Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
Negyedik oldal 1999. január 3. Stílusjegyek Van autóm, lakásom, van mit ennem... Molnár Piroska most éppen öt darabban játszik Pesten és Kaposváron, közben pedig próbálja Szomory Dezső Belláját. A premier már megvolt ugyan, de most is minden nap elmondja a Lotte című monodráma negyvennégy oldalát.- Az ezredforduló hangulatát már érzem egy kicsit, s a dekadenciát is. Én is abba az életkorba vagyok már, amikor az ember' gyakran felsóhajt, ha valami nem tetszik: Bezzeg az én időmben, bezzeg nálunk nem így volt, bezzeg velünk még megtanították, bezzeg még ezt tőlünk megkövetelték. Szomorú vagyok, amikor a színészházban éjjel kettőkor autóajtó- csapkodásra, rádióböm- böltetésre riadok fel, s hallom: a fiatalok nem emberek módjára vonulnak haza. Ugyanakkor persze tudom, hogy ez egy más nemzedék. Hála Istennek ismerem a fiatalságnak azt a részét is, amelyik nem így él, vagy nem ezt csinálja. Mindenesetre annyi szomorú dolgot tapasztalok, s ezt egyre nehezebben viselem el. Barátokkal beszélgettem a közelmúltban a szilveszterekről, amikor az emberek özönlöttek az utcára éjfélkor. Úgy éreztük: sikk volt ilyenkor kimenni, együtt örülni. Most? Dobálják le a petárdákat, törik a pezsgősüveget. Veszélyhelyzet van, mert az emberek egy részének az ünnep a gátlástalanságot, az agressziót jelenti. Mostanában az ünnep nem arra való, hogy együtt legyünk, és annak örüljünk, hogy élünk, hanem erőfitogtatás, a másik túllicitálá- sa. Ünnepelni inkább kis közösségben szeretek, vagy otthon, a lakás egyik zugában. De én még emlékszem arra, amikor sokan összegyűltünk, s nem az lett az ünneplés vége, hogy öten meghaltak, hatan egymásnak mentek, és felrobbant valami. Együtt énekeltünk, táncoltunk, beszélgettünk, örültünk.- Végigélte a kaposvári színház nemzedék- váltásait. Hogy látja: van erő az új generációban?- Van. A színházi társulat családias közösség, amelyben egészen idősek és fiatalok egyaránt lehetnek. A nemzedékek jól megvannak egymással, szeretnek egymástól tanulni. A kaposvári társulat idősebb tagjai nem várnak megfellebbezhetetlen tiszteletet a fiataloktól. De becsülendő a munkájuk, a fiatal tanulni tud tőlük, mégpedig úgy, hogy figyeli és szereti azt, amit a másik csinál. így aztán önkéntelenül megadja a tiszteletet azzal, hogy figyel rá. Az idősebbek is figyelnek a fiatalokra. Szeretjük az újat, szeretnénk megújulni, hátha az a fiatal valamit már jobban tud, mint mi. A társulatban nem a szomorúság az úr: a A kaposvári színház sziget, ahova el lehet menekülni.- A fiatalok azt mondják: azért jönnek Kaposvárra, mert itt nincs más, csak a színház. Nem vonja el őket a film, a szinkron, csak a színháznak élhetnek, s így a nyugalmuk is nagyobb.- Én ingázom, ami a korommal, az eredményeimmel jár, és erről nem kell lemondanom. Azok az ifjak, akik most itt vannak, és itt maradnak szintén elérhetik ezt. Egyre jobban tetszik, hogy azok, akik ide szerződtek nem a pénzt kezdik el hajszolni: a szakmának élnek. Az a pesti szabadúszó fiatal kolléga, aki a különféle szinkron- és a tévéstúdiókban, színházakban fordul meg, s reggeltől estig talpon van, anyagilag zsebre tesz. De én nem irigylem egy másodpercig sem. A mi fiataljaink azt vállalták: tanulnak, fejlődnek, játszanak és felülnek a vonatra ha kell. Színészházban laknak, és nem az a legelső, hogy milyen kocsit vegyenek, hanem azt, hogy mit szól az Ascher vagy a Babarczy? Örül-e nekem a néző? Sikerem volt-e ma este? Volt-e nyílt színi tapsom? Melyik jelenetet próbáljuk? Kocsis Pali kollégám mondta a minap: Jaj, Piroska, megkaptam életem első főszerepét, mióta itt vagyok! Micsoda boldogság! Ők ennek örülnek. Olyan emberek jönnek hozzánk, akik dolgozni akarnak. Babarczy László igazgató mindig elmondja: aki sok pénzt akar keresni, az ne Kaposvárra szegődjön, mert mi nem erre szövetkeztünk.- Ez évtizedek óta így van Kaposváron. Ezért vonzó a színház!- Bizonyos embereknek, akik élethivatásnak tekintik a színházat, valóban ezért.- Molnár Piroskát is ez a szellemiség tapasztotta ide?