Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
Könyvbemutató Budán, régimódi csinnadrattával. A Kékgolyó étterem a Déli pályaudvar szomszédságában van. Azért invitálták ide az érdeklődőket, mert sokan közülük vidékről, elsősorban az író szőkébb pátriájából, Szatmárból jöttek, s így könnyebben találtak a színhelyre. Vezető irodalomtörténész és volt miniszter méltatja Végh Antal negyvennyolcadik kötetét. A romániai Szatmárból érkezett barát pedig szilvapálinkát nyújt át az ünnepeltnek. A menü húsleves, sok tésztával, és marhapörkölt petrezselymes krumplival. Majd „természetesen” szatmári almából készített kompótot kap a mintegy százötven főnyi vendégsereglet. A szatmári témájú könyv ürügyén egy falatnyi Szatmár szorult a fővárosba. Kruzlics engem úgy segéljen Végh Antal beszél új regényéről- A „Kruzlics engem úgy segéljen” egy trilógia második kötete. Miért csak most, a hatvanhatodik évében szánta ár magát, hogy megírja a negyvenes éveket?- Ezernyi más témával foglalkoztam, ez igaz, de mindig csak ez izgatott. Korábban viszont nem írhattam meg, miként is éltem át az orosz csapatok bevonulását a szülőfalumba, Jánkmajtisra. ezt örökítettem meg tavaly, az Azt mondta, hogy igyi szudá című regényben. Most, a második kötetben meg azt, hogy 1944 végén, 1945 elején, szatmárnémeti diákként hogyan éltem meg a román állam berendezkedését a túlnyomórészt magyarok lakta városban. Egy irodalomtörténész úgy fogalmazott, hogy Végh Antalt a megszállás érdekli. Az, hogy 1994. március 19-én a németek, 1944 őszén az oroszok foglalták el Magyar- országot, most meg az, hogy nagyjából ezzel egyidőben a román köz- tisztviselők miként foglalták magyar Szatmár keleti részét. A szívemből beszélt, tényleg az emberi lélek megszállása érdekel. A trilógia utolsó kötetében, a fehérgyarmati diákoskodá- som ürügyén azt szeretném megírni, hogy a Rákosi-féle vezetés miként foglalta el a vidéki Magyarországot.- Mit vár a „Kruzlics engem úgy segéljen”-tői?- Elismerést. A szatmáriak vagy a csillagos égbe visznek, vagy a pokolba. De el fogják olvasni, az biztos. Az a nemzedék, amelyik benne volt ebben a világban, magára ismerhet.- A könyvpremieren nemzedéktársai felhívták a figyelmét néhány pontatlanságra.- Amikor írtam a regényt, minden mondatát újraéltem. Közben olyan ösz- szefüggésekre jöttem rá, amelyek ötven éve szembe sem jutottak. Amikor például románul beszélgettünk a gimnáziumban. Voltak dolgok, amiket kitaláltam, aztán azon vettem észre magam, mintha átéltem volna őket. Muzsnay Árpád barátom, a szatmárnémeti hely- történész bizonyára szét tudja majd választani a két réteget. De hogy mi történt bennem, a tizenegy-tizen- két éves gimnazistában, azt csak én tudom. Ha vannak ténybeli vagy nyelvi pontatlanságok a könyvben, azokat majd a második kiadásban kijavítom.- Annyira bizakodó, hogy a második kiadásban is gondolkodik?- A könyvkereskedők már tízezer példányra jelentették be igényüket.- Tízezer példányt sikernek vél az a magyar író, aki országos csúcstartónak számít a szakmájában? Akinek egy focikönyve háromnegyed millió példányban jelent meg?- Húsz éve. Azóta a könyvpiac összeomlott. Egyébként is, az a könyv nem szépirodalom volt, hanem a fociról szólt.- Miért, a Fradi-könyve, a 47. kötete hány példányban fogyott el?- Eddig húszezerben. De még keresik.- Most megjelent regényében tetszik, hogy egy kiskamasz nézőpontjából láttatja a kor történéseit. És nem tetszik, hogy a hatvanhat éves író is beviszi a szövegbe a maga utókori szempontjait.- Csak nem gondolja komolyan, hogy az Anti gyerek szemléletmódjából hiányzik Végh Antal írói rafinériája?- A regénybeli Anti gyerek nem olyan naiv, mint amilyennek látszik?- Ha annak látszik, akkor én ezt dicséretnek veszem. Ez ugyanis azt jelenti, hogy sikerült belőle kihoznom azt, amit belegondoltam.- Vajon mi történt volna, ha ez az Anti gyerek Szatmárnémetiben maradhat és elvégezheti a gimnáziumot?- Leérettségizett, majd hazaszökött volna Magyar- országra.- Mi maradt az egyéves kalandból?- Korábban a nyitottság az erdélyi irodalom iránt, most meg ez a regény.- A trilógia harmadik kötete lesz a negyvenkilencedik könyve?- Nem, az ötvenedik lesz.- Hogyhogy?- Úgy, hogy készen van a negyvenkilencedik. A címe az, hogy Megmondom őszintén. Politikusokról készítettem portrésorozatot, Deutsch Tamástól Thürmer Gyuláig.- Hány kiadásra számít? 1999. május 23.- Remélem, nem tiltják be.- És mikor jelenik meg a félszázadik kötete?- 2000-ben.- Gondolkodott-e már azon, hogy mi marad meg a huszonegyedik századra Végh Antal ötven kötetes életművéből?- Vagy tíz könyv. Az Erdőháton, Nyíren című szociográfia, amely a Magyar- ország felfedezése sorozatban jelent meg. A nincs béke az almafák alatt című esszégyűjtemény a szatmári emberekről és a magyar mezőgazdaságról. A Miért beteg a magyar futball? és a Gyógyíthatatlan című focikönyvek, amelyeknek a példányszáma elérte az egymilliót. A Könyörtelenül című dokumentumregény a balassagyarmati túszdrámáról, amelyből film is készült. A Fekete szivárvány című regény, amelyben egy magamfajta falusi tanító átéli 1956-ot. És persze, a mostani trilógia, amelyből még nincs készen az utolsó kötet.- Ez csak kilenc.- Aki kíváncsi lesz rám a következő évszázadban, bizonyára fellapozza majd az Akkor is, ha egyedül maradok című interjúkötetet, amelyben magamról vallók. Nem regényben, nem novellában, hanem kendőzetlenül.- És a jövő századbeli diákok melyik könyvét forgatják majd?- Semelyiket. A középiskolások nem fognak szép- irodalmat olvasni. Csak nyugdíjas mérnökök és megszállott huszonévesek veszik majd kézbe a könyveimet. A politika leveszi a teret az irodalomtól.- Elégedett az életművével, az írói sorsával?- Sokáig csak arra gondoltam, hogy egykötetes író leszek. Amikor aztán megjelent az első könyvem, azt gondoltam, hogy kétkötetes író leszek. A huszonötödiknél meg arra, hogy na, még kettő-három könyv kikerül a toliam alól. Önmagamhoz képest ezt az ötvenet iszonyatosan nagy teljesítménynek érzem. Az már külön öröm, hogy ezért az életműért egy kitüntetést sem kaptam. Ez ugyanis azt jelenti, hogy független maradtam a politikától. Zöldi László Több éves hallgatás után közgyűlést kezdeményezett a Balaton- fenyvesi Fürdőegyesület. Azt gondolják, hogy talán a stégek becsalogatják a nyaraló tulajdonosokat. Nincs még egy település a Balatonnál, ahol négyszer annyi az üdülőtulajdonos mint az állandó lakos. az ■ Az érdekek ! egyesülete I Fenyvesen I I I I I I I I I I I I I _________________ a MflaEs üiáea Varsányi Tibor hívó szavára sem tudott összejönni tegnap annyi egyesületi tag, amennyi a határozatképességhez szükséges lett volna. Csak 21 üdülőtulajdonosnak kellett volna megjelenni, mert 40 tagdíjfizetője van a civil szervezetnek. Lombár Gábor polgármester adatai szerint viszont 8000 a 2200 lelkes Fenyvesen az üdülötulajdonosok száma. Maga is örülne egy aktív civil szervezetnek, jól jönne a szellemi tőke, még akkor is, ha vitáznának eleget kurtaxáról és adókról. S 60 éve a Fürdőegyesület szorgalmának köszönhető az önálló Fenyves. A kaposvári ügyészség is megelégelte, hogy semmilyen életjelet nem ad az egyesület. Ezt jelezték Varsányi Tibornak, akinél éppen az iratok vannak. Ő maradt meg abból az ügyvivő testületből, amelyet 1994-ben választottak, bár a mandátumát már két éve elvesztette. Talán az érdekek vagy éppen a stégek becsalogatják a tagokat. Egyre többen jelentkeztek a napokban, mert az új építési jogszabály szerint csak jogi személyek létesíthetnek stéget a Balaton partján. Milyen jól jöhet erre a fürdőegyesület! A fenyvesinek amúgy szép céljai vannak: a falu szépítése minden évszakban, hogy a pihenés, a munka és a gyarapodás helyszíne legyen... G. M. IBímbkdeü D.Dr. Harmati Béla evangélikus püspök adta át tegnap az új bala- tonboglári evangélikus templom kulcsát Madarász István templomépítő lelkésznek. Az evangélikusok fél évszázadig a református templomban tartották istentiszteleteiket. Templomuk Nagy Tamás Ybl-díjas tervező tervei alapján három és fél év alatt épült fel 94 millió forintból. A fő- vállalkozó Bérezés György volt, aki természetes anyagokból, kőből és fából építette sok-sok helyi vállalkozó közreműködésével a lélek reprezentatív házát. A SOMOGYI HÍRLAP VASARNAP REGGEL TARCAIA Az iskola vihara Megverték a tanítónőt. Délután rontott rá az egyik gyerek apja. Az igazgató azt mondta a fiatal pedagógusnőnek: a botrány nem hiányzott az intézménynek. Mivel ebben a félévben ez volt a harmadik összeütközése szülőkkel, azt ajánlotta: gondolkozzon el azon, alkalmas-e pedagógusnak. Bejelentette, hogy azt a három tanulót, akiknek szüleivel vitája támadt, azonnal másik osztályba helyezi át, és reggel részt vesz első óráján, hogy elmagyarázza a gyerekeknek, mi is történt. Reggel Anna - így hívták a tanítónőt - volt az első az osztályban. Úgy járt körbe, mint aki búcsúzik. Elgondolkodott ugyanis a pályamódosításon, és hajlott arra, hogy itt hagyja az iskolát. Azon tűnődött, hol ronthatta el? Miért nem tudja elfogadtatni magát? Az első összeütközése Pistike szüleivel történt. A külsőre bűbáj kölyök maga volt a kisördög. Ordított, ha kellett, ha nem, verte a társait, és csak akkor dolgozott, ha kedve tartotta. Amikor ellopta egyik társa tolltartóját behívatta az édesanyját. Kár volt, mert az anyuka vörös körmeivel majdnem kikaparta a szemét, és a lelkére kötötte: ne merje többé meggyanúsítani a fiát, az igazgatótól pedig megbüntetését követelte. Pistikét Dani követte a kellemetlenségek sorában. Róla két hét alatt kiderült, hogy képtelen eligazodni a számok világában. Azt tanácsolta szüleinek, hogy fogadjanak mellé korrepetitort, különben bukás lesz a vége. Erre rábólintottak, ám másnap az igazgatótól azt hallotta vissza, hogy Danit — a szülők szerint — hülyének akarja nyilváníttatni. Éz- után félredobta a magánéletét: Pistikének anyja helyett anyja próbált lenni, és rábírni, tartson valamiféle értékrendet. Danit kötelességén túl korrepetálta, és a gyerek hamarosan mindenben felzárkózott a közepesek közé. Ekkor jött Péter apja, és ütött. Pedig a fiú tehetséges és szorgalmas volt, amire a szülők már már gőgösen büszkék voltak. Félév után azonban hanyatlani kezdett. Előbb nem figyelt az órán, később rendre „elfelejtette” megcsinálni a leckéjét, majd mintha megirigyelte volna Pistike korábbi randalírozásait, egyre gátlástalanabb lett. Kétszer üzent az édesapjának: jöjjön be... Az ellenőrzőkönyvben közvetített harmadik üzenetet — mint később kiderült — a gyerek sírva nyújtotta át otthon, és azzal védekezett, hogy tönkre akarja tenni őt a tanító néni, mert pikkel rá. Az apa — az édesanyát meg sem várva — rohant az iskolába, és botrányt csinált... Minden jószándékú lépését félremagyarázták. Anna észre se vette, hogy már majdnem megtelt az osztály. A gyerekek igazgatónak szóló hangos „jónapotja” zökkentette vissza. Az intézmény- vezető kimért fejbólintással üdvözölte. A tanítónő semmit sem tudott leolvasni az arcáról. Pedig szerette volna tudni, hogy az intézményét féltő egykori tanár átérzi-e még a katedránál ülők boldogságos kínjait, azt a csodát, amikor egy emberpalánta megtanulja a társadalmi lét legfontosabb feltételét: az írást és az olvasást, és megérti, hogy az ember együttműködésre, becsületre, szeretetre született... — Itt van mindenki? — mordult az igazgató, és választ sem várva közölte: — Akkor lássunk hozzá! Ez arra késztette Annát, hogy majd csak óra után közölje főnökével: valószínű állás után néz. — Ajtót becsukni — fordult a gyerekekhez. A tüskéshajú Lajtai ugrott, hogy eleget tegyen a felszólításnak. Ám hirtelen megtorpant, és bizonytalanul nézett az előtte álló alakra, aki nem volt más mint Péter, a verekedő apa fia, akiről már tegnap suttogták: ezen a reggelen más osztály tanulója lesz. — Péter, neked mától nem ide... — figyelmeztette a tanítónő. — Hagyja! — intette le az igazgató, és a gyerekhez fordult: — Miért ide jöttél, amikor tegnap megmondtam, hogy a B- be mégy? — kérdezte. — Azért igazgató bácsi, mert szeretnék továbbra is Anna nénihez járni, és bocsánatot akarok... - szepegte, miközben válla felett megjelent egy szegfű. Hamar kiderült, ezt Dani tartja a kezében, aki igyekezett egyre beljebb nyomulni. — Én is szeretnék itt maradni — dadogta Dani, és hogy zavarát gyorsan elüsse, bejelentette: a virágot édesanyja küldi a tanító néninek. — Hát... most mit kezdjek veletek? — emelte fel hangját az igazgató, mert ugyancsak meglepte a gyerekek ragaszkodása. Nyilván, tegnap összebeszéltek — gondolta és hosszú szünetet tartott. — No jó, — szólalt meg végre beletörődőén — menjetek a helyetekre! — Én is bejöhetek? — bukkant elő Pisti bűnbánó arca. Mivel az intézményvezető egykedvűen bólintott, a fiú a helyére viharzott. Ekkor minden szem az igazgatóra szegeződött, aki váratlanul felállt, és kifelé indult. Az ajtóban hirtelen visszafordult: — Kezdjék el az órát! — mondta hivatalosan, aztán elnyelte a folyosó. Az osztályban pedig nagy csend támadt. Mindenki érezte, Anna nénire nagy bánat szakadt miattuk...- Gyerekek - mondta a tanítónő — A mai óránk rendkívüli lesz: lazítunk kicsit, mindenki elmondhatja legkedvesebb versét. Hangja bársonyos és szelíd volt, - mint régen. A tüskéshajú Lajtai mindezt látva meglökte Pétert, visszavett szomszédját: — Anna néni megbocsátott... — súgta oda, és örömében úgy rázta maga előtt kis öklét, mint aki nagy ajándékot kapott. Szegedi Nándor
