Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-13 / 37. szám

Közelről 1999.február 14. Negyedik oldal Uj évi lotuszok, orchideák... A lótuszok és az orchideák pompája teszi ün­nepélyessé az ünneplő Bangkokot. Az előbbi­ek kék-sárga-fehér és élénklila színben borít­ják a vizeket, az orchideák pedig kókuszhéj­ban virítanak a fák törzsére kötve. Az ember szeme szinte pillanatok alatt megszokja a zöl­det, a virágpompát az otthoni tél után. A me­leget - 30 fok fölött tartózkodik a hőmérő hi­ganyszála - csak nehezen. Folyik az arcomon az izzadság, amíg a repülőtérről kiszerencsét- lenkedik (vagy kiügyeskedik?) a gépkocsive­zető. Idegesít, hogy közben folyton rádiózik. Igaz, haladni itt nem lehet: két szinten és mindegyiken 6-15 sávban állnak az autók, égnek a féklámpák. Az első gondolatom: Bangkokban semmi nem változott. Hat éve jártam itt először. Az illatok és a szagok maradtak meg leginkább az emlékezetemben, és az emberek kedvessé­ge. Az illatok az esti utcát idézik. Apró kifőz­dékben a járdán roston sül a hal, a hús és a zöldség. Főzik a tésztát, keverik az utánozha­tatlan thai ízeket. Nem igazán a kényes gyomrú európaiaknak való. Az itteniek vi­szont szeretik ezeket az utcai étkezdéket, mert gyorsak, olcsók, és ízletes a főztjük. A tisztaság meglepően jó. Nemcsak a kifőzdék tájékán, hanem a külvárosokkal együtt tíz­millió lakost számláló Bangkokban is. Van is vendég szinte mindig. Itt nincs záróra; addig tartanak nyitva, amíg az ember kívánja. A vá­ros sajátos illatának meghatározó összetevői a virágok, amelyekkel bőven megajándékozta a természet ezt a távol-keleti metropoliszt. Pompáznak a fák, a bokrok és a híres bangko­ki rózsakertben tömegek töltik a szabadidejü­ket. Mert ünnep van itt. Mégpedig három nap­ra elosztva. Pénteken vásároltak, szombaton pihentek, ma, vasárnap emlékeznek, meditál­nak a bangkokiak. Már azok, akik a kínai új­évet ünnepük. Itt, Thaiföldön évente három­szor köszöntik az emberek az új esztendőt. Először - mégpedig 1950 óta - január 1-jén, ahogy mi európaiak is. Másodszor a kínai új­év alkalmából, amelynek napja a hold járásá­hoz igazodik, s az idén éppen erre a hétvégé­re esett. Harmadszor április 13-án és 14-én, a thai újévkor. Amikor is apró hajókat építenek gyertyát, orchideavirágot raknak rá és a Chao Traya folyóra teszik. Sok ezernyi világító kis hajó köszönti ilyenkor az ünnepet a folyón, amely fölött Délicelet-Ázsia talán egyik legna­gyobb hídja ível át, s amelyet éppen a király születésnapján avattak néhány évvel ezelőtt. Szóval, ünnep ez a hétvége itt, Thaiföldön, hiszen a milliónál nagyobb lélekszámú kínai­ak nemcsak ünnepük miatt meghatározók, hanem a kereskedelemben betöltött szerepük miatt is. Az igazi újév azonban egyre inkább a thai. Mert a szabadok országában (Thailand ugyanis ezt jelenti) mégis csak ők vannak a legtöbben. Az ünnep azonban itt nem jelent visszafogottságot. Nyitva vannak az üzletek, dolgoznak az emberek, csak a forgalom vala­hogy töredéke a Bangkokban megszokottnak. De a maszkot az arcáról ünnepen sem teszi le a rendőr az utcasarkon, a takarító és az útépí­tő munkás sem. így védekezik ugyanis a hi­hetetlen levegőszennyezés ellen. Itt minden és mindenki motoron mozog: egy mag- yarországnyi lakos. Az egysínű magasvas- utat, amely a fő sugárút felett- viszi majd az utasokat, december 5-ére készítik el, akkor lesz az avatása. Mondanom sem kell, a király születésnapján. Mert itt a királyt nagy tiszte­let övezi. ígérik azt is, hogy öt év múlva a bangkoki metrón is elindul az első szerel­vény. Ez