitában. SOMOGYSZOB Az osztály kisdiákjai a tanév utolsó hónapjában maradtak addigi tanítónőjük nélkül. Ki- sillésné Hosszú Hajnalka bár pályázott az iskolaigazgatói székre, a tantestület véleményezése után visszavonta pályázatát s azóta a munkából is kimaradt. — Célom a nevelő-oktató munka színvonalának emelése, az iskola megtartó erejének fokozása, a leépülés megakadályozása volt — mondta Kisillésné Hosszú Hajnalka. — Sajnos, ebben kevés támogatóm akadt s a jelek az ellenkező irányba mutatnak. Az osztályt napközis tanáruk, Futó Zita vette át ideiglenesen s fejezte be velük a tanévet. A jövőben hivatalosan is osztályfőnöke lesz az osztálynak. Az augusztus elsejétől kinevezett új igazgató, Újvári Tömör ehhez kérte a szülők bizalmát és támogatását:- Talán jobb lett volna a szülőkkel a kialakult helyzetet előbb megbeszélni, de a pályázatok elbírálásáig senki sem látott tisztán, s nem tudtuk, lehet-e számítani arra, hogy az osztályt a régi tanítójuk vigye tovább — mondta Újvári Tömör. — Nem ezen múlik azonban, milyen vélemény alakul ki az iskoláról. Az itt végzett gyerekek eredményeit követve állíthatjuk, hogy az iskola tanulmányi színvonala nem rosszabb a környék általános iskoláinál, a tárgyi feltételek, és a pedagógus szakos ellátottság pedig még jobb is. De vannak, akik nem bíznak mindebben. A jobb jövő reményében mintegy 40-45 somogyszobi gyerek jár más általános iskolákba. Török Józsefné gyermekei is Nagyatádon folytatják a következő tanévtől. — Én is Somogyszobra jártam és a kaposvári továbbtanuláskor derült ki, hogy nem volt elég az itt szerzett tudásom — mondta Török Józsefné. — Eddig nem volt gondom a gyerekek tanáraival. Azonban a kisebbik tanára elmegy az iskolából, és nem szeretném, ha az tanítaná tovább, aki helyette lesz. Gyengének tartja az iskola oktatását Torma Zoltánná is, aki két gyerekét íratta ki most az iskolából. — Ha az osztályt nem viszi tovább a régi tanárunk és az igazgató sem ő lesz, nem bízom a változásban. Akik bizalmat szavaztak az iskolának és az új vezetésnek, Somogyszobon folytatják: — Nem az a fontos, hogy hívják a gyerek tanárát, hanem az, hogy mit tanul és akar-e tanulni — mondta Hóka Sándor, — ez pedig sok mindenen múlik. Nem teszem ki a gyerekemet az oktalan ingázásnak, környezet változásnak. Selmeczi Zsolt bizalma is megrendült, de ad esélyt a bizonyításra. — Nem igaz, hogy az egész iskola oktatása olyan rossz lenne, hogy el kellene vinni a gyereket. — mondta Filák Lászlóné. — Védtük és ragaszkodtunk a régi tanítóhoz amíg lehetett, de vakon nem követjük. — Bízom az új tanárban is, nem viszem el a gyereket - tette hozzá Szántóné Borsodi Katalin. — Nem volt még idő az összeszokásra — mondta Futó Zita, aki ősztől átveszi a leendő harmadikosokat. — Nagyon jó tanár után kaptam meg az osztályt, nehéz lesz a nyomába érni. De új lappal indulunk és ősztől bizonyítani akarunk. Addig azonban marad a bizonytalanság Somogyszobon és ez sokba kerül az ön- kormányzatnak. — Milliós az a költség, amit vissza kell fizetnünk az iskolából kiíratott tanulók után — mondta Pentz János- né tanácsos. — S megoldatlan gond lesz, ha tovább csökken őszig a gyerekek száma. Bíró Mária Gáz van, gáz lesz Somogybán Mások határozatlansága gázt hoz Somogyba. Erről tárgyalt tegnap Nagykanizsán a Kögáz Rt vezetőivel dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Nagykanizsa-Kaposvár Néhány héten belül nyomás alá helyezik a tavalyról áthúzódó beruházásként elkészült mosdósi vezetékrendszert - jelentette be tegnap Komád Krenzer, a Kögáz Rt elnöke és Gyöngy Pál vezérigazgató. Tabon már fáklyát gyújtottak, a környező településeken pedig 1-2 hónapon belül ünnepelhetik a gázhoz jutást.