Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-10 / 133. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1999. június 10., csütörtök Táncra termett iskola A nevelés természetes eszköze a mozgás és a zene Szorgalmasan készülnek fellépéseikre a mazsorett-csoport iskolásai is Harminckilenc gyerek ta­nul a belegi kisiskolában, és közülük harminc a nép­táncos. Sőt, a Kutasra já­ró felsőtagozatosok közül is többen is visszajárnak a heti táncórákra. Életük részévé vált a tánc. ________Beleg________ — A táncoktatás haszna igen sokrétű, s a gyakorlatban is könnyen mérhető. Az -egyik a közösség formálása, s ren­dezvényeik ünnepibbé téte­le. Erre is törekedtünk, erő­sítve a magyaros jelleget — mondta Kemer Aliz iskola- igazgató, aki már négy éve bábáskodik Belegben a nép­tánc oktatásánál. Azt vallja: a nemzeti nevelés természetes eszköze a népzene és a nép­tánc. Fegyelmet és pontossá­got kíván, s ennek az előnyei érezhetők az oktatásban is. Hetente egyszer jár ide Kaposvárról a tánctanár, más napokon az igazgató gyakorol a gyerekekkel. Vér­beli táncos: rendszeresen lá­togatja a táncházat is. S hogy sikerült megszerettetnie a táncot a tanulókkal, ezt bizo­nyítja a gyerekek lelkesedé­se; még az iskolai farsangon is szívesebben táncoltak népzenére, mint másra. Igé­nyes műsoraikkal gyakran szerepelnek a falu és a kör­nyék ünnepi rendezvényein. — Az önkormányzat tá­mogatásával és a gyerekek befizetéseivel tartjuk fenn most a táncoktatást — mond­ta Kemer Aliz. — Hogy to­vábbléphessünk, szeretnénk tagozatként csatlakozni a Mikrokozmosz alapítvány művészeti iskolájához. Ak­kor már az óvodásokkal el­kezdhetnénk az oktatást, és a felsősökkel is helyben foly­tathatnánk a táncot. Mert jó táncosaik vannak, igen sikeresek akik innen nőttek ki. — Az egyik pár már a Somogybán szólót tán­col — mondta az igazgatónő. — Mindannyian büszkék va­gyunk rájuk, s ez is lelkesít bennünket. Bíró Mária Felfrissítik tudásukat: nyolcvanan vettek részt továbbképzésen Mentőt hívtak a segítők Költségvetési hiányt szül a munkanélküliség Kolduszsebből segélyt Bolhási keringő Jó ivóvíz két falunak rint. S ennek a kifizetéséhez egy fillér támogatást sem kap­nak az önkormányzatok. Ab­ban a faluban, ahol sok az er­re jogosult, felborulhat az ön- kormányzat költségvetése. Húsz rászoruló esetében már több mint 2,5 millió forint a kiadás. Ötvöskónyiban pedig ennél jóval több tartósan munka nélkül maradt ember lesz az idén. Veszner József szerint a gondokat csak fokozza, hogy ezeket az embereket még a szociális támogatásra adott normatíva kiszámításánál sem veszik figyelembe. A problémáról ugyan beszá­moltak a közigazgatási hiva­talnak, megnyugtató választ azonban eddig nem kaptak. Ha nem történik kedvező vál­toztatás, akkor Ötvöskónyi­ban is, akár csak a többi ha­sonló helyzetben levő telepü­lésen, le kell mondani a ha­laszthatatlanul szükséges fej­lesztésekről. Nagy Jenő Csurgóra kell utazniuk a bol- hásiaknak. Várható viszont, hogy az újonnan létrehozandó okmányiroda miatt igazolvá­nyokat Nagyatádon kapnak. Dr. Kisgyura Attila, a megyei közigazgatási hivatal főosz­tályvezetője szerint az lenne a polgárbarát megoldás, ha a bolhásiaknak csak egy helyre kellene menni, de hogy így legyen, nekik