Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-16 / 88. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. április 16., péntek Kaposvár 5 Gyorsírásból fölmentve Eggyel kevesebben ülnek a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola 12/c osztályának gyorsírás óráján: Marák Nikoletta felmentést kapott az óralátoga­tás alól. Ő már mindent megtanult gyors­írásból... Miskolcon rendezték meg a gyors- és gépíró szakmai tanulmányi versenyt, amelyen 47-en indultak. Marák Nikoletta negyedik lett. — A gyorsírást diktátumszámmal mérik - mesélte. — Az első forduló a beszédírásnál ki­csit lassabb, 200 fokos diktátum volt. A gyors­írással lejegyzett szöveget azután számítógé­pen mindenkinek vissza kellett fordítani nor­mál írásmódra, ezt ellenőrizte a zsűri. A bea­dott munkában legfeljebb öt hiba lehetett. Meglepően nehéz szöveget kaptunk, úgyhogy a 300 fokos diktátumon már csak egy ver­senyző indult, és a végén a szokásos húsz ver­senyző helyett az idén csak öten kaptak érett­ségi felmentést ebből a tantárgyból. Ehhez az eredményhez — mondja Nikoletta - számtalan különóra, és rengeteg, tanórán kívüli gyakorlás kellett. Ha valaki beszél, gon­Marák Nikoletta FOTÓ: HORVÁTH MÓNIKA dolatban azt is írja, a gyorsíráshoz azonban ennél is több kell: kézügyesség és koncentrá­ciós képesség. Nikoletta Pécsre készül, jogra vagy a tanárképző magyar szakára. Nem viszi tovább a gyorsírást, de a legpontosabb jegyze­tei biztosan neki lesznek majd. (Szélesi) Tizennégy pince feltörésével gyanúsítják a bandát Családi zsákmányszerzés Legkevesebb tizennégy pince és hétvégi ház feltö­résével és „kirámolásá- val” gyanúsítják azt a hat­tagú bandát, amely a na­pokban került rendőr kézre. A „családi vállalko­zás” leleplezése az elmúlt hónapok egyik legna­gyobb rendőrségi fogása. Az idén ugrásszerűen meg­növekedett a pincebetörések száma, elsősorban a szent- jakabi városrészben. A nyomok egy családhoz ve­zettek, akik nemrégiben köl­töztek a környékre, a Csuto- raszárító-dűlőre: egy 20 éves fiatalember, 21 éves nővéré­vel, 15 éves öccsével és 22 éves élettársával. Kiderült: a családi vállalkozás meglehe­tősen hatékonyan műkö­dött. Trabanttal — amúgy ez is illegális, azonosítója, pa­pírja nincs rendben — járták a környéket „gyűjtögető” kőrútjaikon. Alapos a gyanú, hogy január elejétől március végéig legalább 14 pincét és hétvégi házat törtek fel a Csutoraszárító-dűlő, a Cser­hát-dűlő, Szentmihályhegy és a Várdomb környékén. A házkutatás során ugyanis az ezekről a helyekről szár­mazó zsákmányból evőesz­közök, étkészletek, mosó­gép, kapálógép, bútorok ke­rültek elő. A nyomok és a bűnjelek elemzése azonban tovább is vezetett: szintén a rendőrség látókörébe került egy 36 éves és egy húszas éveiben járó kaposvári férfi — ők nem családtagok, csak „mint vendég” csatlakoztak a bri­gádhoz. Utóbbi feltehetően a lopott áruk értékesítésével foglalkozott, nála is foglaltak le néhányat a lopásokból származó tárgyak közül. A társaság által okozott kár mintegy 7-800 ezer forint. A 20 éves „családfő” két hete, a 36 éves kaposvári férfi szerda óta a rendőrség vendégszeretetét élvezi, a többiek — mivel büntetlen előéletűek — szabad lábon védekezhetnek. (Jakab) Az egészségnevelésre már nem jut idő ✓ Ápolás helyett írnak A Kaposvár városi ÁNTSZ vonzáskörzetében működő 66 háziorvosi körzetből 36- ban asszisztens és orvo­sírnok nélkül, egyedül dolgozik az ápolónő. Ezekben a körzetekben a legalacsonyabb a napi be­teglátogatások száma: az országos átlagnak a fele. Egyebek közt ez hangzott el a Kaposvár városi ÁNTSZ szer­vezésében megtartott szaká­polói értekezleten. Az admi­nisztrációval túlterhelt ápo­lónők munkájának zömét a gyógyító tevékenység és a szociális ügyintézés adja, ezért az ápolást mindössze 10-30 százalékban tudják el­végezni. A 66 felnőtt házior­vosi szolgálatból már csak hétben dolgoznak közalkal­mazottként, 59 vállalkozói formában működik. így a körzeti ápolónőknek a 90 százaléka vállalkozó alkal­mazottja. Az asszisztens és orvosírnok munkáját is ellátó ápolónők szinte ki sem jut­nak a rendelőkből, idejük nagy részét nem a betegek­kel, hanem a számítógép mel­lett kénytelenek tölteni. Fentős Károlyé, városi ve­zető ápolónő a tavalyi ápo­lásszakmai ellenőrzés tapasz­talatait összegezve elmondta: 1998 decemberig 31 ellenőr­zést, a hiányosságok miatt 11 utóellenőrzést végzett. Leg­gyakrabban a munkaköri leí­rások, a veszélyes hulladék- gyűjtő hiánya és az ápolónői napló kezelésének hiányos­ságai miatt. Baják Sándomé, a megyei ÁNTSZ vezető főápolónője az egészségnevelői munka és gondozás fontosságára, új képzési és továbbképzési formákra hívta fel a figyel­met. A betegek ellátásának javításáért kérte az ápolónő­ket: erősítsék kapcsolatukat az otthonápolási szolgálatok­kal. Várnai Ágnes Tavaszköszöntő ovisok Harmadik alkalommal rendezi meg a kaposvári óvodavezetők közössége a város óvodásainak há­romnapos bemutatkozá­sát. A 22 óvoda apróságai rajzzal, énekkel és sport­tal köszöntik a tavaszt. A Nemzetőrsori óvodában tegnap megnyílt kiállításon a kisgyermekek több mint száz rajzon mutatják be társaik­nak, hogy milyennek látják a virágbontó évszakot. A ké­pekhez a Liszt Ferenc Zene­iskola rézfúvósai adtak zenei aláfestést. Ma délelőtt a vá­rosi művelődési központ lesz hangos az óvodásoktól, ott tartják ugyanis dalos, népi já­tékbemutatójukat. A 20 pó­diumra lépő óvoda között somogyjádi vendégek is lesz­nek, jelezve a szervezők szándékát, hogy bővíteni kí­vánják a rendezvényt. A va­sárnapi duatlon verseny helyszíne a Cseri park lesz, ahová gyereket és felnőttet egyaránt várnak a futó- és bi- cildiversenyre. I. É. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 429-078 — Az új telefonkönyvet miért nem lehet még mindig kézhez kapni? Az évből már négy hónap eltelt... Huszár Katalin, a Matáv sajtó és tájékoztatási osztályának munkatársa: — A telefonkönyvek terjesztése március második hetében befejeződött. A telefonkönyveket a Matáv alvállalko­zója csak egyszer vitte házhoz, ezért aki az adott időpontban nem volt otthon, az nem is kapta meg. A terjesztés befejeztével azok az előfizetők, akik a telefonkönyvet nem kapták meg, a Matáv ügyfélszolgálati irodáiban térítésmentesen átvehetik. Vegyszeres permotczéü A Kaposvári Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az érintett települések lakosságát, az állattartókat és a méhészeket, hogy a Mg. Szakközépiskola őszi káposztarepce területén - KISIVÁN PUSZTÁTÓL KELETRE (Kisiván 24 ha) ­1999. április 16-24-e közötti időszakban, ROVARÖLŐSZERES permetezést végez. A felhasználásra kerülő növényvédő szer: FENDFONA 10 EC 0,1 l/ha dózisban. A rovaröló'szer 10% alfametrin tartalmú szintetikus piretroid, MÉHEKRE MÉRSÉKELTEN VESZÉLYES! A permetezést méhkimélő technológiával végzik. Város a parkológazda Vita a zárolt s felszabadított 10 millió forint sorsáról A somogyértes Kováts Imre (középen) szerint a vállalkozás nem az önkormányzat dolga Hitelből, saját beruházás­ban alakítja ki az ónkon mányzat a jelenlegi fize­tőparkolók helyén a jegy­kiadó automatás rend­szert. Erről a tegnapi köz­gyűlésen döntöttek a kép­viselők. A 40 napirend kö­zül csak egy pár - köztük a parkolókról szóló - elő­terjesztés váltott ki vitát. Néhányan továbbra is a koncessziós pályázatot tartották kivihetőnek. Dr. Kéki Zoltán jegyző két hónap után terjesztette be ismét az elképzeléscsoma­got, igazolva, a koncessziós pályázat nem ítélne alapve­tően kudarcra egy leendő vál­lalkozást. Kováts Imre képvi­selő (Somogyért Egyesület) szerint ettől függetlenül az önkormányzatnak nem vál­lalkozónak, gazdasági koc­kázatot vállalónak, hanem szolgáltatónak kellene len­nie. A nem saját beruházás mellett tört lándzsát dr. Csató László, a Fidesz-MPP képviselője is, aki szerint a gazda figyelmétől távol eső területet „bérbe kell adni”. Dr. Baka József (Somogyért Egyesület) alpolgármester szintúgy nem volt meggyő­ződve arról, hogy a saját be­ruházás a jó megoldás, ami meglepte Paksi Lajost. Az MSZP képviselője elvárta volna, hogy a városvezetés egységes állásponttal győzze meg a testületet. Magabizto­san voksolt az önkormány­zati fejlesztés mellett frakció­társa, Pólyák József. Szita Károly polgármester hozzá­szólásában kiemelte: köz- gazdasági döntésről