Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-08 / 131. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 8., kedd Kaposvár 5 Felosztották az uniót Kovács Szilvia és dr. Rónayné Marek Györgyi fotó: török anett Hírek Zeneiskolai felvételi Tegnap tartották a felvéte­lit a Mikrokozmosz alap­fokú művészetoktatási in­tézmény következő tan­évére. Ma 15-18 óráig a Liszt Ferenc Zeneiskola tart felvételi vizsgákat. Félszázadik tárlat Az 50. kiállítás nyílott Szentiványi Árpád alkotásaiból, mióta a fotóművész hazatelepült Ausztráliából. Az alkotó­nak a Thaiföldi koktél cí­mű kollekcióját láthatja a közönség Salgótarjánban; a tárlatot a Nógrádi Fotó­klub elnöke nyitotta meg. Baleset a zebrán Tegnap az Anna utca keresztező­désénél lévő gyalogátkelő­helyen elütöttek egy 25 éves jákói nőt. Bordatörés­sel szállították a kórházba. A kaposvári Noszlopysok felosztották az Európai Uni­ót. Igaz, csak egymás kö­zött. Országos vetélkedőso­rozatban vettek részt, ahol a középdöntőig jutottak. — Ausztria nekem jutott — mondta tegnap Kovács Szil­via, a Noszlopy közgazdasági szakközépiskola diákja. Tár­saival — Bajzik Annamária, Hunyadi Bálint, Domány Kál­mán, Radnai Gábor — képvi­selte az iskolát, a versengést a hét végén az MTV 1 mutatta be. A 17 éves diáklány kapás­ból sorolja nyugati szomszé­dunk legfontosabb gazdasá­gi-politikai jellemzőit. Az egy főre jut GDP meghaladja a hatezer dollárt, ipara fejlett, az egyik legfontosabb ágazat a turizmus. Órákig tud mesél­ni a csatlakozásról. Látszik rajta: az elmúlt néhány hó­nap nem múlt el nyomtala­nul. Kiolvasott három vaskos könyvet, s a létező legújabb szakirodalmat. Időnként fa­xon kapott anyagot magolt, csakhogy minél többet tud­jon az unióról. Barátaival át­tekintette az EU történetet, csokorba gyűjtötte a legfonto­sabb gazdaságpolitikai tudni­valókat. Nem jönne zavarba, ha a bővítés menetrendjéről kérdezem vagy a tagállam né­pességi jellemzőit. Napraké­szen sorolja az adatokat, akárcsak egy statisztikai ösz- szesítő.- Minden fiatal érdeke, hogy tisztában legyen az EU- val. Az a jó, ha minél többet tudnak, néhány éven belül hazánk is csatlakozik. A ta­nulás és a munkavállalás szinte mindenkit érint, így nem mindegy, hogy miként érjük meg a folyamatot. Érde­mes elsajátítani a legújabb tudnivalót, ezt később a min­dennapokban kamatoztatni lehet. Az elődöntőn túljutottak, a második fordulóban viszont az ellenfél gyöngyösi csapat győzött. Nem dőlt össze a vi­lág, amikor közölték az ered­ményt - mondta a kaposvári diáklány. A számítástechni­ka, a programozás és a köny­velés tudományával ismerke­dő diáklány mégsem politi­kusnak vagy közigazgatási szakembernek készül. Min­den vágya, hogy a főiskola után mérlegképes könyvelő­ként helyezkedjen el. Erre jó esély van, a középiskola né­hány kitűnő tanulóinak egyi­ke — ezt dr. Rónayné Marek Györgyitől, a felkészítő tanár­tól hallottam. A diákok felké­szültségét példásnak nevezte, lelkesedésük egy pillanatra sem csökkent. A verseny szinten minden szakterületet átölelt, a kaposváriaknak emiatt nehéz dolga volt. Sze­replésükért történelemből ötöst kaptak, s iskolai juta­lomban részesültek. S az sem mellékes, hogy a televízióból megismert tanulókat az isko­lában tegnap felismerték... H. M. Füred új telepesei Kisebb falunyi lakos a 20 hektáros területre Városkép a plakátokon Jószág eladó, párt választható - Tízezerre szökik föl a bírság Készül a város reklámarculati terve: a megbízást 2,7 millió forintért kapta meg egy fővárosi cég. Hogy az egységes kon­cepció - amiben írva lesz, ki, hova, hogyan és mennyit ragaszthat - milyen hatással lesz a városra, ma még csak találgatni lehet. Egy valószínű, illegális plakátolók a jövőben is lesznek. A hirdetésnek a legolcsóbb, és alighanem a legcsúfabb módja, ha valaki maga-magát vezérelve indul útnak, s ragassza ki eladni- való portékáját, szolgáltatását hirdetendő tacepaóit. Házfal, villanyoszlop, buszváró - ami szilárdabb a levegőnél és van függőleges vetülete, nem kerülheti el a sorsát. A kaposvári közterület-felügyelők jobbára csak akkor vehetik elő a plakátolókat, ha tetten érik őket. Németh Istvántól, 'a közterület­felügyelet vezetőjétől azt is megtudtam, az elmúlt időszakban öt esetben intézkedtek, a szabálysértők koncertet, ballagási bált hird­ettek, illetve megannyi ingóságot. Ez utóbbi esetben bizony bele lehet szaladni a csőbe. Egy gazda jószágát hirdette, persze utcával, házszámmal, hát hogyan másként? Mentek másnap a közterület-felügyelők, 2000 forint­ra büntették a hirdetőt. Hozzátartozik, papiruszát százas szöggel élő fára függesztette. Nem szép. Az illegális városképrombolást egyébként hamarosan már 10 ezer forintra is megbüntethetik - mondta Németh István. Aztán itt vannak a pártok. A helyhatósági választás után november 16-án 250, decem­ber 6-án még mindig 110 helyszínen talált az ellenőrzés idejétmúlt jelszavakat, szavazz rám!-okat. S ami még meglepőbb, az enyészet és az időjárási viszontagságok erőfeszítései máig nem tudták eltakarítani - a pártemberek helyett - a plakátokat. Baloldali képviselőjelölt a villanyoszlopon, gyűjtőpárt a védőkorláton. Emlékeztetőnek persze nem rosszak - egy kicsinyég elméláz a polgár a tövükben - de hát emlékezetből is megárt a sok. Lassan nyakunkon a következő voks, addig szabadságon vagyunk, csak annyi politikát veszünk föl, Plakátsors. A színe kopottas, a széle pöndörödik, meg­váltás volna neki egy új réteg fotó: kovács tibor amennyi egészséges. Keveset tehát. És már a kaparásban sem bízhatunk, az megvolt tavaly, meg a tavaszi nagytakarításkor. Jön tehát a reklámarculat, abban lehet bízni. Nyomai már látszanak az egységes buszvárókon, amelyekkel nyert a város, csak a reklámot kell elviselni a lakóknak, de addig sem áznak fejük fölött tető van, jobbjukon a legtöbb, mi adható. Meg hát ott vannak a forgóoszlopok, azok is eredetiek, forognak. De rossz hírem is van, hallottam egy ter­vezetről, miszerint: amit a plakátolók elplakátoltak, a házmestereknek, közös képviselőknek kell majd levakerászni. Télen hótolás, nyáron botolás. B. T. Hász: nem a ház bosszúja Nem kitiltották, csak nem engedték be a képviselőt Húsz hektárnyi lakóövezet­tel gazdagodhat Kaposfü- red. Ehhez azonban a te­lektulajdonosok és az ön- kormányzat szakemberei­nek javaslata, és rendezé­si terv szükséges. Kaposfüred északi részén a mintegy húsz hektárnyi, jelen­leg mezőgazdasági megmun­kálás alatt álló terület 194 te­lektulajdonosában mintegy négy éve felmerült az ötlet, hogy ingatlanjaikon lakótelepi övezet épüljön. Miután a lakos­sági kezdeményezést a köz­gyűlés márciusban jóváhagyta, a tulajdonosok szervezkedni kezdtek. Megalakították négy tagú ad hoc bizottságukat, amelynek feladata a vitás kér­dések orvoslása, valamint a fel­merülő igények egyeztetése az önkormányzat felé. A lakóöve­zet építészeti és jogi ügyeinek intézésére dr. Csató László képviselőt kérték fel.