maguknak kell kérvényezniük az átsorolást. Hasonló a gond Balatonújla- kon is, mert az a fonyódi kis­térséghez tartozik, noha köze­lebb van Marcalihoz. Nemes János bolhás-szentai körjegy­ző viszont azt mondja, hogy ezzel megnő a hivatal munká­ja, mert nekik kell tartani mindkét kistérséggel a kap­csolatot. A bolhásiak tehát maguk dönthetnek. Kérdés, hogy mit választanak: utaz- nak-e a bajaikkal erre is, arra is, avagy a hivatal segítségét kérik a térségi besorolás meg­változtatására. Nagy Jenő Felújítják az óvodát Elkor­hadt a bolhási óvoda tartóge- rendázata, halaszthatatlanná vált a tető teljes felújítása. Ha­marosan nekilátnak a munká­nak, és új utat is építenek az óvodaépület mellé. Mindeh­hez 900 ezer forintot nyert pályázaton az önkormányzat, így el tudják végezni az épü­let teljes külső felújítását is. Parkosítják a főutcát Újabb közterületek parkosításáról határozott az ötvöskónyi ön- kormányzat; rendbe teszik az óvoda mögötti területet és a parókia környékét. A gyomta­lanítás, területrendezés után virágokat ültetnek ki, s hama­rosan padokat is felállítanak. Közös megemlékezést tar­tott Rinyaszentkirályon a ki­sebbségi és települési önkor­mányzat a II. világháború ál­dozatainak emlékművénél, 80 hozzátartozó jelenlétében. Horváth József polgármester, Németh Péter református lel­kész és Varga Lajos kanonok beszéde után a görgetegi köz­életi klub kórusa énekelt, kis­diákok mondtak verset, majd koszorúzták az emlékművet. Támogatás kiránduláshoz 25 ezer forinttal segítette az általános iskola tanulóinak kirándulását az ötvöskónyi önkormányzat. A kisdiákok Veszprémbe utaztak egy nap­ra, s megnézték a város neve­zetességeit és az állatkertet. Bírságot vetett ki egy bol­hási lakosra az önkormány­zat: 3000 forintot kellett fizet­nie, mert szabadon engedett kutyája tönkretette a kultúr- ház előtti virágágyást. A bír­ságra a nemrég hozott helyi rendelet adott lehetőséget. Befektetők érdeklődtek Nagyatádon a Széchenyi téri telekről, ami nemrég került vissza az önkormányzat tulaj­donába. A képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy értékesítik a 2500 négy­zetméteres telket, hogy ott új gyógyászati egységet építse­nek ki. Ez 40 dolgozónak te­remtene újabb munkahelyet. Nemcsak tanulták a teen­dőket, de veszélyhelyzet­ben gyorsan cselekedtek is az elsősegélynyújtók, így jutott idejében kórház­ba az a vakbélgyulladásos 13 éves kislány, aki rosz- szul lett, éppen itt, az el­sősegélynyújtó családok továbbképzésén. Kisbajom — Ez a hálózat célja, hogy kel­lő időben s felkészülten segí­teni tudjunk sérülés, betegség vagy életveszély esetén, amíg az orvos vagy a mentő megér­kezik — mondta Szabó József- né kisbajomi vöröskeresztes titkár. Olyan falvakban hozták létre ezt a segítő szervezetet, ahol nincs orvos. — A mi fa­lunkban öt elsősegélynyújtó család áll mindig készenlét­ben. Volt olyan emlékezetes esetünk, amikor két család együttes segítségére is szük­ség volt, hogy ellássunk egy forró víztől súlyos égési sérü­léseket szenvedő kisgyereket. Négy éve dolgozik a Nagya­tád környéki kis falvakban ez az országosan is egyedülálló és sikeres segítőhálózat, mely­ben a résztvevő önkéntes csa­ládoknak minden egyes tagja képzett elsősegélynyújtó. — Évente