Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-30 / 150. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. június 30., szerda Hátrányt okozott volna a költségvetési törvény Reklamáló kisvárosok A költségvetési törvény egyik rendelkezése értelmében önhibájukon kívül, másodszor is hátrányos helyzetbe kerülhetnek azok a kisvárosok, amelyek térségi feladatokat ellátó Intézményeket működtetnek. A rendelkezés miatt Marcali 130, Nagyatád 40 millió forinttól eshet el az önhibás pályázaton. Erre a Tákisz hívta fel a városok figyelmét. Megyei körkép A törvényben minden település-típusnak kiszámították a működtetés egy lakosra jutó ideális költségét. Ez a tíz- és húszezer lakos közötti kisvárosok esetében harminckétezer forint. Azok a városok, amelyek önhibás pályázatot nyújtanak be mert a működés feltételeit képtelenek maguk fedezni, ezt az összeget, 10 ezer forinttal léphetik túl, ellenkező esetben az általuk pályázott összegből annyiszor vonják le a kiszabott értékhatár feletti részt, ahány lakosa van a településnek. Marcali ötvezkétezer forintból működik, ami lakosonként tízezer forint büntetést jelent. A 169 millió forintra benyújtott pályázatból tehát, a törvény miatt százharminc millió a büntetés. Nagyatád esetében a pályázott száznegyvenöt millióból negyvenmillió forint lehet a levonás. A többletkiadások abból fakadnak, hogy térségi feladatokat is ellátó intézményeket üzemeltetnek a városok. Ilyenek például a középfokú tanintézmények, vagy a kórházak. Amennyiben ezeket - ahogy a törvény ezt lehetővé is teszi - a városok átadták volna a megyei önkormányzatnak, Nagyatád éves kiadásai 40 millió, Marcalié pedig 90 millió forinttal lennének kevesebbek. Nem indulnának tehát hátrányból az önhibás pályázaton és kiadásuk is kevesebb lenne. A városok vezetői okkal érzik úgy: igazságtalan a szabályozás. Érveiket dr. Sütő László tolmácsolta a minisztériumban. A szakemberek elfogadták az érvelést és módosították az értékhatárt. A pályázatokat július 13-án bírálják el. (Fábos) Kamatoztatta a gyakorlatban szerzett tudást Tudós sertéstenyésztő Pachinger Zoltán megvédte álláspontját FOTÓ: LANG RÓBERT _____ Üdülésbe költött forintok__________ M ennyit költenek nyaralásra? - ezt kérdeztük a Somogyi Hírlap olvasóitól. Lovászi Géza lakatos (Barcs): Három gyerekem van, így örülünk, ha őket el tudjuk küldeni iskolai táborba. Ez sem lesz olcsó mulatság, húsz-harmincezer forintba biztosan belekerül egy-egy gyerek nyaralása, mert kopott sportcipőben, kifakult pólókban nem lehet őket elengedni. Mi a feleségemmel hat éve voltunk utoljára üdülni, a szabadságunkat idén is a kis hobbikertünkben töltjük. Kovács Györgyné óvónő (Igái): Télen mindig többet költünk üdülésre, mint nyáron. A családi síelés 100 ezer forint fölött van. Nyáron szinte már hagyománynak számít nálunk a dunai sátorozás. Igazán még soha nem számoltuk ki, mennyibe került. Igyekszünk minél olcsóbban megoldani. Nem megyünk étterembe, inkább bográcsban főzünk, az hangulatosabb is. A három gyerek közül a legkisebb még csak másfél éves, tavaly volt először velünk a Dunán. Babák István gépkocsivezető (Nagyberki): Minden második évben megyünk csak nyaralni, általában 15-20 ezret fordítunk rá. A két gyereknek nem kell sokat utazni, ha víz mellett szeretne tölteni néhány órát. Gunaras, Igái és még a Balaton sincs messze. Manapság lehet, hogy a külföldi utazás kevesebbe kerül, mintha a