Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-16 / 62. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. március 16., kedd Lafontaine indokai lemondásáról A kormányon belüli „rossz csapatjátékkal” indokolta csütörtök este bejelentett vá­ratlan lemondását egy vasár­napi nyilatkozatában a német pénzügyminiszter. Oskar Lafontaine, aki szabad idejé­ben szívesen futballozik, Sa- arbrückenben elhangzott szavaival közvetve bírálatot mondott a „csapatkapitány” kancellárról. „A közös munka megköveteli, hogy a játéko­sok tekintettel legyenek egy­másra, kiálljanak egymásért a nyilvánosság előtt is, és hogy a kormányzati munkát a csa­patszellem határozza meg” - hangoztatta a politikus. „Mialatt ötmilliárd márká­val csökkentjük a középréteg adóterheit, a csapat arról vi­tázik, hogy gazdaságellenes politikát folytatunk-e vagy sem. Aki akarja, érti, miről van szó” - szögezte le. Junior Nobel-díj egy bakfisnak A szemüveges, kedves, nyurga kamaszlányt a világ legfiatalabb fizikazsenijének tartják. A coloradói Boulder- ből származó, tizennégy éves Natália Toro a neutronok osz­lásának olyan módját fedezte fel, amelyet az Egyesült Ál­lamoktól Japánig a legkivá­lóbb szaktekintélyek is elis­mertek. Ezért ítélték oda számára az Intel Science-Ta- lent díjat, 50 ezer dollárral ki­egészítve. Ezt a kitüntetést junior Nobel-díjként is emle­getik. A leányzó, tanárai és diáktársai szerint, könnyen oldódik, zongorázni tanul, és szívesen táncol; az első ide­gen nyelv, amit megtanult, a spanyol volt, és készségesen segít évfolyamtársainak. FEB Kémek pedig kellenek A kelet-nyugati feszültség el­tűnése még semmiképp nem teszi feleslegessé a kémeket. Ez a vélemény olyantól szár­mazik, aki ért is a dologhoz: John Carre-tői, a magyarul is kiadott bestseller kémregé­nyek szerzőjétől, aki maga is a brit hírszerzés, illetve az el­hárítás embere volt. Úgy látja; a hírszerzők egyik legnehe­zebb feladata a harc a nagy nemzetközi bűnszövetkeze­tek ellen. A szakértő a Nyugat hibájának tulajdonítja, hogy a fordulat után nem segítette, hanem magára hagyta Orosz­országot. Hírek szerint magyar nemzetiségű áldozata is van a koszovói harcoknak Belgrád nem enged Párizsban hétfőn meg­kezdődött a koszovói béke megteremtéséről, a válság feloldásáról szóló tárgyalások második for­dulója, miután mind a szerb, mind a koszovói albán küldöttség teljes létszámban - gyakorlati­lag a korábbihoz képest változatlan összetételben - megjelent a párizsi Kié­ber sugárúton lévő nem­zetközi konferenciaköz­pontban. PÁRIZS A koszovói albán küldöttség bejelentette: kész elfogadni és aláírni a nemzetközi ren­dezési javaslatot a válság feloldására. Erről Hashim Thaci, a koszovói küldöttség egyik vezetője - a szepara­tista UCK képviselője - le­vélben értesítette a konfe­rencia két társelnökét, Hu­bert Védrine francia és Robin Cook brit külügyminisztert. Belgrád ugyanakkor válto­zatlanul elveti a nemzetközi javaslatcsomag alapelemét, a NATO-vezette nemzetközi csapatok jelenlétét a szerbiai tartományban. Koszovói szerb és albán források szerint hétfőn kiú­jultak az összecsapások a szemben álló felek között. Értesülések szerint a jugo­szláv hadsereg külföldi ka­tonai beavatkozásra ké­szülve több területet elakná­sított. Koszovói szerb forrá­sok szerint a tartomány el­szakadásáért küzdő albán fegyveresek szombaton megöltek két embert. Az egyik áldozat, egy jugoszláv katona, Zoltán Nemes ma­gyar nemzetiségű. Egy nem­zetközi vizsgálócsoport sze­rint az összecsapások során februárban 59 ember veszí­tette életét. * Koszovóban tartózkodó munkatársunk, Simon Hu­nor interjút készített Sabri Kicmarival, a Koszovói Fel- szabadítási Hadsereg (UCK) egyik vezető képviselőjével.- Mit tud mondani a UCK jelenlegi helyzetéről?- A hat éve megalakult UCK kezdetben földalatti ge­rillaharcot folytatott a tar­tomány felszabadításáért a szerb uralom alól. Ma már szabályszerű hadsereg, amely hathatós támogatást élvez az albánok körében.-Milyen a többi koszovói párt magatartása az UCK-val szemben?- Kezdetben teljesen bi­zalmatlanul fogadták tevé­kenységünket. Sőt, a koszo­vói albánok elnöke, Ibrahim Rugóvá is többször felelőtle­nül nyilatkozott. Ma a ko­szovói pártok három cso­portba sorolhatók: vannak az úgynevezett parlamenti pártok, amelyek többsége bizalmatlan az UCK-val szemben, Ibrahim Rugóvá vezetésével; a Rexhep Qosja vezette LBD-pártok csak szóban támogatják az UCK- t; működnek különböző földalatti szervezetek, ame­lyek a gyakorlatban is segí­tik az UCK-t.-Mennyire készült fel az UCK a további harcokra?- Hadseregünk jól szerve­zett, és elegendő fegyverrel rendelkezünk, de ezek nem hasonlíthatók össze a szer- bek fegyvereivel. Erőssé­günk tisztjeink és katonáink elszántságában, ügyünk melletti elkötelezettségük­ben rejlik.-Az elmúlt időben több külföldi diplomata is elláto­gatott Koszovóba. A jelenlegi körülmények között milyen segítséget nyújthat önöknek Albánia és a külföld?- Minden albán hazája, Albánia fontos tényező szabadságharcunkban. Ti­rana erkölcsileg és politikai­lag mellettünk áll. Bizonyos külföldi kormányok szintén támogatják harcunkat, má­sok viszont nem. A nem­zetközi közvélemény nagy része mellettünk áll, elis­merve ezzel, hogy igazsá­gos honvédő háborút vise­lünk. A diplomaták koszo­vói látogatásaik által szin­tén elismerték Pristinát és Drenicát diplomáciai állo­másként.- Az UCK-nak van egy po­litikai szárnya; azt ki ellen­őrzi?- Az UCK „Politikai Direk­tóriumának” hat-hat politi­kai külföldi képviselője van. A szervezet politikai pártvo­nalát egyébként az UCK ve­zérkara határozza meg.-Milyen a kapcsolatuk a civil lakossággal?- Honfitársaink, azáltal, hogy támogatnak harcunk­ban, bebizonyították, hogy képesek megfelelően gon­dolkodni sorsukról, jövőjük­ről. .................. .............................................................................................. ................■■■■■ ............................——J A koszovói albánok készek a megállapodásra fotó: feb/reuters Hazánk „nyitott ajtó” politikája Martonyi János hazánk NATO-törekvéseiről Magyarország számára kü­lönösen fontos, hogy szomszédai kövessék az észak-atlanti szövetségbe - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter va­sárnap este Budapesten, miután hazaérkezett az Egyesült Államokból. Budapest A Ferihegyi repülőtéren - 24 órával Magyarország NATO- csatlakozása után - újságírók előtt a miniszter közölte: az Independence-ben elmon­dott beszédében is hangsú­lyozta, hogy a NATO bővíté­sének folytatódnia kell.