- A közművesítést, a szolgál­tatást biztosító társaságok szakemberei már hónapokkal ezelőtt tájékoztatták a telektu­lajdonosokat a kiépítés lehető­ségeiről, valamint az árakról - mondta dr. Csató László. - Sze­Kaposvári üdvözlet címmel Csonka Béla fotóművész al­kotásaiból nyílt kiállítás tegnap a Megyei és Városi Könyvtárban. Az Örökség Kaposi Kiskönyvtár sorozat szerzői estjének dr. Szíjártó István irodalomtörténész volt a házigazdája. Lapunknak elmondta: Orszá­gosan is egyedülálló vállalko­zás ez a sorozat, s a város köz­gyűlésének támogatásával az elmúlt öt év alatt a legkülönfé­lébb műfajokban 16 kötet látott napvilágot. További három is hamarosan kikerül a nyomdá­ból; ezekben több mint száz szerzőtől versek, novellák, iro­retnénk a tulajdonosokat újra összehívni, hogy a javaslatain­kat előterjesszük. Előrelátható­an nagy vitára adhat okot az utak, utcák, keresztutcák meg­építésénél a telkek „elmozdítá­sa”. A keresztutcák kiépítésé­nél a telkek végéből nyolc mé­tert kell a tulajdonosoknak le­adni. Véleményem szerint ez elfogadható. Sokan kérik azt is, hogy a telekhatárok oldalt se mozduljanak el. Ez viszont nem megoldható. Mint azt dr. Csató László el­mondta, a telektulajdonosok júniusi fórumán, ahol a javasla­tokat előterjesztik, kiderül, ki az a tulajdonos, aki vállalja az építkezés feltételeit. Amennyi­ben a teljes többség elfogadja, úgy semmi akadálya sincs, hogy a rendezési terv munkála­tai elkezdődjenek. Kurucz Já­nos, a városrész részönkor­mányzatának képviselője is hisz az építkezés mielőbbi megvalósításában. Mint mond­ta, öröm lenne, ha hat éven be­lül 194 család költözne a nyu­godt, falusias környezetbe. A betelepülő csaknem ötszáz személlyel pedig Füred lakossága háromezer főre emelkedne. (Kovács) dalom- és művelődéstörténeti munkák olvashatók. Tegnap Kellner Béla, a könyvtár egyko­ri, Állami-díjas igazgatójának Létszámon feletti című, Győr- ffy András rajzaival illusztrált, élvezetes novellafüzérét, Kerék Imre Tavaszváró című kötetét, valamint dr. Szili Ferenc (H) ar­cok és ál (h) arcok Somogy me­gyében című munkáját mutat­ták be. Dr. Szili Ferenc azt mondta: a történelemben őt a hatalom, az erőszak, és a féle­lem érdekli, amely végig kísér­heti az emberek és a nemzedé­kek életét. Könyvében ironikus és humoros írásokkal vall a rendszerváltásról. (Lőrincz) Az Édosz mindenki előtt nyitva áll, aki bejelenti helyigényét, nyilatkozta tegnap Hász Mihály igaz­gató Pintér Károly múlt he­ti nyilatkozatára reagálva. Ebben a Fideszes képvise­lő azt mondta, kitiltották az Édoszból, ezért szoká­sos szerdai fogadóóráját sem tudta megtartani.- Erről szó nincs, ha a képvise­lő bejelenti igényét, és az ügyeletes megtalálja a füzet­ben a nevét és az időpontot, természetesen beengedi - állí­totta Hász Mihály, akit az em­lített napon nem sikerült utol­érnünk. A képviselő megvá­lasztása óta az Édoszban tar­totta a fogadóóráit. Arra a kér­désre, miért éppen az ominó­zus Édosz-döntés után talált zárt kapukat maga előtt Pintér Károly, tehát az időzítést nem tartja-e aggályosnak, az igaz­gató nemmel válaszolt. Az előzményekről tudni kell, hogy a kaposvári önkor­mányzat néhány hete úgy döntött, megszünteti a Ma­gyar Cukor Rt-vel fennálló bérleti szerződését, amely az Édosz művelődési házra szólt. Az Édoszból és a Móriczból - melyet a városi központban integrálnak - mindenkit elkül­denek egy népművelő és egy takarító levételével. A döntés nagy port kavart, a városrész tagjai a bezárás, a dolgozók ezen túl az ügy intézése ellen emeltek szót. Pintér Károly a közgyűlés Fidesz-frakciójában a meg­szüntetés mellett szavazott. Ezután nem sokkal lépett vol­na be az Édosz kapuján, ha az ügyeletes - portás - beengedte volna. A képviselő lapunknak nyilatkozva rosszallását fejez­te ki, mivel úgy érezte, perso­na non grata lett a művelődési házban. Hász Mihály végül el­utasította azt az párhuzamot, amelyben a kritikát megfogal­mazó képviselő a kaposfüredi, toponári kultúrházakkal ha­sonlította össze az Édoszt. Az igazgató szerint ezt csak köz- művelődési szakemberek te­hetik meg. B. T. Jól tekertek Befejeződött a hallássérült gyermekek 4. nemzetközi közlekedési versenye. Öt országból 77 versenyző vett részt a megméretteté­sen; több első helyezést is szereztek a kaposváriak. Mihalovics Jenő, a kaposvári Siketek Általános Iskolájának igazgatója elmondta, a négy­napos találkozón az általános iskolák között első lett a ka­posvári, a második Kyjov (Csehország), a harmadik Bra­tislava (Szlovákia). A középis­kolák esetében a budapesti Szabóky szakiskola a győztes, második a soproni Tóth Antal, harmadik a váci Cházár szak- középiskola. Egyéniben az ál­talános iskolás lányok között Tormási Diána (Kaposvár) volt a legjobb, megelőzve Zugic Za­lát (Ljubjana, Szlovénia), s a harmadik Lenkovics Magdol­na (Kaposvár). A fiúk között Kása Mihály (Kaposvár) lett az első helyezett; a második Bed- narik Marec (Kyov, Csehor­szág), a harmadik Svetlin To­rnáz (Ljubjana, Szlovénia). A középiskolások között az első a kaposvári Szabó Linda, a 2-3. pedig Szép Katalin és Sza­bó Brigitta (mindketten buda­pestiek). A fiúk közül Varkoly Zoltán az első, Pintér László a második (mindkettő budapes­ti), a harmadik pedig a soproni Horváth Barnabás. Versenyen kívül indult a megyei közleke­dési verseny harmadik helye­zett csapata, a vései. Ennek tagja Nagy Dávid nyerte az ab­szolút egyéni számot. H. M. Könyvhéti programok A 48-as Ifjúság úti fiókkönyv­tárban ma a könyvtár 20 éves évfordulóján ünnepi találko­zót rendeznek. Moziműsorok ^71 VÁR VÁNY­6, 8 órakor: KíSÉRTETHAJÓ (amerikai film) AUTÓSMOZI: 21.30 órakor: RÉMSÉGEK KÖNYVE (amerikai film) Kérdezzen: *316-165 Ezen a kaposvári telefonszá­mon a szerkesztőségünk je­lentkezik. Ha kérdése van Ka­posvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbít­juk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. Hívásaikat üze­netrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Kaposi novellafüzér Rostás Károly, Dévényi Zoltán és Szili Ferenc a bemutatón fotó: lang Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents