Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 16., kedd Megyei körkép 3 ÜNNEPEK MÁRCIUS IDUSÁN Megyezászló Boglárnak A Mathiász János Középiskola diákjai elénekelték, eltáncolták 1848-49 történéseit, ahogy a nép gyermekei megélhették. A város ünnepi megemlékezésén tegnap este zsúfolásig megtelt a Lengyel-Magyar Barátság Háza. Dr. Gyenesei István a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is a diákok köszöntésével kezdte ünnepi megemlékezését, méltatva 1848-49 üzenetét, amely meghatározza a magyarság jelenét és jövőjét. Az együvé tartozás jegyében adta át Sós Zoltán polgármesternek Somogy megye zászlóját és címerét. Táncjáték Marcaliban A marcaliak a Noszlopy szobornál emlékeztek az 1848-as eseményekre. Az iskolások ünnepi műsora után dr. Gyenesei István, arról beszélt: az ünnep üzenete, hogy legyen végre rend a dolgainkban. De ne feledjük: a világ rendjét csak azok teremthetik meg, akik valamit akarnak. A városi ünnepség után, a kulturális központban a Calypso kórus és a Baglas Néptánc Egyesület közös „Itt élned halnod kell” című zenés történelmi táncjátékával nyitották meg a Marcali Tavaszi Fesztivált. Az ünneplő publikumot és a fesztivált dr. Sütő László polgármester köszöntötte. Fáklyásmenet Nagyatádon A múzeumkertben találkoztak tegnap este a városlakók, ahol a tavaly felavatott emléktáblánál Ormai István polgármester köszöntötte az ünneplőket. A magyar történelem sorsfordító napjaira emlékeztetett dr. Bősze Sándor, a megyei levéltár igazgatója is, amikor megnyitotta Lebó Ferenc győri szobrászművész, a somogyvári Szent László szobor alkotójának éremkiállítását. Az érmeken, melyek közül több emlékpénzként jelent meg, sorsfordító napjaink eseményei, és főszereplői láthatók. A tárlat megnyitója után a nagyatádi múltidézők fáklyás menetben vonultak a Kossuth szoborhoz, ahol Da- másdi Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet, majd a város polgárai koszorúkkal tisztelegtek az elődök emléke előtt. Díszpolgár Bodrogon Az orvosi rendelő átadásával kötötték egybe az ünnepséget Bodrogon. Heizer Kornél polgármester büszkén vezette végig a vendégeket a megújult rendelőben. A korszerűsítés mintegy 3,5 millió forintba került, s az önerő és a központi támogatáson kívül területfejlesztési forrásból is kaptak anyagi segítséget. Avatóbeszédében dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a kisfalvak hatékony megsegítése halaszthatatlan feladat, ám csak az a település jut előre, amelyik önmaga is tesz a fejlődés érdekében. Fontos az akarat és a közös cselekvés. A március 15-iki megemlékezést dr. Szabó József Andor országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) tartotta, majd első ízben átadták a falu díjait is. Bodrog község díszpolgárának dr. Gyenesei Istvánt választották, míg a Bodrog községért kitüntetést a helybeli Sütő Ferenc vehette át. Kossuth vacsora Gyugyon A Legyen szebb a mi falunk Somogyért egyesület rendezett megemlékezést a hősök terén, ahol a lengyeltóti általános és zeneiskola diákjai adtak műsort. Minden gyugyi iskolás mondott verset. Ezt követően a művelődési házban mintegy kilencvenen vettek részt az immár hagyományos Kossuth vacsorán. Az egyesület vadpörkölttel vendégelte meg a falu lakóit. Versünnep Lengyeltótiban Fodor András Kossuth-dí- jas költő születésének 70. évfordulójának tiszteletére rendezett megyei versmondó versenyt a Lengyeltóti Fodor András iskola. Az erdélyi testvérváros Farkaslaka diákjai is itt voltak és a 7-8 osztályosok kategóriájában elvitték az első díjat. Az 5-6 osztályosok kategóriájában a balatonszár- szói iskola nyert. Az írók költők Somogybán versenyen a balatonlellei iskola szerezte meg az első helyet Lengyeltóti és Gamás előtt. A szabadságharc emlékezete című vetélkedőt Lengyeltóti nyerte Balatonboglár és Buzsák előtt. A rajzpályázaton szintén a házigazda iskola jeleskedett. A Fodor András szobránál rendezett koszorúzási ünnepségen a költő családtagjai közül Szentannai László mondott emlékbeszédet. A versengő gyerekeket Papszt Lajos polgár- mester köszöntötte. A versenyek díjait a város képviselői ajánlották fel tiszteletdíjukból. ínyencségek versenyeztek Kaposvári vendéglátósok kóstolták meg a győzelem ízét A Széchenyi ll-es csapata húsvéti tort készített fotó: lang Róbert A kaposvári Oportó étterem különítménye nyerte a Széchenyi kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskola nemzetközi szakács-, cukrász- és felszolgálótanuló versenyét. Kaposvár A kétnapos megmérettetés három horvát és négy somogyi csapatának versenyzői a Fehér ház étteremben készítették el az ételeket, az étlapokon a többi között cipóban sült sonka, tonhal sibeniki-módra szerepelt. A zsűri nemcsak a díszasztalokat, az ínyencségeket, hanem az élőmunkát is pontozta. A szakácsok hideg- konyhai készítményeinek versenyében a Széchenyi I-es csapat nyert, míg a legjobb melegkonyhai ételeket a zágrábiak produkálták. A cukrászok díszmunka kategóriájában szintúgy a kaposvári I-es csapat diadalmaskodott, míg a legfinomabb napi készítményeket a siófoki Krúdy csapata sütötte ki. A felszolgálók díszmunka kategóriájában a zágrábi, élőmunkaversenyében a kaposvári Il-es - Fehér házi tanulókból álló - csapata nyerte. A szakmai zsűri különdíjat adott különféle kategóriákban a siófoki, a sibeniki, a verőcei, a kadarkúti, és a két széchenyis csapatnak. A zsűri által színvonalasnak minősített verseny a Széchenyi napok programja volt, ami este zenés mulatsággal zárult. B. T. HÍREK Szakmai kitüntetés Baross Gábor díjat kapott három évtizedes munkája elismeréseként Kovács Béla, a Somogy Megyei Közlekedésfelügyelet igazgatója. A legmagasabb szakmai elismerést Katona Kálmán, a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca vezetője adta át a hét végén a 67 dolgozóval működő intézmény vezetőjének a minisztériumban. Égett az avar Bárdudvarnokon tegnap avartűz keletkezett, az aljnövényzet gyulladt meg. A láng veszélyeztette a környékbeli melléképületet, ám a kivonuló kaposvári tűzoltók rövid időn belül eloltották a tüzet, amit vélhetően egy eldobott égő cigaretta okozott. Behozzák a lemaradást Somogybán mintegy 4-4500 hektárnyi területet sújt a belvíz, ami leginkább a Koppány-, a Dráva- és a Kapós- völgyében okoz kiesést. A kár felmérése egyelőre tart, a pontos összeget csak később tudják megállapítani a szakemberek. Több helyütt a búza is megsínylette a felgyülemlett vizet. Ha az időjárás lehetővé teszi, folytatják a szántóföldi munkálatokat. Néhány közép-somogyi vállalkozásban megkezdték a tavaszi árpa vetését. 10 vonulás A szokásosnál csendesebb napjuk volt tegnap a kaposvári mentőknek. Kora estig alig 10 helyszínre vonultak, főként szív- és érrendszeri illetve tüdő betegségben szenvedő embereken segítettek. A kaposvári esetek mellett elmentek Nagybajomba, Hencsére, Kadarkútra és Felsőmocsoládra is, valamint beteget szállítottak a mosdósi kórházba is. Felmérés a kezdőkről A megyei munkaügyi központ a pályakezdők elhelyezkedését segítő munkatervének érdekében felmérést készítettek a most végző középiskolásokról. A felmérés szerint várhatóan 4299 fiatal fejezi be tanulmányát, a végzősök összlétszáma az előző tanévhez képest 5,8 százalékkal csökkent. A végzősök 21 százaléka