rendezi majd át a magyarországnyi lakosságú thai főváros közlekedését. Mert hogy Thaiföldön mégis csak változik sok minden. S ha megindul a metró is a magas­vasút után, akkor talán igazabb lesz, amit Bangkok neve thai nyelven jelent: az Angya­lok városa. Most inkább ugyanis ördögfekete lesz - s nemcsak a tűző napfénytől, hanem a portól, koromtól -, aki sokáig járja az utcákat. Felüdülést csak a sok park ad zöldjével, virág­pompájával, De oda el is kell jutni. A kínai újévet ünneplő Bangkok vendége volt ezen a hétvégén Göncz Árpád. A magyar köztársaság elnöke útban Ausztrália felé sza­kította meg itt útját, és találkozott Bhunibol Aduly Adej királlyal a bangkoki Chitralada palotában, este pedig a Chao Traya folyón egy hajókiránduláson vett részt. A magyar köztár­saság elnöke ma este tovább indul Bangkok­ból hivatalos látogatásának első állomására, az ausztráliai Sydneybe. Bangkok, 1999 február 13. Kercza Imre Bóka Dezső: Van még rajta igazítani való Bóka Dezső kapolyi festő házában igazi a csendélet. A konyhában az aszta­lon mosatlan edények és poharak. A hálószobá­ban - télen ez az alkotó- műhely is - könyvektől roskadozó polcok, elsö­tétített ablakok, a meny- nyezeten lógó ruhaszárí­tó kötelek. A bejárati aj­tótól jobbra a széntüze­lésű kályha közelében bekeretezett képek, a föl­dön félig kész alkotások, festőállvány, ecsetek és festékek...- Ez egy bohémtanya!- mentegetőzött Bóka Dezső, a nyugdíjas festő.- Ezek itt tájképek ­mutatta amelyeken van még javítani való. Bóka Dezső 1935-ben Balaton-endréden szüle­tett. Tehetségkutatás ré­vén került a csurgói re­formátus népi kollégi­umba, majd a budapesti képzőművészeti gimná­ziumba. Ezt követően a Képző- és Iparművészeti Főiskolán tanult. Előbb rajztanári szakon, majd festészettel próbálko­zott. Tanulmányait 1959- ben fejezte be.- Pályám elején - ma­gyarázta - egy-két évig rajzpedagógus voltam, majd a régészeti intézet­ben rajzoló. Később gra­fikával, illetve a festé­szettel foglalkoztam. Mesterem volt többek között Kántor Andor, Basilides Sándor, majd Pór Bertalan, Barcsay Je­nő, illetve Ék Sándor... Szinyeit, Mednyánszkyt, Rippl-Rónait kedvelem, de tanultam Rudnay mű­vészetéből is. Az akva- relltechnikához grafikai tanulmányaim során ju­tottam el. Leginkább táj­festészettel foglalkoz­tam, foglalkozom: az év­szakok hangulata, a ter­mészet, a somogyi tájak szépsége adták az ötletet, a témát. Képeimen meg­jelent a tél szépsége, a ta­vasz, a nyár és az ősz. Az ember viszont kimaradt a képi világomból... A festő gyakori beteg­FOTŐ: KOVÁCS TIBOR ségének is köszönhető, hogy mindössze tíz egyéni kiállítása volt. Ké­sőn, 1971-ben Nagyatá­don mutatkozott be elő­ször, de képeit kiállítot- . ták többek között Kapos­váron, Tabon és Kőrös­hegyen is... Bóka - ahogy mondta - a festé­szet mellett vonzódott a lírához is, ami többnyire a magányossága kényel­metlen következményeit is magában hordta. Je­lenleg Kapolyon magá­nyosan él, de nem elzár- kózottan. Bóka Dezső - ha kedve van - most is dolgozik, tájképei pedig bizonyítják, hogy embe­ri melegség árad belő­lük. Krutek József Egy napja a hó foglya Több mint 24 órát töltött a hó fogságában Kürtöspuszta ha­tárában Haraszti Ferenc a somogyjádi Sercli pékség ke­nyérszállító autójával. Pénte­ken 18 órakor akadt el a hó­ban, egyetlen segítségén, a mobiltelefonján a családját és a pékmestert értesíteni tudta. — Méteres hótorlaszok vannak előttünk — mondta Haraszti Fe­renc a telefonba, fogságának 24. ^órájában. — A közelben egy diák­busz is megsüllyedt, az utasok gyalog jutottak el a közeü telepü­lésekre. A véletlenek furcsa játé­ka, hogy Haraszti Ferenc mind­össze helyettesként ül két hete a volánnál, tegnap lett volna az utol­só munkanapja. Somogyjádi ott­honában a felesége és három gye­reke várta. Az éjszakai műszak után Dávid Ferenc pék indult el hozzá, s forró teát, kávét, szalon­nát vitt a megrekedtnek. Haraszti Ferencet az éhség gyötörte a leg­kevésbé, hiszen még volt az autón némi kenyér és fonott kalács, Teg­nap estére azonban már erős fej­fájás kínozta. A megyeházán lévő védelmi iroda intézkedett a kisza­badításáról, tegnap este már közel voltak hozzá a gépek, de a hon­védségi vontatónak előbb ki kel­lett húznia az útközben megfe­neklett többi autót is. A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel utolsó ér­deklődésére Haraszti Ferenc há­rom dolgot kívánt: egy vontatót, egy forró vízzel teli kádat és az otthoni meleg ágyat. I. É. K0RHAZF0LY0S0N LEHELTE KI LELKET A LERESZEGEDETT HAJLÉKTALAN Egy részeg kijózanító halála A kaposvári kórházban egy pádon, mások szerint a fo­lyosón, betegtolókocsin, mindenesetre meghalt meg egy részeg a közelmúltban. Előzőleg kétszer vitte be a mentő, először hámsérülés­sel, utána eszméletlenül. Mindkétszer megvizsgálták, majd elbocsájtották. Kínos eset. Mondhatni kijózanító. A detoxikáló megszűnése óta a mentők kórházi osztályról kór­házi osztályra járnak a lerészege- dett emberekkel, a belgyógyá­szat és az elmeosztály a végcél, vagy a baleseti ambulancia, hi­szen az alkohol nemcsak nyo­morba dönt, hanem olykor árok­ba, földre is. Az ötvenes éveiben járó közismert hajléktalant a tüs­kevári városrészben szedték föl a mentők. A Kaposi Mór kórház baleseti ambulanciáján egy pá­lyakezdő orvos kezei közé ke­rült, aki legjobb tudása és tehet­sége szerint megvizsgálta, ellátta a felületi hámhorzsolásos sérülé­sét, majd elbocsájtotta. Embe­rünk nem jutott messzire, a kór­ház épülete közelében ismét el­feküdt, a mentő eszméletlenül vitte be ismét. Ekkor került a be­tegszállító kocsira, ahol később holtan találták. A halál közvetlen oka krónikus agybukri bevérzés, agyduzzanat volt. Dr. Gimesi Mihály főigazgató- főorvos úgy érzi, ennek az eset­nek nem lett volna szabad meg­történnie.- Jóllehet a beteget az ügyele­tes orvos rendesen megvizsgálta, van némi lelkiismeretfurdalá- sunk: nem lett volna szabad meghalnia - mondta Gimesi Mi­hály. Hozzátette, nemrég volt már dolguk az illetővel, egy ko­moly fejsérülés miatt bent kellett volna tartaniuk, ám ő saját fele­lősségére távozott. Az eset tanulságai arra mutat­nak, hogy a részegek kezelése, nem megoldott. Ahogy a főigaz­gató-főorvos fogalmaz: a részeg­nek nincs gazdája.- Két-három éve teljességgel megoldatlan az ittas személyek ellátása - erősítette meg dr. Szerémy György megyei mentő­főorvos. - Ha sérültek, ha nem, nem hagyhatjuk őket felügyelet nélkül a helyszínen, legyen az hóbucka vagy hideg lakás, el kell szállítanunk. Ugyanakkor a vizs­gálati lehetőségei a mentőautó­ban igen szerények, idő- és esz­közigényes megfigyelésre, kijön- e valami idegrendszeri tünetük, nincs lehetőségünk. A kórház egyetlen osztálya sem fogadja szívesen az enyhén szólva nem higiénikus embereket, egy-egy ittas személy átadása alkalman­ként eszmei közelharcot jelent. De hát mi nem keringhetünk ve­lük a városban, amíg kijózanod­nak. A hajléktalan halála csak a felszín, ami ismét fellobbantotta a régóta parázsló problémát, hi­szen naponta 2-3 illuminált páci­enssel van dolgunk. A legtöbb ittas sérüléseket is szerez, így a baleseti szakrende­lésre, osztályra kerül, de gyakor­ta a sérülés nélküli részegek is itt kötnek ki. Dr. Gordán Ferenc osz­tályvezető főorvos elmondta, ez mindennapos probléma, aminek egy részét a detoxikáló levenné a vállukról. Az alkoholisták keze­lése azért is nehéz, mert esetle­ges sérülésük nem mindig lát­szik, viszont később drámai mó­don romolhat az állapotuk. Töb­bük a krónikus alkoholizmus kö­vetkeztében kialakult májműkö- dés-zavar miatti vérzékenység­ben szenved, védekező, ellenálló képességük lecsökkent. Kezelé­sük is nehézségekbe ütközik, legnagyobb részük még a teta­nusz injekciót is visszautasítja. A kijózanító állomás néhány éve szűnt meg, miután az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza az ezzel kap­csolatos költségeket, tudtuk meg Gimesi Mihálytól. Szerinte egyébként sem volt helyénvaló, hogy kollégái ki voltak téve a merevrészegek randalírozásá- nak, durvaságának. A kórházi osztályoknak sem felemelő fel­adat az ellátásuk. Rendszeres odafigyelést igényel annak elle­nére, hogy a páciensek viselke­désében nincs köszönet, ráadá­sul ezek az időrabló esetek a töb­bi betegtől veszik el az energiát. Dr. Boldizsár Ferenc, a pszi­chiátria osztályvezető főorvosa azt mondta, hetente több alka­lommal kerül hozzájuk illumi­nált ember abban az esetben, ha a részegségen kívül más, pszichi­átriai kezelést igénylő tünet is fennáll. Az osztályvezető főor­vos egyetért azzal, ittas személyt gyógyítani rendkívül kellemetlen felelősség, hiszen az ilyen bete­get a legjobb szándék mellett is könnyen elveszthetik.- Ha minden 50 évben egy­szer halna meg ittas személy a kórházban, ez akkor is probléma volna - mondta dr. Boldizsár Fe­renc. - Az ésszerű megoldás az volna, ha az önkormányzat mű­ködtetne - az idevonatkozó fi­nanszírozási szabályozás szerint - egy kijózanító állomást. Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár jegyzője elmondta, korábban megkereste a várost a kórház a detoxikáló állomás működtetésé­re vonatkozó kérdéssel.- Az önkormányzatnak nem feladata, és Kaposvárnak erre nincs is több tízmillió forintja, hogy egy kijózanítót működtes­sen - mondta dr. Kéki Zoltán. A jegyző hozzátette, csak a járóbe­teg-ellátás tartozik a kötelező fel­adatok közé, aminek a város meg is felel. A többi az egészségügy, az állam gondja.- Állítom, a részegség nem el­sősorban egészségügyi, hanem társadalmi probléma - mondta Gimesi Mihály. - Számos kérdé­sen el kellene gondolkodni, így azon is, nyugati államok példájá­ra nem kellene-e korlátozni az al­koholárusítást? Ma a legkisebb boltokban, jelentős nyitva tartás­sal hihetetlen árukészlet várja a „rászorulókat”. Azon is érdemes volna elgondolkodni, hogy a be­tegbiztosítás rendszerében figye­lembe vegyék az alkoholizmus áldozatainak költségességét. És a dohányipar párhuzamára nem ártana felvetni a kérdést: az ital­boltok miért nem vállalnak részt az ittas személyekkel kapcsola­tos költségekből? Miért az adófi­zetők pénzét költsük az alkoho­lizmusra, amikor ebből nem ők húzzák a hasznot?- Még csak az kéne! - csattant ki a maga szemérmes névtelen­ségében kocsmáros ismerősöm. -Nem elég a jövedéki meg a for­galmi adó, a bérleti díj! Mi csak a lehetőséget biztosítjuk az alko­hol fogyasztására, nem tukmál­juk senkire a felest. Árulok bam­bit is, aki akar, fogyasszon azt! Az igény nagy úr! Amíg alko­holizmusban világelsők va­gyunk, s ezrek isszák le magu­kat a sárga földig nap nap után, addig csak a tüneti kezelés lehet­séges. Az alkoholizmus fedőne­vű egzisztenciális válság addig is tovább fertőz. Balassa Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents