Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-08 / 131. szám
SOMOGYI HÍRLAP Somogyi tájak Tanóra a szabadban: környezetismereti tábor az erdő szélén Rovargyűjtő kisdiákok Rovarokat és növényeket is gyűjtöttek a tanulók az egyik délelőtti akadályversenyen FOTO: KOVÁCS TIBOR Szabadban tartották a tanórákat, s a falu határában táboroztak a tamási 2-es iskola harmadikos kisdiákjai. Sokat tanultak és örömmel; egy hét alatt összefoglalták a környezetismeret egész évi tananyagát, s jutott idő játékra is. TÖRÖKKOPPÁNY — Ezt a csodálatos tájat, a faluhoz közeli tábort egyik kollégánk ajánlatára választottuk — mondta Tóth Attiláné tanár, a tábor vezetője. Előzetes terepszemle után — a korszerű elhelyezés és a környezet tisztasága miatt — választották erdei táborozásra ezt a helyet. Gazdag programot állítottak össze, igazi élményt adót. S kerékpárokat is hoztak a tanulók, hiszen a tábortól mintegy két kilométerre van a falu. — Gyakran kerekeztünk ezen a csodálatos vidéken; túrákat is szerveztünk, meg akadályversenyeket - tette hozzá a pedagógus. A délelőtti órákban tanultunk. A szabadban tartottuk a környezetismereti foglalkozásokat. S olyan eredményesen, hogy egy hét alatt összefoglaltuk az egész évi tananyagot. Kézzelfogható közelségben volt, minden, amiről tanultak: az erdő-mező, s a tó élővilága is. Amit elméletben megtanultak, a helyszínen is megvizsgáltuk. Rovarokat s növényeket is gyűjtöttek az értékeléshez. Kirándultak még az igali fürdőbe is. Az ellátásra sem lehetett panasz: önellátó a tábor, s a reggelitől a vacsoráig a nebulókat kísérő szülők segítették az ellátást. A tanulók a központi épület emeletén laktak három-négy ágyas szobákban. Néhány kisdiákot is megkérdeztünk. — Nagyon élveztem ezt a nyaralást, mert szinte az volt; a tanulás mellett sokat játszottunk — mondta Szamos- falvi Máté. Társa, Jnrasics Fanni szerint itt annyi él- méhyben volt részük, hogy alig győzi elmesélni a szüleinek. S hozzátette: — Csodálatos ez a környezet. Először volt táborban Kónya Lilla. — Itt minden szuper — mondta, s azt is: máskor is jön, ha lesz rá lehetőség. Takács Kornélia: — Boldog vagyok, hogy itt lehettem. Nagyon szép ez a táj; tiszta a levegő, nyugodt a környezet. Krutek József Kíváncsi németek, hollandok, iskolások a múzeumban Több német jön Zichyért 1999. június 8., kedd ’erre ment két önkormányzat, az üres laktanyáért Törvénysértő bejegyzés vitatott szerződéssel 6 _______Hírek_______ M ég nincs alpolgármester Csaknem 8 hónapja nincs alpolgármester Somogydöröcs- kén, így mulasztásos törvény- sértést követ el a képviselő- testület. Lesniczky László polgármester kétszer tett előterjesztést, de egyik jelöltnek sem volt elég támogatója. A következő ülésen dönthet a testület az alpolgármesterről. Édesszájú bortolvaj Török- koppányban ismeretlen tettesek törtek be a Kápolnai-dűlőben egyik pincébe, s 50 liter bort loptak el hordóstul s 125 kiló akácmézet. Hetvenöt kiló mézet meg szétöntöztek a pincében s a présház előtt. A betöréssel és lopással okozott kár legalább 130 ezer forint. Támogatás: 250 ezer forint Kánya és Somogyegres ön- kormányzata havonta 257 ezer forintot fizet ki jövedelempótló támogatásra. Most 21 munkanélkülit tartanak nyilván. Az utóbbi két hónapban Egresen kevesebb a munkanélküli, Kányában héttel több. A munkanélküli-járadékosok száma több mint húsz. Véradónap Karádon Eredményes véradást szervezett a helyi Vöröskereszt-szervezet: felhívására 63 önkéntes jelent meg a polgármesteri hivatalban, s 61 donor 27 liter vért adott a megyei kórháznak. Kiránduló óvodások Tihanyba viszik ma a tengődi óvoda nagycsoportos és kö- zépsős ovisait. Nagy élménynek ígérkezik a hajózás, s egyúttal megnézik a babamúzeumot is. Az út költségeinek nagy részét a szülői munka- közösség és az önkormányzat állja, csak 500 forinttal kellett hozzájárulni a családoknak. Monográfia