Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-19 / 142. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1998. június 19., péntek Halastó — önkormányzati ellenszéllel Szezonra kész fürdőhely Egy hektáros halastavat alakítottak ki, reumato­lógiai szakrendelést in­dítottak, ismét működik a már jól bevált ingye­nes óriáscsúszda és az élmény-medence is. Üzemel 8 medence, kö­zülük 5 gyógyvizes. Tel­jes fegyverzetben várja tehát az idei szezont a csokonyavisontai fürdő. CSOKONYAVISONTA — Folyamatosan fejlődni, ez létkérdése a fürdőnek. Ha úgy tetszik, nem más ez, mint előre menekülés. Mu­száj állandóan fejlődni, újat hozni, mert nagyon könnyű lemaradni a versenyben — mondja Katz Zoltán ügyve­zető igazgató. — Ezért tartot­tuk szükségesnek a halastó kialakítását, ezért a szakren­delés elindítását. Az előbbinek ötmillió fo­rintba került a kialakítása. Pontyot, amúrt, kárászt tele­pítettek bele, és vasárnap avatják egy horgászverseny- nyel. A közepén kis szigetet alakítottak ki, amely kiváló helyszín szabadtéri progra­mokhoz. — Úgy gondolom, hogy A fürdés mellett más programra is lenne igény még akár az önkormányzat­tal szemben is keresztül kell vinni a fejlesztési elképzelé­seket, mint ahogy a halastó is önkormányzati ellenszéllel valósult meg. A tóval a nyara­lók egy újabb rétegét céloz­tuk meg. A cél: komplexebb szórakozást biztosítani. A reumatológiai szakren­delés heti két alkalommal kezdődött el a fürdőn. A nagyatádi szakorvos jár ki Csokonyavisontára. Bár csak néhány hete működik, a ta­pasztalatok alapján már most látható: előbb-utóbb főállású, állandó szakorvos foglalkoz­tatására kell gondolni. Na­gyon sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatást, gyorsan elterjedt a híre. Az idei első félévvel elége­dettek lehetnek a csokonya­visontai termálfürdőn. Nem volt panaszra ok a kemping forgalmában, német és oszt­rák lakókocsik népesítették be egész tavasszal. A strand forgalma is azt mutatja, hogy egyre nagyobb számban ér­keznek vendégek a dél-so­mogyi kedvelt fürdőhelyre. N. L. Az egészségügy helyzete rendeződött Mezők őr nélkül Bolt a rossz körülmények közt élőknek Falumozdító nagycsaládosok Tolvaj a kertek alatt A község egészségügyi ellátása és a mezőőri szolgálat felállítása volt a témája többet között a homokszent- györgyi képviselők eheti ülésének, melyen részt vett dr. Sári Katalin barcsi tisztifőorvos. Taszári alkotó Barcson Ta­szári amatőr festőművész ké­peiből látható kiállítás a barcsi Dráva Múzeumban. B. Somo­gyi Tünde tájképeit, csendéle­teit mutatja be a dél-somogyi közönségnek, valamint né­hány portré is része a kiállí­tásnak. Az alkotó sokat uta­zik, így a hazai tájak mellett Bosznia, Törökország, Fran­ciaország vidékei is témául szolgáltak számára. Táborban a clterások Cite- ratáborban gyakorolja a mu­zsikálást a homokszentgyör- gyi gyerekek citerazenekara. Az inácson megrendezendő táborba összesen tízen utaz­nak. A százezres költséghez a nagycsaládosok szövetségétől sikerült támogatást szerezni. A zenekarnak a helyi nagycsa­ládos egyesület a legfőbb tá­mogatója. Az egyesület kirán­dulni is elviszi a gyerekeket. Arany Katedra Istvándiba Kitüntetéssel ismerte el egy istvándi pedagógus munkáját a művelődési minisztérium. Kozmáné Király Zsuzsanna a pedagógusok legnagyobb el­ismerését, az Arany Katedra kitüntetést vehette át. Ezzel nemcsak pedagógusi tevé­kenységét ismerték el, hanem a faluért végzett munkáját is jutalmazták. Ő az egyik alapí­tója annak az alapítványnak, amely az istvándi gyerekek javára jött létre, és mára or­szágos támogatói köre lett. Siker Horvátországban Nagy sikert aratott a pitoma- cai nemzetközi folklór talál­kozón