Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-05 / 259. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 5., csütörtök Belpolitika 7 A forradalom mártírjaira emlékeztek Az ötvenhatos szervezetek, a köztársasági elnök, a kormány és a politikai pártok képviselői koszorúztak tegnap a Nemzeti Panteon 21. parcellájánál, a Fiumei úti temetőben. Balázs-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökségi tagja rámutatott: még ma sem tudni, hogy a véres megtorlás ál­dozatai közül kik és hányán nyugszanak a magyar teme­tőkben. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Ma dönt a kormány Solt Pál az Alkotmánybírósághoz fordul A Postabank a konszolidáció után 99 százalékban állami tulajdon lesz Biztonságban a betétesek A miniszterelnök nem ha­gyott semmi kétséget afelől, hogy a kormány szándéka szerint 1999. január 1-jén nem kezdhetik meg műkö­désüket az ítélőtáblák - nyi­latkozta a FEB felkérésére Lomnici Zoltán, a Legfel­sőbb Bíróság főtitkára. Budapest A bírósági vezetők munkaérte­kezletén kedden részt vevő miniszterelnök a koalíciós egyeztetés után kialakult vé­leményt azzal indokolta, hogy az ítélőtáblák működésének előkészítetlensége lassítaná az ítélkezést. Lomnici Zoltán elmondta: Solt Pál az ÓIT rendkívüli ülé­A GDP növekedése kedve­zően hat a foglalkoztatásra, amit az is bizonyít, hogy az egy évvel ezelőttihez ké­pest 60 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig évek óta nem volt olyan alacsony, mint je­lenleg - állapította meg a szociális és családügyi mi­niszter egy tegnapi tanács­kozáson. Harrach Péter a Munkaügyi Tanácsok nyolcadik alka­lommal összehívott konfe­renciáján, Szegeden a mun­kaerő-piaci politikáról és a sét azért hívta össze, hogy a testület szakmai észrevételt fűzzön az igazságügy-minisz­ter javaslatához az ítélőtáblák beindulásának elhalasztásáról. Bár a miniszterelnök bejelen­tése egyértelműen tükrözte a koalíciós szándékot, a javaslat­ról majd a parlament dönt. Egyszerű többséggel a képvise­lők az ítélőtáblák eltörléséről nem dönthetnek, csupán arról, hogy más helyszínen és/vagy más időpontban kezdhessék meg működésüket. Mivel az alkotmánymódosí­tás nyomán az alaptörvény is tartalmazza a négyszintű bí- 'ráskodást, Solt Pál alkotmá­nyos szerv működésének aka­dályozása miatt fordul bead­vánnyal a testülethez. szociálpolitikáról tájékoztatta ft résztvevőket. Elmondta, hogy a prognó­zis szerint folyamatosan to­vább csökken a munkanélkü­liek száma, de felhívta a fi­gyelmet a kedvezőtlen válto­zásokra is: egyre többen vál­nak ismételten állástalanná, tovább növekszik az alkalmi, szezonális, tehát rövid időre munkát vállalók száma. Az olyan fiatalok előtt vi­szont - mondta a miniszter -, akik akarnak is dolgozni, bő­vülnek a munkalehetőségek: 1993-ban még 21 százalékuk nem tudott elhelyezkedni, az idén az arány 13,5 százalék. Még az idén rendezi a kor mány a Postabank 100 mil­liárd forintot meghaladó veszteségének nagy részét - jelentette ki Járai Zsig- mond pénzügyminiszter tegnapi rendkívüli tájékoz­tatóján. A források megte­remtéséhez az Állami Priva­tizációs és Vagyonkezelő Rt., az MNB, a Pénzügymi­nisztérium és a Postabank közös tervet dolgoz ki no­vember közepére. A bank hivatalos könyvvizsgá­lója októberben elvégezte az 1998. július 31-ei mérleg audi- tálását, és elutasító záradékban jelezte, hogy az elkészült mér­leg és az általa feltárt tények között jelentős eltérés mutat­kozott. Az auditor szerint a bank több ponton megsértette a hitelintézeti törvény előírá­sait, túllépte a jogszabály