Kisbárapátiról Ötvenezer forint támogatást nyert a községi önkormányzat a közművelődési bizottságtól Kisbárapáti monográfiájának a megjelentetésére. Nagy helyet szántak ebben a népművészetnek, felöleli a helyi népszokásokat, s bemutatja a falu jeles szülötteit is. Legtöbb a német, holland: kíváncsiak Zichy képeire; érdekli őket kalandos élete is — állította a zalai múzeum gondnoka. Az utóbbi hetekben sok iskolás jön; csoportosan látogatják a nagy festő kiállítását. Zala Mintegy háromezer látogatója volt május végéig a Zichy emlékmúzeumnak. Az érdeklődés Petrus Magdolna gondnok szerint hasonló a múlt évihez. Megnőtt a diákok száma: sokan jöttek Nagykanizsáról, Szekszárdról, sőt Budapestről és Zalaegerszegről is. — Ebben a hónapban is több iskola jelezte látogatási szándékát — tette hozzá. Éppúgy, mint a korábbi években, most is várják a siófoki, tengődi, kányái, tabi iskolásokat. — Évente hét-nyolcezer látogatóra számítunk. Nagyobb hírveréssel azonban a Bala- ton-partjáról jóval több hazai és külföldi üdülővendég választaná szellemi kirándulásra, útja céljául a zalai kúriát — mondta Petrus Magdolna. Ha beindul az üdülés, sorra jönnek majd a csoportok. A külföldiek közt legtöbb a német, a holland, és a franciák is kedvelik Zichy alkotásait, de nagyon ritkán jön osztrák. lljabb Zichy-képpel is gazdagodik a múzeum gyűjteménye. Megkapja az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című alkotást, amit most restaurálnak. Ez a látványos, remek festmény is növelheti a múzeum vonzerejét. K. J. Keresetet nyújtott be a megyei bírósághoz a tengődi önkormányzat, s kérte a megyei földhivatal tavaly hozott határozatának megsemmisítését. Folytatódik a laktanyaper. Tengőd-Tab A tengődi területen álló volt szovjet laktanya tulajdonjogát a megyei földhivatal tavaly a tabi önkormányzat javára jegyezte be. Ezért indított pert a község önkormányzata. — A megyei földhivatal 1998-as határozata véleményünk szerint törvénysértő — magyarázta Csicsmann Imre tengődi polgármester. — A földhivatal ugyanis nem jogosult a szerződés tartalmának módosítására; a módosítást csak bíróság mondhatja ki. Azért fordultunk most a bírósághoz, mert a laktanya eladásáról 1997. deÉlénkül a külföldiek érdeklődése a kis falvak iránt. Kányán a tavasszal öt portát vettek meg a németek hétvégi pihenőháznak. Kánya Egyre több külföldi keresi fel a Balatontól alig 35 kilométerre levő kis falut. Schmuck Ferenc polgármester elmondta: örülnek, hogy gazdára taKözhasznú egyesület alakult, s 25 községre terjed ki a tevékenysége. Térségi gondokon akar segíteni. Elnöknek Horváth Tündét és Bajkó László bedegkéri jegyzőt választották. Koppány völgye A kistérség átfogó fejlesztésének segítését tűzte ki célul az egyesülés. — Azokat az anyagi és szellemi erőforrásokat igyekszünk felkutatni, amelyek révén összefogással fejleszthető a kisrégió — mondta Bajkó László, az Egyesülés Törökkoppányért társelnöke. Hozzátette: foglalkoznak a munkaerő-piaci gondokkal, az oktatással, egészségüggyel és az ifjúság helyzetével is. cember 9-én vitatott szerződést kötött a tengődi és a tabi önkormányzat. Ezt az adásvételi szerződést ugyanis a község akkori polgármestere testületi határozat és felhatalmazás nélkül írta alá. így — a megtagadó képviselő-testületi határozat miatt — nem álltak fenn a törvény szabta feltételek a közigazgatási terület módosításának bejegyzéséhez. A terület átcsatolásához ugyanis szükséges az átadó és az átvevő önkormányzat testületének a határozata. A tabi önkormányzat tavaly — mivel a tengődi testület a laktanya egyes területének az átcsatolásához nem járult hozzá — pert indított a tengődiek ellen, hogy a szerződést érvényre juttassa. A tárgyalás a két ön- kormányzat megegyezése alapján hónapokig szünetelt. Most a tengődi önkormányzat kezdeményezésére folytatódik a laktanyaper. K. J. Iáinak az eddig üres ingatlanok. Várható, hogy ebből haszna is lesz a falunak. A képviselő-testület tervezi, hogy jövőre kötelezi a nem állandó lakosokat is a kommunális adó fizetésére. Ezzel is növelnék a több millió forint forráshiánnyal küzdő ön- kormányzat bevételeit. A falu pedig vállalja a külföldiek ingatlanja előtti terület, árokpart rendben tartását. K. J. Az egyesület elnöke Horváth Tünde, a tabi munkaügyi ki- rendeltség vezetője, titkárnak Bognár Hajnalka törökkoppá- nyi körjegyzőt választották. — A társadalmi-közhasznú egyesület tagjai polgármesterek, jegyzők és vállalkozók - mondta Bajkó László. — Belépett iskolaigazgató-helyettes és közalkalmazott is. Mivel 25 falu gondjait vállaltuk, várjuk a képviselőtestületi tagokat s azokat, akik e célokért kívánnak tevékenykedni. Évente egyszer tartanak közgyűlést, s az elnökség intézi a mindennapi teendőket. Kutatják a pályázati lehetőségeket is, melyekkel egy-egy kis település vagy vállalkozó támogatást nyerhet és elősegíti a térség fejlődését. K. J. Egyre több külföldi Támogatják a térségi gondok megoldását Kis falvak összefogása Alapítványt tett egy család a község és közösség fejlesztéséért Segítség sokféleképpen Százezer forint induló vagyonnal alapítványt hozott létre a Lenkey család, s mindezt azzal a szándékkal, hogy elősegítsék a kis falu fejlődését. A lakosság életkörülményeinek javítását, az esélyek növelését tűzte ki célul a Som Községért alapítvány. SOM — Sokrétű a feladat: elsősorban a község fejlődése az, melyet az alapítvány támogat — mondta Lenkey Tibor polgármester, a család képviselője. — Szándékunk szerint a közösség életének pezsdítője lesz; támogatja a tehetséges somi fiatalok továbbtanulását és a lakosság életkörülményeinek javítását is. Szerepe lesz a hagyományok őrzésében éppúgy, mint a szabadidő hasznos eltöltésének szervezésében. Többféle akciót is hirdetett már az alapítvány: például a virágültetési versenyt. Ennek eredménye csak hetek múlva mérhető, akkor döntenek, s augusztus közepén lesz a díjátadás. Ne dobd el! — ez a jelszó, amivel új mozgalmat indítottak. Kérték a somiakat fölösleges, de még használható ruhadarabjaik összegyűjtésére, s ezeket majd az alapítvány osztja szét a rászorulóknak. Most szervezik a falunapot is — ezt június 26-án tartják —, sokféle színes rendezvénnyel. A község 770 éves; ennek ünnepségeire rajzpályázatot hirdetett az alapítvány a gyerekeknek. Segíti a helytörténészeket is: gyűjtik a falu életével, történetével kapcsolatos régi iratokat s tárgyakat, hogy megrendezzék az állandó kiállítást. A tehetséges diákok tanulását már a következő tanévben támogatja az alapítvány. A pályázat feltételeit augusztusig kidolgozzák. — Az alapítvány feladatkörébe tartozik majd különféle előadások szervezése is — mondta Lenkey Tibor. — Rendszeressé tesszük a növényvédelemmel és az állategészségüggyel kapcsolatos tájékoztatást. Partnereket is keresünk Somnak: egy dél-alföldi és egy, a körjegyzőséghez tartozó községgel, továbbá egy holland faluval vennénk föl a kapcsolatot. A Som községért alapítvány — mint elmondta — nyitott, a munkát a hattagú kuratórium irányítja. Az önkormányzat pedig már 25 ezer forintot utalt át a számlájára. Krutek József Lenkey Tibor: Ezzel az alapítvánnyal is a kis község fejlődését igyekszünk előbbre mozdítani Erdőápolás négy hektáron Százhatvanegy hektárnyi erdeje van a tengődiek- nek, s idén 500 köbméter fát termelnek ki. Erről döntöttek most az erdőblrto- kosság közgyűlésén. Tengőd Csaknem a felét kitermelték már az évi mennyiségnek — tudtuk meg Barkócy József elnöktől. Az erdőbirtokosság 166 tulajdonosa közül nyolcvan jelentette be igényét tűzifára, a többi fát pedig értékesítik. Korábban mintegy négy hektárnyi területen vágták ki a fát, itt már megkezdték az erdőápolást. Ez nyolc-tíz tengődinek biztosít munkát. A további 250 köbméter fát késő ősszel és télen termelik ki.