- Ez volt az első állomás, de nyilvánvalóan nem az utolsó - vélekedett Martonyi János. Hozzátette: az ameri­kai, a cseh és a lengyel kül­ügyminiszter is ugyanígy gondolkodik a NATO bővíté­séről. A budapesti diplomá­cia vezetője szerint ügyelni kell arra, hogy tartalmassá váljék a NATO „nyitott ajtó” politikája. A magyar külügyminiszter felemelőnek tartja a Truman- könyvtárban lezajlott ün­nepséget, amelyről így nyi­latkozott: „A külsőségek iga­zodtak a tartalomhoz. Min­denki átérezte, hogy a hely­szín kiválasztása tökéletes volt” - tette hozzá. A hazafelé úton Boston­ban történt kényszerleszál­lással kapcsolatban Martonyi János elmondta: vészhelyzet nem volt, csupán műszaki okokból kellett leszállni a legközelebbi repülőtéren. A külügyminisztert szál­lító repülőgép pilótafülkéjé­nek ugyanis megsérült a szélvédője, és ez akadá­lyozta a parancsnokot az irányításban. Néhány órás várakozás után a légitársaság másik gépet küldött az uta­sokért. HÍREK RÖVIDEN Áder János Japánban A japán vezetők méltatták a kilenc évvel ezelőtt elkezdett magyarországi változások eredmé­nyeit, és a reformtörekvések további támogatására tettek ígé­retet. Áder János és a kíséretében lévő parlamenti delegáció tagjai a képen látható Obucsi Keidzo kormányfővel, Dzsuro Szaitóval, a felsőház és Szoicsiro Itóval, az alsóház elnökével, valamint,Vatari Szugiicsiróval, a japán-magyar gazdasági klub elnökével találkoztak. Áder János, a magyar Országgyűlés el­nöke tolmácsolta Obucsi Keidzónak Orbán Viktor kormányfő magyarországi látogatásra szóló meghívását, amit a japán kormányfő köszönettel elfogadott. Tovább gyűrűzik a brüsszeli botrány Lemondások várha­tók az Európai Unió végrehajtó testületében, miután nyilvá­nosságra hozták a korrupció gyanúja nyomán elkészített füg­getlen szakértői jelentést. Az Európai Bizottságot a közelgő európai parlamenti választások hevében az elmúlt hónapok­ban éles támadások érték, hogy egyes tagjainak felelősségük van a közös költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi szabályta­lanságokban, esetenként visszaélésekben. A botrányban két főbiztos, a francia Edith Cresson és a spanyol Manuel Marín a legérintettebb. II. János Pál kegyelmet kér Agcának A pápa nem elle­nezné, ha az olasz hatóságok elengednék merénylője, a török Mehmet Ali Agca hátra lévő büntetését. A Vatikán ezt már egy évvel ezelőtt tudatta az olasz kormánnyal - válaszul Giovanni Maria Flick akkori igazságügy-miniszterrel puhatolózására, de a vatikáni államtitkárság (kormány) által küldött levél létére csak a hét végén derült fény Rómában. Joaquin Navarro Valis vatikáni szóvivő szombaton közölte, hogy napokon belül hi­vatalos közlemény várható az ügyben a Szentszék részéről. Már megdőlt a hőlégballonos rekordA svájci Bertrand Piccard és a brit Brian Jones, akiknek célja az, hogy elsőként kerüljék meg a világot hőlégballonnal, hétfőn láthatóan meg­döntötték Steve Fossett amerikai milliomos eddigi távolsági rekordját - közölte az útjukat figyelemmel kísérő genfi köz­pont. A központ számítógépei reggel 8 óra 45 perckor azt mu­tatták, hogy a páros 25 008 kilométert tett meg a felszállás óta. A herceg és a pingvinek Károly brit trónörökös a Falkland-szigeteken közelről is megte­kintette a több mint ezer védett madár lakóhelyét. A walesi herceg a legmagasabb rangú brit látpgqtó a.szigeten az Argentína elleni 1982. évi háború óta. fotó: feb/reuters Derékba törve „Csak” látványos, de nem súlyos balesetet szenvedett a koreai légitársaság MD-83-as típusú gépe, amikor másodszor is megpróbált leszállni Pohangban. A repülő túl­szaladt a kifutópályán; a 156 utas közül hat könnyebben megsérült. fotó: feb/reuters

Next

/
Thumbnails
Contents