Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
a Németh János jóízűen fogyasztotta el a sonkát tojással. Az 53 éves somogyszili vállalkozó nem otthonában gyűrte le a finom, de nem túlságosan könnyű falatokat: egy héttel azt követően tálalták föl neki a városmajori szívsebészeti klinika steril szobájában, hogy új szívet kapott. Az áhított, nagy darab sonkát meg a 30 tojást előző nap felesége vitte be, s a nővérek varázsoltak belőle finom ételt. Németh János telefonon mondta ezt el a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelnek, mert hogy a sterilszobába nem léphet be utcai ember - ahol őrzik.- Már csak egy pohár, jó pezsgő hiányzik! - mondta a sonkás tojás után. - Erre azonban még egy kicsit várnia kell. Az első somogyi új szíves az egész falunak és minden érte aggódónak megköszöni az együttérzést.- A mandulaműtétemkor, 26 évesen többet szenvedtem. Az operációt követően úgy ébredtem, mintha semmi sem történt volna, s még aznap este föl is keltem. A gépeket levették rólam, csak egy EKG-készü- lék vigyáz rám. Egész nap járkálok a szobában, televíziót nézek és várom, hogy a hét végén átköltöztessenek egy másik szobába, ahova már más is bejöhet. A napokban meglátogatott a feleségem is. Mindketten sírtunk. Itt mindenki nagyon vigyáz rám és mindent megtesznek értem. Mégis alig várom, hogy hazamehessek. Mosdósra szeretnék visszajutni. Ők indítottak útnak és nagyon sokat tettek értem. Személyesen is szeretnék köszönetét mondani érte. — Hogy működik az új szív? — Az orvosok szerint a lehető legjobban. Kellemes, könnyű érzés. Minden nap tornásztatnak egy kicsit. A gyógytornászom azt mondta: ilyen jó beteggel még nem is találkozott. Hiszem: akármilyen idős egy ember, ha a szíve fiatal, mindig ifjú marad. Németh Jánosné, a somogyszili ház asszonya nehezen jutott szóhoz. — Már tud mosolyogni — mondta. — Nem mehettem be a steril szobába. Az ajtóban álltam, talpig fehérben. Egy szót sem tudtunk szólni, csak néztük egymást és sírtunk. Később kérdeztem: van-e fájdalma? Azt felelte: szinte semmi. Csak az emberek, a társak hiányoznak mellőle. Kicsit megsápadt és fogyott is, de a tekintete már bizakodó volt. Nagyon akarja a gyógyulást. Az adjunktus úr is azt mondta: ilyen erős akaratú emberrel talán még nem is találkozott. Az asszony arca meggyötört. 1999. május 2. Közelről Hetedik oldal Németh János bízott a műtét sikerében fotó: lang — El sem tudja képzelni mit éltünk át az utóbbi tíz évben: sokszor föl sem mertem venni a telefont, hogy érdeklődjek, olyan rossz állapotban került a kórházba. Nagyon akart élni, legyőzni a betegséget. Gyakran töltötte ülve az éjszakát, úgy feltellett vízzel, hogy már a vízhajtó sem használt, csak amit a kórházban, vénásan kapott. Olyankor nyolc kiló is lement róla. Sokszor búcsúzott azzal, hogy meghal, nem látjuk többé egymást. Kértem: gondoljon a gyerekekre. Kellett neki a segítség, a lelki támasz. — Jani, meg kellene mosni a hajadat — mondtam egy kórházi kezelés alkalmával. - Nem kell. Vigyél haza! — válaszolt mogorván. A nővérektől kértem lavórt, s addig könyörögtem míg megengedte, hogy ülve az ágyban megmossam a haját. Utána megeredt a nyelve, érdeklődött az otthoniakról. A Korányiban említették a szívátültetést. Hallottunk róla, hogy van ilyen, beleegyeztünk. Egy évet vártunk a megfelelő donorra. A műtét napján nem mertem érdeklődni. A háziorvosunkat kértük meg erre. Egész éjjel le sem hunytam a szemem. Hajnalban hívtam föl a klinikát. Mondták jól van, levették a lélegeztető-gép- ről, dobog az új szíve. Somogyszil lakói megsejtették: nem vakbélműtétről van szó. Igazából azonban nem tudták mi történik akkor, amikor egy ember szívet cserél. Várnai Ágnes ■Kútsors i i i i i i i n vízsu Ha valamit naponta lát az ember, egy idő után már oda sem figyel rá. De ha elveszíti, valami furcsa űr támad, amit addig szinte észre sem vett, egyszerre hiányozni kezd... Valahogy így van ez a kaposvári