Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-30 / 150. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 30., szerda Kaposvár 5 Hírek Polgármester az isko­lában A műszaki szakkö­zépiskola nevelőtestületi értekezletén vett részt tegnap Szita Károly pol­gármester. A rendezvény az iskolalátogatási prog­ram folytatása volt. A pol­gármester ezen a héten még a közgazdasági szak- középiskola tanévzáró ér­tekezletére is ellátogat. Táncsicsos siker Nyol­cadik alkalommal adták át a Táncsics gimnáziumban Az év tanulója címet és a Táncsics díjat. A díj nyer­tese Perjés Ábel lett, aki az OKTV döntőjében a 9. helyet szerezte meg. A ta­nári Táncsics díjat Kertész Róbert biológia-kémia szakos tanár kapta. A 20-as teremben öröklődik a népszerűség Vastaps fogadta dr. Miklós Endrénét, amikor átvette az év legeredményesebb és legnépszerűbb pedagó­gusának járó díjat. Megha- tódottságában egy ókori mondás jutott eszébe: ami szép, az nehéz is. Veletek nagyon nehéz. A Táncsics pedagógusa ezután szokatlan módját választotta annak, hogy „bevágódjon” a diákoknál. Á Seffer-Renner or­vosházaspár által alapított díj átadása után minden óra el­maradt, az iskola kongott az ürességtől, de ő megtartotta a biológiát másodikasainak.- Nem ez a legjobb módja annak, hogy egy tanár jó le­gyen a diákoknál. De hát olyan kevés a biológia óraszáma, nem maradhat el egy sem! - vallja dr. Miklós Endréné. A biológia-kémia szakos ta­nár ez évben valóban kimagas­lót teljesített (Balogh János 1., Puspán Miklós országos 9. lett kémiából, Bene Gábor 2. a környezetvédelmi, Hegedűs András 10. a biológia verse­nyen), de ő váltig állítja, nem ettől lesz valaki jó tanár. Egy tűzpiros antológiát vesz elő, melyet egy kedves tanítványá­tól kapott. Benne Pilinszky- idézet, végén egy novella, s egy amúgy zárkózott ifjú val­lomása.- Ez a lényeg! - mosolyog pirospozsgás arccal -, és az a hosszú taps, amit a gyerekek­től kaptam. Hogy ez népsze­rűség? Nem tudom, hiszen én a kemény, következetes mun­kára esküszöm. És meggyőző­désem, hogy ha a diákok 18 évesek lesznek, ezt a felfogás fogják értékelni. Szülei kaposfői boltosok voltak, sokat tanult tőlük em­berségből, munkabírásból. A pedagógusi pályát korán meg­találta magának, ám hogy ké­mia-biológia szakos lett, az dr. Kontra József egykori osztály- főnöke, kémiatanára érdeme, akit a Táncsics nyugdíjas taná­rai közül szintúgy az idén tün­tettek ki. Ugyanabban a tante­remben, a 20-asban tanít, ahol annak idején tanára.- Kontra tanár úr mindig alázattal közelített felénk, s magam is úgy érzem, a diákok a kollégáim. Jól tudunk együtt dolgozni, én csupán annyit kérek, nézzenek rám! Ha így tesznek, figyelni is tudnak. Nemrég a szív működését ma­gyaráztam, amikor egy diá­kom a hátsó padban kalandre­gényt olvasott. Engedtem, hogy befejezze az utolsó ol­dalt, az óra végén elnézést kért. Én pedig elkértem a könyvet, hogy megtudjam, mi is lehet fontosabb a szívmű­ködésnél! Bevallom, nem tet­szett a könyv, de talán megta­láltam a kulcsot a fiatalember felé és viszont. Miklós Endrénét, az egykori egyetemi évfolyamelsőt, aki húsz éve tanít, a mai napig hív­ják kutatómunkára. De ő nem adná semmiért, hogy a diákja­ival a nyáron a Kőrös-Maros Nemzeti Parkban evezhet, tú­zokrezervátumot nézhet. És ősszel a végzős gyerekei he­Dr. Miklós Endréné fotó: lang Róbert lyett elsősöket kap, csillogó szemmel mondja: speciális biológiaosztály lesz! B. T. Megszállók a kertekben Újjászülető kemping A szomszédos strand is vonzerőt jelenthetne a turisták számára Új fejezet kezdődött a de- sedai kemping életében. Tizenegy év után most új­jászületésre vár: mindent a nulláról kell kezdeni. Festői környezet, erdők övezte tó, rengeteg zöld, csend és nyugalom. Már csak egyetlen dolog hiányzik: a vendég. A desedai kemping nehéz időket élt meg... Tóth Péter tizenkettedik éve vezeti az