Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

Közelről

Negyedik oldal

Magyaros leves Sanghajban, diák evőpálcával

Sikeresen

alkudott

Buddhára

1998. december 27.

A magas vendég is lehet rossz jel

Megdöbbentőek Sanghaj fényei és árnyai: a központban üvegpaloták sora, a külvárosban putrik s iszonytató nyomor — mondta Nagy Ervin, a barcsi Dráva Völgye Középiskola tanulója, aki egy hetet töltött Kínában. Az atléták korosztályos világbajnokságára jutott el a homokszentgyör- gyi fiatalember.

— Az első, ami feltűnt: a kerékpáráradat - mondta - Sanghajban a bicikli igen népszerű. Útkereszteződésekben néha összetorlódik hetven is; olyan, mint egy kerékpárverseny rajtja. — Sok Volkswagen is fut. Az autóbuszok azonban igen rozogák.

Tágranyílt szemmel járt a föld legnépesebb országában. Elmondta: Sanghajban nagyon tetszett neki a belváros, de látta kiáltó ellentétét is: a külvárosi nyomor- negyedeket.

Megkóstolta a kínai ételeket. S ízlett neki a leves: paradicsommal, káposztával. Mondta is: egészen magyarosra sikeredett. Reggel feketekávét is kaptak, s válogathattak a déli gyümölcsökből. Furcsa volt, hogy nem hűtötték az üdítőitalt.

Külföldön járva nem maradhat el a bevásárlás. Nagy Ervin is élt a lehetőséggel.

— Evőpálcikát vettem egy csomót. — A családnak pedig Buddha-szobrot hoztam, amit a piacon vásároltam egy kis alkudozás után. Meg jó néhány műsoros magnókazettát is. Megtanultam néhány szót. A tenger például „hai”. A Sanghaj pedig magyarul azt jelenti: tengerre szállni.

j4agy Ervin a- zonban repülőre ült, s hazajött. Sokasodnak a feladatai, s igyekszik helytállni. Kiérdemelte már a Jó tanuló - jó sportoló elismerést.

— Mindig hozom a 4,4-es tanulmányi átlagot. Most az országos középiskolai tanulmányi versenyre készülők biológiából, aztán nyakamon az érettségi. A tanulás és a sport megfér egymással. Atlétikában szeretnék nagyot alkotni, s természetesen célom a diploma megszerzése is.

Gamos Adrienn

A Szelence tavasszal tovább nyílhat

A Balaton déli pattjának legnagyobb beruházásának mondták a leilei Szelence udvarház építését. Tavasszal már állt az impozáns épület, amely a tervek szerint nem csupán bevásárlóközpont, hanem a régió üzleti életének központja is lett volna. A június 28-ára meghirdetett avatás azonban elmaradt, s azóta sem fejeződött be az építkezés.

— Csak részben hiúsult meg az átadás — mondta Nagy Lajos, a beruházó Berna 97 Kft korábbi ügyvezető igazgatója. — Az eladott 11 egységet befejeztük határidőre, s azokban az üzletek ki is nyitottak.

— Még június elején is az egész épület átadásáról volt szó, mene- dzserklubostól, jégpályástól, mindenestől.

— Olyan akadályok jöttek közbe, amelyek meghiúsították az üzlethelyiségek és lakások eladását. Márpedig ebből vártuk azt a pénzt, amivel befejezhettük volna az építkezést. Fals hírek terjedtek el ugyanis a cégünkről.

— Milyen hírek?

— Április 17-én a vendégünk volt Horn Gyula akkori miniszterelnök, aki itt vállalkozói fórumot tartott. A

helyi közvélemény ezt a cég MSZP- vel szembeni elkötelezettségeként értékelte, jóllehet, a látogatásnak semmiféle politikai tartalma nem volt. Egyszerűen jó ötletnek tartottuk, hogy a miniszterelnök látogatásával irányítsuk rá a figyelmet a létesítményre. Mégis megindult a szóbeszéd pénzmosásról, sőt a Berna várható csődjéről.

— Mennyi hiányzott a befejezéshez?

— 80 millió forint. Csakhogy addigi számlavezető bankunk a Takarék Bank, illetve a Balatonszárszó és Vidéke Takarékszövetkezet — az érvényes szerződés ellenére — áprilistól befagyasztotta hitelkeretünket és nem volt hajlandó törlesztéseink átütemezésére sem. így — kényszer- helyzetben - olyan kötelezettségeket vállaltunk, amire nem volt fedezet. Reméltük, hogy az értékesítésből befolyó pénzből befejezhetjük a beruházást. Ez a reményünk azonban meghiúsult.

— Mennyi a tartozásuk?

— 40 millió forint, miközben a banknál még csaknem ugyanennyi szerződésben rögzített hitelkeretünk lenne. A Takarék Bankkal közös akcióban nyújtottuk a hitelt — mondta Németh István a Balatonszárszó és

Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. — Nem szegtünk szerződést, sokkal inkább a Berna Kft-t figyelmeztettük szerződéses kötelezettségei betartására. A hitel folyósításnak feltétele volt ugyanis egyebek közt az építkezés meghatározott készültségi foka, és az eladott lakások illetve üzlethelyiségek száma. E feltételek híján a 160 millió forintos hitelkeretből mintegy 30 millió forintot tartottunk vissza. A Berna kft velünk szembeni tartozásának kiegyenlítéséről még tárgyalunk az új tulajdonossal.

Az új tulajdonos Kecskeméti János Németországban élő magyar építési vállalkozó és beruházó.

— Nem mentőövet jöttem dobni, hanem azért, mert nagy üzleti lehetőségeket látok a Szelencében — mondta —. Olyan nagyszabású terv ez, melybe érdemes invesztálni. Az, hogy az építkezés megrekedt, nem Nagy Lajos és üzlettársa hibája volt. Ez a beruházás ugyanis nem csak magánérdekeket szolgál, hanem az egész térség fejlődését is. Példátlan lehetőségeket kínál Lelle üzleti és idegenforgalmi vonzerejének növelésére, méghozzá nem csupán a nyári szezonban. Ezért döbbentett meg a segítőkészség teljes hiánya, hogy

senki nem állt a beruházás mellé. Mindezek ellenére a Szelence Udvarház meg fog épülni, s a Berna 97 Kft is változatlanul működik. Bár én vagyok a tulajdonos, továbbra is számítok Nagy Lajos és Klujber Tibor segítségére. Ha úgy tetszik, közösen fejezzük be a terv megvalósítását az általam hozott tőkeinjekcióval. Ez nem könnyű feladat, mert a külföldi tőke beinvesztálásához több jogi feltétel és garancia még hiányzik Magyarországon.

— Mi lesz a Berna adósságaival?

— Azokat rövidesen kifizetjük. Még be kell szereznünk néhány — már az építkezés közben előírt — újabb engedélyt, s azután — várhatóan már a tavaszra — befejezzük az építkezést. Ehhez rendelkezésre állnak a források. Jelzem, a jövőben egy másik bank szolgáltatásait kívánjuk igénybe venni.

— Sikerül-e majd eladni az udvarház még szabadon lévő ingatlanait?

— Inkább az a kérdés, hogy ezek után eladjuk-e egyáltalán őket, vagy csupán bérbe adjuk.

Bárhogy is lesz, Szűcs László Ba- latonlelle polgármestere szerint a városnak fontos érdeke, hogy elkészüljön és mielőbb élettel teljen meg a Szelence. Bíró Ferenc

az adót, ezért a férfinak Székesfehérvárra, a vasúthoz kellett mennie dolgozni. Öt éven át kéthetente hétvégenként járt haza. A fiatalasszony az anyósával itthon, az ura meg Fehérváron.- A jó házasság titka a távolság — nevet a férj. Aztán már öleli is át az asszonyát, mielőtt az pörölhetne. - Juliskám, galambom, nem úgy gondoltam ám... Látja, muszáj szépen beszélni vele, mert különben letegez.

Ez már a mindennapos Pénzár-show. Egymásnak adogatják föl a labdát, bolondoznak a másikkal. — Az a lényeg, hogy tudjon az ember nevetni a bajokon. így könnyebb elviselni az életet - állítják. Nyugdíjasként

pedig bőven akad baj, amin nevethetnek. — Tegnap ötezer forintot hagytam a patikában

— mondja a férj. — Az asszonynak kellett a gyógyszer. Nekem bezzeg nem kerül eny- nyibe az egészség: elég napi egy- két féldeci, és mindjárt jobban vagyok. Ha így mennek fel az árak, talán az asszonyt is átszoktatom a „természetes” gyógymódra.

— Hatékonyabb, mint a pirula, az már biztos

— veszi komolyan a dolgot Juliska néni. — A Lajos is milyen jól tartja magát tőle. Még az ősszel is fölment a tetőre cserepet javítani a bolond. Pedig baj van ám a szemével. De azt mondta: ha a féldecit meglátja, akkor a cserepet is.

A két ember nemcsak a kedélyéről nevezetes: néhány napja tartották az aranylakodalmukat. Ilyen még nem volt Bélaváron. — Az asszony akarata volt a lakodalom, úgy látszik sok a pénze a boszinak. Reggel négyig bírta a táncot, én meg itt aludtam már éjfél után — mutat a heverőre a 74 éves vőlegény. — Issza is a levét a nagy eseménynek az én kis feleségem. Megfázott, talán még egy tüdőgyulladást is összeszedett. Hát most szenvedje — legyint a férj fennsőbbséggel. Mérgelődik, de közben hasogatja a fát rendületlenül, hogy jó melegben tarthassa az asszonyát.

— Bizony beleszakadtam a nagy lakodalomba. Pedig olyan

örömmel csináltam — sóhajt az asszony. Persze betegség ide vagy oda, nem a láztól csillog a szeme, amikor a nagy eseményről beszél. — Én akartam megülni az aranylakodalmunkat, mert ezzel szerettem volna emlékezni erre az ötven évre. Hiszen a sok baj ellenére nagyon szép volt együtt.

Videó is készült az ünnepről, amit természetesen az újságírónak is meg kellett néznie.

— Ezt az unokáknak szánjuk. Nézegessék, ha nem lesz jobb dolguk — mondják. — S ha majd évek múlva néhány percre belenéznek a szalagba, talán tanulnak valamit tőlünk, bolond, öreg nagyszüleiktől.

Nagy László

N

em különleges sors az övék. Végig kínlódták, végig dolgozták az életüket, mint mások. De valami olyan derűvel sikerült a legkeservesebb éveket is megélniük, ami keveseknek adatik meg. Humoruknak, világlátásuknak köszönhetően a falujuk ma is a szívében hordja a két kis öreget. A helybeliek, ha egy

kis jókedvre vágynak, felkeresik Pénzár Lajost és feleségét. Beülnek hozzájuk melegedni, aztán úgy fél óra múlva — megfelelő mennyiségű optimizmust és derűt magukba gyűjtve — mennek tovább a dolgukra.

— De jó volt nálatok leülni, egészen fölfrissültünk a sok nevetéstől — mondják ilyenkor búcsúzóul a házigazdáknak. A férj 74, a feleség 68 éves. Mindketten Bélaváron születtek, gyerekkoruk óta ismerik egymást, és ötven éve házasodtak össze. — Akkoriban más élet volt, mint ma. Volt gond akkor is elég, de jobban tudtak örülni az életnek az emberek — emlékeznek. — A házaknál bálokat rendeztek, kisöpörtük a pajtát és ott

táncoltunk. Ilyen bálokon melegedtünk ösz- sze mi is. Hogy mi tetszett meg a másikban? Sokat tudott beszélni a Lajos, meg szép, fehér cipője volt — nevet az asszony.

— Ä Juliskámnak pedig szép haja volt. Akkor még nem tudtam, hogy azzal is jól járok, ami a haja alatt van. Ha újrakezdeném, megint őt választanám. Az se baj, hogy sokat jártatja a száját; legalább tudom, hogy merre jár. De tréfán kívül: jó életem volt mellette. 50 éven át viccöltünk, bolondoztunk. Meg persze hallgattam a parancsát.

Baj, betegség, munka őket is megtalálta rendesen. 14 hold földjük volt, de nem tudták fizetni utána