Balatonon szeretnénk eltölteni néhány napot. Egy ismerősöm napi 2 ezer forintért megy Horvátországba. A Balaton-parton lehet ennyiért nyaralni? Vastag Józsefné vállalkozó (Nagyatád): Ha szűkösen is ugyan, de minden évben utazunk valahova. Az idén Horvátországban töltünk nyolc napot. Már január óta spórolunk erre az útra. A hazai időjárással nem vagyok megelégedve, soha nem lehet kiszámítani, mikor esik az eső. Horvátországban legalább süt a nap. Bekk Józsefné nyugdíjas (Nagykorpád): Sajnos sem időnk, sem pénzünk nincs a nyaralásra. A fiam munkanélküli, ketten éldegélünk. Ott a szőlőhegy, a csemetés, azt gondozni kell. Nekünk sajnos, csak ez a kikapcsolódás. Horváth Szilvia egyetemista (Kaposvár): A barátommal egy nagy európai körutazásra készülünk. Még nem döntöttünk abban, hogy stoppal, vagy vonattal megyünk-e. Talán a vonat mellett voksolunk, hiszen még fiatalok vagyunk és így jóval olcsóbban tudunk utazni. Az útvonaltervet most a napokban fogjuk pontosítani. Kovács Csaba tanuló (Kaposvár): A haverokkal együtt az olasz tengerpartra készülünk. A nyaralás akkor a legizgalmasabb, ha az ember nem tudja pontosan, hogy hova megy. A tengerpartra érve a legalkalmasabb kempingben fogunk sátrat ütni. Inkább a szórakozásra költünk több pénzt, mint a szállásra és az étkezésre. Benkő Márta tanár (Fonyód): Három hete döntöttük el, hogy idén Krk szigetére utazunk. Tizenketten töltünk együtt egy hetet. Jó kis társaság jött össze. Minden évben megpróbálunk időt és pénzt szakítani legalább néhány napos külföldi utazásra. Kétszer egymás után töltöttük a nyarat Horvátországban, idén már igazán váltani kellett. Az út ötvenezer forintba kerül, s legalább még harmincezret viszek magammal. Balogh János vállalkozó (Kaposvár) : A családommal a balatoni nyaralónkba megyünk két hétre. Két pici gyerekünk van, így ők biztosan élvezni fogják a vizet és a napfényt. Indulás előtt jól megpakoljuk az autót olcsó ételekkel. így tudunk spórolni, s több jut a szórakozásra is. (Andrics-Káli) Hírek Meglovasított Mercedes Siófokon elloptak egy 300-as kupé Mercedest. A Fő utcából vitték el a személygépkocsit, a, kár mintegy 7,8 millió forint. Lopás bűntett alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a siófoki rendőrkapitányság. (hm) Méhek landoltak Az egyik kaposfüredi családi házban méhcsalád keltett tegnap riadalmat. A kéményben telepedett meg a raj, később már az épületbe is bejutott. A kaposvári tűzoltókat riasztották, akik egy szakember segítségével eltávolították a méheket. (hm) Korszerűsítik a fűtést A kadarkúti iskolában megkezdték a fűtésrendszer rekonstrukcióját. Szén helyett ezután gázzal fűtenek, a beruházás mintegy 14 millió forintba kerül. Egy nagyatádi cég vállalta a munkát, amit a héten kezdtek el. Az átalakítás határide- jes augusztus 20. (hm) Pénzt lopott Hívatlan látogató kereste föl az egyik fonyódi nyaralóházat. Miután benyomta az ablakot, a lakásból készpénzt vitt el. A fonyódi rendőrök indítottak eljárást, (hm) Csökken a népesség Somogybán tovább tart a népességfogyás. Az első negyedévben 14 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, az élveszületéseké öt százalékkal, miközben a halálozás nőtt. Az év elején mintegy 332 ezren éltek, kétezerrel kevesebben, mint tavaly. Az első három hónap alatt 156 házasságot kötöttek, 761 gyermek született, (hm) Tizenegy vonulás Somogybán tegnap kidőlt fa eltávolítása és a felgyülemlett víz elszi- vattyúzása adta a legtöbb munkát a tűzoltóknak. Fonyódon két családi házban veszélyeztette az épület állagát a beszivárgó víz, míg Zamárdiban és Balatonmárián a balesetveszélyes fát távolították el. Somogybán tegnap 11 helyszínre vonultak ki. (hm) Fiatalok napja A balatonlellei művelődési ház fiataloknak szóló programokkal várta tegnap vendégeit. Délután Gombos Filoména vezetésével gyöngyfűzést tanulhattak a legkisebbek. A kultúrotthon által biztosított alapanyagokból készült karláncokat, nyakláncokat haza is vihették a gyerekek. Este a tehetséges fiatalokból álló Lelle-boys szintetizátor zenekar adott koncertet a Szent István téren, (tz) Pachinger Zoltán eredményesen védte meg tegnap doktori (PhD) értekezését a PATE-n. Dolgozatát a sertéshús előállítás gazdaságossági kérdéseiről írta. Kaposvár Pachinger Zoltán a dél-dunántúli régió eredményeit elemezte. Részletesen felmérte a gazdasági és a környezeti hatásokat, összegezte az előállítással kapcsolatos tapasztalatokat illetve a közeljövő legfontosabb feladatait. Következtetései szerint az ágazatnak hosszú távon is van jövője, ám a siker azon múlik, hogy milyen a hatékonyság. Nagy szerepe van az optimális munkaszervezésnek, s az sem mindegy, hogy miként használják fel a rendelkezésre álló szellemi kapacitást. A régióban jól képzett szakemberek dolgoznak, ám csak az a vállalkozás sikeres, amelyik tartósan állja az egyre élesedő piaci versenyt. Most az egyik legfontosabb kérdés: mennyiért állítanak elő egy kilogramm sertéshúst. — Az ágazat mindenkitől kemény, precíz munkát követel — mondta Pachinger Zoltán. — Csak az boldogul, aki tovább javítja a hatékonyságot, s minőségi terméket állít elő. A világpiaci és az EU- országokban érzékelhető folyamat mindezt alátámasztja, hazánkban is hasonló mércére lehet számítani. A harmincéves szakember tíz éve kezdte tanulmányait Kaposváron. A főiskolai és az egyetemi évek után nem szakadt el a Pannon Agrártudományi Egyetemtől. Öt éve kezdte a PhD értekezéssel kapcsolatos munkát, majd később munkája mellett folytatta. A Nutreco magyarországi közös vállalatánál helyezkedett el, ahol most sertéságazat igazgató. A gyakorlatban szerzett tapasztalatot a kutatásnál is kamatoztatta. A tanulást és a munkát — mint mondta — nem volt könnyű összeegyeztetnie: éjszaka a szakkönyveket olvasta, nappal dolgozott- Sok segítséget kapott az egyetemi programvezetőjétől, dr. Széles Gyulától. (Harsányi) Emlékpark a milleneumra Pályázati pénzen emlékpark kialakítását tervezik Szorosadon. A település három közhasznú munkása dolgozik a közterületek kaszálásán, a temető rendbetételén, a falu parkosításán. Szorosad Simonics Gyula polgármestertől megtudtuk: hetvenezer forint támogatást nyertek az erdöfelügyelőséghez benyújtott pályázatukon. Száz fát vásároltak és azt társadalmi munkában ültették el: a sportpálya és a bolt környékén, a hivatal melletti parkban, illetve a temetőben. A parkosítás, virágosítás már a jövő évi millenneumi ünnepséghez kapcsolódik. A pályázati pénzből egy emlékpark kialakítását is tervezik. Nem csak a foglyok látják, hogy kiszabadítják őket, ha lebuknak - hanem a kiszabadítók is meggyőződhetnek ugyanerről. Ha ők kerülnek bajba, szintén számíthatnak a Szervezetre. Tiszta pedagógiai munka, gondolta Beit ironikusan, de aztán... Mozgolódás támadt az ajtónál. A börtön felől lépteket hallottak. Bertnek gyorsan kellett döntenie. Intett Ahmednek, húzza el az ájult katona testét, és a tisztre nézett:- Vigyázzon, mit mond! Amaz úgy döntött, inkább nem szól. Az ajtó felpattant, röhögő katonák két rongyos ruhás fehér embert löktek be. Közülük kettő be is lépett. Bert fegyvere már zakója szárnya alatt volt, nem láthatták.