- Az idén elkészül a táskái vezetékrendszer is - mondta dr. Gyenesei István. Hozzátette: mivel más megyék bizonytalanságai miatt a Kögáz kapacitása nincs kihasználva, ezért azt javasolta, a tartaléknak jelölt beruházások közül októberben kezdjék meg a kapolyi, valamint a somogybabodi térség gázellátásának kiépítését. Terven felül pedig-még az idén megkezdődhet Igái, Ráksi és Gadány gázberuházása is.- A gázszolgáltató piacon verseny alakult ki - mondta dr. Gyenesei István. - A Mól Rt mint gázellátó megjelent a gázhálózat-építő és gázszolgáltató piacon is, ezáltal versenytársa lesz a Kögáznak. Ez kedvező lehetőséget kínál az önkormányzatoknak, amivel élni kell. A megbeszélésen kiderült, hogy a kisebb településeken egyre kevesebb a közületi fogyasztó, s egyre nagyobb költség jut a gyenge teherviselő képességű lakosságra. Simon- fa, Bőszénfa, Zselickislak és Zselicszentpál a szennyvízhálózat mellett is gázt szeretne, ez derült ki azon a találkozón, amelyet a települések polgár- mesterei dr. Gyenesei István részvételével szerveztek. Az önkormányzatok az önrész egy részét területfejlesztési pályázaton szeretnék elnyerni, de ez két évre elhúzódó megoldást eredményezhet. Eddig a beruházónak előre kellett fizetni. A Kögáz már arról is hajlandó tárgyalni, hogy referencia-jelleggel esetleg megelőlegezze a forrásokat. L. J. Hírek Fát az emlékoszlophoz Egy óriási méretű fát ajánlott fel a szentai erdészet a zákányi önkormányzat részére, nagy tervük megvalósításához. A vasútállomásnál készülő emlékparkba, az országzászló egykori helyére egy emlékoszlopot terveznek pályázati segítséggel. A faragást Merész István, a helyi iskola tanára vállalta, aki már két faragott emlékművet is készített a településnek, (ié) Történésztábor A család, a nő és a gyermek a történelemben lesz a fő témája az idei történésztábomak Balatonfenyvesen. A 14. alkalommal megrendezett egyhetes találkozón a szakma neves tekintélyei tartanak előadásokat, s kiegészítő témaként foglalkoznak az 1848-49-es szabadságharc, valamint a vendéglátás és gasztronómia kérdéseivel is. (ié) Milliós zsákmány Nagy zsákmányra tett szert az a tolvaj, aki egy bárdudvarnoki lakásba tört be. Ötmillió forint készpénzzel távozhatott a helyszínről. A kaposvári rendőrkapitányság lopás bűntett miatt keresi az ismeretlen tettest, (je) Kiránduló köztisztviselők A köztisztviselői nap alkalmából az önkormányzat szakszervezeti alapszervezetének szervezésében egész napos kirándulásra ment ma a tabi polgármesteri hivatalból 36 dolgozó. A program során megnézik a szennai néprajzi múzeumot, illetve felkeresik a bányai üdülőfalut. Csütörtökön a hivatalban az ügyfélfogadás szünetel, csak ügyeletet tartanak. A kirándulás költségeit a szakszervezet vállalta magára, (kj) Tolvaj a múzeumban Balatonfenyvesen a múzeumot szemelte ki