- Igen, bár én némi előnyt élvezek a fiatalokkal szemben, mert koromnál fogva megvannak bizonyos anyagi javaim, de nem hasonlítanám a jövedelmemet egy vállalkozóéhoz. Van autóm, lakásom, nyaralóm, van mit ennem, talán még nyaralni is el tudok menni néha. Igaz, nincsenek irreális vágyaim. Nem akarok két kocsit és gyémánttal kivert estélyi ruhát. Arra törekszem, hogy normális körülmények között éljek, a munkám adja a boldogságomat, és olyan kollégákkal legyek együtt, akikkel azonos a gondolkodásunk.- A sztárok világa nem erről szól.- Nem is vagyok az, és nem is voltam. A sztárok különleges világban élnek. Soha nem vágytam ilyenre. Ugyan sok az elfoglaltságom, de azért mindig jut arra idő, hogy beszélgessek a másikkal. Nem nyilatkozom mindennap az újságokban, de mindig tud rólam a világ.- Kényszerűségből vállalkozó lett.- Igen, mert az embertől rögtön azt kérdezik: tud-e számlát adni. Ha nem, akkor eleve a fele gázsija van csak a borítékban.- Kaposváron is megízlelte a rendezést. A tanítónő nemcsak a múlt évadban volt siker a stúdióban, hanem most, nagy színpadon is az. Lesz folytatás?- Szerettem a Bródy- darabot, és látom: a kollégáknak és a közönségnek is örömet okoz. Ez csak próbálkozás volt. Nem tartom magamat rendezőnek, de ha mégis lesz folytatása, akkor néhány gyerekdarabot állítok színre, amelyek nem kifejezetten rendezői, hanem színészpedagógiai feladat. Lőrincz Sándor Pogány virágos rétje- Somogyhoz való kötődésem nem a születésemmel kezdődött, hanem szüleim döntésével, amit izgalmas és csodás történetnek tartok - mondja Pogány Judit színésznő.- Mivel édesapám kétszeresen elvált ember volt, édesanyám családja rendkívül elutasítóan válaszolt anyámhoz való közeledésére. A tíz gyerekes, békésgyulai tanító papa megpofozta és kitagadta lányát. Apám, aki Budapesten lakott, ránézett a térképre és rábökött Kaposvárra, amelynek akkori előneve virágos volt, és azt mondta: itt fogunk letelepedni. Ez a történet gyerekkorom óta különös tiszteletet ébresztett bennem a hely iránt, amelyet szüleim választottak. Aztán később minden valóban fontos dolog itt történt velem: születés, boldog és fájdalmas gyermekkor, az első szánkózás a „gugyuló Jézusnál”, óriás bukásom kerékpárral a cukorgyári lejtőn,- az első szerelem, szüleim elvesztése. Itt jutottam be a színház világába, itt érhettem színésszé, itt ismerkedtem meg férjemmel, Koltai Róberttel, itt született Gábor fiunk. Kaposváron érhettem el, hogy én, aki főiskola nélkül, kerülő úton lettem színész, Jászai-díjat, Érdemes Művész kitüntetést kaptam és csodálatos katarzisokat érhettem meg a színpadon. Már négy éve nem élek Kaposváron, és ritkábban teszem meg a Szán- tód-Kaposvár és a Kaposvár-Szántód közötti utat. De olyankor mindig azt érzem, hogy ettől a vidéktől soha nem szakadhatok el annyira, hogy többet ne lássam a somogyi dombokat, a nagykónyi kanyart, azt a szántóföldet, ahol hétéves fiam felismerte egy bíbic hangját és több mint hatszáz métert bukdácsolt, a mélyen szántott árkokon át, hogy megmutassa nekem: miként változik meg a bíbic hangja, ha veszély közeleg. Gyakran megkérdezik tőlem: jól érezzük-e magunkat Szigetszent-mik- lóson, ahol jelenleg élünk. Nem tudom azt felelni, hogy igen. Tisztelem Petőfit, de képtelen vagyok megszeretni ezt a sík vidéket. Ha a természetre, a szépségre vagy a szabadságra gondolok, előttem ma is a somogyi dombok jelennek meg, s a virágos rét is csak akkor tetszik, ha mellette van a domboldal, az erdő, és a fák lombjain átszűrődik a napsugár. S ez már így is marad. (Lőrincz) Megerőszakolt férfi A bírósági folyosó szinte tapintható ridegsége csak növelte Angyali Jenő félelmét az ítélettől. Attól tartott ugyanis, hogy a büntetőtanács Lizát, a jegyesét felmenti a nemi erőszak vádja alól, s neki vállalnia kell a lány születendő gyermekét, aki akkor fogant, amikor a szénapajtában megesett a baj. Mivel ő nem akarta, ami ott történt, úgy gondolta — az új törvény szellemében — nyugodtan lehet női erőszakról beszélni... így okoskodott Angyali Jenő, amikor megszólalt a tárgyalóterem ajtaja felett a beszólító hangszóró. A két ülnöknő között feszítő bíró kíváncsian várta az „elvetemült” vádlottat. Azt látta, hogy megjelenik két csodálatos kebel, aztán csak jönnek, jönnek, majd végre beér a gazdájuk is. A fiatal, jóképű bíró szemei előbb kitágultak, majd összehúzódtak. Aztán kissé felemelkedett az elnöki pulpitusról, hogy a fekete haj alól kivilágló búzavirág szemek és cseresznye ajkak után a finom bokákban végződő formás, izmos lábakat is megnézze magának. — Szóval a lakodalomból tértek haza úgy, éjjel kettő tájban, és azért mentek a pajtába aludni, mert a rokonsággal már tele volt a ház? — Igen, így volt, bíró úr — helyeselt Liza. — Meg romantikát akart, bíró úr! — kiabált közbe Angyali Jenő. — Akkor beszéljen, ha kérdeztem — szólt a bíró. — Jó — mondta meghunyászkodva Jenő. — Mesélje el, hogyan történt a bűn- cselekmény — intett a tanács elnöke Lizának. — Az úgy volt tisztelt bíró úr, hogy a lakodalomban sokan felkértek táncolni, s ettől fickós kedvem támadt. Valahogy veszettül kívántam a csókot. Ezt Jenő is megérezhette, mert a széna tetején elkapta a számat. Én meg közben kezdtem leszórni magamról a felesleges holmit. Aztán fejest ugrottam abba a fészekbe, amely mellettünk tátongott a széna közepén. Vártam, hogy Jenő is ugrik. Ehelyett vetkőzni kezdett. De hogyan bíró úr? Előbb helyet keresgélt a zakójának, aztán szép lassan — az élek mentén — összehajtogatta a nadrágját, majd biztos helyre tette a cipőjét és a zokniját. Amikor az ingét is az előírásoknak megfelelően kezdte összerakni, elkaptam a bokáját, és belerántottam a fészekbe. Ekkor olyan hancur kezdődött, hogy azt a bíró úr el sem tudja képzelni. — Dehogynem... Folytassa! — Ahogy minél jobban ki akartunk evickélni a szénából, annál beljebb keveredtünk. És egyszer csak megtörtént, aminek Jenő szerint nem lett volna szabad... A perbeszédben az ügyész a harag villámait szórta szét: — Gondoljuk csak meg — dörögte — , a sértett Angyali Jenő úr ott vetkőzik a széna tetején. Legszívesebben már állva elaludna. Hirtelen eszébe jut: milyen drága manapság egy öltöny. Szépen összehajtogatja, biztonságos helyre teszi minden darabját, hogy majd az esküvőn is felhasználhassa. Micsoda takarékos életszemlélet ez, tisztelt bíróság! Ebben a pillanatban éri Liza váratlan támadása, és egyszerre csak ott találja magát a szénafészek mélyén, egy mezítelen női testen. Tíz férfi közül — tisztelt bíróság — legfeljebb egy tudta volna elhárítani a rá leselkedő bajt. — Egy se! — tört ki a bíróból az enyhén szólva részrehajló megjegyzés, amelyet az egyik ülnöknő enyhe nem tetsző fejcsóválása is jelzett. Ezután Liza védője következett, aki mindjárt a dolgok közepébe vágott: — Végigcsókolózta ön, bíró úr, valaha egy ilyen nővel az éjszakát? — No, de védő úr! — Elnézést, bíró úr... Szóval a csókolózás után mindkét félben fellángolt az a bizonyos gyújtózsinór. Ekkor Angyali Jenő a kínosan lassú vet- kőzéssel igyekezett eltaposni a sistergő lángot. Védencem pedig menteni akarta a menthetőt, és rántott. Mert igaz, bíró úr, hogy drága manapság egy nadrág, de ha az ember előtt a szénában ott fekszik egy gyönyörű nő, hát fogja azt a rohadt nadrágot és elhajítja a francba... Bocsánat, bíró úr. Az ilyen késlekedés dühöt válthat ki a partnerből, és bekövetkezhet a tettlegesség... Kérem a bíróságot, enyhítő körülményként vegye figyelembe a sértett Angyal úr közrehatását a cselekményben. A bíróság Lizát - bizonyíték hiányában — felmentette az erőszak vádja alól. Angyali Jenő már az ítélethirdetéskor hallani vélte születendő gyermeke éktelen ordítását, és megfellebbezte a bírósági határozatot. Liza a tárgyalás után a folyosón odalépett jegyeséhez: — Idefigyelj, te mamlasz! — mondta a férfi hózentrógerját magasra húzva. — Közlöm veled, hogy nem vagyok terhes. Az egészet csak azért találtam ki, hogy próbára tegyelek. De nagyon könnyűnek találtattál. Ég áldjon! A lány alig tett pár lépést, amikor a férfi utána szólt. Hirtelen megállt, és a fékezésbe szinte beleringtak kemény mellei. — Liza! — mondta bűnbánóan. — Visszavonom a fellebbezést... — Tudod, mi vagy te, Angyali Jenő? Egy varangyos béka. — Már az is védett állat, Liza - hallotta Jenő dühtől elfúló hangját, és eltűnt a folyosó fordulójában. Szegedi Nándor
