Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

Labdarúgás 1998. december 6. Tizedik oldal Az isteni Diego beszél Tabuk nélkül A közelmúltban egy argentin focihetilap két munkatársa exkluzív interjút készített Diego Maradonával. A majdnem háromórás beszélgetés során Maradona szinte teljesen kitárulkozott az újságírók előtt. Előbújt Diego igazi énje: szellemes, laza és bőbeszédű volt, azaz jó interjúalanynak bizonyult, sokat beszélt, elmondta a véleményét mindenről. Beszélt az argentin válogatott világbajnoki szerepléséről, (a negyeddöntőben kaptak ki Hollandiától), a tornával kapcsolatos benyomásairól, Caniggia feleségének vádjairól, Batistutáról, egyszóval mindenről és mindenkiről. Magának a beszélgetésnek külön története van - amely csak emeli értékét -, s erről az egyik újságíró külön beszámol. Az alábbiakban argentin kollégáink eredeti, Maradonával folytatott beszélgetését közöljük. „Rosszulesik, hogy ilyen nagyképű lett”- Miért vagy olyan nagy haragban Passarellával? (Passarella volt a vb-n az argentinok szövetségi kapi­tánya - a szerk.)- Azt akarod tudni, hogy miért harag­szom rá annyira, hogy miért érzek ke­serűséget, amikor a kettőnk kapcsola­táról van szó? Hát azért, mert ő a bará­tom volt. Nemcsak egyszerű, szakma­beli ismerősök voltunk, hanem na­gyon jó barátok is. Rengeteget beszél­gettünk, tanácsokat adtunk egymás­nak, vagy ha kellett, jól megmondtuk egymásnak a véleményünket. Aztán ö nagyon megváltozott, ilyen lett...- Ilyen...? Milyen? Pontosan mire gondolsz?- Passarella olyan ember lett, akivel nem lehet normálisan beszélni, aki­ben nem lehet megbízni. A barátom volt, és nagyon rosszulesik, hogy ilyen nagyképű lett.- Nagyon bánthat a dolog, hiszen elég sűrűn hangoztatod a vélemé­nyed róla.- Az az igazság, hogy botrányosnak tartom, amit a válogatottal művelt. Ha csak a vb-re gondolok, már attól is ki­ráz a hideg. Passarella a „mindenki vá­logatottját” hirdette. Kérem, ne neves­senek!!!- Mert...?- Ez a válogatott csak Passarelláé volt, senki másé. Szart az argentinok fejére. Caniggia és Redondo mintha nem is létezett volna számára.- Redondo leköszönt. Azonkívül sosem hajtotta halálra magát, hogy bekerüljön a válogatott keretbe.- De ott lett volna a helye, egyszerűen azért, mert nem volt nála jobb. Az igaz- és ez az egyetlen dolog, amiben én sem kételkedem -, hogy Fernando le­mondott Bilardo válogatottjáról. Ez nagyon fájt. Aztán később, Spanyolor­, red, hogy a játékuk sokkal hatéko­nyabb volt a miénknél.- Emiatt is csak Passarellát tudom okolni. A játékosaink nem nyújtották a tőlük elvárt teljesítményt. Engem egyébként egyik játékosunk sem le­pett meg.- Egyikük sem? Még Ortega sem?- Senki. Az volt a baj, hogy egy játé­kosnak sem volt elég bátorsága ah­hoz, hogy odaálljon Passarella elé és jól megmondja a véleményét, vagy akár elküldje melegebb éghajlatra!- Persze, hogy nem volt bátorsá­guk, hisz az edző tiszteletet és fe­gyelmet követelt tőlük.- Nézd, az embernek el kell döntenie, hogy mit akar. Vagy ezt, vagy azt, de a kettő együtt nem megy.- Jó, akkor a játékosok Passarella mellett döntöttek.- Nem döntöttek igazából sehogy, hisz pont ez a baj. Nem értem, hogy lehettek ennyire érdektelenek, hogy nem tették le a voksukat senki, sem­mi mellett. Mindenesetre „Cholito” Simeonét sem tudom többé tisztelni.- Miért nem?- Mert bármennyire is szeretné, nem lesz soha olyan, mint régen. Pedig mennyi időt töltöttünk mi együtt! Együtt fociztunk Sevillában, Basile válogatottjában, végigjátszottunk egy világbajnokságot... Csalódtam Simeo- nében. Megőrült attól, hogy csapatka­pitány lehessen, de csapatkapitányi feladatait nem mindig látta el jól.- Az argentin válogatott régebben más volt...- Az biztos!!! És mi történt Franciaor­szágban?! A játékosok könyörögtek a sorshoz minden meccs előtt, hogy nyerjenek. Hát csalódniuk kellett. Té­vedtek. Vagy csak rossz tanácsokkal látták el őket. Csak úgy lubickoltak, de nem vették komolyan a dolgot. Senkiben sem volt elég méltóság, hogy felvegye a harcot az edzővel, még Batistutában sem.- Batistutával szemben is megbán- tottnak érzed magad?- Nem tartom nagy egyéniségnek. Nagyon jó játékos, számtalan gólt rú­gott, de soha nem vetette meg igazán a lábát, soha nem tudott igazi magas­ságokba emelkedni. Passarella pedig nagyon sokszor szinte megalázta, és ő tűrte, semmit nem reagált. Milyen személyiség az ilyen?! „Nagyon szeretnék én az edzője lenni a nemzeti tizenegynek”- Diego, a válogatottról nagyon sokszor úgy nyilatkozol, mintha a sajátod volna. Lehet, hogy kemé­nyen hangzik, de te ma nem szá­mítasz másnak, csak egy kívül­állónak.- Tudod mitől őrülök meg? Attól, hogy a válogatott elvesztette a régi varázsát. És ez nem Maradona és nem Passarella válogatottja. Egy válogatott­nak tudni kell harcolni, még az esetle­ges kudarcok, vereségek ellenére is tudni kell méltósággal felállni, és to­vább küzdeni. Az a válogatott, amiben én is játszottam, ilyen volt, a mostani sajnos, nem ilyen.- És ezen szerinted hogyan lehetne változtatni?- Nagyon szeretnék én az edzője lenni a nemzeti tizenegynek, és visszasze­rezni ezt a bizonyos varázst. Az embe­rek - joggal - azt várják, hogy a csapat a lelkét is kitegye a győzelemért. Jó já­tékot és sikereket szeretnének.- Szerinted van egyáltalán olyan válogatott, amelyik ezeket a köve­telményeket teljesíteni tudja, mondhatni ideális?- Igen, például az angol válogatott. Va­lami hasonlót szeretnék én is látni az ar­gentin nemzeti tizenegyben. Hatalmas játékkedvet, győzni akarást, lelkesedést. „Úgy éreztem, hogy minket bárki kiverhet”- Milyen volt átélni exjátékosként a franciaországi vb-t?- Nagyon nehéz volt a tévében úgy közvetíteni, hogy én magam a sajtó­páholyból legszívesebben a pályára kívánkoztam volna. Azért a riporter­nek nagyon oda kell figyelnie a mon­dataira. Mégsem kiabálhatok úgy a tévében, mintha a pálya szélén áll- nék, de még csak egy jóízűt sem ká­romkodhat az ember. Sokszor sajnos úgy éreztem, hogy minket bárki ki­verhet.- Bárki azért nem, túl kritikus vagy, Diego. Egy olyan csapat győ­zött le minket, amelyik nagyon jól játszott. Hollandia a vb egyik legjobb csapata volt.- Na, azért ne essünk túlzásokba! Én nem voltam annyira elájulva tőlük, sőt...- Azért felteszem a kérdést: mi a véleményed Davidsről? Tőle sem voltál annyira odáig?- Ez nem így van, Davids egy külön­leges tehetség, csakúgy, mint a két De Boer és Overmars.- Tehát akkor most mi a vélemé­nyed tulajdonképpen a hollan­dokról?- Azért nem találok mindenkit ilyen különleges tehetségnek, Kluivertnek és Bergkampnak például lenne még mit tanulni, olyanok mint két fagylalt­árus. És ez a Cocu... Nem is tudom, hogy a Claypoléban vagy a Communicacionesben játszik-e (ala­csonyabb osztályú argentin csapatok- a szerk.), vagy ez egy samponmár­ka?- De azt azért remélem, elisme­szágban odáig fajult a dolog, hogy majdnem összeverekedtem Redon- dóval. De aztán kulturált emberek módjára megbeszéltük, tisztáztuk a dolgot, és kezet fogtunk. A válogatott­ban lett volna a helye, és ezt annak el­lenére mondom, hogy nem éppen ő a kedvenc játékosom. De Caniggia kiha­gyását sokkal súlyosabbnak tartom.- Diego! Caniggiával kapcsolatban többekben kételyek merültek fel. Tényleg azt gondolod, hogy neki is a válogatottban lett volna a helye?- Igen. Egy olyan meghatározó ember­rel, mint „Cani”, minden más lett vol­na. A csapatnak egy egészen más ösz- szetételre, felállásra lett volna szüksé­ge. Az a kár, hogy az egyetlen ember, aki ezt figyelmen kívül hagyta, vagy tán észre sem vette, az Passarella volt. Én már a marseille-i meccsen mond­tam, hogy ki fogunk esni.

Next

/
Thumbnails
Contents