magának egy tolvaj. A lakatot lefeszítve jutott az épületbe, zsákmányként pedig értékes lószerszámokat vitt magával. Az okozott kár mintegy 600 ezer forint. Az ismeretien tettes eílen a fonyódi rendőrkapitányság indított nyomozást, (je) Felfedezi a testvérvárosokat Kerékpáron járják a világot FOTÓ: LANG RÓBERT A testvérvárosokat látogatja Rob Ainsley bathi újságíró. Kaposvárra a héten érkezett, és innen Hon vátországba, onnan pedig Ausztriába megy majd. Aztán Franciaország következik, de azt tervezi, hogy útitársával - barátnőjével - eljut Japánba és Ausztráliába is. Meg azt is, hogy bejárja a bathi nevű településeket a világon. Kaposvár Azt mondja, csak az Egyesült Államokban több mint egy tucat van belőlük. Útjáról könyvet ír, s közben a bathi krónikát tudósítja. Legutóbb tegnap küldött írást Kaposvárról, a megyei könyvtárból. Nem kényelmes repülőgépen vagy gyorsvonaton utazik, hanem az apostolok lova korszerűsített változatán, a kerékpáron. Nem szállodában lakik, hanem leggyakrabban kempingekben. Biciklijén a legszükségesebb dolgokat szállítja magával. Azt mondja, egyetlen luxus van csupán a csomagban: egy kávéfőző. Tegnap délután a Somogyi Hírlap szerkesztőségében jártak, s azt mondták, hogy európai útjuk során a Balatontól délre eső szakasz volt a legnehezebb. A tabi dombvidék meglepte őket. Az Alpoktól nem féltek, meg ott egyébként is lefelé gurult a kerékpár. Itt viszont dombnak fölfelé kellett tolni. A világjáró bathi újságíró ezekben a napokban Kaposvár vendége, és a desedai kempingben tölti éjszakáit. Fénykép a műszerfalon A megyében dolgozó csaknem 230 taxis közül 169-en adtak be kérelmet taxisigazolványra, melyet mától kötelezővé tesz egy tavaly született jogszabály. Megyei körkép Engedélyre eddig is szükség volt, ám az a vállalkozáshoz, magához a gépkocsihoz kötött — tudtuk meg dr. Csapiáros Imrétől, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara jogtanácsosától. Az igazolvány azonban az autóvezető személyéhez kapcsolódik, s két részből áll. Az utasok számára a műszerfalon elhelyezett fényképes azonosítókártya ad információt, az ellenőrzést végzőknek pedig egy részletesebb igazolvány. Mától a fogyasztóvédelem és a közlekedésfelügyelet is számon kérheti az új okmányt, melynek hiánya komoly bírságot, súlyosabb esetben az engedély bevonását eredményezheti. A kamara tájékoztatása szerint az igazolvány hiányában a következő két hétben a benyújtott kérelemről szóló igazolás is megteszi, ugyanis a dokumentumok elkészítése 8 napot vesz igénybe. A tájékozatlanság nem lehet mentség, a SKIK időben és személyre szóló levélben hívta fel e kötelezettségre az érdekeltek figyelmét. I. É. Két óra múlva elengedték a börtönparancsnokot. Egy pillanatra álltak csak meg, jólesett a nagy rázkódás után. A reflektorok elűzték a homályt. A kopár, kietlen vidéken nappal sem lett volna sok látnivaló. Akkor viszont a gyilkos hőség tette volna elviselhetetlenné az utat.