fölfrissítjük szak­mai tudásunkat; megbeszél­jük a környéken előfordult eseteket, s továbbképzést tar­tunk — mondta Benácsné Rácz Éva, a Vöröskereszt nagyatádi titkára. — A szervezet életvé­delmi osztályának munkatár­sa, Sziki Zoltán Budapestről jött ide, hogy előadást tartson a találkozó kiemelten fontos témájáról, a háztartási balese­tek megelőzéséről. Nagy volt az érdeklődés. Tarany, Ötvöskónyi, Bolhás, Nagyatád és a helyszínt bizto­sító Kisbajom elsősegélynyúj­tó családjaiból nyolcvanan vettek rész ezen a találkozón. Az oktatás és elsősegélynyúj­tó vetélkedő után a házigaz­dák megvendégelték a látoga­tókat, s verses műsorral, virág­gal kedveskedtek nekik a kis­bajomi gyerekek. Bíró Mária A munkanélküliség újabb gondokat szül az önkor­mányzatoknak, mert a tar­tósan munka nélkül marad­tak ellátása is a nyakukba szakad. Jelentős összeget visz el a költségvetésből. Ötvöskónyi A munkanélküliek ellátását a költségvetés csak bizonyos ideig vállalja - állítja Veszner József ötvöskónyi jegyző, s mindjárt bizonyítékokkal is szolgál. A központi ellátásból kikerülőknek ugyanis 24 hó­napig jár a jövedelempótló já­rulék. Ennek 70 százalékát a költségvetés adja, harminc százalékát pedig az önkor­mányzatoknak kell biztosíta­ni a költségvetésből. Ha ennyi idő alatt sem tud elhelyez­kedni valaki, akkor az aktív korúak rendszeres szociális segélyét kérheti. Ez a legki­sebb öregségi nyugdíj hetven százaléka: havonta 10 745 fo­Még a bolhásiak sem tud­ják, milyen helyzetbe kerül­hetnek — ez derült ki a tér­ség jegyzőinek kollégiumi ülésén. Bolhás egyaránt tar­tozik a csurgói és a nagy­atádi kistérséghez. A kör­jegyzőség székhelye ugyan­is évente változik: hol Szen- tán van, hol meg Bolháson. Bolhás Önmagában ez nem lenne gond, de a kistérségi társulá­sok szerepének növekedésé­vel egyre több az olyan ügyes­bajos dolog, amiért utazni kell. A kis településeken ko­rábban szabadon eldönthet­ték, hogy kivel és miért társul­nak. A bolhásiak például a kö­zeli Somogyszob helyett Szen- tával hoztak létre körjegyzősé­get. A véletlen hozta, hogy mi­kor megalakult az építési, illet­ve a gyámhatóság, épp Szenta volt a körjegyzőség soros székhelye. Efféle ügyekben A nagy vízhozamú második kút megbízhatóvá tette So­mogyszob és Bolhás Ivóvíz­ellátását Szükség van azonban vastalanítóra is. Somogyszob Mindeddig ismeretlen gond jelentkezett a második kút be­kapcsolásával: a víz vas-man­gán tartalma a megengedett határértéknek több mint öt­szöröse; ezen csak egy vízke­zelő berendezés beiktatásával lehet segíteni. Ennek építésén fáradozik a két önkormány­zat, de a több mint tízmillió forintos beruházás meghalad­ja lehetőségeiket. A terv kész, és most tízmillió forint támo­gatást nyert a bolhási s a szo­bi önkormányzat, hamarosan megkezdhetik a beruházást. Külön is foglalkoznak a cigánygyerekekkel Esélynövelő oktatás Külön foglalkozunk a cigány tanulókkal; fontos része ez a pedagógiai munkának. Ará­nyuk ugyanis meghaladja a 40-50 százalékot — mondta Zab Lajosné iskolaigazgató. Görgeteg Az iskolában 145 gyerek ta­nul, és sok a hátrányos hely­zetű diák. Szeretnék elérni, hogy több esélyük legyen; minél többen menjenek kö­zépiskolába és szakmunkás- képzőbe. S hogy sikeres a görgetegiek felzárkóztatási