Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
Takáts Gyula valója te: „Egy macska át akart menni a Kálvin-téren a villamos előtt, de nem volt elég gyors és a villamos levágta a farkát. Visszafordult, hogy megnézze mi történt, amikor jött a másik szerelvény, s levágta a fejét. Mi a tanulság ebből kisfiam? Aki a farka után megy, elveszti a fejét.” Ami olvasnivaló ifjan a kezembe került, arra anyám irányította a figyelmemet. A tették: kiteszik az állásából, ha tovább csinálja. Pedig csak színdarabokat szervezett, összefogta az asszonyokat. S összefogta a nagy családot is, hiszen apámék nyolcán, ők hatan voltak testvérek. Takáts Gyula Kossuth-dí- jas költő: — Amit gyermekként észrevehettem édesanyám személyiségéből és egyéniségéből az az önzetlen segítségnyújtásban megnyilvánuló szeretet volt. Tőle örököltem a nyelvet, az elbeszélés, a képzelőerőnek és a fantáziának értékeit. Rendkívül szép és' gazdag aranyjánosi nyelven beszélt. Ő oltotta belém a szép iránti érzékenységemet is. Anyám rendkívül gyorsan észrevette a környezetében a szépet. Légyen az egy táj, egy fa, vagy az emberben magában rejtőzködő szépség. Ritkaság számba menően gyönyörű elbeszélő volt. Csüggtem szavain, melyeket csodálatos képzelőerejével megszemélyesített. Tőle tanultam a munkarendet. Rendkívül teművészetek iránti érzékenységem és a szellemi javakért való elkötelezettségem is tőle ered. Ha kellett, semmitől sem riadt vissza, csak apámtól és tőlünk félt. Azért nagy disznóságot nem csináltam. Mindig érezte, hogy szeretjük. Dr. Andrásofszky Barna tüdőgyógyász: — Édesanyám írta egyszer születésnapomra: „Legnagyobb öröm az önzetlenül másoknak nyújtott öröm.” Az ő életét ez a szemlélet sugározta be. Erdélyben, az elhíresült Ör- dögkúton volt tanítónő. A félig román, félig magyar településen mindkét népcsoporthoz tartozók nagyon szerették. Csodálatos szépség, pontosság és a közösségért való tettvágy jellemezte. Már 1928-30-ban nőszövetséget szervezett a református egyház keretében. Nem is nézték jó szemmel az elöljárók és apámat figyelmezDr. Androsofszky Barna vékeny volt, hihetetlen munkabírással dolgozott és Szerette is a munkát. Ezt igyekeztem én is átvinni az írásaimba, költészetembe. Ezért lett olyan sokirányú, a képzőművészetet, a zenét és az irodalmat egyaránt átfogó az érdeklődésem. Bátran mondhatom: kétszer szült e világra. Először, mint kisgyermeket, másodszor pedig egy sorozatos mellhártya- gyulladásból hozott vissza az életbe. Szeretetteljes, kitartó ápolásának köszönhetem, hogy újra ember lettem. Várnai Ágnes Az édesanyánk útravaló- ja végigkíséri életünket. Somogyi gyökerű, neves embereket kérdeztünk arról: mivel ajándékozta meg őket édesanyjuk személyisége? Milyen, az életüket is formáló útra- valót kaptak az anyai házból? Szász Endre festőművész: — Én nem az anyámtól kaptam az útravalót, mert ő sokat dolgozott és nem volt ideje velünk foglalkozni. Volt azonban egy bűbájos, vajákos nagyanyám: okos és béketűrő, igazi csallóközi tündér. Ami érzelem, érték bennem van, azt mind tőle kaptam. Amit 5-6 éves koráig megkap az ember, igazán csak az lesz a sajátja. A sze- retetre nem születünk, azt a neveléssel, példával oltják belénk. Ő tanított meg emberi módon gondolkodni, ő formált igazi közösségi emberré. Önfeláldozó gondoskodással nevelte kilenc gyermekét, kik közül négy a háborúban és torokgyíkban hunyt el. Öten maradtak, s én voltam az első unokája. Emlékszem, picike volt, s az orra egyre nagyobb lett, a szeme pedig egyre mélyebben ült, de mindig csillogott, mosolygott. Őrzök egy képet csallóközi otthonából. A nyári konyhában, terített asztalnál koldusokat etet. Volt közöttük egy drótos tót, akit csak a küszöbre ültetett, ott adta kezébe az ételt. Megkérdeztem: miért, hogy ott kapott helyet? Azt felelte: „Jegyezd meg fiam, ha beengeded a tótot a házadba, a hasadról eszi a kását”. A zömmel szlovákok lakta Hollóházán gyakran eszembe jutott az intelme. Nagyanyám negyven éve halott. Nekem ma is él. Jordán Tamás színigazgató: — Édesanyám volt az ösz- szetartó erő. Öten voltunk testvérek, s azóta 13 unokával és két dédunokával gyarapodott a család. Mérhetetlen türelemmel, szeretettel nevelt bennünket, s mindenkit, aki csak hozzánk tartozott. Az intelmek apámtól jöttek, s anyám akár egy tűzoltó mindig lesben állt, hogy elegyengesse a dolgokat. Hál' Istennek ma is él, jó egészségnek örvend. Nyolcvan éves, és egy évvel idősebb apámmal éppen a napokban repültek el a Brazíliában élő egyik testvéréhez. Szász Endre Szász Imre író, szerkesztő: — Anyám egy apró termetű, ijedt kis nő volt akit kamasz- korunkban apámmal együtt egy kicsit le is kezeltünk. Nem ő képviselte a tekintélyt a családban, de szabadabb, derűsebb volt, mint a kemény, feszes apám. Már elhagytam az Eötvös-kollégiu- mot amikor elkövettem valami vétséget, mire ő azt mondta: „Kisfiam, akárhány éves vagy, a mi kis gyermekünk maradsz”. Apám borzasztó szemérmes volt. Anyám kevésbé. Hajlamos volt a fecsegésre és olykor megengedett egy pikánsabb viccet is." Elsős egyetemista voltam, amikor útravalóul, s a miheztartás végett mesélAnyáin w ^ Közelről Harmadik oldal Anyák ünnepe Anyák napja van. Ünnep. Az ünnepen köszönteni illik: virágcsokorral, édességgel. Jó szóval. Az édesanyákat köszöntjük, őket, akik nem csak életet adtak, hanem felneveltek bennünket. Akik virrasztónak lázas éjszakákon, s akkor, amikor az első randevúról késve érkezett haza a fiú vagy a lány, akik körmüket rágták a vizsgák idején, s akik mindig azt szerették volna, ha a gyermeküknek a legjobb sors jut. Ha nem így történt, az nem az ő rovásukra írható. Gyámolítottak bennünket és vigyáztak ránk. Közben - míg anyai hivatásukat teljesítették - felettük is múlott az idő. S most ők, az édesanyák szorulnak sokszor gyá- molításra. Megkapják-e? Kapnak-e vissza valamit abból, amit adtak? Gyermeke és sorsa válogatja. Van, aki szociális otthonban várja az idő múlását. Van, aki boldog családi körben. Olyan is, aki reménytelenül egyedül maradt, meg olyan is, aki most egyedül küszködik a gyereknevelés, a jövő építés koránt sem könnyű gondjával. Ma ünnep van. Az édesanyák ünnepe. Őket köszöntjük. De ünnepnap csak egy van. Hétköznap viszont nagyon sok. Az ünnepet a hétköznapok alapozzák meg. A mai virággal, csokoládéval és jó szóval aligha lehet egész évnyi kötelezettséget leróni. Nem is ez az ünnep feladata. Örömet most is ők adnak, egyszerűen a létükkel. Azzal, hogy van kit megköszönteni ezen az ünnepen kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősebbnek. Vigyázzunk rájuk, hogy legyen mindig kit megköszönteni. Kercza Imre Katonaanyákat köszöntött Pájer Tamás ezredes, megyei hadkiegészítő parancsnok. Díszes oklevelet és pénzjutalmat adott át a szennai Csendes Jánosnénak, aki hat fiút és kőröshegyi Gipp Jánosnénak, aki öt fiút és egy leányt nevelt A SOMOGYI HÍRLAP VASARNAP REGGEL TARCAIA Andi anyj a Féner ügyvéd kellemetlenül érezte magát, mert tartott tőle, hogy a még majdnem tini védence, Andi nem bírja ki a bírósági tárgyalás végéig. Egyre sápadtabb lett a fegyőr mellett a vádlottak padján. Némi reményt nyújtott, hogy az őrző kérdésére — rosszul van- e — határozott nemmel felelt. Igent mondott viszont, amikor a bíró megkérdezte tőle: megértette-e a vádat, mi szerint gyermeke halálát okozta azzal, hogy a szülés után magára hagyta. Ezután a vád képviselője kíméletlenül eldörögte a részleteket is. Végül azt mondta: a falu minden lakója mélyen elítélte a gyilkost. Famíliája pedig ki is tagadta. Apja minden hozzátartozónak megtiltotta, hogy lányával kapcsolatot tartson, annyira megrendítette a család becsületén esett folt. Féner alig várta, hogy a tanács elnöke szót adjon a védelemnek. Nem szokta, de most mindjárt az elején nekiment a vádnak. — Andi nem gyilkos! — mondta — Abban a nehéz órában, amikor egy idegen város illemhelyén rászakadt az élet egyik legdrámaibb terhe, a szülés, nem tudta igazán, mit kezdjen magával és a gyermekével. Nem fogta fel, hogy anya lett, amikor a kicsit otthagyva, vérezve és bódultán kitántorgott. Az anyaság nem két biológiai aktus, nem egy — esetleg alkoholos vagy drogos állapotban történt — nemzés és egy szülés eredménye. Az anyaság várva várt szent állapot, a születés ád- ventje, szeretetben telő hosszú hónapok csodálatos várakozása, a méhben élő gyermek simogatása, becézgetése és tudatos felelősségvállalás. Mindez hiányzott a véletlenül megesett lánynál. Ennek pedig legtöbbször titkolózás, szégyen, kétségbeesés és tragédia a következménye. Azt kérem a bíróságtól, fokozottan vegye figyelembe az enyhítő körülményeket. Az ügyvéd szavai a bíróságot nem hatották meg. Hosszú börtönt szabott ki a lányra. Féner úgy látta, Andi fel se fogja, milyen súlyos büntetést kapott. Tekintete messze révedt, mintha kétségbe esve keresne valami kapaszkodót. Ekkor a fegyőr az ajtó felé fordította, és udvariasan kifelé irányította. Egy pillanatra megállt a hallgatóság számára fenntartott néptelen széksoroknál, mintha csak bizonyságot akarna szerezni, hogy ezekben a nehéz órákban nem volt rá kíváncsi senki. Aztán le- horgasztott fejjel, és határozott léptekkel elhagyta a termet. A büntető tanács elnöke éppen a kapuzáráshoz készülődött, amikor a tárgyalóterem ajtajában megjelent egy asszony. Megigazította kissé félrecsúszott fejkendőjét, amely eddig elfedte még mindig szép, de megtört arcát. — A tárgyalásra jöttem — mondta halkan — Azért késtem, mert az autóbusz elromlott, és... — Hát valóban alaposan elkésett asszonyom — mondta a bíró kissé hivatalosan —, de ha tudni akarja a végeredményt, elmondom... Ekkor Féner az asszony háta mögött kisurrant a teremből, és a lány után iramodott, hogy visszafordítsa. Andi előtt éppen akkor csukódott be a belső vasrács-ajtó, amikor védője az előtérbe lépett. — Andi— lihegte Féner. A lány lassan megfordult. — Eljött édesanyád — újságolta — Részt akart venni a tárgyaláson, de az autóbusza meghibásodott, és elkésett. Andi arcán békesség áradt szét, és szemébe érdeklődés csillant. — Mit mondjak neki? — kérdezte Féner. — Azt, hogy nagyon szeretem, és köszönöm, hogy mindig vállalt. Többet nem mondhatott, mert az őr elhúzta az ajtótól. Az ügyvéd pedig rohant vissza abban bízva, hogy még ott találja az asszonyt. De már csak a bíró, meg az adminisztrátor tartózkodott a teremben. Az előbbi dühösen magyarázott valamit az utóbbinak. — Ügyvéd úr előbb kellett volna jönnie — fordult Fénerhez, amint megpillantotta - Az a nő, aki a tárgyalás után állított be — az ítéletet megismerve — arról akart engem meggyőzni, hogy az a lány .. az... az... Andi nem érdemelt ilyen szigorú büntetést. Azt mondta: a szívét kitenné azért, hogy nem rossz gyerek. Csak valahogy eltévelyedett. Szívesen bemenne helyette a börtönbe is. Kérte: intézzem el, hogy ezt megtehesse. Hát még ilyet! Alig tudtam lerázni. Ki a csuda volt ez a nő? — A lány édesanyja — közölte az ügyvéd. — Az édesanyja?!.. Azt mondja, az édesanyja? — fogta halkabbra a bíró, és elgondolkodott. — Szóval... az édesanyja — ismételte meg inkább csak magának. — Akkor már értem...Legalább egy valaki akadt, aki megbocsátott neki... Szegedi Nándor
