Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-16 / 88. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. április 16., péntek Árvíz a sportcsarnoknál Általános- és középiskolák A játék-mentést is komolyan vették a fiatalok FOTO: LANG ROBERT több mint 100 diákja vett részt tegnap a polgári vé­delmi Hjúsági versenyen. Kaposvár A tizenéves fiúk-lányok gya­korlottan öltötték magukra a gázálarcot, bújtak a védőru­hába. Látszott rajtuk: megta­nulták a katasztrófaelhárítás legfontosabb szabályait, s a versengést is élvezték. A mostani megmérettetés egyik legérdekesebb száma az ár­vízi mentés volt. Azt gyako­rolták, baj esetén miként mentik ki a magatehetetlen idős embereket. A sportcsarnoknál persze „hiányzott” a medréből ki­lépő folyó, házak sem dőltek össze, de a diákok így is ko­molyan vették a feladatot. A széken ülő társ „helyettesí­tette” a bajba jutott nagyma­mát. Az ügyesebbeknek még az értékmentésre is jutott ideje. Nem kevésbé volt iz­galmas a 20 kilós túlélési csomag összeállítása, amiben helye van a személyes ira­toknak, gyógyszernek, egy­napi élelemnek, meleg ruhá­nak. Az elméleti és gyakorlati feladatokkal tarkított verse­nyen — aminek védnöke Szita Károly polgármester — helyt álltak a fiatalok — tud­tuk meg Benei Tibor polgári védelmi őrnagytól. Az általá­nos iskolai csapatok közül első helyen végzett a kapos­vári Kodály Zoltán, második a Bartók Béla úti, harmadik pedig a Honvéd utcai iskola. A középiskolák versengésé­ben a Táncsics gimnázium győzött, második a Toldi, harmadik a Vasút a gyerme­kekért diákotthon 2. számú csapata. (Harsányi) Pofon az igazgatónak Nemet mondtak a balatoni régióra \ Zamárdi békekötés HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Ma­gyaregres, Őrei, Zimány felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet Í7-én du. 13- tól 19-én reggel 7-ig. Fogorvosi ügye­let 18-án 14-től 22 óráig tart. Város­környéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mernye, Tel: 82/385-312. Nagyba­jom, Tel: 357-145 (felnőtt), 357-150 (gyermek). Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Ba- latonföldvár, Szabadság tér 1. (rend.), Tel: 340-113. Fogorvosi ügye­let: szombaton 8-13 óráig, a rendelők­ben kifüggesztett helyen. Fonyód, tel: 85/360- 050. Marcali, Széche­nyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyel­tóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig N.atád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504­451. Központi orvosi ügyelet székhe­lye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kő­röshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Segesd - Somogyszob - Kaszó és hozzátartozó települések: Segesd dr. Mohr Tamás, Kossuth u. 58. (tel.: 498-026), Kisbárapáti, Ka- rád, Nágocs, Törökkoppány és csa­tolt községeik: dr. Barbély István (tel.: 377-702). Berzence dr. Varga István (tel.: 446-075) A böhönyei körzet­ben: dr. Huszár Zoltán Böhönye, Kossuth u. 3. (tel.: 322-488) Gyógyszertárak Az alább felsorolt gyógyszertárak a hét minden napján ügyeletet tartanak. Kaposvár: „Korona” gyógyszertár: Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222. Barcs: a „Megváltó” - Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716. és „Remény­ség”, Széchenyi u. 13. Tel.: 463-102. váltott ügyeletet biztosít. Az alábbi négy gyógyszertár he­tenkénti váltásban: Balatonbog­lár: „Arany Kígyó” Vikár B. u. 6/a. Tel.: 85/350-268. „Három Királyok” Szabadság u. 4. Tel.: 85/353-922. Balatonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295. „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Marcali: Páros hó­nap: „Napsugár” Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, páratlan hónap: „Hársfa”, Hársfa u. 25. Tel.: 85/411- 286. Nagyatád: kéthetenkénti vál­tásban „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 9. Tel.: 82/351-684. Siófok: váltott ügyelet: „Arany Kí­gyó Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312- 510. „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310- 041. „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595. „Kiüti” Balatonkiliti, Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516. „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079 Tab: „Aranyszar­vas” Kossuth Lajos u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: szabad­ás munkaszüneti napokon: ..Fehér Holló”, Rákóczi u. 14. Tel.: 85/330- 440. Az alábbi négy gyógyszertár he­tenkénti váltásban: Balatonföld­vár: „Isteni Gondviselés” Széchenyi tér 1. Tel.: 84/340-091. Balaton­szárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calen­dula" Petőfi u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H." Kossuth u. 9. Tel.: 84/348-733. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Szabó Lajos Mernye, Gyógyszertár (tel.: 385-317), dr. Horváth Aladár Bárdudvarnok (tel.: 477-979), dr. Készéi Tibor Nagyberki (tel.: 377-625), dr. Szoko- ücs Gyula Kaposvár, Tompa u. 10. (tel.: 315-486). Marcali kerület: dr. Savanyó József Böhönye (tel.: 322-470), dr. Szűcs Gábor Buzsák (tel.: 330-191), dr. Benczik Vince Marcali, Berzsenyi u. 98. (tel.: 310­519) , dr. Kotz László Balatonszent­györgy (tel.: 377-794). Nagyatádi kerület: dr. Janzsó József Nagyatád, Dózsa u. 11. (tel.: 352-853, 06/30/9565-999), dr. Várfalvai Csaba Babócsa (tel.: 491-009), dr. Visnyei Sándor Homokszentgyörgy (tel.: 487­520) , dr. Kádár Tamás Iharosberény (tel.: 06/30/9939-838, 494-054). Siófoki kerület: dr. Bogdán Tibor Törökkoppány (tel.: 06/30/9970-483), dr. Szigethy László Siófok, Szépvöl­gyi u. 11. (tel.: 311-494, 06/30/9565- 530), dr. Sziberth László Balatonbog­lár, Kodály u. 23. (tel.: 352-829). Az ügyelet 17-én reggel 8-tól 19-én 8-ig tart. Hatósági ügyeletes a kerületek­nél első helyen megnevezett állator­vos. Kisállat-rendelői ügyelet: dr. Benda Tibor Kaposvár, Tókaji u. 19. (tel.: 310-757). A kaposvári állat­kórház szombaton 10-12 óra között tart nyitva. Egy cigány család rontott be a Pécsi utcai iskolába, ordítoztak fiukat ért sé­relmük miatt Andrássy Ti­bor igazgatóval. A szó­csata egy ütéssel ért vé­get: a harcias anya szájba vágta az igazgatót. Kaposvár A tavaszi szünet idején egyik ötödikes gyerek megverte nyolcadikos társát, az pedig Az ezredforduló egyben a korszerűséget is jelenti. Ám a komoly számítógé­pes rendszereknél a 2000, év átlépése is komolyabb gondot jelent. Kaposvár Hogy valós veszély-e, azt min­den vezető eldöntheti — hallot­tuk tegnap Bemáth Lajos, in­formatikai vezérigazgató he­lyettestől a SZÜV szakmai nap­ján. — Csupán azt kell végig­gondolnia, mi történne a cé­génél, ha néhány hétig nem működne az informatikai rendszere. Ahol a számítás­már az iskolában akart törlesz­teni. Ez sikerült is, hiszen a gyerek vérző szájjal rohant haza. Ezután jelentek meg a szülők, testvérek az irodában, és hadonászva, fenyegetőzve kérték ki maguknak a történ­teket. Mivel három kolléganő jelenlétében zajlott az inzul­tus, Andrássy Tibor igazgató arra figyelt, nehogy valamelyi­küket megüssék a nagyhangú szülők, s éppen akkor vágta szájba az asszony. Mire a technika beépült a minden­napi tevékenységbe, ott akár összeomlás is fenyegethet, ezért érdemes megfontoltan, időben lépni. A kétezres probléma mellett a vezetői döntéstámogatás módszereiről, a korszerű in­tézményi informatikai kör­nyezetről, az elektronikus do­kumentumkezelésről, és a kü­lönböző számítástechnikai programokról is hallhatott a száznál több vállalati- és in­tézményvezető, informatikus. A modern technikát már szinte mindenütt alkalmaz­zák, hiszen a hatalmas tömegű adatok feldolgozása, a doku­rendőrök kiértek, a család már kereket oldott. A fiatal igazgató elmondta: többször előfordult már, hogy felháborodott szülők tanórán vettek elégtételt, és a pedagó­gus tehetetlenül szemlélte, a verekedést. A mostani ugyan egyedi eset - ami a bíróságon folytatódik -, de bármikor megismétlődhet, ezért kényte­lenek biztonsági őrt alkal­mazni, hogy védjék a gyereke­ket és a pedagógusokat. mentumok tárolása éppúgy megkívánja az informatikai rendszer kiépítését, mint a korszerű ügyiratkezelés. Fonai Tibor, a SZÜV területi igazgatója szerint napi munká­juk során is tapasztalják, hogy a somogyi vezetők fontosnak tartják az információszerzést, figyelnek a problémákra. A te­rületi igazgatóság tevékeny­sége évek óta jelen van a me­gyében nemcsak ügyvitelszer­vezésben, adatfeldolgozásban, hanem az oktatásban és köny­velésben is. Az ország 14 váro­sában megrendezett szakmai nap iránt Kaposváron volt a legnagyobb érdeklődés. I. É. A kukorica gyomirtás nél­kül nem termeszthető. A gyomirtás alapja a szak­szerűen megválasztott nö­vényi sorrend és az apró- morzsás vetőmag-ágy ki­alakítása. A gyommentes vetőmag, a fajta megválasztás, optimális tő- szám-, és vetési idő alapvető fontosságúak a gyomirtószerek hatáskifejtésének. Ismernünk kell a termőterület gyomfaj- összetételét. Az egyéves egy­szikű (fűféle) gyomok közül a leggyakoribbak a zöldmuhar, fakómuhar, ragadósmuhar, pi­rók, ujjasmuhar, kakaslábfű és vadköles. A kétszikűek (széles levelűek) közül a baracklevelű keserűfű, egyéves szélfű, fehér libatap, fekete csucsor, henye disznóparéj, karcsú disznópa­Szántód legyen a Balatoni Fejlesztési Tanács székhe­lye. Ezt Indítványozta teg­nap dr. Karabinszky Gyula polgármester, aki ugyan­akkor hivatalos Iratot adott át Major Gyula za­márdi polgármesternek megbékélési szándékáról. Szántód Tizenöt rendeletet és 160 ha­tározatot hozott Szántód ön- kormányzata működése első félévében, amit jónak értékel­tek. Tegnap a 2. évfordulón dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke úgy vont mérleget: lokálpatriotizmus nélkül a települések nem fej­lődhetnek. A Balatoni régió­val kapcsolatban megje­gyezte: a településeknek meg kell békélnie egymással. Mint mondta: nem vezethet ered­ményre az, ha a Balaton gazdájaként túl sok szervezet tünteti fel magát; már csak azért sem, mert a döntésho­zóknak nehéz ilyen helyzet­ben tárgyaló partnert talál­niuk. Berkes László Balatonföld- vár polgármestere szerint ma­napság mintegy hatvan szer­vezet mondja magát a Balaton megmentjének, gazdájának. Óvott attól, hogy ellentétet gerjesszen a politika a Balaton- parti és a háttértelepülések között. Ugyan akkor nem tett Csontritkulásos vizsgála­tokat végzett Nagyatádon dr. Novothny György reu- matológus főorvos a leg­korszerűbb eszközökkel. Ebben a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem I. számú belgyógyászati kli­nikája segítette és az amerikai Norland Stratek cég P Dexa műszere. Nagyatád — Nem a csontritkulás szű­rése volt a feladat, hanem a betegek gondozása és az al­kalmazott terápia eredmé­nyességének kimutatása — mondta dr. Novothny György. — Három alkalommal vizsgál­tuk 1996 óta azonos körül­mények között a mintegy 300 pácienst. Az eredményeket most értékeljük. Annyit már elmondhatok: ezekkel a mé­résekkel jól nyomon követ­hető a terápia eredményeként réj, lapulevelű keserűfű, csat­tanó maszlag, parlagfű, pokol­var libatop, selyemmályva, repcsényretek, szőrös disznó­paréj, ugari szulákpohánka, vadrepce és varjúmák okoz gondot. Veszélyes egyszikű évelő gyomfajok a csillagpá­zsit, fenyércirok és tarackbúza, míg a kétszikűek közül a ham­vas szeder folyandár szulák, mezei acat, mogyorós lednek, selyem kóró, sövényszulák út- széli zsázsa és vidra keserűfű. A gyomirtást végezhetjük vetés előtt a proponit terra 840 EC 4,0 l/ha + Atrazin 500 FW 2,5 l/ha dózisban. A kiperme­tezett gyomirtószert tárcsával azonnal 8 cm mélyen a talajba kell dolgozni és öt nap eltelté­vel hibrid vetőmag, csemege kukorica és takarmánykuko­rica egyaránt vethető. A kuko­lakatot a szájára amikor arról beszélt, hogy a balatoni ügyekben el kellene végre fe­lejteni a beszédekben a fel- lengzősködést, a frázisokat. Szerinte a megye nem alkal­mas a gazdaszerepre, s az or­szággyűlési képviselők sem produkáltak értékelhető telje­sítményt választókörzetükben a régióban élők érdekében. — Mindent megteszek an­nak érdekében, hogy béke le­gyen köztünk és a kivált falu­rész, Szántód vezetői, lakói között — ezt nyilatkozta a fó­rumon Major Gyula zamárdi polgármester, akit mondan­dójáért a jelenlévők megtap­soltak. — A szomszédos települé­seknek segíteniük kell egy­mást, s ha erre nincs módjuk, az a legfontosabb, hogy leg­alább ne tegyenek egymás el­len — mondta dr. Balázs Ár­pád, a Balatoni Fejlesztési Tanács ügyvezető alelnöke. Dr. Gyenesei István arról is beszélt: további reményt ad­hat Szántódnak, hogy nem csak a felzárkóztatást, hanem a jobb helyzetben lévők — így az ő — megsegítését is támo­gatni kell a különböző pénz­alapoknak, ami kedvezően hat vissza az ország gazdasá­gára. A megyei elnök elmon­dása szerint ő az önálló bala­toni régió álmával leszámolt, ez szerinte nem valósítható meg. Czene Attila SUZUKI "A VÁLASZTÁS"! 1998-ban több mint 23 000-en választották a megbízhatóságot, és az okcsó üzemeltetést! Ml segítünk a választásban! Kereskedésünk egyedi ajánlata! CASCO EGY ÉVIG INGYEN! Kedvező hitel, akár 20%-tól, kezelési költség és kezes nélkül, CASCO mentesség lehetőség. Célcsoportos kedvezmények (orvosi, közalkalmazott, köztisztviselő, tanár, BM dolgozó, taxis, gjm. oktató). Mozgáskorlátozottak utalványát beszámítjuk. Az Ön márkakereskedője: Suzuki Klenovics Kft. Marcali, Noszlopy u. 14. Telefon: 85/314-673, 415-402 ' I fifiOf IBII ff! 1II i 111 ül MI SUZUKI vásárlás Ár/ | Fogyasztás / | Megbízhatóság / Szerviz / i Hitel / ! CASCO?? i $ SUZUKI A kukorica gyomirtása Mozgáshiány is okozhat csontritkulást Gyógyító tudomány a beteg állapotának javulása. Például csökkent a törések gyakorisága. A csontritkulás kezelésében világszerte óriási a fejlődés, ez egyebek között a műszerfej­lesztésnek is köszönhető. — Korábban a segesdi szociális otthonban végeztünk vizsgá­latokat - mondta a főorvos. - Ennek eredményeként a vilá­gon elsőként mutattuk ki, hogy az öregedés mellett az inger- és mozgásszegény életmód elősegíti a csontritku­lást, és D3 vitaminhiányt okoz. Vitaminterápiával és kezeléssel nemcsak ezen tud­tunk segíteni, hanem a moz­gáskészséget és az életminő­séget is javítani lehetett. Ez olyan eredmény, amellyel rendszeresen szereplünk az oszteoporózis-konferenciákon is. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a tudományos eredmé­nyekhez valamit mi is hozzá tudtunk tenni, és ez a gyógyí­tásban is alkalmazható. B. M. rica vetése után, kelése előtt, ü- letve kelése után 3 leveles fej­lődési stádiumig: Proponit 720 EC 2,8 l/ha + Atrazin 500 FW 2,5 l/ha vagy Proponit 840 EC 2.0 l/ha + Atrazin 500 FW 2,5 l/ha, vagy Acenit A 500 EC 4.0 l/ha + Atrazin 500 FW 2,5 l/ha. A gazdák kedvence az Erunit A 530 FW gyári kom­bináció, amely 6,0 l/ha dózis­ban az egyéves egy- és kétszikű gyomoktól mentesíti a kukori­cát. Abban az esetben, ha a ku­korica termőterületen nehezen irtható évelő gyomok jelennek meg, a Dikamin D 2,0 l/ha, a Dikamin 720 WSC 1,0 l/ha adagban látványosan kiváló hatású. Mindkét szer-formu- lációt a kukorica 5-7 leveles fejlődési szakaszig használ­hatjuk. Dr. Jasinka János Vezetők és az informatika

Next

/
Thumbnails
Contents