Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

1999. április 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép ______________________Tavaszváró somogyváron________________________________________________________________ H úsvéti vásárfia, kupameccs és a kölcsönző falu Évente egyszer rendeznek országos kirakodó vásárt Somogyváron. Erre az idén tegnap került sor. Az ün­nep előtt legtöbben a sze­retteikre gondoltak a vá­sárláskor. A vásározók kimondottan a somogyváriak kérésére pa­kolták ki tegnap a portékát. Rendesen ugyanis csak ápri­lis közepén szoktak érkezni. Persze saját érdekeiket is szem előtt tartották, amikor elfogadták a soron kívüli in­vitálást. A tegnapi tapaszta­latok szerint játékot, ruhát és édességet visz a legtöbb fészekbe a somogyvári nyu­szi. Horváth Gyulánénak is ez a tapasztalata, aki rend­szeresen árul a faluba. A mai Kossuth utca egyébként a hí­res történelmi időkben gyak­rabban látott vásárfiát. A falu ugyanis hiteles hely volt, ami vásártartási jogok­kal is rendelkezett. A híres kupavári vásárokon, a kék­festők, a mézeskalácsosok és a kucséberek legjava vonult fel. A délelőttöt a sátrak előtt, a délutánt pedig a pálya szé­lén töltötték a ráérősebb fa­lusiak. A Magyar Kupa soro­zat esedékes fordulójára ke­rült sor. A legtöbben - a ta­vaszi szünetre tekintettel - családostul érkeztek. Sze- nyéri Ottó is gyerekei társa­ságában izgulta végig a so­mogyvári csapat kitartó küzdelmét. Tizenkét évig erősítette ő is a hazai csapa­tot. A találkozó végül egy- nullás vereséggel zárult. Az egy osztállyal feljebb játszó Balatonkeresztúr, hiába a szívós helytállás, legyőzte a somogyváriakat. A legtöb­ben azonban még ennek el­lenére is elégedetten távoz­tak. A csapat ugyanis küz­dött az utolsó percekig. Ugyanúgy, ahogy a pol­gármesteri hivatalban küz­döttek. Móring József Attila azon fáradozott, hogy vala­hogyan elintézze: mindenki hozzájuthasson időben a já­randóságához. A közmun­kaprogramban dolgozó öt­venkilenc ember bérét ugyanis ez lesz a harmadik Európában mindenütt vannak kamarák, de nin­csenek államosított kama­rák. Nem szabad veszé­lyeztetni a gazdasági ön­kormányzatiságot. A poli­tika hangulatot kelt a ka­marák ellen, mondván: a kötelező tagsággal járó fi­zetési kötelezettség lehe­tetlen helyzetbe hozza a kisvállalkozókat. A havi tagdíj egy doboz cigaretta árával egyenlő. Kaposvár Varga József, a Somogyi Ke­reskedelmi és Iparkamara elnöke mondta mindezt teg­napi sajtótájékoztatóján. hónap, hogy az önkormány­zat előlegezi. A programban a harmadik ciklus óta vesz részt a falu. A legutolsó ép­pen a tegnapi nappal ért vé­get. A végelszámolást már nagyon várják és abban bíz­nak a kölcsönt szép kama­tokkal együtt kapja vissza a falu. A programban egyébként a következő alkalommal is részt szeretnének venni. Az erről szóló pályázat is elké­szült már. Továbbra is bel­vízrendezési munkákra és a középületek felújításához kellene a segítség. Ameny- nyiben a pályázat sikerrel jár, erre július elsejétől jövő márciusig lenne lehető­ség. Fábos Erika Hozzátette: a helyzetük pil­lanatnyilag bizonytalan, mert nem tudni, hogy a kormány mit határoz a köte­lező kamarai tagságról. Az azonban biztos, hogy az év végéig nem változik a kama­rai tagság rendszere. A ka­marára hárult közjogi felada­tokat valakinek, valamilyen forrás felhasználásával to­vábbra is el kell látni. Ha nincs kötelező tagság, nincs kötelező tagdíj, a feladatokat akkor is meg kell oldani. Ha nincs tagság fizet az állam?- Az idei évre tervezett el­képzelések egy részét elha­lasztjuk, mert ebben a bi­zonytalan helyzetben csak a legszükségesebbeket tudjuk ellátni. Ilyen megvalósítható tervünk az, hogy Balaton- bogláron ügyfélszolgálati irodát nyitunk, az önkor­mányzat segítségével. Iro­dát, felszerelést biztosíta­nak. A bogiári vállalkozók­nak nem kell Kaposvárra jönniük mondjuk vállalkozói igazolványért, mert helyben elintézzük - mondta Varga József, majd hozzá tette: megyénk a 16 ezer vállalko­zójával az ország 5-6. me­gyéje. Idén az első negyed­évben közel 80 millió forint tagdíjat fizettek a vállalko­zók, ez valamivel több mint a tavalyi. Még nem érződik, hogy nem akarnak kamarai tagok lenni. Szarka Ágnes HÍREK Elismert fotósok A Magyar Művelődési Intézet Utazás a világ körül címmel országos fotópályázatot hirdetett. A felhívásra 175 pályázótól 1520 fotó érkezett, köztük több somogyi is sikeresen szerepelt. Külön díjat kapott Heidler Norbert (Siófok), Mi- lodánovics Ágnes (Kapos­vár), Szentiványi Árpád (Ka­posvár) és dr. Toperczer Ist­ván (Kaposvár). A tárlaton Bárdosi Erika (Balatonbog- lár), Bogáthy Ildikó (Kapos­vár), Gyurkovics Zsuzsanna (Siófok), valamint Koncz Tamás (Balatonföldvár) ké­pei is szerepelnek. Előadás vegyszerekről Megszervezte a tagság to­vábbképzését a nagyatádi kertbarátkor; legutóbb az új vegyszerekről tájékoztatták őket a Sumit Agro és a No- vartis cég szakemberei. Az előadásokat alkalmanként ötvenen hallgatták a művelő­dési házban. Kiégett a motor Siófokon tegnap kiégett egy Volkswa­gen Golf motortere. A siófoki tűzoltókat riasztották a hely­színre, akik rövid időn belül eloltották a lángokat. Inkén egy tehergépkocsi gyulladt ki, oda a csurgói tűzoltók vonultak ki. A balatonboglári egység sem pihent: Szőlős­kislakon mintegy másfél hek­tárnyi avartüzet oltottak el tegnap, ami a közeli akácost veszélyeztette. Benépesült a kónyl hegy Jól jött a hét eleji csendes eső; tegnap som ötvöskónyi kiskerttulajdonos megkezdte a veteményezést. Igyekeztek, hogy a legfontosabb termé­nyek magja már ünnep előtt a földbe kerüljön. Játszóteret alakítanak ki Görgetegen az egyik önkor­mányzati telken. Már rendez­ték a területet, a közmunká­sok segítségével és több mint 50 nyírcsemetét ültettek tér­határolónak, az utca felőli oldalon pedig alacsony sö­vényt. A kuntelepi erdőbirto- kosság adta a facsemetéket, s ebből még az iskola udvarára is jutott. Vevőfesztivált rendeztek tegnap a leilei városi műve­lődési házban, melyen a Lila ABC 250-300 vásárlója vett részt. Nagy sikere volt a Lelle Néptánc együttes és az után­pótlás tánccsoport műsorá­nak. A húsvéti nyeremény- akció keretében színes tévét sorsoltak ki fődíjként, melyet Magyar Józsefné lellei vá­sárló nyert. Móring József polgármester és Szerényi József együtt szurkolnak 230 millió forint intézmény felúj ításra A mosdósi kórház a jövő­ben is megtartja önálló­ságát — hangzott el a megyei közgyűlés ülését követő tegnapi sajtótá­jékoztatón. Kaposvár Mint dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a testületnek a megyei tüdő- és szívkórház működési és fejlesztési koncepciója kapcsán ho­zott állásfoglalása remélhe­tőleg véget vet a kórház jö­vőjével kapcsolatos meg­alapozatlan szóbeszédek­nek. Nincs szó például semmilyen összevonásról, sokkal inkább a kiválóan működő önálló intézmény fejlesztéséről, elsősorban a kardio-pulmonológiai terü­leten. Hosszabb távon meg kívánják tartani a kórház­ban a gyermekosztályt is. A megyei közgyűlés számos alapítvány támoga­tásáról, sőt továbbfejlesz­téséről is döntött, emellett Tab városával közösen lét­rehozta a Nagy Ferenc közalapítványt, melynek célja a művész életművé­nek ápolása és bemutatása. A közgyűlés abban is állást foglalt, hogy a jövőben más települések esetében is ha­sonló módon támogatja a jelentős helyi életművek bemutatását. Kilenc év után megal­kotta a megyei önkormány­zat új szervezési és műkö­dési szabályzatát a megyei közgyűlés. Jelentős válto­zás, hogy az új SZMSZ az önkormányzat intézménye­inek ellenőrzéséről is ren­delkezik, méghozzá a testü­leti tagokat is bevonó ellen­őrzési csoportok közremű­ködésével. Ez azt is jelenti, hogy az intézményekről időről időre döntő s véle­ményt mondó testület a jö­vőben nemcsak az appará­tusi jelentésekre hagyatko­zik, hanem a saját tapaszta­lataira is. A megyei önkormányzat intézményeinél az elmúlt években összetorlódtak a kényszerűen halasztott fel­újítási tennivalók, így több létesítmény állapota lerom­lott. Az idén a céljellegű de­centralizált támogatások el­osztása kapcsán ezért ka­pott ez a tennivaló fokozott hangsúlyt. Az idén 12 in­tézmény felújítása kapott zöld utat, s ehhez mintegy 230 millió forintot. Április elsejével a költsé­gek növekedése miatt átla­gosan mintegy 12 százalék­kal emelkednek a térítési dí­jak a megye tartós bentlaká­sos szociális intézményei­ben. Hasonlóképpen emelik a gyermekotthoni, diákott­honi, illetve menzai díjakat is. Az utóbbi napidíja pél­dául intézményenként 112-123 forint között válto­zik. B. F. TESCO Okééé habtejszín 0,5 I Kinder tojás 3 db-os Weinhaus kékfrankos 0,75 i Martini Dry 0,5 i Martini Rosso 0,5 I Fémvázas gyermektridklí Homokozó készletek 185,- Ft 359,- Ft 223,- Ft + ü 389,- Ft 389,- Ft 5590,- Ft 279,- Ft-tól - 529,- Ft-ig Ismét kaphatók a TESCO gazdaságos dobozos gyümölcslevek! KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁN Keik emes/C A KAPOSVÁRI TESCO ÁRUHÁZ MINDEN DOLGOZÓJA TESCO Kaposvár Berzsenyi u. 5. Nyitva tartás: H-Sz: 8-20 Cs-P: 8-21 Szó: 7-20 V: 8-18 # BP1 Közelebb a járulékfizetőkhöz Mától dr. Mózes Imre a me­gyei egészségbiztosítási pénztár megbízott veze­tője, Sárdi Gyula szaktaná­csadóként dolgozik tovább. A vezetőváltás az egész­ségbiztosítási rendszeré­nek modernizációjával, a kistérségi ügyfélszolgálati rendszer kialakításával van összefüggésben. KAPOSVÁR Kaposváron lesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyik területi központja, jelen­tette be tegnap sajtótájékozta­tón Jánosi Ferenc főigazgató helyettes. Az átalakulás a köz- igazgatás tervezett reformjá­hoz igazodva, hét régióra építve határozza meg a szer­vezet működtetését; Miskol­con, Debrecenben, Győrben, Budapesten, Szegeden és Szé­kesfehérváron lesz még terü­leti központ. A megyei pénz­tárak továbbra is egyenran­gúak maradnak. A Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva elhangzott, az egészségbiztosítási szolgálta­tást elérhető közelségbe kí­vánják hozni a járulékfizetők­höz. A jelenlegi 122 települési ügyfélszolgálat mellett még az idén mintegy harminc új iroda nyílik meg, zömmel önkor­mányzati épületekben. A kis­térségi rendszer ma még nem tudja ugyanazt a szolgáltatási színvonalat nyújtani, mint a megyei pénztárak, ám a szer­vezeti átalakításnak éppen az a célja, hogy egységessé és korszerűvé tegye például az informatikai hálózatokat. Va­lamennyi területi központban 4-4 megyei koordinátor dol­gozik majd, a tegnap bemuta­tott munkatársak között in­formatikus, közgazdász, jo­gász egyaránt található. Az egészségbiztosítás mo­dernizációjának költségeiről Jánosi Ferenc annyit mondott, a fedezetet a Világbank 2,5 milliárd forintos, informatikai, fejlesztési célokra adott for­rása biztosítja. Ennek töredé­két emészti föl a racionalizá­lás. B. T. Együttműködés felsőfokon A miskolci egyetem gazda­ságtudományi karának szeptembertől Kaposváron induló közgazdász képzése megteremtheti a létrejövő önálló Kaposvári Egyetem közgazdász képzésének alapját és bázisát. Kaposvár Ezt dr. Bessenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora mondta tegnap a megyehá­zán, ahol dr. Gyenesei Ist­vánnal, a megyei közgyűlés elnökével a felsőoktatási együttműködés lehetőségei­ről tárgyalt. Mindketten le­szögezték, hogy itt nem a Ka­posvári Egyetem érdekeit sértő „betolakodásról”, ha­nem a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés táv­lati lehetőségéről van szó. Dr. Gyenesei István szerint a föld­rajzi távolság az, ami kizárja a rivalizálást, ugyanakkor nem hagyja elfedni a közös érdekeket. A miskolci egyetem első lépésként - magániskolái ke­retben - szeptemberben indí­taná felsőfokú intenzív leve­lező közgazdászképzését Ka­posváron. Itt több mint fél­száz hallgatóval számolnak a középiskolából kikerülők mellett például olyan mérleg­képes könyvelőkkel, akik fel­sőfokú végzettséggel nem rendelkeznek. A kihelyezett konzultációs központban szakemberek részére 60-80 órás tanfolyamokat is indíta­nak majd az EU csatlakozás­sal kapcsolatos kérdésekről, a jogharmonizációtól, az EU minőségbiztosításig vagy a menedzsment ismeretekig. Dr. Bessenyei Lajos, a nagy múltú miskolci egyetem rek­tora szerint a most létrejövő konzultációs központ alapjává válhat a Kaposvári Egyetem közgazdász képzésének. Mint mondta, jól ismeri a kaposvári törekvéseket a felsőoktatás fej­lesztésében, s tapasztalataik­kal ehhez szeretnének segít­séget ajánlani. Az együttmű­ködés részleteiről rövidesen tárgyalássorozat kezdődik majd a megyei szakirányítók és a Kaposvári Egyetem veze­tőivel közösen. Délután Szita Károly kaposvári polgármester is fogadta a miskolci egyetem rektorát és dékánját. B. F. Kétségek között a kamara

Next

/
Thumbnails
Contents