szabta hitelkihelyezési, tulaj­donszerzési, befektetési-beru­házási korlátokat. Tekintettel arra, hogy a pénzintézet alaptőkéjének több mint 30 százalékát elvesz­tette, kötelező jelleggel végre kell hajtani az alaptőke leszállí­tását. Ezt követően zártkörű alaptőke-emeléssel kerül sor a bank újrafeltőkésítésére. A Az Országgyűlés tegnap Mécs Imre, az egykori ha­lálra, majd életfogytig- lanra ítélt képviselő ke- gyeletes szavaival és néma tiszteletadással em­lékezett meg az 1956. évi forradalom és szabadság- harc vérbefojtásáról, hő­seiről és áldozatairól. Szájer József (Fidesz) remény­kedve szólt a demokratikus szlovák kormány megalakulá­sáról, ami után élettel telhetnek meg a magyar-szlovák alap- szerződés holt betűi. Csurka István (MIÉP) - saját szavaival - széles körű bűn- szövetkezetre akadt, amikor a Globex-ügy után nyomozott. A cég igazgatótanácsában és fel­ügyelőbizottságában képvisel­tette magát az egész magyar pénzügyi „felvilág”, mégis (vagy éppen ezért) eltüntettek 20 milliárd forintot a befekte­tők pénzéből. Csurka szerint itt ugyanazok az elkövetők és a fe­lelősök, mint a Tocsik-ügyben. A Pénzügyminisztérium állam­veszteségek nagy részét még az 1998. évi költségvetésből, il­letve - ha konszolidációs köt­vények kibocsátására kerül sor - az államadósság terhére ren­dezik. A pénzügyminiszter az ez évi költségvetésből 20-40 milliárd forint kifizetésére lát lehetőséget. A jövő évi büdzsé­ben további 75 milliárd forintos garanciát különítettek el a pénzintézetnek, így a betétesek pénze biztonságban van, semmilyen ok nincs a pénzek kivonására. Járai Zsigmond elmondta, a konszolidációt kö­vetően 99 százalékban állami tulajdonba kerül a bank. Az új menedzsment a koc­kázat mérséklésére, és a veszte­ségek csökkentésére több in­tézkedést vezetett be. A régiók döntési hatásköre a korábbi 260 millió forintról 10 millióra csökkent. Felállították a köz­ponti hitelezési bizottságot, és 50 millió forint feletti kötele­zettség vállalásához vezérigaz­gatói ellenjegyzés kell. A beruházások felülvizsgála­tát követően 1,1 milliárd forint összegű építkezést állítottak le. Augusztus óta 35 beszállítói szerződést bontottak fel, ez mintegy 1,9 milliárd forint megtakarításhoz vezethet. A bank hitelezési gyakorlata is A T. Ház nem telt házat jelent titkára azt válaszolta, hogy a kormány megtesz minden tőle telhető intézkedést a visszaélé­sek megszüntetéséért, bár tel­jesen biztos módszerek a vilá­gon sehol sincsenek bankcső­dök és brókercégcsődök ellen. Pető Iván (SZDSZ) az iránt érdeklődött, hogy az államala­pítás ezredik évfordulójának óvatosabb lett. A vállalati és la­kossági kihelyezések növeke­dése leállt, a pénzintézet a kockázatkezelési rendszer kié­pítéséig ezt nem is szándéko­zik növelni. A lakossági betétál­lomány kamatait már nem kényszerülnek a piaci kamatok fölé emelni, szaknyelven szólva megtörtént a kamat- harmonizáció. A következő feladat a portfó- lió megtisztítása. A rendezés célja az, hogy a befektetési portfolió (ingatlanok, sajtóér­dekeltségek és mintegy 500 kü­lönféle kft.-ben meglévő ki- sebb-nagyobb tulajdonrész), amelynek könyv szerinti értéke 86 milliárd forint, több mint 90 százaléka kikerüljön a banktól, hiszen havonta 1 milliárd forint veszteséget termel. A portfólió döntő hányadát egy 100 százalékban állami tu­lajdonú vállalat veszi át, a ki­sebbik rész pedig - amelyet célszerűbb közvetve a banktól értékesíteni - a Postabank tu­lajdonában lévő Work-Out Kft. birtokába kerül. Ezzel a bank megszabadulhat nyereségter­melést gátló követeléseitől, s a rossz befektetések és hitelek értékesítése vagy behajtása közvetlen állami kontroll alá kerül. Stefanits Csaba megünneplésére elkülönített 20-25 milliárd forintból nem futotta volna-e a Nemzeti Szín­ház eredeti tervek szerinti fel­építésére. Hámori József kul­tuszminiszter szerint a millen­nium kiemelkedő eseményé­nek tekintik a Nemzeti Színház felépítését, még akkor is, ha az csak 2002-re készül el. HÍREK Visszakozás A kormány visszavonja a helyi adókról szóló törvényjavaslatot, kö­zölte Balsai István azután, hogy a koalíciós frakcióveze­tők szerdán Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatalt ve­zető miniszterrel egyeztettek. Az MDF képviselőcsoportjá­nak vezetője közölte: a kor­mánypártok soraiból is sokak által kritizált, nem megfelelően előkészített javaslat ezzel leke­rült a napirendről. Börzetrükk Több mint 80 mil­lió forint nyereséget realizált a társadalombiztosítás vezetése, amikor e hét elején értékesí­tette az augusztus legvégén vásárolt csaknem egymilliárd forint értékű Mol-részvényeket - közölte Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal tb-ala- pokat felügyelő politikai állam­titkára kedden. A nyereséget a folyó költségvetésbe tudják visszaforgatni és ennek elő­nyeit a biztosítottak fogják él­vezni - mondta az államtitkár. Ötvenhatos perek A Legfel­sőbb Bíróság ma kezdi tár­gyalni az emberiség elleni bűncselekmény vádjával indí­tott, úgynevezett sortűzpere- ket - közölte Lomnici Zoltán főtitkár. Külön gyógyulnak Kontroli- vizsgálatra érkeztek szerdán a szegedi gyermekklinikára a romániai Kisperegről a Szege­den sikeres műtéttel szétvá­lasztott sziámi ikrek. Melinda és Izabella egészségesek, se­bük megfelelően gyógyul. Mindkét gyermek szívén van egy pici lyuk, ez azonban nem igényel beavatkozást. Árhullám Az északkelet-ma­gyarországi folyók külföldi vízgyűjtő területein több mint 30 milliméter csapadék hullott az elmúlt 24 órában, ezért újabb árhullámra számítanak a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. Emlékkiállítás Tolnay Klári emlékkiállítás nyílt a Jász- Nagykun-Szolnok megyei Tö- rökszentmiklóson, a városi művelődési központban. A nemrég elhunyt Kossuth-díjas, kiváló művész életműve előtt tisztelgő tárlatot Bállá István iparművész magángyűjtemé­nyéből válogatták. Gyermekpornó Az Egri Vá­rosi Bíróság egy rendbeli sze­mérem elleni erőszak, egy rendbeli folytatólagosan elkö­vetett szemérem elleni erő­szak, egy rendbeli megrontás, valamint szerzői és szomszé­dos jogok megsértése miatt öt év börtönbüntetésre ítélte Kun Istvánt, az egri gyermekpornó ügy elsőrendű vádlottját. A miniszter szerint gyenge az érdekegyeztetés Múló munkanélküliség Az ezredik évforduló az egész országot gazdagítja Adótörvények - a jövő héten FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE ALLASAJANLAT Megbízónk rekordsebességgel terjeszkedő pécsi központú kereskedelmi cég, céljainak megvalósításához elkötelezett, ötletgazdag, agilis MUNKATÁRSAKAT keres Somogy megyében. A sikeres munkavégzéshez jó fellépésre, kiváló kapcsolatteremtő képességre í lesz szüksége. A munkakör fő vagy mellékállásban is betölthető. Fényképes, géppel írott önéletrajzát az alábbi címre várjuk: 7624 Pécs, Nagy Jenő u. 26. Jelige: "Értékesítés" (93339) Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. november 3-án IE-NEW York Broker Rt. OTP Bank ABN Amro (Magyar) Bank Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási K vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási [EHM) 1999/C 99.05.06. 11,41 101,75 103,17 16,20 102,13 103,68 15,71 101,85 103,28 16,00­­­1999/D 99.10.24. 0,58 102,16 104,64 16,20 102,23 105,10 15,71 102,45 104,91 16,00 102,01 105,32 15,39 1999/E 99.01.12. 6,09 99,84 100,43 16,20 100,45 101,03 15,71 99,78 100,38 16,50 99,86­­1999/F 99.04.12. 0,99 98,83 100,06 16,20 99,58 100,79 15,71 98,91 100,15 16,00 98,88 100,11 16,10 1999/G 99.07.24. 4,61 98,40 100,29 16,20 100,07 101,70 15,71 98,52 100,42 16,00 98,34 100,23 16,29 1999/H 99.10.24. 0,45 98,33 100,73 16,20 98,39 101,18 15,71 98,58 100,97 16,00 98,18 100,57 16,39 2000/D 00.02.12. 4,21 100,46 103,59 15,80 100,38 104,05 15,38 100,77 . 103,93 15,50 100,10 104,14 15,29 2000/E 00.05.12. 7,67 97,39 100,97 15,80 97,30 101,50 15,38 97,74 101,35 15,50 97,25 100,50 16,19 2000/F 00.08.24. 3,11 96,92 101,09 15,80 96,82 101,70 15,38 97,32 101,52 15,50 97,10 100,69 16,08 2000/G 00.11.24. 7,15 96,62 101,27 15,80 96,51 101,95 15,38 97,07 101,76 15,50 97,12 100,99 15,97 2000/H 00.01.12 5,00 97,86 100,75 15,80 98,58 102,02 14,54 98,14 101,05 15,50 97,46 100,24 16,32 2000/1 00.04.12 0,96 97,50 100,91 15,80­­­97,83 101,27 15,50 97,28 100,42 16,22 2000/J 00.07.24. 5,56 96,29 100,27 15,80­­­96,67 100,69 15,50 96,36 99,85 16,11 2001K 01.12.12 5,92 94,04 100,51 15,30 94,54 102,23 14,54 95,07 101,66 14,80 94,78 100,19 15,44 2001/D 01.02.12. 3,64 97,10 102,23 15,30 97,53 103,60 14,54 97,93 103,13 14,80 97,00 101,24 15,86 2001/E 01.05.12 8,54 95,95 101,47 15,30 97,92 104,63 13,70 96,83 102,45 14,80 96,05 100,63 15,74 2001/F 01.07.24. 3,66 97,08 103,16 14,00­­­95,54 101,48 14,80 94,91 99,76 15,64 2002/F 02.06.24. 5,06 92,06 99,38 14,70 93,22 102,01 13,70 91,82 99,12 14,80 92,13 98,18 15,17 2002/G 02.12.12. 5,52 91,36 99,33 14,70 92,62 102,22 13,70 91,10 99,05 14,80 92,04 98,69 14,93 2003/F 03.09.24. 1,81 97,00 99,00­­­­96,00 99,00­97,40 99,40­2003/H 03.03.12. 2,33 96,00 98,00­­­­­97,00 99,00­2003/1 03.07.24. 3,67 87,33 95,90 14,70­­­­­­88,92 96,17 14,61 2004/F 04.03.12. 12,88 97,50 99,50­­­­98,50 100,50­97,60 99,60­2004/G 04.03.24. 11,94 96,50 98,50­­­­97,00 99,00­96,80 98,80­Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények.EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Internetes hamiskártyások Az Internetről levett szá­mítógépes programot is felhasználta bankkártya­hamisításhoz az a most el­fogott csoport, amely több tízmilliós kárt okozott - je­lentette be tegnap Bajnai Gyula, a BRFK gazdaság- védelmi osztályvezetője. Sokszor a kártyakibocsátók, a felhasználók és a bolti el­fogadóhelyeken dolgozók összejátszására van szükség az egyre virágzóbb üzletág­hoz - derült ki az ezredes szavaiból. 1996-ban még csak egy ilyen esetük volt, tavaly hat ügyben nyomoz­tak (76 milliós kárértékben), az idén pedig már a 21. bűn- cselekménynél tartanak (a kár meghaladja a 200 mil­liót). A nemrégiben letartóz­tatott D. István vezette csa­pat módszere az volt, hogy a jutalékért beszervezett elfo­gadóhelyeken az üzemelő leolvasó mellé odatették sa­ját kis leolvasó készülékü­ket, így a gyanútlan vevő kártyáját kétszer .húzták le. A mágnescsíkról átmásolt adatokat üres plasztikla­pokra vitték fel, s kezdődhe­tett a költekezés. Egy másik, 20 fős társaság lumpen elemekkel bankkár­tyát váltatott ki, majd Ang­liába küldve őket „limit” alatti, ám gyakori vásárlással a kártyán lévő összeg több­szöröséért tett szert árura. A rendőrség a kártyatulaj­donosoknak azt ajánlja, hogy ne engedjék másik helyiségbe átvinni, vagy kétszer lehúzni bankkártyájukat, s jó, ha kor­látozzák a naponta felvehető összeget is. T. M. h

Next

/
Thumbnails
Contents