- Menjetek ki! - parancsolta a tiszt. A katonák értetlenül néztek, de aztán engedelmeskedtek. Bár volt bennük gyanakvás, eszükbe sem jutott ellentmondani a parancsnoknak. A férfi ekkor Bertre nézett, mint aki megjegyezné a külsejét... Tudta, mi vár rá, NEMERE ISTVÁN KALANDREGÉNYE (9.) A legnagyobb kockázat 1 ezek a rabok a börtönön kívül kerülnek. A legkevesebb, hogy lefokozzák, de az sincs kizárva, hogy őt dobják a cellájukba...- Warson, Caller, magukért jöttünk! A Szervezet küldött! Kifelé, gyorsan! - vezényelt amazoknak. Két elkínzptt, meggyötört arcon ragyogott fel valami torz mosoly-féle. Szegények nem is vártak már semmi jót az élettől. Ami már nagyon rövidnek tűnt számukra. Odakünn megállt egy autó a bejáratnál. Warsont kivitték, szinte felkapta két kommandós, és elrobogtak. A másik kocsiba tették Callert, és az az autó más irányba indult. Ha egyiket el is kapják, a másik megmenekül. Egy elhagyott, jól zárt kocsiban itt hagyják az elektronikus blokkolót. Távozásuk után sem hagynak lehetőséget a börtönőröknek riasztani a városi rendőrséget, vagy a hadsereget.- Uram! Vigyenek el engem is! - mondta ekkor váratlanul a tiszt. A kis sötét szemekben most nem ravaszság, inkább mérhetetlen félelem ült. Nem kellett indokolnia. Bert számára nyilvánvaló volt a férfi dilemmája. Neki vége, ha kiderül, hogy megszöktek a fehér rabok. Ráadásul, hogy fegyveresek támadták meg a börtönt! Hát hová tette a szemét, az óvatosságát? Vagy megvesztegették? - kérdik majd a hadbíróság tisztjei, és... lehet, holnap ilyenkorra már ki- végzik?- Jöjjön - intett Bert és nem érezte, hogy kegyet gyakorol. Ő már csak ilyen volt. Egy pillanat alatt döntött, ha erre volt szükség. Nem azért, mintha sajnálta volna a tisztet. Inkább úgy vélte, ezzel is zavart kelt majd az ellenfél soraiban. Az arab tiszt, Ahmed és ő ültek a harmadik kocsiba. A negyedik autóban néhány kommandós száguldott a nyomukban. Húsz percig tartó eszeveszett száguldás következett a sötét utcákon. Aztán felrobogtak a város határában egy dombra. Már ott volt az első autó. Warson és Caller kiszálltak. Nagyon gyengék voltak.- Rendben vannak? - kérdezte Bert.- Óh, igen. Köszönjük - mondta az egyik. Addig sohasem látták Bertet, és ez így volt jól. Bertet a Szervezetben is kevesen ismerték. Az eddigi évek során megbízói gondoskodtak arról, hogy ritkán keveredjen a többi ügynök közé. És ezt nem ok nélkül tették. Jelentés érkezett. Jött a gép! Bert hátrébb ment, nem akart a fénynyalábba kerülni. A helikoptert a Szervezet küldte a határról, illegálisan repült be éjszaka a sivatagos terület fölött, egy kiszáradt folyó medrét követve. A pilóták a radarral jól láttak mindent. Itt most az autók reflektoraival adtak nekik jelzőfényeket.- Beszállás! - kiabált Bert. A két volt fogoly és néhány kommandós a fénykörbe szaladt. Ha most valahonnan egy mesterlövész célba veszi őket... De nem, csak ők voltak a dombon. A helikopter le sem szállt, csupán aláereszkedett és a férfiak beugráltak. Egy perc és a jellegzetes zakatolást már messziről hallották. Felugráltak a terepjárókra, Bert kiadta a jelszót:- Irány délkelet, gyerünk! (Folytatjuk)