intézményt. Azt mondja: az első hat-hét év volt a legjobb, akkor volt olyan is, hogy több mint hét- százan lakták a 250 helyes te­rületet. Aztán négy-öt éve a Deseda vízminőségével vol­tak gondok - szabályos pánik tört ki az algásodás miatt - ezért a törzsvendégek elpár­toltak. Többé nem sikerült őket visszacsábítani. Meg­csappant a horgászturizmus is - hal híján. Bár a parton több büfé is kinyitott, hiány­zott a környékről egy igazán vonzó, hangulatos étterem. Aztán kezdődött a délszláv válság, emiatt is egyre keve­sebb vendég érkezett. Az el­adás, vagy bérbe adás körüli bizonytalanság pedig végleg elvette a turisták kedvét...- Tavaly a Siotour végül úgy döntött, hogy bérbe adja a kempinget - mondta Tóth Péter. - Aztán decemberben az új vezetőség új döntést hozott, hogy mégis a Siotour FOTO: TOROk ANETT üzemelteti tovább. Most szinte mindent a nulláról kell kezdeni, hogy visszacsábít­suk a vendégeket. Júniusban rendbe tettük a 3,6 hektáros területet, felújítottuk az épü­leteket, vizesblokkokat. Raj­tunk nem múlik... De ren­dezvények, táborok kellené­nek, olyanok, amelyek a De- sedára, a kempingre épülnek. Össze kellene hangolni a programokat. Júniusban hat­nyolc család érkezett mind­össze. Július 15-én kezdődik a csúcsszezon, reméljük, na­gyobb forgalmunk lesz. Az viszont már látszik: amit évek alatt sikerült felépíte­nünk, újjáépíteni sokkal ne­hezebb lesz... (Jakab) Földszinti kisertet-historiak Meztelen csigák milliói lep­ték el a Béla király utcai há­zak kertjeit. A lakók egyre „elcsigázottabbak”: csiga­ölőszerekkel próbálják a csúszómászókat pusztítani, de eredménytelenül. Néhány hét óta Csurgón kilá­tástalan küzdelmet folytatnak a lakók az elszaporodott mez­telen csigák ellen. Kaposváron azonban most először fordult elő, hogy a csigák tömegével népesítik be a kerteket. A Béla király utca lakói tavaly nyáron csupán néhány meztelen csi­gát fedeztek fel a veteményes­kertekben, a járdákon. Átlép­tek rajtuk, vagy a háziszárnya­sok eledelének gyűjtötték ösz- sze. A csúszómászók azonban ma már annyira elszaporod­tak, hogy lépni sem lehet tő­lük. A lakók szerint a csigain­vázió a szomszédos cukorgyár hulladéktelepéről indult el, s ma már a veteményeskertek is veszélybe kerültek. Félő, hogy a „megszállók” felmérhetetlen károkat okoznak, a milliónyi meztelen csiga ugyanis a zöld­Huszonhét kisgyermek tölti a szünidő első napjait a Rákóczi iskolában megrendezett né­met nyelvi táborban. Vannak köztük óvodások, általános is­kolások is. Sándorné Milbacher Kinga, a program szervezője el­mondta: három éve rendezik ségeket, a virágokat, a gyöke­reket támadta meg. Tulák Andrásáé, az egyik lakó el­mondta: az idén kétszer vete- ményezett, ám a növények két centiméternél nagyobbra nem tudnak megnőni. Dr. Schweigert Andrásné- tól, a növényegészségügyi és talajvédelmi állomás biológiai laborjának vezetőjétől meg­tudtuk: az esős időjárás miatt szaporodott el a közönséges meztelen csiga, valamint a mediterrán vidékekre jellemző vöröses színű spanyol csiga. A csigaölöszerek mellett hatásos űzőszer a mészpor, a szuper- foszfát, a pétisó szórása, vagy a csali salátakert. A Béla király utca lakói a csigagyűjtést és a tucatnyi vegyszerezést nem tudják már vállalni. A veszé­lyeztetett területeken a szer­vezett csigagyűjtés lenne a legeredményesebb. No meg a nyárias idő, a száraz, kánikulai meleg. A lakók azonban remé­lik: nem kell várniuk, mert ad­digra már a szakemberek ta­lálnak megoldást. (Kovács) meg a német nyelvi tábort, egyre nagyobb sikerrel. A vá­ros iskoláiból és a városkör­nyékről is érkeztek gyerekek. A délelőtt tanulással telik, a délután viszont a kikapcsoló­dásé: a programok közt bada­csonyi kirándulás, sportolás, lovaglás szerepel. Hiába a hőség, nem taná­csos nyitva tartani az ab­lakokat - legalábbis a földszinti lakásokban. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a feledékeny tu­lajdonos éjjel, álmából feléb­redve hívatlan látogatókat talál a lakásban. Kaposváron az el­múlt hetekben szinte menet­rend-szerű az ilyen kísértet­Tegnap hivatalosan Is át­adták rendeltetésének Kaposvár második bentla­kásos szociális otthonát, az Ezüstfenyőt. A Kaiser Tours működtette magánintézet már február óta história. A besurranók a nyári hónapokban sem pihennek: a rendőrséghez hetente 5-6 beje­lentés érkezik. A napokban a Zaranyi lakótelep egyik föld­szinti lakásába az ablakon át másztak be éjjel a tolvajok, a Bajcsy-Zsilinszky utcában pe­dig a függőfolyosón fedeztek fel egy nyitva hagyott ablakot. A rendőrség szerint a bejelen­tett eseteken kívül vannak üzemel, de a hivatali útvesz­tőkön csak mostanra sikerült átverekedniük magukat. A 155 idős ember befogadására al­kalmas épület jelenleg 80 idős ember otthona és 40 szakkép­zett ápoló gondoskodik az el­látásukról. Az avató ünnepsé­meghiúsult kísérletek is, ami­kor a tettesnek zsákmány nél­kül, de sikerül elinalni. A rendőrség elcsípett két büssüi fiatalembert, akiket legalább ötrendbeli besurra­násos lopással vádolnak. Harmadik társukat még nem sikerült elfogni. Vélhetően azonban több besurranó­banda is garázdálkodik a vá­rosban. J. E. gén megjelent Szita Károly Kaposvár polgármestere és dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Köszöntő­jükben kifejezték, hogy ez az intézmény a magánkezdemé­nyezés és a társadalmi igény szerencsés találkozása. Kollégium drágábban A három kaposvári felsőok­tatási intézmény kollégiu­mai közül csak a Pannon Egyetemen marad az elmúlt tanév díja, a másik kettőben többet kell majd fizetni. Olsovszky Árpád, a Pannon Agrártudományi Egyetem kol­légiumának igazgatója el­mondta: a 365 helyes kollégi­umban az ősztől sem emelke­dik a 3500 forintos kollégiumi díj. A tanulmányi eredményt és a szociális helyzetet alap­nak tekintő kollégiumi bizott­ság 50 diák részére panziós el­helyezést is biztosít a követ­kező tanévtől. A Csokonai Vi­téz Mihály Tanítóképző Főis­kolán - mint Bálint Imre kol­légiumigazgató elmondta -, drágul az eddigi 3000 forintos kollégiumi díj. A 345 kollégi­umi hely sorsáról a diákön­kormányzat és a kollégiumi bizottság dönt a tanulmányi eredmények, a közösségi munka és a hallgatók szociális helyzetének figyelembe véte­lével. Az Egészségügyi Főisko­lán a kollégiumi helyek jelen­legi 2000 forintos ára emel­kedni fog. A helyek odaítélésé­ről és a lakhatási támogatások­ról a Főiskolai Tanács dönt — mondta Kishonti Kálmán gazdasági vezető. A kollégiumokban a nyáron kisebb-nagyobb felújításokat végeznek. T. Z. MOZIMŰSOROK SZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: PLEASANT- VILLE (amerikai) AUTÓSMOZI 21.30 órakor: A SZENTFA­ZÉK (amerikai) a Kaposvári Nyomda Kft. Kaposvár, Fő u. 101. síknyomó gépmester szakmunkástanulónak érettségizett fiatalokat iskoláz be az 1999/2001-es tanévre. Tanulmányi idő: 2 év Felvételi követelmények:- minimum közepes érettségi bizonyítvány- műszaki érdeklődés Kaposvári fiatalok jelentkezését várjuk. Érdeklődni személyesen a munkaügyön. (12789) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Kovács Ferencné, Pécsi u. 150.: - Az egyik buszmegállót le­betonozták, a másikat nem. Miért? Ha esik az eső, akkor sárban várunk a buszra. László Tamás, a városgondnokság munkatársa: - A buszvá­rókat reklámcégek állítják. Az önkormányzat feladata lenne, hogy azokat lebetonozza, ám erre nincs pénz. Járdaszigetet betonozni csak akkor tudunk, ha a buszmegállót vagy buszki­térőt már megépítették. Arra viszont átmeneti megoldásként van lehetőség, hogy a sáros, ingoványos területre zúzott kővel szórjunk, s ezzel csökkentsük az utasok kényelmetlenségét. Szünidei suli-buli Tegnap a lovasiskolát látogatták meg a diákok fotó: török anett Avatóünnepség az Ezüstfenyőben

Next

/
Thumbnails
Contents