gimnáziumokból kerül ki. Szakközépiskolai, technikusi végzettséget 42,5 százalékuk szerez: a munka- vállalás iránt kedvet érző fiatalok jelentős hányada közülük illetve a szakmunkások közül kerül ki. A szakmunkásképző intézetekben várhatóan 1459 diák szerez szakmunkásbizonyítványt. Tízesztendős városünnep Európa köszöntötte a tíz éves balatoni várost. Két \ napos ünnepségen éltették l a település jelenét és jövőjét. A születésnapi tortából, minden vendégnek jutott. Fonyód A város képzőművészeinek kiállításával, nemzetközi kórustalálkozóval és emlékliget ültetésével és sok-sok rendezvénnyel ünnepelte két napon át várossá nyilvánításának tizedik évfordulóját Fonyód. A 10. születésnapot egybekötötték az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepével. Ez alkalomból dr. Gye- v nesei István a megyei közgyűlés elnöke jelképesen kezet nyújtott a város lakóinak, amikor átadta a megye zászlóját és címerét. Göncz Árpád köztársasági elnök levélben köszöntötte a fonyódiakat elismerve sikereiket a városépítésben. Eljöttek a testvérvárosok küldöttségei is, és megtisztelte a rendezvényeket jelenlétével Gregorz Lubczyk a Lengyel Köztársaság rendkívüli meghatalmazott nagykövete. Az ünnepségen adta át Francsics Zoltán polgármester a születésnapi rajzverseny győzteseinek az elismeréseket. Ez alkalomból kitüntetéseket is adományozott a képviselő- testület. Fonyód díszpolgára Kovács Gyula nyugalmazott tanító lett, míg a Fonyódért Városért kitüntetést Bogdán János nyugalmazott ácsmester kapta. Az ünnepség a hatalmas születésnapi torta felszeletelésével, tűzijátékkal zárult. G. M. A sok felvételi lap között néha elvész a diák Felvételiznek a nyolcadikosok (Folytatás az 1. oldalról) A barcsi Dráva Völgye Középiskolában a tavaly először indított külkereskedelmi szakon kétszeres a túljelentkezés, ezért felvételi beszélgetésen választották ki a 4-es szintű, határozott, jó beszédkészségű diákokat. Takács Sarolta igazgatóhelyettes más intézmény- vezetőkhöz hasonlóan komoly gondnak tartja az új rendszert. Most, hogy három külön felvételi kérelmet küldhetett el minden diák, az iskolák nem tudják, a felvett diák pályázott- e máshová, s ha igen, akkor hol kezdi meg tanulmányait. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály gyakorló iskola nyolc osztályos gimnáziumában szombaton tartották a szóbeli felvételit. 43 jelentkezőből 28- at vesznek fel, a saját általános iskolásaik közül 24-en szeretnének gimnazisták lenni. A beszélgetés során a tantervi anyagban szerzett jártasságot mérték. A tapasztalatai szerint a felvettek 60 százaléka kerül ki a saját iskolásaik közül. A Nagyatádi Szakképző Iskola bizonyítvány alapján döntött 168 diáknál. Mohári Jenő igazgató elmondta, hogy 21 jelentkezési lapot visszaküldött az általános iskolákhoz, mert nem fogadja el a félévkor bukottakat. Az év végéig javítóknak pótbeírást tartanak majd. Elkeserítőnek tartja a diákok tudásszintjét, az általános iskolából ugyanis igen gyenge alapokkal érkeznek. A kilencedik osztályukban például hetvenszázalékos volt a bukás. Az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola a jelentkezettek felét tudja felvenni a három szakra. A hétvégi matematika- fizika-helyesírási szintfelméréstől az általános iskolai bizonyítvány megerősítését várják. Náluk is bizonytalanságot okoz, hogy npm tudni, ki akar mindenképpen ott tanulni, s ki jelölte meg csak biztonságból az intézményt. Az új rendelet főpróbája lesz az idei tavaszi felvételi. Izményi Éva _________________________________________________________________Tavaszváró törökkoppányban ______________________________________________ Ö reg falu, régi gondok, fiatal polgármester Törökkoppány megyénk egyik elöregedő, kihalóban lévő települése. Két év alatt közel ötven fővel csökkent a lakosság száma. A települést ugyanakkor a megye talán legfiatalabb polgármestere Irányítja. Ifjabb Varga György polgármester feje legjobban a kilenc és fél millió forintos hiány miatt fáj. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetű településen 82 millió forintból gazdálkodnak. Az iskola és az óvoda felemészti a költségvetés jelentős részét. Hét község társulásban működtette az iskolát, de Zics kilépett, a gyerekek továbbra is itt tanulnak viszont az állami normatíván kívül nem fizetnek semmit. Az iskoláztatásukért a közel kétmillió forintot is Törökkoppány fizeti. - Nagy gondunk hogy a falu kezd elöregedni, elüresedni. Több német család is vásárolt itt házat, ami egyrészt jó, mert rendbe teszik az épületeket, másrészt viszont semmi hasznunk nincs belőle, mert nem itt adóznak, nem itt költik el a pénzüket, hiszen csak egykét hetet töltenek nálunk - kesergett a polgármester. Gondot okoz a munkanélküliség is: a lakosság egy része naponta utazik Tabra dolgozni. Munkahelyteremtésnek szinte nincs esélye a faluban, próbálják a meglevőket jobban kihasználni, megtartani. Mivel sok az idős ember a faluban, bevezették a szociális étkeztetést. A rászorulók minimális térítésért kaphatnak ebédet. így a konyha kapacitását is jobban ld tudják használni.' Közhasznú munkás segíti az öregeket, fát vág, mos főz, takarít a rászorulóknak. A könyvtáros ifj. Gyenis Ferenc is közhasznú munkás. Négy éve látja el ezt a feladatot. Elmondta: - ősszel és télen többet olvasnak az emberek. A gyerekek a kötelező olvasmányokat viszik, a felnőttek inkább a kalandregényeket, krimiket. Gyenis Ferenc hobbija a főzés, a tegnapi ebéd sült oldalas volt krumplival. Ilyenkor tavaszelőn már kihalt a falu, az emberek mennek ki a földekre, a szőlőkbe, hiszen már itt az ideje a metszésnek. A kocsmában azért mindig találni egy-két embert. Márkus Zoltán a kocsmáros szerint a falubeliek egy részének ez a találkozó helye. Jobban fogynak az olcsó italok, mint a márkásabbak. Ő nem csak a feleseket, fröccsöket méri, néha még hitelt is ad. Most 17 ezer forinttal tartoznak neki. Segélyosztáskor nő meg a forgalom, ilyenkor van remény arra, hogy visszakapja a pénzét. A Szabó család nagytakarítással ünnepelt. Lányuk Patkóné Szabó Márta otthon van kétéves fiával, közben megpróbálkozott a fodrász mestervizsgával.- Nagyon nehéz volt a modelleket összeszedni, mert mindenki ragaszkodott a megszokott frizurához, hajszínhez. Eddig közel 200 ezer forintba került a felkészülés, a különböző anyagok, eszközök, az utazás, a részvételi díj. Nem tudom mire és főleg mikor fogom hasznát venni, mert saját üzlet nélkül nem lehet boldogulni. A család egyébként 13 hektáron gazdálkodik, sertéseket tartanak, de ilyen felvásárlási árak mellett már nem éri meg. Varga László és felesége a tápboltot működtetik. Bár ott jártamkor éppen egy autót próbáltak indulásra bírni. Az acsai gazda jött tápért, de a kocsija nem akart hazamenni. A bolt egyébként állandóan nyitva van, hiszen vevő bármikor jöhet, akár szombat van vagy vasárnap, akár ünnepnap. Vargáék a nagymamával élnek koppányban, az unokák, a fiuk és a menyük Kaposváron lakik.- A fiatalok ott telepednek le, ahol megfelelő környezet, munka és szórakozási lehetőség van. Itt Törökkoppányban nincs látványos fejlődés. De mi már akkor is jól érezzük magunkat, ha munka után este elolvassuk a Somogyi Hírlapot, és megnézzük a tv műsort - mondta Laci bácsi. Szarka Ágnes