Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-24 / 224. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 24., csütörtök Megyei körkép 3 Viharfelhők a Balatonnál Választásra kész MSZOSZ Huszonegy áldozata volt Idén a tónak. Szerencsére a viharjelzés működésének egyikben sem volt szerepe. A tíz éves rendszer viszont elavult, sür- gős felújításra szorul. Balaton-part Sok gazdája van a balatoni viharjelző rendszernek, de a működtetésére, kevés a pénz. Tíz éve váltotta fel a kosarakat, rakétákat a számítógéppel vezérelt rendszer. Mára azonban ez is elavult, a szakértők szerint teljes cserére szorul. A nyáron is többször javították. Tulajdonosa, az Országos Rendőr-főkapitányság a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg az üzemeltetéssel. A karbantartó pedig a veszprémi Controllsoft kft. A rendszert a siófoki meteorológiai obszervatórium központi rádióadó segítségével működteti, mert innen tudják ellátni meteorológiai adatokkal. Ez a nyár hosszan tartó és nagy igénybevételt jelentett a viharjelző rendszernek. Madarász Zoltán rendőr őrnagy a siófoki vízirendészeti kapitányság vezetője elmondta, a 24 viharjelző állomás közül kettő-három mindig elromlik. Nem sok értelmét látja a javításnak, a teljes cserére lenne szükség. Boksái Lajos, a megyei rendőr-főkapitányság híradó és informatikai osztályvezetője szerint a csere legalább 40 millió forintot igényelne, de ennyi pénze nincs az ORFK-nak. A szakemberek egyelőre nem tudnak más megoldást, mint hogy a Balaton közbiztonságáért felelősséget vállaló tehetősebb civil szervezetek a zsebükbe nyúlnak és segítenek a felújítás finanszírozásában. (Gáldonyi) Nagy a tétje az üzemi- és közalkalmazotti tanácsi választásoknak; ettől függ a szakszervezetek újabb háromévi legitimitása — summázták tegnap Kaposváron azon a tanácskozáson, melyen több mint száz szakszervezeti vezető, üzemi tanács elnök és nyugdíjas szervezet képviselője vett részt a megyéből. Kaposvár November 16-27. között tartják az üzemi- és közalkalmazotti tanácsi választásokat. Azokat a szakszervezeteket, amelyek nem mérettetik meg magukat, nem veszik komolyan a munkaadók, s elesnek attól a lehetőségtől, hogy kollektív szerződést kössenek. A vállalati egyeztetésben csak az az érdekvédelmi szervezet vehet részt, amelyik a választásokon legalább 10 százalékos eredményt ér el. — Ezentúl a felügyelő bizottságokba is az UT delegálja a munkavállalókat képSvajda József fotó: kovács viselő tagot, ezért sem mindegy, hogyan szerepel az MSZOSZ az üzemi tanácsi választásokon — hangsúlyozta Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke. — Somogybán egyébként nem voltak viszályok az ÜT és a szakszervezeti vezetők között, mert zömmel ugyanazok a személyek látják el mindkét feladatot. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy egységesen kell fellépni a munkavállalókat ért támadásokkal szemben. Az érdek- egyeztetés gyengítéseként értékelték, hogy a kormány az ÉT helyett szociális tanácsot kíván létrehozni. Az új adótábla különösen kedvezőtlenül érinti az amúgy is alacsony keresetű somogyiakat. Az MSZOSZ megyei elnöke szóvá tette: az országban három millió dolgozótól veszik el az adójóváírás lehetőségét, s fele ennyi kap adókedvezményt a gyerekek után. A munkanélküliek, s az alacsony keresetűek nem is tudják miből levonni a gyerek- kedvezményt. A nyugdíjas szervezetek képviselői a nyugdíjemelésről szóló törvény be nem tartása miatt emeltek szót. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozták: demonstrációra, népszavazás kezdeményezésére is hajlandók a munkavállalók érdekében. S. P. G. Több százmillió forintos fejlesztés a láthatáron Új üdülőfalu épülhet (Folytatás az 1. oldalról) A nagybajomi polgármester beszélt az önkormányzati fürdő hasznosításáról is. Vagy közösen üzemeltetik, vagy eladják. Számításokat is végeznek, s csak utána döntenek. — A fürdő felújítására az utóbbi tíz évben alig volt (Folytatás az 1. oldlaról) A lányok közül több elismerte, mások viszont tagadták a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatást. A nyomozók egy meztelen német állampolgárt és partnereként egy konzumnőt találtak az egyik szobában. A német férfi elmondta: a pultosnál fizetett, mielőtt szobára mentek. A rendőrök megjelenése miatt csalódás érte: elmaradt a szolgáltatás. Az üzlet tulajdonosa tagadja a vádat. A kiüti városrészben egy söpénz. Ez tőkét igényel, a korszerűsítéshez jelentős ösz- szegre van szükség. Ha megvalósulna a terv, a medencét befednék, s nyolc hónapra nőne a fürdőszezon. A beruházással javulna a foglalkoztatottság is. Ezzel új fejezet kezdődne a falu életében. H. M. Elégedett civilek rözőben tartottak rajtaütés- szerű razziát. Az egyik szobában tetten értek egy párt, és a rendőrség azzal gyanúsítja a szórakozóhely alkalmazottját, hogy pénzért létesített szexuális kapcsolatot. A szórakozóhely átvizsgálásakor több tárgyi bizonyíték is előkerült, ezeket lefoglalták. A kihallgatások is megerősítették a rendőrök azon gyanúját, hogy az a két személy elkövette a prostitúció, illetve a kerítés bűncselekményét. O. L. A civilek köszönték meg a közgyűlés támogatását FOTÓ: TÖRÖK ANETT Milliók a fiataloknak (Folytatás az 1. oldalról) — A támogatás jelentőségét felismerték a települések is, hiszen a pénz felét 60 önkormányzat adja, a másik felét pedig cégek és magánszemélyek — tudtuk meg dr. Gyene- sei Istvántól a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Közalapítvány elnökétől. — A polgárok személyi jövedelem adójából felajánlott egy százalékkal, 600 ezer forinttal gyarapodott a fiatalok tanulására fordítható összeg. így a pályázók 80 százaléka jutott az idén 5-20 ezer forint támogatáshoz. Pályázni október 20-ig lehet kitöltött adatlappal, amit a So- mogyért Egyesület irodájában (Szent Imre u. 14.) kaphatnak meg az igénylők. S. P. G. (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Riez Ferenc, a megyei ön- kormányzat humánpolitikai főosztályvezetője elmondta: a nehéz körülmények ellenére sem sérült az intézmények szakmai munkája, és ez a megyei közgyűlés munkájának is köszönhető. Kovács Lajos, a megye nyugdíjasai nevében megköszönte, hogy a közgyűlés törődött az idősekkel és segítette a nyugdíjasszervezetek munkáját. Többen elmondták az ülésen, hogy bőven van még tennivaló, például a bérezésben, hiszen a közalkalmazottak keresete jelentősen elmarad a versenyszférában dolgozókétól. A Somogy Kereskedelmi és Iparkamara képviselője szerint a közgyűlés munkája menedzserszemléletűvé vált, és ez segítette előrejutni a somogyi gazdaságot is. Ugyancsak dicséretes, hogy a megyegyűlés tagjai felülemelkedtek önös érdekeiken és regionális gondolkodásmódot alakítottak ki; ez pedig jelentősen segítette a megye térségeinek fejlődését. A közgyűlés munkáját értékelték azon a fórumon is — ugyancsak a megyeházán tartották —, amelyre a civil szervezetek képviselői vettek részt. Elhangzott: a civil szerveződések képviselői eredményesnek ítélik a négy év alatt kialakult együttműködést. Jól hasznosíthatónak tartják a támogatási formákat, s így 1995 óta a közgyűlés összesen mintegy 50 millió forintot juttatott a megye civil szervezeteinek. Barna Zsolt Területfejlesztési fórum Szociálpolitika, oktatáspolitika és közművelődés volt a fő témája annak a fórumnak, amelyet a kistérség területfejlesztési programjához kapcsolódóan tartottak tegnap Csurgón. A megbeszélésre helyi szakembereket és a környező települések ön- kormányzatainak vezetőit hívták meg. Kitüntetés Feigli Ferenc * barcsi polgármester a TIT megyei szervezetétől Aranykoszorús jelvény kitüntetést kapott a szervezet támogatásáért, illetve a barcsi új TIT- központ létrehozásának segítéséért. Szállítják a búzát Tegnap 500 tonna búza szállítását kezdték meg a hetesi szövetkezetben. A régió egyik felvásárlója rendelte meg az étkezési minőségű árut. Nagykanizsára viszik a gabonát, s a szövetkezet raktáraiból így kiürülhet az áru. Bővül a gazdaság Somogybán az idei második negyedévben a külföldi befektetők tizenöt vállalkozás alapításában vettek részt. Ebből hét kizárólag külföldi tulajdonú, nyolc viszont hazai partnerrel együtt jött létre. Ez a KSH megyei igazgatóságának tájékoztatójából derül ki. A jegyzett tőke összege több mint húszmillió forint volt, ebből az idegen tőke 16,5 millió forintnak megfelelő deviza volt. A dél-dunántúli régióban idén az első félévben 102 újonnan alakult külföldi érdekeltségű vállalkozás jött létre, 964 millió forint jegyzett tőkével. Elbírálták a pályázatokat A Kögáz Rt nagykanizsai központjában elbírálták a Zala, Sérsekszőlős, Lulla és Torvaj földgázberuházásának kivitelezésére benyújtott pályázatokat. A négy településen építendő rendszer kivitelezésére hat pályázat érkezett. A legolcsóbb árajánlatot az Agárdi-Gázszer Bt tette, így ez nyerte el a munkát. Készülnek a szüretre Mezőgazdasági kiállítást és vásárt is rendeznek a hét végén a szüreti mulatság mellett a csurgói szőlősgazdák. Már dolgoznak a szeptember 25-én nyíló kiállítás előkészítésén. Akkor tartják a hegyi gazdák egyesületének a közgyűlését is. Másnap egész délután szüreti felvonulás lesz. Mindez jelzi a szüret kezdetét, amely ezen a vidéken most a vártnál sokkal szegényebb lesz. Az adótörvények alakításakor a kisvállalkozók véleményére is figyelnek Rövid a kormány takarója (Folytatás az 1. oldalról) — A kormány deklarált célja a munkahelyteremtés — mondta Varga Mihály. — Munkahelyet pedig nem állami pénzekből kell teremteni. A munkahelyteremtés a vállalkozók feladata, a kormánynak pedig ehhez minden segítséget meg kell adnia. Az államtitkár kifejtette: ott kívánnak a legtöbbet enyhíteni, ahol a legnagyobbak a vállalkozók terhei: a járulékfizetésnél. Hat százalékponttal csökkenne a munkaadók tb- járulékának, egy százalékkal pedig a munkaerőpiaci alapba fizetendő járuléknak az ösz- szege. Ez átlagosan 10,9 százalékos élőmunka-teher csökkenést jelentene a vállalkozóknak. A kormány tisztában van azzal, hogy van olyan vállalkozói réteg, amelynél a csökkentésekkel együtt járó egészségügyi hozzájárulásnövekedés átmenetileg többlet- kiadást jelentene. Ezért a kormány tervezi ennek a vállalkozói körnek a kompenzálását. Hozzátette: a Kis- és Középvállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének javaslatára a kormány arról is döntött, hogy a nyugdíjas vállalkozóknak jövőre már nem kell tb-járulékot fizetniük. Az ülés után Varga Mihály Marcaliba utazott, ahol egy gazdaságpolitikai fórumon vett részt. Indulás előtt válaszolt a Somogyi Hírlap kérdéseire. — A hétfői tőzsdei történelmi mélypont okai közt sze- repelhet-e a jövő évi költségvetés benyújtásának halogatása? — A tőzsdére kedvezőtlenül hat az orosz válság. A nagy nyugati befektetők egységesen leszállították a keleteurópai tőkéjük limitjét, és folyamatosan kivonják pénzüket, nemcsak Magyarországról, de Csehországból és Lengyelországból is. A költségvetést egyébként nem terjesztjük be később, mint a négy évvel ezelőtti kormány- váltáskor.- Lesz-e elég pénze a költségvetésnek az orosz válság okozta gondok enyhítésére? — Csak addig nyújtózkodhatunk mi is, ameddig a takarónk ér. Azt nem vállalhatja a kormány, hogy az adófizetők pénzéből minden kompenzációs igényt kielégítsen. Mérlegelni kell, mert hiába is áltatnánk magunkat, a gondoknak csak egy részét tudjuk megoldani. Más megoldást kell keresni: vagy a belső piacon, vagy Nyugaton kell az árukat elhelyezni. Ezen dolgozunk, és úgy tűnik, lesz is eredménye. Varga Ottó Röntgenkép a jövőről Kenyeret adnak a Medicor és a Siemens-megrendelések (Folytatás az 1. oldalról) Krennert István ügyvezető igazgató elmondta, hogy a tavalyi 110 után ma 125 embert foglalkoztatva alkatrészeket és részegységeket gyártanak. A német anyacégen keresztül a Siemens és a Philips megrendelésére is dolgoznak. A Bochumnak vezérlőszekrényeket, a Holtzernek faipari gépalkatrészeket gyártanak. A kapacitásnak csupán 30 százalékát kitevő belföldi értékesítésben a Medicor megrendelésére komplett röntgengépeket szállítanak. A kórházrekonstrukciós tender értékének kétharmadát elnyerő magyar társaság mintegy 100 millió forintért rendelt munkát a tapsonyiaktól. Krennert István elmondta, a tavalyi 135 millió forintos bevétel után az idén már most 270 millió forintnál tartanak. A dinamikus fejlődés érdekében a minőséget szeretnék kifogástalanná tenni, mert ez a megbízható termelés ellenére időnként még mindig ingadozik. Ezért a környék legjobb lakatosait, hegesztőit igyekeznek a Hans Pausch Hungária Kft kapuin belülre hívni. Munkájuk biztosan lesz, hiszen a Siemens-szel egy ötéves szerződés körvonalazódik Computer Tomograf váz- szerkezet gyártására. B. T.