- Itt válunk el egymástól - mondta Bert, és Ahmed most is fordított. - A határ egynapi gyaloglásra van. Vigyázzon, el ne kapják - mondta és... kezet nyújtott. Furcsa volt, a többiek ellenségesen nézték a jelenetet. De tudták, a Szervezet ügynökét nem lehet bírálni. Talán ezt is a távollévő főnökök utasítására teszi? A tiszt kezet nyújtott és elment a sötétben. Kocsira, tovább...! Bert nem ok nélkül tette ki azt a férfit. Miért kellene tudnia, hol lépik át a határt? Az ördög sohasem alszik. És órákkal később csakugyan sikerült elhagyniok az országot. Méghozzá észrevétlenül, nyugodtan. Nem volt látható határ, így határőrség sem. Sem NEMERE ISTVÁN KALANDREGÉNYE (10.) A legnagyobb kockázat sorompó vagy állomás, fegyveresek vagy rádióadók. Ahol ők átjöttek, ott egy teremtett lelket sem láttak. Legfeljebb azt a néhány sakált, amely egy dombon állt jellegzetes tartással és utánuk nézett. A terepjárók a hajnallal együtt értek ki az országból, port vertek a vörösen kelő nap alatt. Beit kilométerekkel távolabb parancsolt megállást. Csikorogtak a fékek, elhallgattak a motorok. Kulacsok kerültek elő, kiszáradt torkokba ömlött a víz. A férfi elővette a rádióadót, beállította az antennát. Különleges kóddal műholdon hívta a Szervezet központját. Azt a központot, amelyről valójában még ők sem tudtak semmit. Ázt sem, hol található...? Már előre élvezte, milyen érzés lesz most beszélni. Más ez, mint amikor éjszaka jelentette az akció helyi központjának, hogy Warsont és Callert kihozták a börtönből. Ezúttal vége az akciónak, és... hát igen, ezt kell elmondania. Az anyanyelvén. így még az elektronikusan titkosított, kódolt adást esetleg megfejtő ellenség is sokáig tapogatózna, míg rájönne, milyen nyelven is szólott innen Afrikából fel a műholdra, majd onnan valahová az óceánon túlra az a rejtélyes idegen...- Bert vagyok. Az abdullahi akciót emberveszteség nélkül teljes egészében végrehajtottuk. Visszavonultunk a határon túlra. Hamarosan jelentkezem az előre megbeszélt helyen és időben. Vége - mondta még. A társai értetlenül álltak mellette. Senki sem értett egyetlen szót sem, hiszen ők nem tudnak... magyarul. És ő mosolygott. Forintos Bertalan, a magyar rendőrség évekkel korábban a nemzetközi bűnüldözési szervezetnek „kikölcsönzött" tisztje ismét jót mulatott magában azokon, akik beszédéből ezúttal sem értettek egy kukkot sem... Negyedik rész Idegen bőrben Forintos Bertalan magyar ügynököt „kölcsönvette" a nemzetközi rendőrség: igazi kilétét szinte senki sem ismeri. A szuperügynököt sok földrészen vetik be, néha igen nehéz feladatokat vállal...- Mennyit tudunk arról az emberről? - kérdezte valaki, valahol. Türelmetlenül.- Tulajdonképpen mindent, amire szükségünk lehet. Törvénytelen fegyverkereskedelemmel foglalkozik, áruját főleg Brüsszelben és Latin-Ameriká- ban szerzi be. Szerencsére kevesen látják, mert ügyel rá, hogy minél ritkábban találkozzon kollégákkal és ügynökökkel. Helyét is gyakran változtatja, egy évben alig pár hónapot tölt Európában. Szinte folyton úton van.- Ez a mi emberünk. Látom, sok egyéb adat is megegyezik, akkor hát elkezdhetjük az „Idegen bőrben"- akciót. Hol van Ő?- Már úton van. Biztosítjuk többen is, és gondoskodunk a „takarításról" is. Beit körülnézett. Tetszett neki a környék. Középkori és valamivel későbbi házak, némelyik barokkos díszítéssel. Hát igen, a régiek tudtak élni. No persze ma is akadnak ilyen alakok... Mint ez is. Az ajtó melletti réztáblára pillantott. Távolabb egy csatornán motoros bárka húzott el, közelebb kis öbölben lakókocsik álltak. (Folytatjuk)