Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-10 / 133. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 10., csütörtök Kaposvár 5 Programajánló Martyn Ferenc festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából 16 órakor emléktáblát avatnak a szülőháza helyén (Fő utca 70.) 17 órakor a Vaszary Képtárban emlékkiállítás nyílik a Kossuth-díjas művész alkotásaiból. Lengyel László, a Pénzügy- kutató Rt elnök-vezérigazgatója Háború Jugoszláviában címmel tart előadást ma 17 órakor a Kapos Hotel éttermében a Kaposvári Szocdem Klub nyitórendezvényén. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6 órakor: A CSAJ NEM JÁR EGYEDÜL (szinkr. amerikai) 8 órakor: AMERIKAI HISTÓRIA X (amerikai) AUTÓSMOZI: 21.30 órakor: ÁTKOZOTT BOSZORKÁNY (amerikai) Megújul a Teleki-tömb Az új lakások és üzletek mellett parkolókat is építenek a Telek-tömbben. Az első lakóház rövidesen elkészül. A beruházás mintegy 1,5 milliárd forintba kerül, most a Noszlopy és a Teleki utca közötti új összekötő utca közművesítését végzik, fotó: török anett Húsbavágó vizsga A Kinizsi Pál élelmiszer ipari szakközépiskola huszonhét végzős húsipari szakmunkása vizsgázott tegnap. A gyakorlati vizsgát két helyszínen tartották. A Pini Hungarynél 15 harmadik osztályos adott számot fel- készültségéből, a tanműhelyben tizenketten. A sertésvágás, a csontozás és a kolbásztöltés rejtelmei iránt érdeklődött a két tagú bizottság. A minőséget és a pontosságot szigorúan ellenőrizték, minden hibáért pontlevonás járt. Balaskó Lajos tanműhelyvezető elégedett a diákok felkészültségével. A gyakorlatin kettes volt a legrosszabb jegy, de akadt olyan, aki ötöst kapott.- A szakmunkások zöme tisztességesen készült, az elmúlt három év alatt sokat tanultak. Látszik, hogy érdekli őket a szakma. A számonkéréssel lezárul az iskolai tanulmány, s rövidesen már „élesben” dolgoznak. Az elmélet és a gyakorlati vizsga után szóbeli vizsga következik. Úgy tűnik, hogy az elhelyezkedés nem jelent gondot. A jó húsipari szakemberek könnyen találnak munkát, a húskombinát illetve a tanműhelyt üzemeltető Privát Hús Kft is jelezte már ezzel kapcsolatos ajánlatát. A jó tanulók közül több folytatni akarja tanulmányait, a szakközépiskola után van aki főiskolán. H. M. HÍREK Óvodások túráztak A Búzavirág utcai óvodából huszonöt kisgyermek háromnapos nagybajomi erdei óvodában vett részt. A növény és állatvilág felépítésével ismerkedtek, s több kirándulás is szerepelt a programban. A gyerekek tegnap érkeztek vissza. Diákok a színpadon Zenés-táncos esten mutatkoztak be tegnap a Kodály Zoltán ének-zene tagozatos általános iskola diákjai. Az alsó tagozatosok műsorát az Együd Árpád városi művelődési központban tartották. Nyitott a könyvtár sorsa Az Édosz-könyvtár sorsáról tárgyalt tegnap Kaposváron Farkas Andrásné, az Édosz ügyvivője és Szita Károly polgármester. Abban az esetben, ha a városra bíznák a könyvállomány hasznosítását, akkor a jelenleginél jobb körülmények közé kerülne a gyűjtemény, biztosította a polgár- mester az Édosz képviselőjét. Szita Károly elmondta, a 20 ezer kötetes tékát a Pécsi úti iskolában helyeznék el, ahol a városrész lakói és a diákok számára gyermek- és felnőtt részleget hoznának létre kölcsönzési lehetőséggel. Farkas Andrásáé arról adott tájékoztatást, hogy a közeljövőben tárgyalásokat kíván folytatni a tulajdonos Magyar Cukor Rt-vel. Megköszönte a polgármester ajánlatát, és elmondta, még ebben a hónapban