Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-05 / 259. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi Tájak 1998. november 5., csütörtök Méhészfortélyok kétszáz kaptárnál, gondos felkészülés télre Édes méz, keserűséggel Horváth Ottó már felkészült a méhek teleltetésére, s abban bízik, hogy jobb lesz a következő év Érdeklődő felnőttek és fiatalok Klubesték a Bibliáról Minden hónap utolsó szerdáján gyűlnek össze a vallásismereti klub tagjai. Húsz-huszonöten vannak. Pentz Jánosné a klub egyik alapítója. SOMOGYSZOB — Három vallású a falunk lakossága: katolikus, református, evangélikus — mondta Pentz Jánosné. — Többen is úgy éreztük, hogy keveset tudunk egymásról, a vallás történetéről is, pedig áthatja egész életünket. Ezért szerveztünk előadásokat; az elsőt éppen két éve tartottuk. Teljesen más ez, mint a hitoktatás; ez az érdeklődő felnőtteknek szól. S azt is elmondta: jó lenne, ha több pedagógus is hallgatná, mert talán hasznosíthatná a gyerekek nevelésében. A klub bárkit szívesen fogad; van köztük idős, fiatal, sőt ateista is. — A klub indulásakor megbeszéltük, kit mi érdekel. Előadókat hívtunk: vallási közösségek vezetőit — mondta Pentz Jánosné. Egyik társuk a keleti vallásokról tartott ismertetőt. Kirándulást is szerveztek: jártak a budapesti Bibliamúzeumban és a Zsidó Múzeumban, a nyáron pedig a vámosi Krisna-völgyben. — Mit szeretnének elérni? — Elsősorban toleranciát, megértést. Az előadókból lassan kifogyunk, de a témából nem. A következőkben a Bibliát szeretnénk áttanulmányozni mint irodalmi alkotást. B. M. Igények és lehetőség, számvetés a gázépítésről Adósság nélkül kezdik "a’ : Horváth Imre: A megkezdett beruházásokra megvan az anyagi fedezet Új Pannon-GSM torony Átjátszóadót telepített a se- gesdi víztorony tetejére a Pannon-GSM. A berendezést a napokban kapcsolták be, s ez lényegesen javította a mobil kapcsolatokat a térségben. Három új képviselő Megtartotta alakuló ülését a rinya- szentkirályi önkormányzat. A hét képviselő közül három az új és képviselteti magát a kisebbség is. A munkát az újra megválasztott Horváth József polgármester irányítja. Elkészültek a járdával Új járdát építettek Kutason a Kossuth Lajos utcában, majdnem egy kilométer hosszan - egészen a temetőig. A munkát már befejezték, csak a tereprendezés van hátra. Az időjárás is késleltette a szeptember elején kezdett munkát, melyet helyi vállalkozó végzett a közhasznúak segítségével. A járda összesen 2 millió 580 ezer forintba került. Mezőőrt foglalkoztat az év végétől az ötvöskónyi önkormányzat. Ez ügyben előzetes állásfoglalást fogadott el a képviselő-testület, s felhatalmazta a körjegyzőség vezetőjét az intézkedések megtételére. Az ötvöskónyi gazdák abban bíznak, hogy támogatást kapnak az FM-hivataltól, bár úgy tűnik, ez nem olyan egyszerű, mert a jogszabályok ellentmondásosak. Félmillió a felújításokra Az utolsó simításokat végzik már Belegben a járdafelújításon; ezt az óvodával szemközti oldalon végezték el. Az útfelújításokra 586 ezer forintot költött az önkormányzat. Tv-felvétel az alakulásról Megalakult Bolhás új önkormányzata; az eseményt tévéfelvételről nézte a lakosság a kábelhálózaton. A testüle- tetben egy kivételével minden képviselő új. Galba Mihály a polgármester, s kisebbségi önkormányzat is alakult. Meleg napokon még kirepülnek a méhek, de már a télre készülnek. Most következik a fészkek szigetelése. Horváth Ottó hamarosan fóliával takarja be a kaptárait. Beleg Három éve telepített akácost a méheinek. Szokatlan az ilyen ezen a vidéken. — Ez a három hektár erdő nemcsak méhlegelő; érték lesz a fája is. Nyugaton még szántóföldön is termesztenek külön mézelő fajtákat — mondta Horváth Ottó. Tizenkét éve méhészkedik. Pár A szenvedélybetegek gyógyítására készülnek az egykori Tallián-kúria felújított épületében. A falusiak előbb ellenkeztek, majd belátták: ők is jól járnak, ment húszán munkát kapnak. Szabás A múlt században épített kastélyban 1955-től működött kórházi osztály. Ennek a vezetője volt dr. Rótt Pál belgyógyász főorvos két évtizedig. Míg a legtöbb somogyi kastélyt 1945 után elhanyagolták, a szabási megmenekült az enyészettől. Átalakították, s 1955-ben itt nyitották meg a megyei kórház III. számú belgyógyászati osztályát. Bár megbecsült orvosok kerültek az osztály élére, amúgy kádersüllyesztőnek tartották. Csukli József 1945 előtt Somogy főjegyzője volt, utóbb itt alkalmazták portásként. Mindenki tudta: azok kerültek erre az osztályra, akik kaptárral kezdte, s mára több mint 200 család méhe van. — A méhészkedés sok fortélyát megtanultam Csécsei Jánostól, s persze szakkönyvekből. — Többféle méze is van. Melyik a legkedveltebb? — Nehéz volna megmondani. Van külön repce-, hárs-, akác- és napraforgóméz, s olykor mézharmat-méz is. Olyan kereteket használok, hogy külön öt-hat kilót is kipörgethetek, így nem gond a fajtaméz előállítása. — Házhoz jönnek a vevők? — Most még kevesen. Külföldön sokkal többen veszik a méhészektől. Nekünk a méz nagy részét kereskedőnek kell többnyire már menthetetlen betegek. — A kórházi ágyszámc- sökkentéssel megszüntették a szabási osztályt, de az épületet megtartották az egészségügy szolgálatában — mondta dr. Rótt Pál. Nagyon sok pénzbe került a felújítás, s a kastély most ismét régi pompájában áll. Hivatalosan a segesdi szociális otthonhoz tartozik, de csak részben; itt olyasmivel kezdenek foglalkozni, amire Somogybán még nem volt példa: a szenvedélybetegségek gyógyításával. A betegek rehabilitációjára készülnek. Rótt doktort hívták, januártól jöjjön vissza és vegyen részt a munkában. — Lehet, hogy azért tartottak ettől az intézménytől a szabásiak, mert nem tudták, hogy valójában miről van szó? — Az alkoholizmust, a kábítószereket az emberek többsége összekapcsolja a bűnözéssel, alighanem innen eladni, és olcsón. Ettől keserű minden méhész szájíze. Ez az év nem is volt jó, tavaly meg a méhatka okozott sok gondot. Egyébként sem gazdaságos a méhészkedés, ha csak méztermeléssel foglalkozunk. — Mégis gyarapította a kaptárait. Miben bízik? — A kisebb költségű álló méhészkedéssel szemben a vándoroltatásban. S abban, hogy sokan megszeretik a mézet; de ez most még valóban álom — mosolygott Horváth Ottó. — S később talán a mézen kívül más terméket is előállíthatnék, és a kereskedést sem kellene másnak átengedni. Bíró Mária r // • __ // f őj egyzo az idegenkedés. A szenvedélybetegségekről általában keveset tud a közvélemény. Valószínűleg sokakat meglep, amit a kutatók most fedeztek fel: tulajdonképpen egy molekula tehető felelőssé az alkoholizmusért. Ez azt is jelenti, hogy az alkoholizmus gyógyítható. Kérdés persze, hogy mikor. Dr. Rótt Pál beszélt az egykori krónikus osztály azon betegeiről, akiken már nem lehetett segíteni. Másoknak csak az életét tudták meghosszabbítani. Az alkoholizmus korábban azok közé a betegségek közé tartozott, amelyekről vagy nem vettek tudomást, vagy tévúton jártak a gyógyításában. Rótt doktor szerint szemben kell nézni a tényekkel, ezért van szükség az ilyen intézményekre. Egy régi, értékes épületet megmentettek. Ha a tervek valóra válnak, akkor lelkek is megmenekülhetnek a rehabilitációs központ által. Nagy Jenő Sokan támogattak, az eredmény mégis meglepett, hiszen az elődöm is népszerű polgármester volt - mondta Horváth Imre, Kutas új polgármestere. Kutas — Az a feladatunk, hogy a legjobban végezzük munkánkat, a falu érdekében — mondta Horváth Imre. — Természetes: az előző eredményekre kell építeni, és itt van is erre lehetőség. Mindent megteszek, hogy jó munkakapcsolat alakuljon ki a testület tagjai között. — Az első testületi ülésen nem sikerült alpolgármestert választani. Ez nem kudarc?- Mindenképpen jelzés, hogy a döntések előkészítésére nagyobb gondot kell fordítani. Az új polgármester elmondta: a következendő időszak legfontosabb feladata, hogy határozzanak a gáz ügyében. — Fel kell mérni az igényeket és a lehetőségeket. Szükség volna buszváró építésére, és a járdák, utak felújítása is napi feladat. Először azonban sikeresen le kell zárni ezt az évet. — Mit örököltek az előző testülettől, mire van lehetőség? — Még nem tudjuk, miből gazdálkodhatunk jövőre, és addig tervezni sem lehet. A megkezdett beruházásokra — ilyen a víztisztító építése is — megvan a pénzügyi fedezet; a be- és kifizetések is egyensúlyban lesznek az év végéig. Tartalékunk azonban nem marad, de most annak is örülni kell, hogy a falunak adóssága sincs. Bíró Mária Ahol portás lett a Síruhák osztrák exportra Anorákot és sídzsekiket készít ezekben a hetekben a húsz dolgozót foglalkoztató Mike-Sport bt varrodája. Másfél hónap alatt mintegy kétezer ilyen sportöltözetet állítanak össze — különböző színösszeállításban — az osztrák megrendelőnek. fotó: Németh Versengő iskolások a honismereti vetélkedőn Újabb lecke kisdiákoknak Újból vetélkedésre hívták a kutasiak a somogyi általános iskolák felső tagozatos diákjait, hogy együtt kutassák hagyományainkat, őrizzék emlékeinket. A játék kezdeményezője Simon József 42 éves ku- tasi tanár. Kutas Simon József hobbija a történelem. Megírta szülőfaluja, Kutas történetét, majd a nyáron kikerült a nyomdából be- legi krónikája is. Ma olyan kérdésekre keres választ, hogy miként kerültek az itteni emberek hadifogságba, s igaz-e, hogy egy orosz katona kiirtott egy belegi családot és miért tette. Felkérték, hogy szemtanúk segítségével rögzítse, mi történt 1956. december 31-én Kisbajomban, amikor négy rendőr a bálozók közé lőtt. Simon József igazi leletmentést végez, s erre ösztönzi tanítványait is. így született esztendeje egy megyei honismereti vetélkedő ötlete. S mert az sokaknak tetszett, ismét szellemi tornára hívták a somogyi diákokat. Minden iskolának elküldték az első feladatlapot, s aki visszaküldte, már benevezett a versengésbe. A postás nap nap után hozzá a válaszleveleket, hogy vihesse az újabb küldeményeket. Az első feladatlapot Kapitány Orsolya és Zimrő Judit állította össze. Kérdeztek a bubutáról, a dödölléről, Gönczi Ferencről és a regölésről is. A következő feladat kitöltéséhez a régészeti emlékeket kell ismerni, ha nem is olyan alaposan, ahogyan a kérdező, dr. Magyar Kálmán ismeri. A játék meglepetéseket is ígér, ezeket nem illik elárulni. Azt viszont igen, hogy az öt fordulóban legtöbb pontot gyűjtő csapatokat a tavasszal Kutasra hívják az értékes díjakért. Simon József szerint azonban ennél is fontosabb: ismét lesznek, akik a megye múltjával foglalkoznak. Ez pedig már mindenkinek nyeremény. Nagy Jenő Kisebbségek két községben Megtartotta alakuló ülését Kónyiban és Se- gesden is az új önkormányzat. Ötvöskónyi, Segesd Ötvöskónyiban 7 helyed ezentúl 9-en döntenek a falu dolgairól. Segesden dr. Mohr Tamás polgármester vezetésével tíztagú testület dolgozik, s Péntek Lászlót választották alpolgármesternek. Mindkét faluban van kisebbségi önkormányzat is. Segesden folytatják az érdekképviseleti munkát, Ötvöskónyiban elölről kezdik, mert az előző ciklusban működésképtelenné vált s megszűnt a cigány kisebbségi önkormányzat. N. J.