Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-24 / 145. szám

I 4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. június 24., csütörtök Amerikai-magyar tűzoltók közös katasztrófa-elhárítási gyakorlaton Égő buszt oltottak Munkában az amerikai Brown and Root tűzoltói, akik a magyar lánglovagokkal együtt gyakorlatoztak fotó: lang őleg a Balaton-parton vannak kevesen Rendőrhiány Somogybán Hírek Valutazsákmány Kétszáz­ezer forintnyi valutát tulajdo­nított el ismeretlen tettes egy balatonföldvári családi ház­ból. A tettes az ajtó betörése után jutott az ingatlanba, ahol rövid kutakodás után megtalálta, amit keresett. A betörő kézrekerítésére a sió­foki kapitányság rendelt el nyomozást, (bt) Felújított épületek Török- koppányban befejeződött az önkormányzati épületek - a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a konyha - felújí­tása. A megyei területfejlesz­tési tanács pályázatán tavaly nyert 1,6 millió forint támo­gatást az önkormányzat to­vábbi 600 ezer forinttal tol­dotta meg. Az épületek külső felújítása mellett korszerűsí­tették a konyha fűtését is. A munkát a szorosadi mező- gazdasági szövetkezet építő brigádja végezte el. (kj) Besurranó tolvaj járt egy balatonmáriai nyaralóban a minap. A betörő készpénzt talált a lakban, 226 ezer fo­rinttal távozott. A fonyódi rendőrkapitányság lopás ala­pos gyanúja miatt ismeretlen tettest keres, (bt) Véradás Ácsán Véradást szervezett az alig több mint 280 lakosú Somogyacsán a vöröskereszt helyi alapszer­vezete. A felhívásra az elöre­gedő zsáktelepülés lakói kö­zül tizenketten jelentkeztek, s 4,8 liter vért adtak a siófoki kórház részére, (kj) Vöröskeresztes bolt nyílik Mezőcsokonyán. Tartós élel­miszereket, vegyiárut és ru­haneműt árulnak az üzlet­ben, melyet a vöröskereszt megyei szervezete működtet. A bolt mától várja a rászoru­lókat, s ezt követően minden kedden, csütörtökön és szombaton lesz nyitva, (bt) Csontritkulás-szűrés A mezőcsokonyai időseket vár­ják arra a lakossági szűrésre, melyet az orvosi rendelőben tartanak. A csontritkulás szű­rést dr. Kudlák Katalin reumatológus szakorvos tart­ja pénteken, (bt) Újlaki faluszépítők A kaposújlaki Hunyadi és Kos­suth Lajos utcát felújították; lekaszálták a füvet, kitisztí­tották az útmenti területet. Rendszeresen ellenőrzik az utcákat, a településen folya­matosan nagy gondot fordíta­nak a tisztaságra, s már most javában készülnek a közelgő falunapra. A közterület gon­dozására az idén mintegy 300 ezer forintot költenek, (hm) Hatan szenvedtek különféle égési sérüléseket, amikor egy Ikarus karambolozott, motortere kigyulladt és a tűz átterjedt az utastérbe. A magyar és amerikai tűzoltó egységek hat perc alatt küz- dötték le a feladatot közös gyakorlatuk során. Taszár A Taszáron állomásozó ma­gyar és amerikai tűzoltó al­A somogyiak 110 millió fo­rintot nyertek azon a pályá­zaton, amelyet az épített örökségek megóvására és felújítására, a kastélyprog­ramra, a történeti kertek, parkok, temetők és emlék­helyek megóvására, műem­lékek régészeti feltárására és a szellemi örökség prog­ram megvalósítására és könyv-kiadói törekvések tá­mogatására írt ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma - tudtuk meg Szita Károly kaposvári polgár- mestertől. Kaposvár A minisztérium 1,5 milliárd forinttal támogatja a pályázati célokat. Most az első körben született döntés szerint - amelyet minden valószínűség szerint jóváhagy a kormány - a somogyi pályázók 110 mil­lió forinthoz jutnak majd - mondta Szita Károly. Hozzá­tette: a millennium méltó megünneplésével kapcsola­egységek meghatározott idő­közönként tartanak gyakorla­tot, hogy az esetleges tűzoltá­si, mentési és sebesültszállí­tási feladatokkal kellő felké­szültséggel szembesüljenek, tudtuk meg Nemes Attila sza­kaszparancsnoktól. A tegnapi összetett - oltási, mentési és sebesültellátási - gyakorlaton a Kapos Bázisrepülőtér nyolc tűzoltója, és az amerikai Brown and Root cég tűzoltó­ságának két raja, összesen 19 tos pályázatok is sokkal több pénzt igényeltek, mint amen­nyi rendelkezésre áll. A bírá­lók 200 ezer és 5 millió forint közötti összegeket „osztot­tak”. A második körben - a jö­vő héten - már csak a na­gyobb programok finanszíro­zásáról döntenek bírálók.- Külön öröm számomra, hogy mintegy 80 millió forint a kaposvári pályázóknak jut - mondta Szita Károly. - Mivel sokan nyújtottak be pályáza­tot, nagy szükség volt arra, hogy dr. Mátrai Márta és dr. Szabó József Andor "ország- gyűlési képviselők (Fidesz- MPP) sikeresen lobbizzanak, gondozzák a pályázatokat. Most sok olyan munka meg­kezdődhet, amelyre eddig nem volt pénz. Például Ka­posvár 5 millió forintot kap a bencés apátság felújításának előkészítésére. Ezzel lehető­vé válik 230 millió forintnyi címzett támogatási igény be­nyújtása is. A jövő héten dön­tenek arról, támogatják-e a Haza kis polgárainak épület tűzoltó vett részt. A karam­bolhoz két gépkocsival és egy-egy gépjárműfecskendő­vel és vízszállító autóval ér­keztek. A feltételezett tömeg­szerencsétlenség helyszínén hatalmas lángok fogadták a villámgyorsan kiérkező láng­lovagokat. A gyakorlat után Douglas Verpoten parancsnok jónak minősítette a két tűzol­tóság együttműködését, a gyors és szakszerű beavatko­zást. B. T. felújítását. Ehhez mintegy 50 millió forintra lenne szükség. 1 millió forint jut a donneri Kálvária felújítására, nyert a hősök temetőjének, és a Rippl-Rónai ház emlékparkjá­nak rendbetételére beadott pályázat és megkezdődhet a várfal feltárása is. A megyei önkormányzat is nyert pályázatot a helyi védett­ségű épületek felújítására, a re­formátus templom rekonst­rukciójára. Edde ugyanerre ka­pott 4 millió forintot. Pályázati támogatást kap többek között a kaposfői tájház, a somogyud- varhelyi volt mezőgazdasági szeszgyár, a babó-csai Basa­kert, az iharosberényi Inkei kastély, az újvárfalvai Nosz- lopy-kúria, Csombárd a Szent János szobor felújítására, a kő­röshegyi önkormányzat a régi temető rendezésére, a somo- gyváriak pedig a Széchenyi kastély felújítására. De sikeres­nek bizonyult a vései önkor­mányzat, a karádiak, a bogiári­ak, a siófokiak és a csurgóiak pályázata is. Tízszeres a túljelentkezés a rendőrtiszti főiskolára, és általában is nőtt az ér­deklődés a pálya iránt. En­nek ellenére vannak me­gyék - köztük Somogy Is ahol nem tudják betöl­teni az üres helyeket. Me­gyénkben az idén 77 új rendőrre lenne még szük­ség, de csak 48 van. A munkanélküliséggel küszködő megyékben többen választják a rendőri hivatást - mondta Gadányi István alez­redes, a megyei főkapitány­ság személyzeti osztályveze­tője. - A Dunántúlon sokakat vonnak el a nagyüzemek őr­ző-védő szolgálatai, a több pénzt kínáló állások. Növeli a létszámhiányt, hogy a rend­őrségtől valamilyen betegség­gel ötvenévesen a nettó kere­setnek megfelelő nyugdíjjal már nyugalomba lehet vonul­ni. A megyén belül a legna­gyobb hiány a fonyódi és a siófoki kapitányságnál van. A hiányt a hároméves rend­őrtiszti főiskoláról, a kétéves szakközépiskoláról és azok­ból a felsőfokú végzettséggel rendelkező civilekből pótol­ják, akik ide jelentkeznek. Az idén a 9 végzős somogyi rendőrtiszti főiskolásból öt tér haza, és négyen végeznek a főiskola négyéves levelező tagozatán. A csopaki rendőri szakközépiskolából 29 próba­idős áll munkába és 14 állami felsőfokú végzettségű civilt veszünk fel próbaidős hivatá­sos rendőrnek. Felvennénk azokat a végzősöket is, akiket más megye nem fogad, csök­kentve a 29 fős hiányt. A tapasztalat szerint a fiata­lok 10 százaléka az első év végéig elhagyja a pályát. Egy részük azt gondolja: letudta a katonai szolgálatot, a tanul­mányi költséget meg majd visszafizeti a papa, a mama. (Egy rendőr kiképzési költsé­ge eléri a 2,5 millió forintot.) A második - úgynevezett pró­baidős - évben újabb 10 szá­zalék kerül ki a testületből. A fiatalok mellé most mentoro­kat állítanak, akik átsegítik őket a pálya kezdeti nehézsé­gein. Megtartásukban - állítja Gadányi István - a rendőri munka anyagi elismerésének javítása is jelentős. Sz. N. ECESZ NYÁRON ÜDÍTŐ ÁRON a CSEMEGE Julius Meinl üzletekben. Party fehér kenyér csőm. 0,5 kg Cs. J. M. dobozos tej 1,5% 11 Mizo tartós tej 1,5% 11 Danone kefir 175 g Trappista sajt kg Senna kocka margarin 250 g Vénusz étolaj 11 Alba-Regia 4 tojásos tészta spagetti, szarvacska, r. bordás cső 500 g Rakottkáposzta 400 g Prego sonkás-gombás pizza Balfi ásványvíz 1,5 1 Mirinda multi üdítőital 2x2 1 Rauch Happy Day alma 100% 11 Dívius citromlé 40% 11 Bagaméri családi fagyi 2000 ml Quittin befőzési zselatin 17 g Quittin light befőzési zselatin 24 g Dreher Lager és Dreher Pils sör 0,5 1 85,­85,­97,­39,­789,­85,­255,­^^NDENJOTKINÄLÜNKi 110 millió a somogyiaknak NEMERE ISTVÁN KALANDREGENYE (4.) A legnagyobb kockázat Stavros ekkor egy összeget kiáltott. Százezer dollár... Hát igen, sokat ér a rakomány. De Bertnek is! Nem is vá­laszolt az ajánlatra. Megvárta, míg a hajó és a csónak között lett vagy száz méteres távolság. Akkor lerohant a gépházba. Útközben előkapta a szer­kezetet, amit még a partról hozott magával. Odaerősítette a fenék egyik pontjára és élesítette. A kis piros lám­pa lüktetni kezdett. Felszaladt, kezé­ben a detonátorral. A csónak már elég kicsi volt a homályos tengeren. A „Medea" motorzaj nélkül, csönde­sen ringatózott. A raktérben csak AZ A KÉT KONTÉNER pihent. Mielőtt ismét elővette volna a rá­diótelefont, hallotta a dübörgést. Két helikopter jött a part felől. A pilóták látták a hajó fényeit. Hamarosan ott voltak fölötte, fényszóró kévéje fogta be Bert alakját. Intett. Kötél ereszke­dett alá, és már húzták is fel. A nagy zajban nem hallott már semmit, de nem is volt rá szükség. Ismeretlenek voltak azok az emberek, mégis bará­tok.- Két konténerben húsz tonna ko­kain? - kérdezte vezetőjük.- Igen, annyi volt! - mondta Bert és megnyomta a detonátor gombját. A tengeren vörösessárga fény nyílt, egy pillanatra vakított is. A robbanás krá­tert nyitott a vízen, és véget ért a „Medea" futása. Süllyedt. Bert elégedetten dőlt hátra a heli­kopter ülésén. Végrehajtotta a felada­tot, és csak ez számított. MÁSODIK RÉSZ Utazás a koporsóban- Biztos, hogy nem lehet másképpen bejutni? - kérdezte a kistermetű férfi. Ideges volt és ezt nem is titkolta.- Százszor kielemeztük az egészet- felelte a fiatal nő. Harminc lehetett, vagy annyi sem. Magas, kisportolt, barnahajú. Alig észrevehető akcen­tussal beszélt. Nagyon komoly volt, ez kissé elvett kétségtelen szépségé­ből. Senki nem nézte őt nőnek - itt. A teremben, ahol álltak, rajtuk kívül most senki sem volt. Máskor bezzeg annál többen. De az akció még nem kezdődött el. - Martinez az ország kábítószercsempészeinek királya. O küldte a múltkor azt a húsz tonna ko­kaint is Szíriába, majd onnan hajón Marseille-be. Beit elsüllyesztette a szállítmányt, mint tudja, uram. Nem avathatunk be mást, neki kell elvé­geznie ezt is.- De Martinez háza tele van test­őrökkel!- És ezzel a sok fegyveressel csak egy „halott" veheti fel a harcot - felel­te a fiatal nő keményen. Bertnek nem volt sok helye. Ami körülvette, csaknem pontosan illesz­kedett testéhez. Hiszen koporsó volt. A hátán feküdt, sötétben. A kopor­só egy halottszállító fekete Mercedes- ben nyugodott. Ennek sofőré is be­avatott ember, akárcsak a kíséret töb­bi része. De azért nem volt nyugodt. Ha valamit elrontanak, az ő élete ve­szik oda, nem amazoké. Most min­denesetre igyekezett erre nem gon­dolni. A feladatra összpontosított. Az agyát lefékezte - volt ebben gyakorla­ta - arra kényszerítette, hogy csak egy dologra összpontosítson. A ter­vet is végiggondolta újra, közben ér­zékszervei az eseményeket figyelték. Az eseményeket, amelyek még nem is voltak. Á koporsó alatt halkan duruzsolt a halottszállító motorja. Vártak. A hegyeken átvezető alagút város felőli végében, egy kis parkoló­ban álltak. Bert tudta, hogy az akció­ban tíznél több ember vesz részt - és egyik sem tudja, miről is van szó. Csak azok ketten valahol az elektro­nikával telezsúfolt szobában, sok mérföldre innen. A környéken azok vannak, akik biztosítják majd eljutá­sát a célba. Felmerült előtte Martinez arca is. Videofilmeken, tévéhíradókon örökí­tették meg. Ebben a kis latin-ameri­kai országban Martinez irányította a háttérből a kábítószer-kereskedel­met, de már két éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Nem merte el­hagyni erődítményhez hasonló palo­táját, mióta neszét vette, hogy a nem­zetközi kábítószer-ellenes rendőrség listáján a harmadik helyre került fel.- Ha félti az életét, kénytelenek le­szünk mi bemenni érte - mondta va­laki két héttel ezelőtt. Azóta készül­tek az akcióra. De csak egy váraüan haláleset segített rajtuk. Meghalt Martinez bátyja, aki kereskedő volt egy másik városban. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents