Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-10 / 238. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Belpolitika 1998. október 10., szombat Választási tudnivalók Kormányprogram az igazságosabb közgyógyellátás megteremtése Több lehet az ingyengyógyszer Szükségesnek ítéli a kor­mány a közgyógyellátás rendszerének mielőbbi át­tekintését, és ha kell, a módosítását. A várható in­tézkedések mintegy fél­millió embert érintenek majd, remélhetőleg a ko­rábbinál kedvezőbben. A közgyógyellátottak ingyen juthatnak 700-féle mediciná­hoz, gyógyászati és fogszabá­lyozó-eszközhöz, protézis­hez, valamint térítésmentesen vehetik igénybe a gyógyfür­dők fizikoterápiás kezeléseit. Visszatérő viták témája a gyógyszerfogyasztás. A ta­pasztalatok szerint egy-egy közgyógyellátott medicinafo­gyasztásának értéke 2,5-3­szorosa egy átlag biztosítotté­nak. Ezt a nagymértékű elté­rést csak részben indokolja a közgyógyellátottak megrom­lott egészségi állapota. Mivel magyarázható akkor a további különbség? A pon­tos válasz egyelőre várat ma­gára. Mindenesetre az elkép­zelések között szerepel a ked­vezményekre jogosultak kö­rének pontosabb és szigorúbb meghatározása. A közgyógylistára felvett gyógyszerek listájának szűkí­tését a szakemberek elvetik, sőt többen, mindenekelőtt a külföldi gyógyszergyártók azt még bővítenék is. Az egész­ségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetői azonban korábban je­lezték, hogy erre a célra több pénz nincs a kasszában. Ami a jövőt illeti, az Orbán- kormány programjában szere­pel a közgyógylista eltörlése, a korlátozás eme formájának a megszüntetése. Azt ma még az Egészségügyi Miniszté­rium gyógyszerügyi főosz­tályvezetője sem tudja meg­mondani, hogy valamennyi törzskönyvezett gyógyszer adható lesz-e a közgyógyellá­tásra jogosultnak.- Az előkészítő munka még nem kezdődött el ezen a'téren - tájékoztatta lapunkat Kere- kesné dr. Nemes Mária. Mint mondta: csak a közgyógyellá­tás rendszerének átalakítása után látnak hozzá a részletek kidolgozásához. H. M. Kié lesz az ellátás felelőssége Teljes az egyetértés a háziorvosi rendelők magánosításáról Egyes megyékben már el­készültek az október 18-i önkormányzati választá­sokhoz szükséges szavazó­lapok, másutt még javában nyomtatják - tudtuk meg Péteri Attilától, az Országos Választási Iroda szakértőjé­től, s a fontosabb határna­pokról is tájékoztatott. Ajánlott levélben legkésőbb október 13-ai érkezéssel, sze­mélyesen 16-án 16 óráig jelent­heti be az állampolgár állandó lakhelyének polgármesteri hi­vatalában, ha ideiglenes címén kíván voksolni. Ennek feltétele az 1998. július 31. előtt bejegy­zett ideiglenes lakcím. A kampánycsend 17-én 0 óra­kor kezdődik és 18-án 19 óráig tart. A szavazókörök 18-án A GKI Gazdaságkutató Rt most közzé tett felmérése szerint szeptemberben némileg csökkent a lakos­sági bizalmi index értéke. A megkérdezett családok kedvezőtlenebbül értékelték pénzügyi helyzetüknek az alakulását, s az elkövetkező évben is csak lassúbb javu­lásra számítanak, mint az előző alkalommal. Nem változott viszont az ország jelenlegi gazdasági helyzetének a megítélése, de a gazdaság következő évéről már pesszimistábban véle­kedtek, mint augusztusban. Szerény mértékben javult az emberek saját anyagi helyze­téről alkotott képe, ugyanak­kor - mint az a válaszokból kiderül - gyengült a vásárlói reggel 6-tól 18 óráig tartanak nyitva. Az eredményeket a kis településeken akár röviddel umazárás után megtudhatják az érintettek, az országos ada­tokat este 8-tól teszik közzé. A jogorvoslati kérelmek be­nyújtására az eredmény megál­lapítását követő napon 16 óráig van mód, az elbírálással péntek estig végeznek az illetékesek. A megbízóleveleket a helyi vá­lasztási bizottságok adják át a képviselőtestületek tagjainak, akik legkésőbb a választást kö­vető 15 napon belül megtartják az alakuló ülésüket. A plakátokat, falragaszokat a jelölteknek november 17-ig el kell tüntetniük a közterületek­ről. A választási jegyzőkönyve­ket 1999. január 18-ig helyezik el letétbe a kijelölt irattárban. kedvük és erősödött a megta­karítási hajlandóságuk. Az ország hét régiója közül négyben csökkent a bizalmi index mutatója. E szerint a Dél-Alföldön (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék­ben) nem változott a lakosság hangulata. Leginkább a központi régi­ókban romlottak a várakozá­sok, így már a Közép-Dunán- túl (Fejér, Komárom-Eszter- gom és Veszprém megye) va­lamint az Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok, Szaboícs-Szatmár- Bereg megyék) lakossága számít a legoptimistábbnak, míg a dél-dunántúli megyék lakói (Baranya, Somogy és Tolna) a legpesszimistábbak a GKI szeptemberi felmérése alapján. A háziorvosi rendelők teljes magánosításának kormány­zati szándéka találkozott a parlamenti pártok egyetér­tésével, de ugyanolyan fon­tosnak tartják a folyamat jó előkészítését is - derült ki a Magyar Orvosi Kamara el­nöksége és a parlamenti pártok szakértőinek teg­napi megbeszélésén. A kamara kezdeményezésére létrejött egyeztetésen Frajna Imre (Fidesz-MPP) elmondta: valószínűleg 2000-ben indul­hat meg a magánosítás folya­mata. Addig tisztázni kell, hogy a privatizáció után ki vi­seli az adott település egész­A privatizáció előrehaladtá­val, az állami támogatások csökkenésével a közétkez­tetés a kilencvenes évek elején szinte teljesen visz- szaszorult a gyermek- és szociális intézményekbe. A tendencia most megfordul: ismét egyre több vállalko­zás gondoskodik dolgozói­nak étkeztetéséről. Kamocsai Gábortól, az október 14-én kezdődő .országos fórum főszervezőjétől tudjuk: csak­nem 300 szakembert várnak Budapestre, hogy eszmét cse­réljenek a közétkeztetés finan­szírozási, egészségügyi, tech­ségügyi alapellátásának fele­lősségét. Módot kell találni a vásárláshoz elég pénzzel nem rendelkező orvosok támoga­tására is. Kökény Mihály (MSZP) volt népjóléti miniszter véleménye szerint helytelen lenne az ön- kormányzatok ellátási felelős­ségének megszüntetése. Gond lehet, hogy olyan orvosok is praxisuk megvételére kénysze­rülnek, akiknek ez egyébként nem állt volna szándékukban. Hegedűs Mihály (FKGP) a volt NDK területén követett gya­korlatra hívta fel a figyelmet: ott a rendelőket és a felszere­léseket térítés nélkül adták át az orvosoknak. nológiai kérdéseiről. A legtöbb kritika várhatóan a gyermekét­keztetés színvonalára vonat­kozik majd. A Fogyasztóvédel­mi Főfelügyelőség legutóbbi vizsgálata lesújtó állapotokat tárt fel: 138 iskolai és óvodai konyhán tartottak ellenőrzést, s csaknem mindenütt korsze­rűtlen, kopott felszereléssel, szakképzetlen személyzettel találkoztak. Porcelántányért és üvegpoharat többnyire csak a tanárok kapnak; a konyhák piszkosak, s gyakran tapasztal­ták a gyermekek élelmiszer­adagjának megkurtítását is. A vizsgált konyhák 34 száza­lékában tártak fel valamilyen Csáky András (MDF) rámu­tatott: a hatályos jogszabályok nem akadályozzák a rendelők teljes privatizációját, de az ön- kormányzatok vélhetően mindaddig ódzkodni fognak ettől a lépéstől, amíg az alapel­látás felelőssége náluk van. Az önkormányzati törvény módo­sításához viszont a parlamenti képviselők kétharmadának egyetértésére van szükség. Szolnoki Andrea (SZDSZ) úgy véli, a jelenlegi egészség- ügyi bérezés mellett az orvo­sok nem tudnák visszafizetni a magánosítással járó adósságo­kat, tehát szerinte is ingyen vagy jelképes összegért kelle­ne megkapniuk a rendelőt. szabálytalanságot. Büntetés­ként 26 esetben szabtak ki személyre szóló pénzbírságot, s a hiányosságok pótlására kö­telezték az intézményeket. A vizsgálati tapasztalatok alapján a szakemberek megál­lapították: az iskolai, óvodai étkeztetés színvonala romlott. Bár a szülők egyre többet fizet­nek az étkeztetésért, a nyers­anyagnormák még mindig szűkösek. Szerencsére van el­lenpélda is: az ország több te­lepülésén a nehéz anyagi hely­zetben is sikerült némi lelemé­nyességgel, „házi” befőzéssel megoldani a gyermekek szín­vonalas étkeztetését. N. Zs. HÍREK Vita a bérekről A Pedagógu­sok Demokratikus Szakszer­vezete elfogadhataüannak tartja a közoktatási helyettes államütkár napokban tett nyi­latkozatát, amely szerint újra bevezetnék a központi bérfi­nanszírozást. A PDSZ szóvi­vője tegnap a tanárok világ­napja alkalmából rámutatott: hangsúlyos szerepet szánnak a tanárok bérezésének lényeges javításáról szóló követelésnek. Átütemezhető az adósság A Pénzügyminisztérium poli­tikai államtitkára is támogatja a gabonatermelők és az FVM kö­zötti megállapodást az agrárhi­telekkel kapcsolatban - tudatta Nagy Tamás, a termelők dele­gációjának vezetője. A megál­lapodás szerint a gabonaterme­léshez felvett hitel futamideje s az állami garanciavállalás egy évvel meghosszabbítható. Követek a miniszternél A bűnözés elleni intézkedésekről tájékoztatta Pintér Sándor bel­ügyminiszter tegnap az EU tagországok nagyköveteit. Zeneszerző kitüntetése A Művészetek Völgye kulturális seregszemle létrehozásáért és életben tartásáért kifejtett te­vékenységéért Göncz Árpád Köztársasági Elnöki Arany Em­lékérem kitüntetést adomá­nyozott Márta István zene­szerzőnek. Az elismerést teg­nap adták át az Országházban. Új műveseállomás Világ- színvonalú műveseállomást adtak át tegnap a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Kialakítása mint­egy 120 millió forintba került. Az ünnepségen elhangzott: ma a négy-ötezerre becsült vese­beteg közül 2700 kap dialízist 54 műveseállomáson. Szabadlábon Nljazl A Fővá­rosi Ügyészség szabadlábra he­lyeztette a Fenyő János meg­gyilkolásával gyanúsított Acifi Nijazit. A büntetőeljárás során az igazságügyi szakértők a bű­nösségét nem zárták ki, de nem tudták bizonyítani részvé­telét sem a gyilkosságban. Új Kurír? Szűcs Gábor, a fel­függesztett Kurír főszerkesz­tője tegnap megbeszélte a ki­adó újonnan kinevezett vezér- igazgatójával a kurirosok elbo­csátásának menetrendjét. A fő- szerkesztő újabb lapindítási kérelmet is benyújtott, amely­nek címe „K. Úr ír” lenne. Kevés az orvosi igazolás Tegnap visszavonták az Agro­bank Rt. volt vezérigazgatója, Kunos Péter börtönbe vonulá­sának halasztására adott enge­délyt, mert időközben módosí­tották a vonatkozó rendeletet. Mérsékeltebb várakozás Némileg csökkent a lakossági bizalom indexe A LAKOSSÁG BIZALMI INDEXE RÉGIÓK SZERINT 1. Régió: Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye) 2. Régió: Észak-Magyarország (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves megye) 3. Régió: Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 4. Régió: Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) 5. Régió: Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye) 6. Régió: Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) RENc 7. Régió: Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye) . Entomss* Budapesten rendezik a közétkeztetési vezetők országos fórumát Bajban a gyermekétkeztetés TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI RT. Munkatársat keresünk Siófok, 70-es út 110. km /MKB \ Tel/Fax: 84/310-345 a SOMOGYI HÍRLAP ZÖLDFOK / /CttT&SZttfíA/SKOZA / kézbesítésére /cttEsx'eoe/.&M / Balatonszemes, Balatonöszöd területére Szenzációs növényvásárlási akció a ZÖLDFOK - ÁRUDÁKBAN A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel Óriási örökzöld és cserje választék eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a speciális virágföldek különböző igényű SOMOGYI HÍRLAP-nak. növényekhez! Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással 5000 Ft feletti vásárlás esetén ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. 1 zsák 50 l-es virágföldet A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, adunk ajándékba! akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Siófok: 70-es út 110 km (84/310-345) Rád vány i és Társa Bt. Kaposvár: Mátyás király u. 1. (82/312-238) Siófok, Wesselényi u. 57. Fonyód: Béke tér 4. (85/360-254) Tel.: 84/312-613 (91316) (91371) Tisztelt Újságolvasó! őId RANK Eszébe jutott-e már, hogy kedvenc napilapjának, a SOMOGYI HÍRLAP-nak előfizetési díját OTP lakos­sági folyószámláról egyenlítse ki? Az OTP Lakossági folyószámlával hatékonyan, kényel­mesen, egyúttal biztonságosan intézheti pénzügyeit. Nem kell várnia a díjbeszedőt. Csak bízzon meg bennünket, és mi mindent elintézünk Ön helyett! A már említett újságelőfizetésen kívül levesszük a vállá­ról a gondot a lakásdíj, villanydíj, víz és csatornadíj, TV előfizetési díj biztosítási díj, átalánydíj esetében ugyanúgy, mint például a telefonszámlák esetében. Nem kell többet sorbanállnia a postán, idegeskednie a befizetetlen csekkek miatt sem. AZ OTP BANKNAK FONTOS, HOGY ÖNNEK TÖBB SZABADIDEJE LEGYEN!

Next

/
Thumbnails
Contents