az Édosz ügyvivő testületé dönt a kérdésről. B. T. Középpontban a vers Csúz Lívia különdíjat kapott a középiskolások országos Latinovits Zoltán vers- és prózamondótalálkozóján. A Táncsics gimnázium tanulója elkápráztatta a zsűrit, noha hónapok óta nem indult versenyen. — Meglepődtem és örültem az eredménynek — mondta Csúz Lívia. Az irodalommal kisiskolásként kötött barátságot, a kapcsolat azóta csak mélyült. Evek óta számos versenyen indult, az egyik legismertebb somogyi középiskolás versmondó, több előkelő helyezéssel büszkélkedik. A Latinovits Zoltán vers- és prózamondó találkozóra szinte közvetlenül a kezdés előtt jelentkezett, ám a jelek szerint nem jelentett gondot. Mély átéléssel tolmácsolta Somlyó György alkotását, amit a zsűri külön- díjjal értékelt. Nem titkolja: színtisztán humán beállítottságú. A magyar és a történelem mellett szívesen tanul idegennyelvet. Legjobban az irodalmat kedveli, s persze a verseket. — A vers gondolkodásra késztet, megnyugtat. Szabadidőmben szívesen olvasok. Az ember gondolata ilyenkor kavarog, szárnyal; a vers szépsége épp ebben rejlik. Leginkább a huszadik századi költőket kedveli, ezek közül különösen József Attilát és Szabó Lőrincet. A versmondásról úgy tartja: Csúz Lívia FOTÓ: LANG RÓBERT elengedhetetlen a gondolkodás és az átélés. A verset nem lehet eldarálni, akkor elsikkad a lényeg. Minden sort alaposan meg kell ismerni, s csak lelkiismeretes gyakorlás után szabad az előadással próbálkozni. A diáklány újabb megmérettetésre készül, sokat számít a Déryné Vándorszíntársulatban szerzett tapasztalat. A gimnáziumi órák hoza- déka is mérhető, Vajay Sarolta magyar tanár nevét említette. A diákokat érző embernek nevelte, s ez nem csak az irodalom miatt fontos. A diáklány egyelőre a gimnáziumi megmérettetésre készül, s persze a jövőt tervezi. Akaratát, elhivatottságát látva nem szakad el az irodalomtól. Vágya, hogy a színművészeti főiskolán csiszolja tovább tudását. (Harsányi) Emlékezés Martyn Ferencre Alkotótevékenysége Pécs városával forrasztotta eggyé Martyn Ferenc nevét, de Kaposvár a szülővárosa. Ha élne, most lenne száz éves, 1899. június 10-én született. Az évforduló napján ünnepségsorozattal tiszteleg városunk előtte. Emléktábla kerül a Fő utca 70. szám alatti házra, amely ma áll a szülőházának helyén. A valaha ott állt ház és a szomszédosak, földszintes parasztházak voltak nagy udvarral, kerttel. Piatsek Ferenc erdész volt az egyik ház ura, akinek három lánya közűi az egyiket Rippl-Rónai Lajos, a másikat Martyn Artúr vette feleségül. Mindkettő állami hivatalnok volt. Az előbbi Rippl-Rónai József testvéröccse, az utóbbi Martyn Ferenc festőművész és dr. Martyn Róbert orvos apja volt. E házasságokkal került rokonságba a Rippl-Rónai és a Martyn család. A Párizsból hazatért Rippl-Rónai József 1902-től 1908-ig a Fő utca 58. számú házban lakott. Vele jött egy francia hölgy La- zarine, akivel a rokonok közül csak Piatsek bácsi tudott társalogni. Gyakori vendég volt ezért Rippl-Rónainál a karakteres arcélű öregember, akit a róla készült festmények halhatatlanná tettek. Gizella nevű leánya hat gyermekkel ajándékozta meg Martyn Artúrt. A hatodik gyermeket és az anyát, a gyógyíthatatlan gyermekágyi láz ragadta el. Az apa rövidesen feleségül vette Piatsek bácsi harmadik leányát, Emíliát. Az öt gyermek közül csak a két legkisebbet vették magukhoz. Az elsőszülött Ferenc és a harmadikként született Róbert nevelését a