Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

Képűnkön Ildikó még karcsún és csúcsformában látható. A show-ban viszont már hat hónapos kismamaként lép színpadra Biztosak lehetünk benne, hogy a szülés után hamarosan ugyanilyen képet készíthetünk róla yolc főszerep Nógrádi Gergely 28 éve ellenére már jelentős sikereket tudhat magáénak. A fiatal tenor, aki a ze­nei tanulmányok mellett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet is el­végezte, az elmúlt két évadban hét főszerepet játszott. Az 1996-os stuttgarti Don Giovanni énekver­seny győztese a Luxemburg grófja, az Anyegin, A mosoly országa, a Ci­gánybáró, a Lili bárónő és a Hoffman meséi után most Sárdi János legendás sze­repét, Baracsot alakítja a miskolci társulat által a napokban bemutatott Mágnás Miska című ope­rettben. Játsszon velünk és nyerjen! Páholy Hatodik oldal 1999. május 16. nap mint nap hallunk róluk. De még nekik is lehetnek titkaik. Friderikusz Sándor Nyíregyházán született, kilencévesen már a rádióriportén szakmára készülődött. Néhány év­vel később rendszeresen küldött riportokat a Ma­gyar Rádió nyíregyházi és budapesti stúdióiba. A nyolcvanas években kitiltották a Magyar Rádió és a MagyarTelevízió épületéből, műsorké­szítő műhelyeiből. Ekkor kezdte az országot járni beszélgetős műsoraival. Hét évvel ezelőtt indult első show-ja a té­vében, két évvel később beválasztották a világ legnézettebb showmanjeinek nemzetközi szövet­ségébe. Tizenhét évesen írt magának egy életprogramot, amelyben meghatározta, évről évre mit kell elér­nie a szakmájában. Azóta is ehhez igazítja életét, napjait szinte percre pontosan beosztja. A rádiós évek után nyaranta a nagy európai té­véstúdiókban figyelte a show-készítés fortélyait. Tervei szerint negyvenhat éves korában abbahagy­ja a televíziózást, és lehet, hogy elköltözik az or­szágból. 2000-ben állítólag a világűrbe készül, hogy a második magyar űrhajósként is számon tarthassák az emberek. Ez az ötlet akkor merült fel benne, amikor egy show-jában a Mir űrállo­más legénységével beszélgetett. Elképzelései között szerepel, hogy kö­zös szigetet vásárol Michael Jacksonnal, és ott egy államot hoz létre a nélkülöző gyere­keknek. Isten, óvd a királynőt! című könyve a tragikus sorsú szépségkirálynőről, Molnár Csilláról hete­kig állt az Economist című magazin eladási toplis­tájának élén. A közelmúltban felkérték, hogy legyen Kon­doros polgármestere. Közel kétszáz sapkája van. Minden reggel fél hétkor kel és a Hűvös- völgyben kocog. Az én mozim című televíziós műsoráért két éve Pulitzer-dQat kapott. Különleges produkció-" val rukkol elő Kállai Ildikó fit ne ss-világ­bajnoknőnk a nyár vé­gén meg­rendezés re kerülő Schirilla- show- ban. Ifj. Schirilla György - a neves hosszútávfutó fi­ának - műsorát au­gusztus 6-án a Budai Parkszínpadon tekint­heti meg a közönség. Kállai Ildikó, a csinos sportlady mellett a programban fellép Xantus Barbara, Viki- dál Gyula, Nagy Bandó András és Bubik Ist­ván. Énekkel, paródiá­val, verssel, tánccal szórakoztatják majd a közönséget. A házigaz­da is kitesz magáért, hi­szen a műsor előtt egy hétig fog koplalni, hogy különleges hastáncot mutasson be. Gyuri ez­után dalra is fakad. Énektanára egyébként az ismert koreográfus, Seregi László fia, Seregi András. A Budai Parkszínpad már a nyár első felében is ér­dekes és színes programokkal várja a közönséget. A jövő héten, május 22-én a Bikini együttes lép fel, majd júniusban egymást érik a sztárprodukciók. 4-én és 5-én a GNM Színitanoda mutatja be leg­újabb, Katonadolog című musicaljét. 11-én a világ­hírű ír Boyzone, 12-én a zenei paródiák hazai nagy­mestere, az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja a nagyérdeműt. 26-27-én pedig Erika C-vel és társu­latával találkozhatnak a nézők. Háztartásokból kidobott papírhulladékból készült alkotások láthatók Veres­egyházon, a Fő téri üzletház galériájában. Az új művé­szeti ág a „Box Art”, vagyis a dobozművészet nevet vi­seli. Az alkotó személye is különleges, Kemény Nán­dor ugyanis a bankszakmá­ban dolgozik. Családi napot tartanak az AlmássyTéri Szabadidőköz­pontban ma 10-14 óráig. Színpadi műsorok, játékok, versenyek és kézműves ját­szóházak színesítik a prog­ramot. A Pannónia Rajzfilm­stúdió művészeinek vezeté­sével a rajzfilmkészítés rej­telmeibe is betekinthetnek kicsik és nagyok. ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK! Akos-turné A tavalyi hármas jubileu­mi év (a harmincadik szü­letésnap, a huszadik le­mez és a tizedik BS-kon- cert) után Ákos az eddigi pályafutását átfogó és bemutató „besztof" al­bummal jelentkezett, amelyet egy külföldi hely­színnel kibővített orszá­gos turnén mutat be. A rajongók másfél éves szünet után találkozhat­nak vidéki fellépésen ked­vencükkel a következő helyszíneken: május 21. Szeged május 22. Miskolc május 25. Dunaszerdahely május 28. Zalaegerszeg május 29. Székesfehérvár augusztus 13. Balatonfüred augusztus 14. Siófok augusztus 20. Szolnok augusztus 21. Debrecen A Múzeumi Világnapon az érdelődők ingyen látogathatják a hazai ____ múzeumokat M ú zeumok majálisát rende­zik a közeledő Múzeumi Világnap alkalmából a Magyar Nem­zeti Múzeum kertjében. A hazai ■ H Itt A rjanutai * Ferenczi | György GYÖRGY DAVIDSON | Gyuri Herfli David- sonjára pattanva 1 I ismét a műfajt _ kedvelő közönség | I szívébe hajtott ez­zel az új lemezzel, | amely két dal ki- ■ vételével élő felvé- teleket tartalmaz. | A címadó szerze­| mény - a Hamva- | dó cigarettavég - 1 ■ feldolgozása pe- dig igazi különle- I gesség. ■ I I Bravo ■ Hits 12 ■ l Múzeumi Világnap múzeumok képviseltetik majd ma­gukat, sátrakban mutatkoznak be. Különleges ötletekkel csábítják a közönséget saját intézményükbe is. Múzeumi foglalkozások várják a ki­csiket és nagyokat. Az érdeklődők régészkedhetnek, pénzt verhetnek, természetes anyagokból figurákat készíthetnek. Május 18-án, a Világnapon a Néprajzi Múzeumban indián ját­szóház, kerámia- és bútorgyűjte­mény várja az érdeklődőket. Ugyanitt a látogatók beleshet­nek a restaurátorok műhelyébe és megismerhetik a fotóművé­szek néhány trükkjét is. HiY/i | i i Modern Talking, * I Spice Girls, Roxet- - te, Robbie Willi- | n a ms. Csupa-csupa I sztár, és most I egyetlen lemezre * I gyűjtötték össze _ legnagyobb sláge- J _ reiket. Ezt nyújtja a | válogatás, val a- I mint ráadásként a ■ | magyar V-Tech Várj magyai vicuii vaij p című slágerének | angol verzióját. mssÁ Fény | és árnyék j 1 I I 1 I Budaháziné Har- ■ * gitai Irén az első | I sorok leírásakor igazi családre- 1 génynek szánta ■ 1 ezt a könyvet. Az- n " tán úgy belelen- | I dült, hogy végül szülőfaluja, Isa- | szeg egy nemze- * i dékének törté ne- ■ ■ tévé kerekedett | g az egyéni hang- 1 vételű írás. mmm mmm wmmmm Már csak hat napot kell várniuk a bor szerelmesei­nek, ugyanis szombattól a borászat és a szőlészet rej­telmeibe is belekukkant­hatnak Egerben, a nyitott pincék rendezvénysorozat idején. Az egri Borok Háza bortörténeti kiállítással és vendéglővel várja az érdek­lődőket. ■/.Mm?« Ma délelőtt 10 órakor kez­dődik a Petőfi Csarnokban a IX. Országos Gyermektánc- verseny, ahol hét kategóriá­ban méri össze tudását az í ország minden részéről ösz- szesereglő mintegy három- száz gyermek. A táncverse­nyek történetében itt mutat­kozik be először a kiscsopor­tos hip-hop és diszkó. Háborús térképekből nyílt kiállítás Szentend­rén a Pest Megyei Könyv­tár galériájában. A Látrajzok és térképek a török korból 1526-1699 címet viselő rendezvény hétfőtől péntekig 10-17 óráig és szombatonként délelőtt látogatható má­jus 25-éig.

Next

/
Thumbnails
Contents