a barcsi Boróka Nép­táncegyüttes. A barcsi tánco­sokat jól ismerik már Horvát­országban, és most sem kel­lett csalódnia bennük a szom­széd ország közönségének. Pedig a nyárelő sok feladatot adott a táncosoknak, hiszen a horvát fellépés mellett a pécs- váradi néptáncfesztiválra is készülniük kellett, ahol or­szágos minősítést nyertek, s felléptek a barcsi nemzetközi vásárban is. A Kis-Boróka gyerektáncosai pedig ma kezdték meg edzőtáborukat Fonyód-Bélatelepen. Homokszentgyorgy Az egészségügyi ellátás színvonaláról és gondjairól a háziorvos és a védőnő szá­molt be a képviselőknek. A Lajosháza Az utóbbi egy-két évben már szinte úgy jártak ki-be a betö­rők, mintha a saját spájzuk lenne az áfész-bolt. — Csak a helyreállítási testület és a tisztiorvosi szolgálat képviselője egy­aránt úgy vélte: Homok- szentgyörgyön megfelelő az egészségügyi ellátás, a ren­delő a múlt évi felújítás után megfelel az ÁNTSZ követel­költségek évente félmilliósak voltak — tudjuk Gibizer József főkönyvelőtől. — Ez még ak­kor sem tartható, ha az el­tűnt áru értékét részben kifi­zeti a biztosító. A döntéshez hozzájárult az is, hogy az épület nem a ményeinek. Igényként föl­merült a mezőőri szolgálat létesítése, ebben azonban egyelőre nem tudtak dönteni a képviselők. Tovább vizs­gálják a lehetőséget. Az isko­laigazgató személyéről is döntöttek az ülésükön. A szentgyörgyi testület újabb öt évre kinevezte az iskola élére dr. Visnyei Sándor­nál N. L sajátjuk, és a tulajdonossal nem tudtak megegyezni a bérleti díjról. Ráadásul sokat kellett volna költeni is az épületre, hogy megfeleljen a követelményeknek. Ennyi érv alatt az áfész vezetői in­kább úgy döntöttek: végleg lehúzzák a rolót. A lajoshá- zaiak számára a legköze­lebbi bolt Kálmáncsán van. N. L. Olyan üzlet létrehozását javasolja a homok- szentgyörgyi nagycsa­ládos egyesület, amely áraival, termékeivel a nehéz körülmények kö­zött élő családokat cé­lozza meg. Homokszentgyorgy A bolt létrehozásában maguk is részt vennének, és szeret­nék megnyerni hozzá a helyi önkormányzat, valamint a térség karitatív szervezetei támogatását. — Afféle „vöröskeresztes” boltra gondolunk, ahol ol­csóbban kaphatnák a rászo­rultak a ruhaneműt és az élelmiszert. Másutt már mű­ködnek ilyen boltok, nem lát­juk akadályát, hogy miért ne működhetne Homokszent- györgyön is — mondja Tóth Györgyné, az egyesület veze­tője. Az önkormányzat még A helyi élelmiszerbolt feltörésével vette kez­detét a szokásos nyári tolvajjárás a zömmel ci­gánylakta Somogyara- cson. SOMOGYARACS A bolt éjjeli látogatói feltehe­tően absztinens betörők le­hettek, mert csak cigarettát nem döntött a kérdésben, de tudna helyet adni a boltnak. Az is az elképzelés mellett szól, hogy egy ilyen üzletben a kereskedelmi végzettségű munkanélkülieket is foglal­koztathatnák. A nagycsaládosok szóra­koztató programokkal is ké­szülnek a nyárra. Tábortüzet, vetélkedőket terveznek, ame­lyekhez az egész falut szeret­nék megmozdítani. — A rendezvényeink nem­csak a saját gyerekeinknek, hanem a falu valamennyi csemetéjének szólnak. Emel­lett természetesen magunkra is gondolunk: hagyomány a nagycsaládosok kirándulása, amelynek idén Gunaras vagy Igái lesz az uticélja. Nagyobb kirándulásra idén nem futja. 56 nagycsaládosa van a he­lyi szervezetnek. Az önkor­mányzat évi 10 ezer forinttal támogatja őket és a báljaikból jön össze még valamennyi pénz. Ebből sokmindenre nem telik. N. L. és édességet vittek el, az al­koholt mind otthagyták. A helybeliek aggódva vár­ják a folytatást. Szépen fej­lődnek ugyanis a termé­nyeik, és a korábbi évek ta­pasztalata, hogy ezzel pár­huzamosan megkezdődik a mozgolódás a kertek alatt. Most leginkább a krumplit és a csirkét féltik, ami könnyen fölkelti a lopni járók érdek­lődését. Bútorgyártók a fűrészüzemben. Elkészült a porelszívó berendezés, most az Iro­daépület bővítésén dolgoznak a darányi fűrészüzemben, s hamarosan megér­keznek az új gépsorok is. Bútorgyártással bővíti az üzem tevékenységi körét az olasz Radici kft. A darányi fűrészüzemben jelenleg negyvenen dolgoznak; az itt készített faárut mind olasz exportra viszik. fotó: nagy László Betörés miatt zárva Lakat került a lajosháza! boltra, és végképp ott is marad. A barcsi áfésznak ugyanis végleg elege lett abból, hogy szinte hetente betörtek az itteni aprócska üzletébe. Járdát építenek, utakat rendeznek Dolgozik a muszáj-brigád Hét közhasznú mun­kásával a járdák helyreállítását vé­gezteti a napokban a kálmáncsai önkor­mányzat. Dolog van elég, hiszen a falu széttagolt, sok és hosszú útja van. Pénz viszont eddig nem sok jutott a gondo­zásukra. Kálmáncsa — A kitöredezett, tönkretett járdarészeket pótoljuk most — mondja Farkas László pol­gármester. — Sok pénzünk most sincs rá, szerencse, hogy a közhasznú munkása­inkkal elvégeztethetjük ezt a feladatot. Ugyanakkor a munkanél­külieknek is jó, hogy alkal­mazza őket a falu. Mindig azok kerülnek be a brigádba, akiknek épp lejárófélben van a jövedelempótló támoga­tása. Dolgoznak néhány hó­napot, és újra jogosulttá vál­nak a támogatásra. Július ele­jén például már újabb csapat áll munkába, így az összes jövedelempótlós előbb- utóbb megfordul a karban­tartó brigádban. Nagy a munkanélküliség a faluban. A legsúlyosabb a helyzet a faluhoz tartozó Lajosházán. Az ott élő mintegy hatvan emberből talán kettőnek van munkaviszonya. N. L. Nagyobb település - nagyobb állástalanság Falvak munka nélkül Munkaerőpiac! szem­pontból a legellentmon­dásosabb falvak közé tartozik Csokonyavi- sonta, Szülök, Kálmán­csa és Homokszent­gyorgy. A látszatra jó helyzetben lévő, tehe­tősnek tűnő falvakban ugyanis az átlagot jóval meghaladja a munka- nélküliség. Szülök CSOKONYAVISONTA- Sokkal rosszabb náluk a helyzet, mint a barcsi térség eldugott, szegényebbnek látszó településein. — A bar­csi térségben a somogyi és dunántúli átlagokat jóval meghaladja a munkanélküli­ség nagysága. A térségen be­lül pedig éppen ezekben a nagy falvakban a legrosz- szabb a helyzet — mondta Demanecz Józsefné, a barcsi munkaügyi kirendeltség ve­zetője. — Homokszentgyörgyön a legfrissebb adatok szerint 20,6 százalékos, Kálmán­csán 29,6 százalékos, Szu- lokban húsz százalékos a munkanélküliségi ráta. A leglátványosabb ellentmon­dás Csokonyavisontán van, ahol a falu munkaképes la­kóinak huszonnyolc száza­léka van munka nélkül. Amíg az első három telepü­lésen már kisebb csökkenés tapasztalható, addig Csoko­nyavisontán két év óta vál­tozatlan a munkanélküliség mértéke. Magyarázatot találni minderre nem könnyű, hi­szen a nagytelepülések Kál­máncsa kivételével főút mel­lett fekszenek, jól megköze­líthetők. Közel vannak Barcshoz, és Csokonyavi- sonta Nagyatádhoz is. Ráa­dásul Visonta jónevű fürdő­hely, és Szulokban is létezik turizmus. Tehát az itt lakók — látszatra — könnyebben boldogulhatnának, mint a kevésbé előnyös helyzetben lévő falvak polgárai. N. L. Iskolát — bontásra 300 ezer forinttal tá­mogatja a templom­tető felújítását a so- mogyaracsi önkor­mányzat, és járdafel­újításra is szeretné­nek némi pénzt ki­szorítani. SOMOGYARACS Mindezt az év közben be­érkező bevételeikből fizetik majd. Ilyen bevétel a vízmű koncessziós díja, emellett részvényeket adnak el és bontásra értékesítenék a romos iskolaépületet. A templomtető helyre­hozására az egyházközség kérésére kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents