Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-24 / 145. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 24., csütörtök Megyei körkép 3 Meghalt a hegyitanár Vasárnap este 95 éves korában elhunyt dr. Martyn Róbert, Kaposvár díszpolgára. A szomorú hírt a család közölte a Somogyi Hírlap szerkesztőségével. Temetése június 30-án 12 óra 30 perckor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A hegyitanár, ahogy ismerősök és ismeretlenek egyaránt szólították, szinte az utolsó pillanatig dolgozott: új ösvényeket keresett a gyógyítás világában, hogy reményt adjon azoknak az embereknek, akik sokszor már reményt vesztve keresték föl. A gyógyításban nincs utóda. Betegei, akik benne bíztak, most nélküle kell, hogy megtalálják a reményt. Volt egy találmánya is, amely reményt adott, hogy a gyógyíthatatlannak hitt rákbetegek is tovább éljenek. Úgy tudjuk: eljárását és az anyagot, amelyet használt, az Országos Onkológiai Intézetben vizsgálják és viszik tovább. „A rákgyógyításnál az a fontos — és az én módszerem is erre épül —, hogy időben kezdődjék meg a gyógyítás. Nem akkor, amikor már félig halott a rákos beteg. Ilyenkor ugyanis elkéstünk már” — mondta a Somogyi Hírlapnak az idén januárban; akkor, amikor a megyei jogú város közgyűlése díszpolgári címmel jutalmazta kitartó, áldozatos, de mégis csendben végzett tevékenységét. Dr. Martyn Róbert 1904- ben született és azok közé tartozik, akiket már életükben legendák vettek körül. Hatalmas szellemi és gyakorlati munkát végzett, neve nemcsak fogalommá vált, hanem összeforrott Kaposvárral is. Humánus ember volt, önmagához szigorú és következetes. Azt mondta: „felfogásom szerint a rákot meg lehet gyógyítani, de ennek feltételei vannak. Az első, hogy megfelelő időben történjék, a második, hogy a beteg ha nagyon jól van is, fogadja el az orvos utasítását”. Sokan csodálták és sokan kételkedtek is benne. A kétkedők azt mondták: csodát tenni Kaposváron? A Róma-hegyen? Ezekre a kérdésekre is felelt a 70-es években egy irodalmi riport, amely Kaposvárról szólt, s úgy fejeződött be, hogy a Róma-hegyen Rippl-Rónai művészete nem volt csoda? A csodatevő orvos eltávozott. A reményt itt hagyta nekünk és a tanítást is, hogy a következetes munka mindig gyümölcsöt terem. Somogybán született, itt élt, alkotott és innen távozott el. Bizonyítva, hogy sikert, eredményt nem csak fényes intézetekben lehet elérni, hanem fönt a Róma-hegyen egy szerény házban is, ahova csak egy szűk ösvény vezet... Öt hónap alatt 441 millió forintot költött Somogy a munkanélküliekre Kevesebb álláslehetőség Kihelyezett ülést tartott tegnap a megyei munkaügyi tanács Tabon, ahol többek között áttekintették a foglalkoztatás helyzetét, a munkanélküliség alakulását és a decentralizált foglalkoztatási alap idei öt hónapjának tapasztalatait. Tab Május végén 16 ezer 241 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván Somogybán, ami 2,8 százalékkal több az előző évinél. A növekedés okát abban látja a munkaügyi központ, hogy a foglalkoztatás bővülése 1999 május végéig kisebb volt a vártnál. Több mint ötszázzal kevesebben helyezkedtek el, mint egy évvel korábban. Ráadásul az új regisztráltak száma ezerrel haladta meg a tavalyi év azonos időszakát. A megyei munkanélküliségi ráta a múlt hónap végén 12,3 százalékot mutatott. A barcsi körzetben a legrosszabb a helyzet -19,5 százalék -, majd a csurgói és a nagyatádi következik. Marcaliban 13,8, Tabon 13,5, a kaposvári körzetben pedig 11,8 százalékos a mutató. A legkedvezőbb helyzet Balatonbogláron és Siófokon van. Pozitívnak tekinthető viszont, hogy a nyilvántartott állástalanok között kevesebb a felsőfokú végzettségű, a pályakezdő fiatal és az egy évnél hosszabb ideje munkanélküli. A decentralizált keret nagysága az idén csaknem egymil- liárd forint. Ebből öt hónap alatt 441 milliót használtak föl, ami 45 százalékos.- Az ülésen áttekintettük a közhasznú szervezetek és a munkaügy kapcsolatát is - mondta Weisz Zoltán, a központ igazgató-helyettese. - A civil szervezetek közül a központnak is egyre többel van megállapodása, hogy segítsék a munkanélküliek elhelyezését, foglalkoztatását. (Krutek) Somogybán van hely a természetbarátoknak Nem tortúra a kirándulás Nehéz eltévedni, de nem lehetetlen. Somogybán mintegy 700 kilométernyi jelzett turistaút található, az országos útvonalak közül a piros és a kék is átmegy a megyén. A helyi természetbarát egyesületek tartják rendbe őket. Megyei körkép Van Kaposvár mellett a Gyertyános völgyben egy turistaház. Ideális kirándulóhely a városiaknak, de a távolabbról érkező túrázók is megfordulnak errefelé: itt olcsó szálláshoz jutnak. Villany van, víz azonban csak forrásból* ez az egyik bája a helynek. A másik: maga a környezet. A házat a Zselic Természet- járók Sportegyesülete tartja fenn. Mellettük még két egyesület a Meteor Természetbarát Egyesület, és a Kaposvári Természetbarát Turisták Egyesülete is működtet turistaházakat. A szervezett természetjárók festik az útjeleket. Feladatuk még a környezet védelme, a források rendbetétele, a turistautak karbantartása. Néhol frissen privatizált területen vezetnek át az utak, ezeket másfelé kell terelni - mondta Kis Gáli János, elnök, aki 1967-ben kezdte a túrázást, és több, mint két évtizeden át egy motoros turistacsoporttal járta Somogy erdeit. Sármelléki Ferenctől, a Meteor Egyesület titkárától megtudhattuk: főképp aktív dolgozókból áll a tagság, kevés a fiatal. Távolsági túrákat, teljesítménytúrákat is rendeznek.,- A Természetbarát Turisták Egyesületének tagsága főképp iskolás korú, de az állandó túrázók a középkorosztályból kerülnek ki - mondta Kirsch Gábor, a TTE vezetője. - Túráink mindenki számára nyitottak. Állandó programunk a hazai kék vonalon a nyári sátras túránk. A helyben túrázóknak ajánlott a Zselic déli része, Szenna, Simonfa és környéke rövidebb útvonalakra. 12 kilométeres túrákhoz Bánya és környéke. Igaion keresztül el lehet jutni 2-3 nap alatt Siófokig. Aki nem szeret annyit gyalogolni, féláron utazhat vonaton, ha szervezetten, és legalább hárman „túráznak”. Vagyis a legolcsóbb szórakozás még mindig az erdei kirándulás. Es egészséges is. Szélesi Sándor HÍREK-— ...................-----.................. K okas és Papp sikere Kokas Katalin első, Papp Dániel harmadik helyezést szerzett a Mosonmagyaróváron megrendezett VIII. nemzetközi Flesch Károly hegedűversenyen. A Zeneakadémia másodéves hallgatói tegnap vették át a rangos elismerést, este gálán muzsikáltak. A versenyen tizenhét magyar, orosz, jugoszláv, román, osztrák és szlovák hegedűs vállalta a megméretést a nagy kihívást jelentő zenei anyag gal. Kokas Katalin és Papp Dániel a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdték zenei tanulmányaikat, (bt) Lopás a villasoron Csaknem 9 millió forintos kárt okozott a tulajdonosnak az az ismeretlen elkövető, aki Zamárdiban a parti villasoron lopott el egy lezárt Audi személygépkocsit a benne lévő tárgyakkal. A 19-én tizenegy és tizenhét óra között történt lopás ügyében a megyei főkapitányság nyomozó osztályának rendőrei folytatnak vizsgálatot. A rendőrség felhívja a figyelmet az értékek és vagyontárgyak fokozott óvására, s ezt érdemes megfogadni, még ha a nagyobb károk elszenvedői zömében külföldiek is. (bt) 453 ezer utas A somogyi határátkelőhelyeket az idén 453 ezer utas vette igénybe az első negyedévben, ami 16 százalékos emelkedést jelent. A forgalom ötvenhat százalékát a barcsi határátkelő bonyolította, ami tizennégy százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi. A berzencei átkelő forgalma harminckettő százalékkal emelkedett, a gyékényesié 9 százalékkal csökkent, (hm) ÜDÜLJÖN ITTHON, FEDEZZE FEL MAGYARORSZÁGOT! Kedvezményes belföldi üdülési ajánlatok Németh-ház 8422 Bakonynána, Dózsa u. 13. 4 férőhely Hotel Thermál 2900 Komárom, Táncsics u.38. Tel.. 34/342-447, Fax: 34/341-222 1 ágyas szoba reggelivel 4.400,- Ft/éj 2 ágyas szoba reggelivel: 5.800,- Ft/éj Apartman 7.700,-Ft Danubius Thermal Hotel 9600 Sárvár, Rákóczi u. 1. Tel: 95/323-999 Fax:95/320-406 7 éjszaka félpanzióval 2 ágyas szobában: 68.600,- Ft/fö Egyágyas felár: 19.600,- Ft/fö Szent Hubertus Kastélyszálló 9315 Sobor, Kossuth u.7-9 Tel/fax: 96/287-260 1 ágyas szoba reggelivel: 5.500,- Ft/éj 2 ágyas szoba reggelivel: 7.100,- Ft/éj Hotel Somló 8481 Somlóvásárhely, Somló-hegy Tel/fax: 88/236-182 Ár: 2.400.- Ft-tól 8.800.- Ft-ig Boróka Villa-Panzió 9726 Velem, Kossuth L. u. 8. Tel.: 94/360-036, Fax: 94/363-573 Ár: 2.450,-/Ft/fö/éj reggelivel Ráktanya 8411 Veszprém-Kádárta, Lánczi u. 18. Tel.: 88/458-319 10-12 ágyas szoba: 450,- Ft/fő/éj Grill Panzió 8749 Zalakaros, Szokó utca 2. Tel/fax:93/ 340-231 2 ágyas szoba: 4500,- Ft/éj *? „-x*« Itthon otthon van Nagy László 5309 Berekfürdő, Felhő u. 14. Tel.. 59/351-713 Apartman: 6.000,- Ft/éj Ifjúsági Üdülőközpont 5624 Doboz-Szanazug Telefon: 30/978-7396, Fax: 66/268-520 e-mail: bmgyik®elender.hu Kőházban való elhelyezés: 630 Ft-tól/fö/éj Bugac Tours 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5/A. Tel.: 76/481-643. Fax: 76/481-643 Szállás üdülötanyákon, parasztházakban: 6 éjszaka reggelivel 2 fő részére 7.800,- Ft/éj Szállás a Bucka Panzióban: 1 ágyas szoba: 5.500,. Ft/éj, 2 ágyas szoba: 7.700,- Ft/éj Fizetővendégszobák ill. lakások Bugac faluban: 1.400-2.200.- Ft/fö/éj Pongrácz Major 6041 Kerekegyháza, Kunpuszta 76. Tel.: 76/371-240 1 ágyas szoba reggelivel: 4.400,- Ft/éj 2 ágyas szoba reggelivel: 6.000,- Ft/éj Apartman (4-6 fő részére): 8.000,- Ft/éj <n V/ Balázs Ferencné 3384 Kisköre, Honvéd út 8. Tel: 36/358-165, 358-008 Egy szobás külön bejáratú apartman 1100,-Ft/fő/éj Páldiné Nagy Erika 3384 Kisköre, Kinizsi út 19. Tel: 36/358-399 2 szoba, konyha, fürdőszoba 1100,-Ft/fő/éj BALATON Hunguest Hotel Park Balatonlelle 8623 Balatonföldvár, Széchenyi u. 2. Tel: 84/340-118 Fax: 84/340-453 4 éjszaka reggelivel, 2 ágyas szobában 10.400,- Ft/fö Nyugdijaskedvezmény Hotel Festlvál 8623 Balatonföldvár, Rákóczi út 32/40 Tel.: 84/340-375, 340-377 Fax: 84/340-380 1 ágyas szoba reggelivel: 4.000,- Ft/éj 2 ágyas szoba reggelivel: 5.000,- Ft/éj 3 ágyas szoba reggelivel 6.000,- Ft/éj Patakpart Apartmanhotel, Csopak 7 éjszaka félpanzióval 2 fő részére: 55.960,- Ft Hotel Azur, Siófok 7 éjszaka félpanzióval 2 fő részére: 70.260,- Ft Hofer Apartház 8360 Keszthely, Bajcsy Zs. u. 19. Tel.: 83/314-173 Ár: 1.500-2.000,-Ft/fö/éj Hotel Marina 8230 Balatonfüred, Széchenyi út 26. Tel.: 87/343-644 Fax: 87/343-052 Internet: www.danubiusgroup.com 7 éjszaka félpanzióval 4 fő részére: 1999.05.29- 07.10 és I999.08.28-Ű9.25: 112.600,- Ft/2 szoba 1999.07.10- 08.28: 147.600,- Ft/2 szoba 7 éjszaka félpanzióval apartmanban 4 fő részére: 1999.05.29- 07.10 és 1999.08.28-09.25: 122.680,-Ft 1999.07.10- 08.28: 156.900.-Ft BM Kastély Üdülőszálló 8313 Balatongyörök, Petőfi u. 2. Tel.: 83/346-001 2 ágyas mosdós szoba: 7.500,- Ft/éj 2 ágyas apartman: 12.600,- Ft/éj Hunguest Travel Utazási Iroda ajánlatai 8380 Hévíz, Rákóczi u. 20. Tel.: 83/340-056 Fax.: 83/343-479 e-mail: hungtrav@elender.hu Hunguest Hotel Forrrás, Szeged 7 éjszaka félpanzióval 2 fő részére: 75.480,- Ft JL ÉSZAK-MAGYARORS Dr. Busák Károlyné Mátraderecskei Vendégház 3246 Mátraderecske Tel./Fax: 36/420-531 7 éjszaka önellátással: 13.440,- Ft/fö Erdős Csaba 3325 Noszvaj, Rákóczi u. Tel.: 36/463-039 15 férőhely Irányár: 1.200,- Ft/fö/éj Pap Zsolt 3386 Sarud Tel.: 37/313-304 6 fős üdülő 5.000,- Ft/éj Hubert András 3910 Tokaj, Baross u. 7. Tel.: 47/352-121 2 ágyas szoba: 6.000,- Ft/éj Sipos Lászlóné 3910 Tokaj, Zákó köz 14. Tel.: 47/353-284 2 ágyas szoba: 4.000,- Ft/éj © Gyerekkedvezmény ■ További információ és rendelésfelvétel közvetlenül a szállásadóknál, utazási irodáknál. •v* ÍN Ifi fi