van szó, amiben mindenki szabadon, megítélése, számításai alap­ján kellett hogy döntsön. Több érvelő, köztük az elő­terjesztő is hangsúlyozta: a 36 millió forintos beruházás közben a város még dönthet úgy, hogy az üzemeltetésre vállalkozót keres. Nézetkülönbségeket ho­zott a zárolt költségvetési elő­irányzat feloldásáról szóló előterjesztés. A malomhoz vezető út területvásárlására 5,4 millió forintot tett félre a város, ezt a hamarosan vár­ható megoldásig továbbra is zárolják. Csakúgy nem nyúl­nak az ISO 9001-es minősí­tésre félretett 6 millió forint­hoz. Feloldották ugyanakkor a „CS” lakásépítési prog­ramra félretett 9,8 millió fo­rintot. Ezzel kapcsolatban több képviselő - dr. Laki-Lu­kács Lajosné és Pólyák Jó­zsef (MSZP) - fogalmazta meg aggályát, amikor el­mondta, nem szabadna to­vább halogatni a lakásépí­tést, amely a belvárosi sza­nálás miatti költöztetések során többször éreztette hi­ányát. A másik oldalon azért szóltak érvek, hogy az elő­irányzatra szükség van az intézményfelújítási alapban. A Madár utcai óvoda fűtési FOTÓ: TÖRÖK ANETT rekonstrukciója Jobban Já­nos (nyugdíjas egyesület) szerint elodázhatatlan, amint a Szántó utcai óvoda közműkiváltása is időszerű. A Megyei Területfejlesz­tési Tanácshoz - céljellegű decentralizált támogatásra 254 millió összberuházási értékben - 40 millióra pá­lyázik Kaposvár. A Kodály iskola tornaszobája, a szennyvízcsatorna-program idei üteme, a mélyfúrású ku­tak rekonstrukciója, a tö- röcskei vízrendezés III. üteme valósulhatna meg eb­ből a pénzből. A vidékfej­lesztési célelőirányzatból 150 millió értékben pályázik a város az elkerülőútra. Dr. Lamperth Mónika or­szággyűlési képviselő a Ka­posvár közbiztonságáért alapítványról szóló előter­jesztés tárgyalását használta ki, hogy elmondja: a polgár­őrség eredményei alapján megérdemelné, hogy ne a tavalyi támogatása felét kapja. Szita Károly válaszában azt mondta: a két civil szer­veződés szuverén döntése volt, hogy az 1 millió forin­tos városi támogatást fele­fele arányban osztotta el. Leszögezte, a polgárőrség működésében nem lesz akadály. Hozzátette, állami feladatot vállal fel évek óta Kaposvár, amikor a közbiz­tonságra áldoz, a cégek is követhetik e példát. fí. T. A költészet bűvös nyelve Legnagyobb poétáink ver­sei keltek életre a Megyei és Városi Könyvtár elő­adótermében a költészet napi szavalóversenyen. Két évtizedes hagyomány, hogy ebből az alkalomból az iskolák házi szavalóversenye­inek legjobbjai mérhetik ösz- sze tudásukat. A mostani ver­senyre a város minden iskolá­jából, sőt Kaposmérőből is jöttek szavalók. Pálné Lein- berger Ágota szervező el­mondta: a huszonöt diák fel- készültsége is bizonyította, hogy van igény erre a meg­mérettetésre. Az esemény hangulatát Spindler Béla színművésznek, a zsűri elnö­kének humorral bíráló, ám mégis biztató szavai színesí­tették. Végül Laki Ádám, a Kinizsi iskola hetedikese és Reszelő István, a Rákóczi is­kola hetedikes tanulója vette át az első helyezettnek járó díjat. A kodályos Gosztola Anna, Kollárovics Nóra, va­lamint a zrínyis Szalontai Szidónia második, a kinizsis Tóth Nóra, a toldis Török Ka­talin, a munkácsys Tárcsái Péter pedig harmadik helye­zést ért el. Kovács Gabriella HÍREK Új kollégium Új, 450-500 fé­rőhelyes kollégium építésére ad be pályázatot 2001-ben Kaposvár. Ehhez módosítani kellett a közoktatási feladat­ellátási, intézményhálózat­működtetési és fejlesztési tervet, amit tegnap tett meg a közgyűlés. Ebben korábban leírták, a Baross kollégium 30 fős hálótermeivel nem felel meg a kor igényeinek. Elkötöttek a minap Kapos­váron egy 3 millió 150 ezer forint értékű Mazda kisteher­autót fogalmival együtt. Programajánló A Magyar Cukorbetegek Ka­posvári Egyesülete ma 15 órakor tartja soron következő klubfoglalkozását, ahol Ma- tos Istvánné, a Kaposi Mór Megyei Kórház dietetikusa tart előadást A cukorbetegség és a diéta, szénhidrát és kaló­riaszámítás a napi étrend összeállításában címmel. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6 órakor: SZERELMES SHA­KESPEARE (am.) 8, negyed 11 órakor: GOOD WILL HUNTING (amerikai)

Next

/
Thumbnails
Contents