Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19 / 220. szám
Közéből 1998. szeptember 20. Negyedik oldal Betelepülő gondok Mariska van Soest, holland állampolgárként hét éve költözött Ecsenybe. A szabadúszó újságíró, kinek férje — lévén fotóriporter — meglehetősen gyakran van távol otthonától, úgy gondolta, a kies somogyi településen megpihenhet két gyermekével. Házat vett, kertet művel és a holland államtól kapott havi 60 ezer forint járadékból próbálja fönntartani a családját. Az utóbbi héten azonban nem várt esemény történt, ami — mint az asszony elmondta — megrengette a család költségvetését. Az ecsenyi képviselőtestület ugyanis egy az öt ellenében úgy szavazott, hogy óvodába járó gyermekei után ezentúl egyenként, napi négyszáz forint térítési díjat fizessen. Ez havonta 18 ezer forintkiadást jelent. Az öt éves Aranka már tavaly is járt az ecsenyi óvodába, de akkor még csak napi 200 forintot kértek az ellátásáért. Csak mióta a 2,5 éves Cassander is igényli a gondozást, emelkedett meg a térítés összege. Az asszony sérelmezi és negatív megkülönböztetésként értékeli a képviselőtestület döntését. Azt mondja: évente 30 ezer forint adót fizet a magyar államnak, megilletné a méltányosság. Tudni véli, hogy a szomszédos Polányban egy német család mindössze napi 150 forintot fizet egy gyermek után. Schneiker János polgármester is kicsit túlzottnak tartja a holland gyermekek után fizetendő összeget, de mint mondta: a többségi testületi döntés ellen semmit sem tehet. Azért sem, mert még nem született meg a külföldi állampolgárok adózásáról és szociális ellátásáról szóló kormányrendelet, s önkormányzati szinten sem alkották meg ezeket. A képviselőtestület ezért saját hatáskörben akkora térítési díjat állapíthat meg a külföldi állampolgárok gyermekei után, amekkorát nem szégyell. Miért emelték föl ennyire Mariska van Soest gyermekinek díját? A polgármester szerint úgy gondolták, ha a hölgynek futja a lakásán diszkót szervezni a fiataloknak, akkor a gyermekeire is áldozhat. A holland asszony gondja, legalábbis Ecsenyben még egyedi. Annak ellenére, hogy a faluban négy év alatt 28 házat vettek a külföldi, elsősorban német, holland, osztrák polgárok. Újabban pedig svájciak is érdeklődnek külföldi pénztárcának ideálisan olcsó, négyzetméterenként 40 forintos telkek iránt. Néhány kilométerre Polányban és Bonnyán is szaporodnak az idegen porták. Előb- b-utóbb ott is számolni kell a hasonló gondokkal. Schneiker János egyetlen lehetséges megoldásnak azt tartaná, ha a külföldiek állandó lakosként jelentkeznének be. Igaz, akkor adót is kellene fizetniük, de az önkormányzat megkapná utánuk az állami normatívát, s talán a gyermekeiket is méltá- nyosabb ellátásban részesítené. A saját terhei alatt fuldokló önkormányzat ugyanis végleg csődbe menne, ha az idegen állampolgárságú, kétlaki emberek szociális gondját is neki kellene orvosolni. Várnai Ágnes Schneiker János Ecseny polgármestere örül, hogy nem néptelenedik el a kiöregedőfélben lévő falu. A beköltözők rendbe teszik a portájukat és környezetüket is gondozzák. Gond, hogy mindezt csak idényjelleggel teszik, s egyelőre adót sem fizetnek. Igaz, az ecsenyiektől is csak a havi 800 forint -, ez a megyében a legalacsonyabb — kommunális adót szednek. A legtöbb pénzt mégis az intézmények fönntartására, az iskolások normatív támogatásának kiegészítésére megy el. A felsőmocsoládi általános iskolának évente 4,5 millió forintot utalnak át az ecsenyi nebulók után. A kis óvoda fenntartása évi közel 3 millió forint. Nem csoda, hogy a 26 millió forintos költségvetést 4 millió forint hitel terheli, s a fejlesztésre fordítható pénzt is rendre a gyermekekre, a szociális gondok orvoslására költik. A kilábalásra egyelőre nincs esély. A kenyeret adó szövetkezet csődeljárás alatt áll, mindössze négyen kaptak munkát Kaposváron és hárman a helybeli rétes üzemben. Az önkormányzat nemrégiben helyi rendeletet alkotott, hogy beköltöző fiataloknak ingyen biztosít telket. Ettől is a falu benépesülését reméli. A szociális gondokat azonban képtelen egyedül orvosolni. A helybeli tíz gyermek után a szülők napi 182, havi 4400 forint térítési díjat fizetnek az óvodába. A fönnmaradó költséget az állami normatívából gazdálkodják ki. Ez azonban nem illeti meg a külföldi állampolgárok gyermekeit. Jó modorú hamiskártyás- Bírni kell az italt, ez legalább olyan fontos, mint tudni azt, hogyan kell csalni az osztásnál — állította B. Forgács Tibor, aki saját elmondása szerint a Balaton-part egyik, ha nem éppen a legnagyobb hamis kártyása. — Mindenki szívesen fizet ingyen italt annak, aki nagy pénzben hajlandó vele kártyázni — summázott. — Egyszer megittam tizenegy unikumot egymás után, s boldogan vigyorgott két partnerem a pókerpartiban, mert ez idő alatt elveszítettem tizennégyezer forintot. Jelzésként rugdalták egymás lábát, ha a tétet akarták felsrófolni; azt hitték, hogy nem veszem észre. Aztán rám került újra az osztás sora. Az egyiknek nagy lapot, színsort, a másiknak még jobbat, tízes pókert osztottam. Magamnak is pókert: a még erősebb királyból. Még az órájukat is rátették. Talán meg is vertek volna, ha nem tudok elfutni előlük. Bizonyára csodálkoztak, hogy úgy rohantam a közeli csalitos felé Balatonszemesen, mint a nyúl. A két cigány piacozó eszén ez esetben túljárt, de vissza emlékezése szerint hasonló szituációban egyszer nagyon rajtávesztett a stricikkel szemben. — A pénzt nem szabad megszámolni játék közben, s zsebre vágni sem, mert az szerencsétlenséget hoz — állította a hamiskártyás. — Ott magasodtak hát előttem mindinkább magasabbra az ötszázasok, ezresek, a partnerek meg időnként a kocsmába rendeltek mobiltelefonon egy-egy kurvát, hogy hozzon pénzt nekik az elveszített helyett. Megegyeztünk, hogy hajnali háromig játszunk, aztán ki sír, ki nevet, mindegy, felállunk az asztaltól. Ez így korrekt. Három előtt pár perccel aztán az egyikük elővett egy jókora borotvát. Örültem, hogy elmehettem anélkül, hogy lenyúzták volna a bőrömet. Ez egyébként számomra — ha kényszerűen is —, elfogadott kockázati tényező. B. Forgács Tibor a visszaemlékezése szerint óceánjáró hajókon mászta meg a szakma szamárlétráját. Sokáig szendvicset, italt hordott felfedezője, tanítómestere számára, s annak háta mögül figyelte a játszmák alakulását.- A hamiskártyás szakma jelentős befektetést igényel — állította. — Nyelveket kell beszélni, snájdig ruhában járni, jó modort tanulni. Persze a pénz, ha ügyes a vállalkozó, gyorsan megtérül. Ehhez azonban fontos emberi tulajdonságok is szüks égeltetnek: hátrány például az izzadó tenyér, a türelmetlenség, a kisstílűség. A jómódú ügyfelet nehéz becserkészni; úgy kell alakítani a helyzetet, hogy azt higgye, ő tesz javaslatot a játékra. Akkor jóval gyanútlanabb. Kis tétekben hagyni kell nyerni, amíg vérszemet nem kap. Aztán akkor egyetlen partiban kell kifosztani — így van ez megírva a nagy könyvünkben. Kicsit megöregedve azért is tértem haza négy évvel ezelőtt Magyarországra, mert arra gondoltam: óriási a gyógyvíz kincs, sok a fürdő, amit rengeteg külföldi is felkeres. S hol másutt lehetne jobban kapcsolatot teremteni, mint a vízben órákig ázva? Ez az elképzelésem azonban nem jött be. A legtöbb helyre nyugdíjas mama-papa jár, másutt meg a buzik vadásznak prédára. A játékot a legjobb esetben a sakk jelenti. Megpróbálkoztam a konferencia turizmus révén pénzt csinálni, ahol a sok, egymás számára is ismeretlen szakember között könnyű elvegyülni, de ez sem sikerült; sem Budapesten, sem a Balaton parton. Kiderült ugyanis, hogy a részt vevőknek az a része, akik potenciális játékosok lehetnének, a szabadságukat inkább szexuális vágyaik kielégítésére próbálják fölhasználni. Már arra vetemedtem, hogy elmentem siófoki kiskocsmákba, de ott sem akart velem kártyázni senki. A fiatalok nyerőgépen játszottak — amely tuti vesztést jelent, mert a számítógépes rendszer ellen semmi esély nincs r- vagy sörbe fogadva biliárdoztak. Egy helyütt huszonegyeztek; két ittas férfi éppen egy náluk is részegebbet fosztott ki, megjegyzem, eléggé primitív módon. Szóval ott sem volt rám szükség. Kihal-e a hamiskártyás' szakma? Erre a kérdésre B. Forgács Tibor határozott nemmel válaszolt. Szerinte mindig lesznek olyan emberek, akik a szerencséjükben bízva, s ami ennél is fontosabb, munka nélkül akarnak gyorsan — de a lebukás és felelősségre vonás komolyabb veszélye nélkül — pénzhez jutni. Czene Attila A bíróság derűje Justinianus császár 1500 éve a jogászok feladatává tette: fogalmazzanak pontosan. A követelmény örökérvényű. Akik mesélnek erről: dr. Makai Lajos, dr. Mózes Gábor és dr. Halász Lajos megyei bírák. Sziporkák ítéletekből Egy ítélet indoklásából: És ekkor a vádlott a párkányon elhelyezett bentlakók élelmét ellopta. Szerencsétlen párkányra helyezett bentlakók! Egy vagyon elleni bűncselekmény minősítéséből: az elkövető bűnös hamis kulcs felnyitásával elkövetett lopás bűntettében. Egy másik ügyben pedig a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott kiváló megbánó magatartását. Elgondolkodtató az a tényállás is, amelynek részlete a következő: a vádlott éjjel hajtotta lovaskocsiját, amelybe egy félvak ló volt befogva a bal oldalon. Mellette foglalt helyet a vádlott. Az ítélet indoklásában a bíró azt akarta mondani: a társtettesek akarategységben hajtották végre a bűn- cselekményt. Ehelyett akaratgyenge- ség hangzott el. Némi jóindulattal ugyan mondható, hogy a két szó hangzása hasonlít, de jelentése igen nagy messzeségben van egymástól. Részlet egy üsző adásvételi jogvitáját lezáró ítéletből: a felek a vásárolt üsző meghibásodása miatt fordultak bírósághoz. De az a ló is érdekes lehetett, amelyet a felperes sérült, karambolozott állapotban vásárolt. „Kissé” pontatlan tényállás: a vádlott vakon vezetve került le az útról és ütközött neki a vádbeli fának. Jegyzőkönyvekből Egy emberöléssel kapcsolatos rendőri jelentés részlete: amikor a fent nevezett hulla a kerítéshez ért... Egy másik holttestet a gyilkosa télen ásott el a zselici erdőkben, s csak hónapokkal később, a jegyzőkönyv szerint a tavaszi rügyfakadás idején találták meg a hullát az erdőben, de nem a felső felén, hanem az alsó felén, ahol a gyöngyvirág terem. A bíróság vidéken helyszínelt. Ezt a tényt jegyzőkönyvben így rögzítették: a bíróság megtekintette az istállót, ahol akkor a bíróság tagjain kívül még két marha tartózkodott. Helyszínelési jegyzőkönyv: az ismeretlen elkövető (Hluszticsek Samu) a helyszínt a baleset után elhagyta — ha ismert lenne, akkor vajon nem Hluszticseknek hívnák? Tárgyaló történetek Ugyanarra a napra két olyan vádlott tárgyalását tűzték ki, akinek nemcsak a neve, az anyja neve, az általuk elkövetett bűncselekmény, de még a védő személye is azonos volt. Egyikük tárgyalása fél kilenckor, másikuké pedig fél 11-kor kezdődött. A másodfokú tárgyaláson csak iratismertetés van, amelynek a végén következhetnek a felszólalások. Az egyik vádlottat behozták, ám mint később kiderült: a börtönben összecserélték őket. Amikor megkezdődött az iratismertetés, a férfi izgett-mozgott, közbeszólt, ám a tanácsvezető bíró szigorúan csöndre intette. Ez még két- , szer-háromszor megismétlődött, aztán a vádlott beletörődve sorsába elhallgatott. A perbeszédek végén, amikor végre megszólalhatott, csak annyit mondott: ez nem én vagyok, hanem a cella társam... Egy fiatalkorú kecskével fajtalan- kodott. Amikor a bíróság megkérdezte, hogy mit kíván mentségére felhozni, azt válaszolta: mentségemre kívánom elmondani, hogy nem tudtam, hogy nem szabad kecskét b...ni. Ha tudtam volna, hogy nem >1 szabad, nem b...om meg. Néhány évtizede a Btk totálisan büntette a férfiak közötti fajtalankodást. Egy férfi már többször állt emiatt bíróság előtt, egyszer negyedmagával. A szembesítésekkor rendre elismerte tettét, társai viszont tagadtak. A tizedik tanúnál már elunta a perjogi tortúrát, egyre macerásabb- nak érezte a kihallgatást, szembesítést, rákérdezést. Fölpattant, meghajolt a bíró felé: elnézést bíró úr, az ügyész felé: elnézést ügyész úr, a jegyző felé: elnézést kisasszony! Aztán a vádlottak felé fordult: „ezek éppen olyan buzi kurvák, mint én, csak szégyellik”. Egy vádlottat már sokszor elítéltek nemi erőszak miatt. Sokadik büntetéséből márciusban szabadult, s májusban ismét nemi erőszak miatt tartóztatták le. Amikor megkérdezte tőle a bíró: hogy lehet az, hogy mindig emiatt gyűlik meg a baja a törvénnyel? A150 centi magas, rossz arcú, 40 kilós férfi azt válaszolta: „Nem tehetek róla, imádnak a nők”. Tamási Rita
