Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
Páholy Hatodik oldal * 1999. május 2. Összeállította: Szerepi Hella nap mint nap hallunk róluk. De meg nekik is lehetnek titkaik. Voith Ági Színészcsaládból származik, édesanyja, Mészáros Ági ugyancsak színésznő volt. Szülei nagyon féltették. Gyermekkorában minden zsúrra vagy házibulira elkísérték. Ezért a főiskolára kerülve belevetette magát az életbe. Zongorázni tanult, de a kötelező szereplések miatt megcsömörlött tőle. Szülei sosem voltak otthon, nevelőnők váltották egymást a családban. Ezért az egyedüllétet ma is nehezen viseli. A gimnázium után nemcsak a Színművészeti, hanem az Iparművészeti és a Külkereskedelmi Főiskolára is jelentkezett. Első szerepei egyikeként egy ötvennyolc éves vénkisasszonyt kellett eljátszania. E darab próbáján ismerte meg Bodrogi Gyulát. A szerelmi jelenetek pedig annyira jól sikerültek, hogy nemsokára össze is házasodtak. Ma már nem élnek együtt, de a barátság nem múltéi közöttük. Ha néha elkeseredik, fia, Ádám mindig visszahozza az életkedvét. Bár Ádám örökölte szülei tehetségét, az üzleti világban dolgozik. Fellépései előtt általában nem izgul, a premier gondolata viszont annyira megviseli, hogy időnként a hangja is elmegy az aggodalomtól. Imád enni. Kedvence a francia, az olasz konyha. A tengeri herkentyűknek nem tud ellenállni. Saját főztjével mindenkit elámít. Ha teheti, utazgat, természetesen megkóstolja a helyi specialitásokat is. Legkedvesebb helye Kenya és Dominika, de járt már Európa legtöbb országában, Amerikában, Ausztráliában, Izraelben is. Szinte állandóan színpadon van. A Szomorú vasárnap című darabban a Vidám Színpadon a régi szereposztás szerint Bodrogi Gyulával és Garas Dezsővel játszik együtt. CSALÁDLÁTOGATÁS Boborján Rücsök Az elmúlt napokban olyan hírek keltek szárnyra, hogy az ország többségének figyelmét magához ragadó Besenyő-klán (pontosabban az őket megformáló L’art pour Tart társulat) ismét merényletet tervez rekeszizmaink ellen. Ahogy Besenyőék felé zötykölődöm, hatalmas vihar támad és jégeső veri a villamos ablakait. A megállótól futva teszem meg az utat a kapuig. Természetesen a lift nem működik, így gyalog megyek fel az emeletre. A csöngetésre azonnal nyílik az ajtó, és a család kolbász- csücsök-nyereményjáté- kon nyert ikrei állnak velem szemben.- Lefakad a pofám, itt a Tompika papája - közli a bent lévőkkel a lapátfogú Zigóta, és tesójával, Rücsökkel berohan az egyik szobába. Kissé elbizonytalanodom a fogadtatástól, de szerencsére Pista, a ház ura széles mosollyal beljebb tessékel. Odabent zajlik az élet. Margit a konyhában sürög-forog, csak remélhetem, nem Tepsi Kólával fog megkínálni. Boborján hangos csóko- lómmal fogad, és lelkesen mesélni kezdené legújabb csúcskísérletét, de a trénere csendre inti, és türelmemet kérve cinkos kacsintással eltűnik egy kis ko- kettálásra Kancával. Helyet foglalok Anti bácsi mellett. Megpróbálom szóra bírni, de ő elszunyókál. Nagyokat szuszog, ettől én is elál- mosodom. Hatalmasat fékez a villamosvezető, a fejem az ablakon koppan. Még időben, mert épp a következő megállónál kell leszállnom a stúdióhoz, ahol a társulat tagjai legújabb, május 6-án megjelenő A három testőr és a jeti című lemezüket készítik. (miké) Akik élőben és ébren szeretnének találkozni a társulattal, azok nyáron az ország különböző várszínházaiban és szabadtéri színpadain futhatnak velük össze. Először július 1-jén Diósgyőrben. A tévében pedig május 21-én a tv2-n. Besenyő-kislexikon: Pista bá’: a Besenyő család feje Margit Pista bá’ felesége And bácsi: a nagypapa Tompika: az ikrek barátja Kanca: Pista bá’ „nagy kalandja” Boboiján: Pista bá’ tanítványa Zigóta és Rücsök: a bájos ikrek, I akik úgy kerültek a családba, hogy Pista maradék kolbászvé- | geit Margit beküldte egy vetélke- j dőre, ahol őket nyerték fődíjként ÓKOR - SHOW Római kori receptekkel és látványos produkciókkal várja az érdeklődőket a táci Gorsium ezen a hétvégén. A látogatók megismerkedhetnek az ókori kézművesség remekéivel: a fazekas- és bőrmunkák, saruk, kosarak, ékszerek születésének pillanataival. A kicsiknek ókori gyermekjátékokat is szerveznek. DESZKATEMPLOM Ma újraszentelik Miskolcon a Tetemvári Református Egyházközség deszkatemplomát. A műemléket másfél éve gyújtotta fel egy férfi, akit beszámíthatatlansága miatt gyógykezelésre ítéltek. A felszentelésen ott lesz a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületének püspöke, és meghívták Orbán Viktort is. GÁLA Az évezred küszöbén címmel tart jubileumi gálát a Honvéd Együttes holnap az Erkel Színházban. Az első hazai hivatásos együttes mártánc- és kamaraszínházat, férfikart, népi zenekart és „hegedősegyüttest” is létrehozott. A műsorban fellép többek között Gregor József, llosfalvy Róbert és Gulyás Dénes is, akik itt kezdték a pályafutásukat. SZÍNHÁZ Öt új magyar drámát és külföldi kortárs szeizők műveit láthatja a közönség a keddig tartó második Kortárs Drámafesztiválon, Budapesten. A bemutatóknak a Katona József Színház, a Kamra Színház, a Játékszín, a Merlin Színház, a Fáklya Klub, a MU Színház, valamint az Új Színház ad helyet. KOMÁROMI NAPOK Idén nyolcadszorra rendezték mega Komáromi Napokat. A rendezvényen bemutatják a szőnyi városrészben feltárt római kori Brigetio város maradványait is, köztük három római kori szarkofágot. Ezzel egy időben hasonló események zajlanak a Duna túlsó partján, a szlovákiai Rév-Komá- romban is. KIÁLLÍTÁS Károly Gáspárról - aki bibliafordítóként is hírnevet szerzett - elnevezett múzeum nyílt Gönc községben, ahol hosszabb ideig lelkészként dolgozott. A látogatók első rendezvényként a Biblia-kiállítást tekinthetik meg ahol vallási kegytárgyak mellett a Károly-biblia is kiállításra kerül. TV ÚJSÁG A legújabb műsorlap! A CSALÁD MINDEN TAGJÁNAK SZÓL! A televízió- ás rádióműsorok részletes, képes Ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, „ ÉVFOLYAM TV2 vasórneo, 16-3° 1 Öt nap a hó fogságában | Hollywood’1 rókavadásiat halt meg fc hét kedvence: Sylvester Stallone Gyógyító horosikóp Rejtvények Heti időjáráselörejeliés Aki háromsior heti Időjáráselőrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket, vicceket, recepteket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. MÁR SZOMBATON KÉRJE AZ ÚJSÁGÁRUSTÓL! Madonnára várva Világsztárok Magyarországon \ AMIBEN BEMENYKEDUNK Bryan Ferry Garry Moore Whitney Houston Jamiroquie Barry White és az Earth, Wind & Fire Led Zeppelin Joe Cocker Sting Madonna nyár vege július vége október 6. (BS) október (BS) november (BS) november (BS) 2000. április 2000. május 12 2000 nyara A rockzene szerelmesei így tavasz táján mindig nagy érdeklődéssel böngészgetik a lapokat, hogy megtudják: kik lesznek a nyár hazánkba érkező sztárvendégei. Helyzetüket könnyítendő, felkerestük Hegedűs Lászlót, a Multimédia Concerts tekintélyes főnökét, aki immár másfél évtizede intézi külföldi kedvenceink importjának döntő részét.- Igazán gazdag programnak nézünk elébe. Már a nyitányt is bombasztikusra tervezzük a Metallicával. Utánuk pár nappal érkezik Vanessa Mae, aki a komolyzenei átiratokat Paganini virtuozitásával adja elő. Mivel ő csak elegáns teremben és kétezres nézőszámig hajlandó fellépni, így a helyszín a Kongresszusi Központ lesz. Őt viszont a Boy- zone követi a Budai Parkszínpadon. Itt a helyszínt illetően kényszermegoldásról van szó, mivel június 11. a magyar sport napja, így minden stadion foglalt. Őket viszont nem mondhattuk le, mivel ragaszkodtak a budapesti fellépéshez. Hogy ipiért, nem tudom. Sokkal érthetőbb viszont, miért akar nálunk fellépni Alanis Morisette. Kevesen tudják, hogy az amerikai popélet utóbbi éveinek egyik legnagyobb világsztárja, a húszmilliós lemezeladással büszkélkedő Alanis - magyar. A végére marad a csattanó: a R.E.M. Azt hiszem, ennél profibb bandát már nem is hozhattunk volna Budapestre.- A nyári program tökéletesnek tűnik, de vajon akadt-e olyan sztár, akit nem sikerült megszerezniük?- Elton Johnnal évek óta tárgyalásban álltunk, s tavaly is csak időpont-egyeztetési problémák voltak. Idén viszont ő és Bryan Adams egy osztrák iroda meg nem valósult csillagászati ígéretei miatt nem jön el hozzánk. Madonnával is terveztünk egy koncertet szeptember 13-ára a Népstadionban. Sajnos nála egy filmforgatás szólt közbe, de reméljük, jövő nyáron már elhárul minden akadály. AMI BIZTOS Metallica június 3. (MTK-stadion) Vanessa Mae június 7-8. (Kongresszusi Központ) Boyzone június 11. (Budai Parkszínpad) Alanis Morisette június 20. (Körcsarnok) R. E. M. július 9. (MTK-stadion)