programja, ezt az is bizonyít­ja: tehetséggondozó munká­jáért az iskola elnyerte a pe­dagógiai műhely címet. így 300 ezer forinttal segíti őket a Cigányokért közalapítvány is. — Egyénileg is foglalkozunk a tanulókkal. Egyes tantárgyak anyagávól külön is, segítve a tehetségek kibontakozását, s továbbra is figyeljük végzett tanulóink sorsát — mondta Zab Lajosné. — Gyakran van szükség a tanuló önbizalmá­nak erősítésére. Nagy feladat néha a család meggyőzése a tanulás fontosságáról. Vannak már sikereik. Há­rom éve még egy cigánygye­rek sem ment középiskolába, ma már tizenhatan tanulnak a nagyatádi Ady, illetve a pé­csi Gandhi gimnáziumban. S • megállják a helyüket. Hogy ez a tehetséggondozó tevé­kenység még eredményesebb legyen, a görgetegi és a szent- királyi óvodában is elkezdték a differenciált foglalkozáso­kat, hogy fejlesszék a kicsik képességeit. Bíró Mária Segesd múzeumot akar Elképzelhető, hogy rend­kívüli képviselő-testületi ülést hívnak össze a hé­ten Segesden a múzeum ügyében. A falu ugyanis változatlanul igényli, hogy méltó körülmények között mutassák be itt az egykori királynéi központ ásatásai során előkerült leleteket. Segesd Évek óta húzódik a múzeum ügye. Nem a helybeliek te­hetnek erről. Abban minden­ki egyetért, hogy a segesdi múlt emlékei múzeumba kí­vánkoznak, de még mindig nem sikerült előteremteni azt az 58 millió forintot, ami­be a tervek szerint a szerény kiállítóhely kerülne. Az álla­mi költségvetésből 12 millió forint céltámogatást kapott a falu. A hírek szerint a terü­letfejlesztési tanács is meg­szavazott 13,5 millió forintot a céljellegű decentralizált alapból, s a község is költ­ségvetéséből az idén három­milliót szánt a múzeumra; mindez azonban nem elég ahhoz, hogy 2001-ben múze- umavatót tartsanak. A hírek szerint két lehetősége van az önkormányzatnak: vagy to­vább egyszerűsítik a terve­ket, de ez esetben arányosan csökken a támogatások mér­téke, vagy tovább várnak ar­ra, hogy különböző pályáza­tokon nyernek kisebb-na­gyobb összegeket. A rendkí­vüli testületi ülésnek erről kell döntenie. A község erő­feszítése láttán óhatatlanul meg kell jegyezni: ennek a múzeumnak a léte nem lehet pusztán segesdi ügy. Múl­tunk egy olyan darabjáról van szó, amelynek az ápolá­sa közös ügyünk. Ezért is lenne jó, ha az arra hivatot­tak segítő kezet nyújtaná­nak. Az ország az államala­pítás ezredik évfordulójára készül. Az államiság része volt az egykori Segesd vár­megye is, amelyről a legtöb­ben ma már azt sem tudják, hogy egykor létezett. A rég megálmodott múzeum ép­pen erről szólna. Nagy Jenő Ifjúsági klubot alakítanak Olvasótermet rendeznének be Szabáson a községi könyvtárban; ehhez meg kell teremteni a feltételeket. Szabás A községi könyvtár, ami fej­lesztésre szorul, a régi kultúr- házban működik. A fiatalok pedig igénylik egy ifjúsági klub létrehozását is — tudtuk meg Kovács István polgármes­tertől -; ez együtt jár a műve­lődési ház rendezvényeinek újraindításával is. A régi épü­let teljes külső és belső tataro­zásra vár, egyúttal fel akarják újítani a ház technikai felsze­relését s az elavult színpadot. Mindehhez a szükséges 21 millió forintot pályázati segít­séggel szeretné előteremteni az önkormányzat. B. M.

Next

/
Thumbnails
Contents