Zsolnay- kúttal is. Annak idején egy Fürtös György nevű szobrászművész álmodta meg és öntötte formába a kecses vonalakat. A pécsi Zsolnay-gyár- ban készült, vöröses pirogránit díszkutat 1988-ban adták át, a sétálóutcával egyidőben. Azóta a kaposváriak többsége szinte naponta elsétált mellette. Olyan természetes volt, hogy az arra járó itt a legnagyobb hőségben is enyhülést talált: az arcára locsolhatta a kút friss, hideg vizét, ihatott néhány kortyot. Vagy például remekül le lehetett öblíteni a fagylalttól ragacsos kis „mancsokat”. És milyen szép, amikor a zöld eozin díszítésen és a csobogó vízsugáron megcsillan a nap... Hat éve egyszer már megrongálták, tavaly pedig az eozin-má- zas kosfejeket lopkodták le. A város mind megjavíttatta. Most viszont egy ámokfutó autós nekitolatott, s a díszkút darabokra tört. Ezt már valószínűleg nem lehet megjavíttatni. A kaposváriak, akik eddig si- ettükben legfeljebb egy pillantást vetettek rá, most döbbenten állnak meg az összetört, csonka oszlopok előtt. Szívszorító a látvány. Mozgalom indult, hogy minél előbb újjáépüljön a díszkút, egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy lehet-e egyáltalán javítani, vagy újra kell gyártatni az egészet, s mindez mennyibe kerül. A napokban Kaposváron járt a pécsi Zsolnay Porcelán Rt szakértője, aki azt ígérte: hamarosan elküldi a gyár árajánlatát. Csak egy kút, ami bármennyibe kerüljön is, amire ha gyűjteni is kell, valószínűleg mindenki szívesen áldoz. S talán akkor majd jobban is vigyázunk rá... (Jakab) Világrekord-kísérlet Egy nap váltott lovakon Buffalo Bili hazudott Félig sikerült csak Veres Eszter tóközpusztai Guiness világrekord kísérlete, aki Buffalo Bili egy nap alatti ötszáz kilométeres lovaglás! rekordját próbálta megdönteni. Huszonnégy órát nyeregben töltött, de az ötszáz kilométer sok volt. Összesen négyszáznegyven kilométert tudott teljesíteni. A szervezők egy húsz kilométeres pályát jelöltek ki Veres Eszternek, ezen kellett egy napon át váltott lovakkal lovagolnia. Megérkezésekor mentősök és az újságírók várták a kimerült lovast. Mint Felker Ferenc mentőstíszt megfogalmazta, kellő fáradtsággal kissé eufórikus állapotban, a fizikai teljesítménynek megfelelő vérnyomással érkezett meg. Igazi lovashoz méltóan sörrel és cigarettával fogadta a gratulációkat. Mint elmondta háromszáz kilométer megtétele után érezte igazán azt, hogy feladja. Az utolsó húsz kilométerre már szinte önkívületi állapotban vállalkozott. A rekord megdöntése viszont továbbra is vonzza, ha kipiheni magát és elfelejti a kínlódást akkor talán újra megpróbálja. Közvetlenül a megérkezés után, mikor lesegítették a lováról viccesen megjegyezte: Buffalo Bili hazudott. (Keszthelyi) Tortaóriás tűzii átékkal Végy 940 tojást, 40 kiló lisztet, 54 kiló cukrot, 12 kiló kakaóport, ugyanennyi csokoládét... Minden kell ahhoz, hogy akkora születésnapi tortát készíthessünk, mint amekkorával a Hotel Solár ünnepelte 10. születésnapját Nagyatádon. Tíz éve Losonczi Pál vágta át az új szálloda szalagját, most az ünnepi tortát. Az államfő, aki az elmúlt másfél évtizedben kerülte az újságírókat, munkatársunknak elmondta, hogy szívesen fogadta a meghívást, hiszen van némi köze Nagyatádhoz: 1971- ben a várost, tíz éve a szállodát avatta. A Hunguest Portfoliókezelő Rt igazán kitett magáért ezért a hétvégén. Háromnapos majálist rendeztek a jeles évfordulóra emlékezve. A köszöntőkben is elhangzott a város nélkül nem lenne a szálloda, a hotel nélkül viszont nem lenne akkora a város idegenforgalma. A színpadon a Benkó Dixieland Band muzsikált felidézve az 1990-es Hotel Solárban tartott koncert sikerét is. Akár csak akkor, most is tombolt a publikum. Az esti tűzijáték csak a nap végét jelezte, tegnap folytatódott a vígalom, mint ahogy folytatódik ma is, a focipálya mellett felállított sátorvárosban. Nagy Jenő j i- Az egész ház és a vállalkozás terhét is az asszony viseli FOTÓ: KOVÁCS TIBOR