festőművész Rippl, a második szülött Mariannét pedig Lajos öccse vállalta. „Új családom nem volt idegen számomra, hisz korábban is sokat jártam át Rippl-Rónai műtermébe - emlékszik vissza Martyn Ferenc —. A festő szépen gondozott háza a kaposvári Fő utcán, szemben a kórház épületével állott. A széles, hosszú telek kertjével és szőlőjével lenyúlod egészen a Rózsa (ma gróf Ap- ponyi Albert) utcáig. Lehetett vagy nyolcszáz négyszögöl. Középen volt a kút, előtte virágos grupp, hatalmas fűzfák, pázsit. Az utcától deszkakerítés zárta el, középen, a házzal szejben kapu volt, amelynek felső, lécezett részén be lehetett látni a kertbe. A házba előszoba-féle helyiség vezetett, amelyből jobbra-balra két-két szoba nyílott, s valahol középütt volt a konyha. A szobák — az én emlékeim szerint — gyönyörűek voltak, francia bútorokkal berendezve. A jobboldali szárnyon két nappali szoba, egyik a festő műterme volt. Ennek az ablaka a kertre nyílott, előtte kis asztalka állt, oda szoktam én leülni rajzolni. Rippl-Rónai felsegített a székre, néha megnézte, mit csinálok, belejavított. A műterem hátsó ajtaja a baromfiudvarra vezetett, ahol hálóval fedett külön részen pulykák és pávák sétálgattak. Ezeket rajzoltam. Egyszer a kacsa csőre jelentéktelenül kicsire sikerült. Rippl — látva jó nagy csőrt kanyarított a helyére. Alighanem akkor értettem meg, mit jelent a jellemző tulajdonságok meglátása. A baromfiudvarból kis ajtó nyílott a konyhakertre. E mögött volt a szőlő — az is az én birodalmam. A szomszédházban laktak Rippl bognárék, a sógor család, a festményről ismert „Kossuth imádó Rippl bácsi”, két fiával, a későbbi múzeumi tisztviselő Jánossal és az asztalosmester Martyn Ferenc Toncsival. A kertből a kis oldalsó ajtón át lehetett menni hozzájuk. Rippl bácsi ha tehette, inkább Ivánfán lakott, a szőlőjében. Zsúpfedeles, öreg présház volt itt, nekem nagyon tetszett. Rippl-Rónai néha kirándult Ivánfára, s ilyenkor a nyaraló népes rokonságról festett egy-egy pasz- tellt. A Toncsi fiú, az asztalos, gyakran felöntött a garatra. Ilyenkor apja félt, hogy felgyújtja a házat. Aztán egyszer valóban leégett ez a szőlő... Színes emberek voltak a Rippl-Rónaiak. Emlékszem, Lajos, Margit néném férje, aki megyei tisztviselő volt, politizált. Nagy ellenzéki volt, Kossuth párti és Károlyi Mihály kortese. E mellett szépen hegedült. Ödön képeket gyűjtött. Sándor operaénekes és József, a festő, maga is Balzac arányú ember volt.” A gyermek Martyn Ferenc rendkívüli művészi fogékonyságát a Mester nagy meglepetéssel tapasztalta és a dekoratív stílusának szellemében foglalkozott vele. A gyermekrajzok naivitását tizenkét éves korára a Rippl-től átvett stílus, gondos megfigyelés és pontos ábrázolás váltotta fel. A kis pasztell és olajképeket „lovag Martyn”-ként szignálta. A Rippl-Rónai József szárnyai alól történt indulása meghatározó jelentőségű volt. Ennek ellenére Martyn szerette ezt a körülményt az ír származásának ködös távlatába burkolni. Kiskamasz kora óta táplálódott valami titokzatos és bonyolult, valahová tartozni és sehol sem kiismerődni akarás benne. Fantáziáját és kalandvágyát a nagyszülei elbeszélései táplálták. Az anyai nagyapja aktív erdész múltjából elképesztő vadászkalandokat mesélt, amelyek a veszprémi püspökség bakonyi rengetegében történtek meg. Az apai dédapa Írországból vándorolt a somogyi Kazsokra. Magával hozta a családi ősökről szóló legendákat, ismeretlen vizeket kutató tengerészekről, keresztes katonákról és a lovagi rang elnyeréséről. A családi fáma szerint biztosra vehető, hogy a lovagi rangot Ferenc, mint elsőszülött megörökölte. Egy művészi tehetséggel megáldott gyermek számára ily bőséges szellemi útravaló a biztos karriert ígéri. 1908-ban Rippl-Ró- nait követve a Róma-villába került. A kis festőinas mindennapi kötelessége az ecsetmosás volt. Egy döntő fordulatra így emlékszik vissza Martyn: „Ebben az időben a festészetet az ő szemével láttam. Többnyire csak pasztellel dolgoztam, de egy alkalommal elővettem egy kartont és belső izgalomtól fűtve, elkezdtem festeni a róma-hegyi park egyik épületét, a körülötte lévő fákkal, bokrokkal. Erős égetett sziéna kontúrok közt dekoratív felületek. Olyan volt, mint egy Rippl festmény. Amikor a mester hazaérkezett, megmutattam neki a képet. Rippl kevés beszédű ember volt, különösen ha számára nehéznek tűnő gondolat előtt állt. Ilyenkor elhalkult a hangja, keresgélte a szavakat és szinte csak magának beszélt. Máskor komoly kérdések elől tréfával tért ki. Nézi a festményt és azt mondja: „Hát ez így nem lesz jó! Mindenki fessen a maga módján.” E néhány szó abban a pillanatban azt jelentette a számomra, hogy a magam helyét kell keresnem, de hol, hogyan? Mégis, ez az egyetlen megjegyezés elegendő volt arra, hogy mindenkor óvakodjam bárkitől bármit is átvenni, ami nem az enyém.” 1925-ben Párizsba utazott és hosszabb- rövidebb hazalátogatásokkal megszakítva, másfél évtizedet töltött külföldön. Az avantgarde művészi irányokhoz és a haladó francia és spanyol szellemi áramlatokhoz kapcsolódott. Kiállító tagja volt az Abstraction-Création (Elvont alkotás) művészcsoportnak és részt vett a Club Hispanista munkájában. A sokoldalú hatások közül, melyek érték, például a metafizikus festészet, maradandónak bizonyult a kubizmus szellemiségének, logikai rendjének vonzása és a szürrealizmus. A második világháború kitörése után nem maradhatott Párizsban. 1940-ben hazatért, de a katonai behívás elől bujdosnia kellett. Három évig a tengerparti élményeit dolgozta fel absztrakt kompozícióban. A fasizmus elleni tiltakozásul 1944- ben expresszív-szürrealista grafikai sorozatot készített. Martyn hazakerülve légüres térbe került. Csupán Kállai Ernő volt az, aki maradéktalanul lelkesedett a művészetéért. Kállai szervezte meg azt az „Európai Iskola” elnevezésű csoportot, amelynek tagjai, köztük Martyn, a hazai haladó művészeti eszméket a nyugat-európai képzőművészet hasonló törekvéseivel kívánták összeköttetésben tartani. E célkitűzésnek a hazai történelmi körülmények nem kedveztek. Martyn vállalta a korszak terheit és kötöttségeit. Kitartó művészi magatartása és kiváló életműve az absztrakt művészet egyik legjelentősebb hazai letéteményesévé avatta őt. 1945-ben Pécsett telepedett le és a déldunántúli művészeti élet szervezője lett. Az ötvenes évek politikai szorítása idején kuruc témájú sorozatkép ábrázolásába kezdett. A 40-es években szobrászattal is foglalkozott. 1962-ben a Pécsi Porcelán- gyárban vázákat, tálakat formázott és festett. Művei a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, a Szombathelyi Képtárban és a Tatai Múzeumban találhatók nagyobb számban. Martyn Ferenc 1986. április 10-én halt meg Pécsett. A születésének 100. évfordulóján Kaposvárott nagyszabású emlékkiállítás nyílik festményeiből. A kiállításnak két helyszíne van: a Rippl-Rónai Múzeum nagyterme és a Vaszary Képtár. Horváth János