Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-19 / 142. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 19., péntek Kaposvár 5 „Utcán” a Gáz A vakáció előtti utolsó Gáz Is kiszivárgott: a kaposvári Ifjúsági folyóirat exkluzív kiadását a divat ihlette. A Gáz szerkesztőségét és magát a Gázt kaposvári középiskolák diákjai alkotják. Állandó - minden esetben a fiatalsággal kapcsolatos - rovataik, köztük a szépségápolásról, diákjogokról, útibeszámolókról szólók ezúttal kisebb terjedelmet foglalhattak el, a lap zömét ugyanis a KÖSZ tanévzáró rendezvényének, a Divatshow-nak az előzményei, szereplői töltötték be. Természetesen nem maradhatott el a vicc-rovat, amiben ezúttal is válogatott - a jobbak közül való - tréfák és sutkák kaptak helyet. Az 1000 példányos lap az iskoláHét körzetben legalább ötszáz zsákkal vágnak neki Indul a parlagfűnyíró Inkább parlagfüvet szedjünk, mint gyógyszert! - szól annak az akciónak a mottója, amelynek szervezői Kaposvár hét körzetében hívják a polgárokat az allergiás tüneteket okozó gyomnövény in fására. A Pipacs Utcai Baráti Kör kezdeményezésére, a város- gondnokság, az ÁNTSZ és az Asztma Kör támogatásával július 11-én, szombaton 9 órakor indul az akció. Erre plakátok hívják föl a figyelmet hamarosan városszerte. A városgondnokság ötszáz zsákot biztosít, valamint intézi az elszállítást. A hét körzetre osztott városban hét gyűjtőállomás lesz: a Don- nerban a Jókai liget, a Cserben a park sarka, Tüskeváron a pamutfonó, a lakótelepeken a Kinizsi iskola, az északnyugati városrészben a Domus előtti parkoló, Kapos- füreden az iskola, Toponáron a Muskátli vendéglő. — Egyének és családok is indulhatnak, a legszorgalmasabbaknak az ÁNTSZ pályázatán nyert 60 ezer forintot ajánljuk fel — mondta József Tibor, a Pipacs Utcai Baráti Kör elnöke. — A vállalkozók, az intézmények és a polgárok további támogatására is számítunk. Számlaszámúnk': 11743002-20163996. Levelet küldtünk valamennyi ön- kormányzati képviselőnek, hogy ők is mozgósítsák a lakosságot. Az összesítés és az eredményhirdetés az akció utáni héten lesz. Tavaly csak a Pipacs utca környékén 4 köbméter parlagfüvet szedtek a lakók. A gyomnövény július közepétől virágzik, ezt megelőzendő választották ezt az időpontot. Fontos, hogy a gyökerestől szedjék ki az emberek: egyetlen növény átlagosan nyolc milliárd pollenszemet termel. Katona József Elkészültek a vízkezelő berendezések, most a hálózat tisztítását végzi a kaposvári BITT Kft, hogy a telepekről kikerülő tiszta víz valóban így jusson el a fogyasztókhoz. A rendszer mechanikus tisztításának ideje alatt szükségképpen időszakos vízhiány várható. Erről folyamatosan tájékoztatják a polgárokat, akik megértését is kérik az okozott kényelmetlenség miatt. fotő: török anett Gazdászok a tengerentúlon Bár a tanév még szinte még be sem fejeződött, a Mezőgazdasági Szakközépiskola már Is elindította dláhjal- nak első csoportját, egyikére a szakmai fejtágítónak is beillő külföldi túrái közül. A június 30-án induló első csoport úticélja Olaszország, és az ottani mezőgazdasági iskola, mellyel évek óta együttműködési szerződés köti össze a hazaiakat. A cseregyakorlatra minden évben tizenöt-tizenöt gyereket utaztatunk ki. — mondta Sóos Nándor a Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára — Csak azokat a tanulók engedjük azonban el, akiknek tanulmányi átlaguk jó, és a magatartásukkal sincs probléma. A gyakorlat népszerű, jelentkező van bőven, tehát válogathatunk. Még akkor is, ha a költségeket részben a szülőknek kell állniuk. Az idén ez 300-350 ezer forint, tehát 8000 forint gyerekenként. Az egész program azonban másfél millió forintba kerül, amit fenntartónk, a Földművelésügyi minisztérium fedez. Hét-nyolc éve rendszeresen járunk nem csak olaszországi Latinába, de Svájcba is. Bár az gyakorlatok lebonyolítása hasonló, mindkét országban lévő, szakmailag rokon iskolával másképp jött létre a kapcsolatunk. Az olaszokkal szabályos szerződés köt minket, ami szerint a mi diákjaink fogadásáért cserébe, mi is gyakorlatot tartunk az ő tanulóiknak. A svájciakkal a megyei önkormányzat lépett először kapcsolatba. Egy egy latinai túrán harminc gyerek és tíz tanár vesz általában részt, és egy tolmács kíséri őket. A svájci gyakorlaton már nincs tolmács, hiszen a hivatalos nyel az angol. (Virághalmy) Ajánlatkérési felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ajánlatot kér az alábbi tervezési, kivitelezési munkákra: 1. Zselic-patak környékének vízrendezési munkái, 2. Liszt Ferenc Zeneiskola bővítésének tervezése, 3. Tüskevári könyvtár bővítésének tervezése és kivitelezése, 4. Csökkentett paraméterű lakások tervezése, 5. Ady E. u. 8. sz. épület homlokzat felújítás, 6. Rét u-i orvosi rendelő átalakításának tervezése, 7. Bercsényi utca útépítése és Kenese tér korszerűsítése. A részletes pályázati kiírás átvehető 1998. június 22-24. között, a 7. pont június 22-én a műszaki igazgatóságon munkaidőben. (82543) TÁJÉKOZTATÓ a Kaposvár, Kisgáti városrész rendezési terv módosítási szándékról Tájékoztatjuk a város és a Kisgáti városrész lakóit, az érintett szervezeteket és érdekképviseleti szerveket, hogy vállalkozói kezdeményezésre a Kisgáti városrészben a 61 -es út déli oldalán a Dobó I. u. és a Mezó' u. közötti beépítetlen területen a vállalkozó finanszírozásával a rendezési tervet módosíttatja az önkormányzat. A módosítás elsődleges célja benzinkút építésének szándéka, valamint intézményterületi hasznosítás. Kérjük, hogy a módosítással kapcsolatos véleményüket írásban szíveskedejenk eljuttatni a városházára, a főépítészeti irodába (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1., fax: 501-520), 1998. július 20-ig. (82590) Ingyen-kártyát osztanak A Középiskolások Szövetsége minden kaposvári diáknak ingyen osztja ki az Euro 26 ifjúsági kártyát. Az egyhónapos időszak alatt a mintegy 10 ezer általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézményben tanuló hallgató letesztelheti a számos kedvezményre jogosító plasztiklapot. Sólymos Gábor a KÖSZ elnöke azt mondta, a 29 európai országban működő Euro 26 kártyát eddig is sok 26 év alatti fiatal megváltotta, az európai hódításához mérten azonban nagyobb sikerre számítottak. Ezért indul - várhatóan tanévkezdéskor - az akció. A KÖSZ-nél megtalálható az a lista, amiben a zömmel 3-8 százalékos - olykor nagyobb - kedvezményt adó üzletek, szolgáltatások szerepelnek. Számítógépre kerül a 195 kilométeres hálózat forgalma Pestig érnének útjaink Bethlen-térl dilemma: a megoldáshoz két út vezet totó: török anett A Bethlen-téri dilemma- körforgalom legyen vagy Jelzőlámpa? - vezetett oda, hogy a város önkormányzata megrendelte a közlekedés teljes felülvizsgálatát. A 195 kilométeres úthálózatot - amely Kapos- vár-Budapest távolság- A-tól Z-ig felmérik. A tapasztalatokról számítógépes modell készül. A megyeszékhely több pontján találkozhatunk a forgalomszámláló diákokkal és - ez új jelenség - nyugdíjasokkal. A 61-es út mentén a fenntartó Közútkezelő Kht is végeztet a vizsgálatokat, de a számlálók többsége a DHV Magyarország Kft megbízása nyomán dolgozik. Kiss Tamásáé, az önkormányzat műszaki igazgatóságának beruházási főmunkatársa elmondta, a fővárosi székhelyű társaság három riválisát előzte meg a meghívásos tenderben. A Közlekedéstudományi Intézet, a Vilati Forgalomtechnikai Kft és a Bau- consult a nyerteshez hasonló ajánlatokat tett, de a legkedvezőbb a DHV ajánlata volt.- A közgyűlés 3,4 millió forintot hagyott jóvá a város forgalmi felülvizsgálatára. A számítógépes modell a kivitelező rendszerén marad, a város dokumentációt kap róla, s azt követően bármi - a forgalommal kapcsolatos változtatásra készül - a modell alapja lesz minden fejlesztés előkészítésének - mondta Kiss Tamásné. A modellben a Bethlen-tér forgalma különös jelentőséggel szerepel, ennek kapcsán felmerült a Petőfi utca lezárása, egyirányúsítása is. A kutatás feltehetően segít a döntésben. A szakemberek Szeged közlekedési modelljén láthatták a nagytudású programot. A diagramok más-más színnel jelzik, hogy egy adott útvonalon milyen a forgalom. A program képes annak modellezésére, hogy ha valamelyik útvonalak lezárják, a forgalom merre - és milyen mértékben - terelődik át. A felmérés alapvetően a követő forgalomszámlásra épül, a városba betérő és azt elhagyó autók számát és gyakoriságát csakúgy mérik, mint a belvárosban közlekedőkét. Az ön- kormányzat számos adattal támogatja a kutatást, amiben a nagylétszámú intézmények, cégek helyét is vázolják. Összességében geometriai, forgalomtechnikai és urbanisztikai szempontok alapján végzik a kutatást.- Annak idején a Bethlen- téri korszerűsítésről tárgyaló ad hoc bizottság javasolta a forgalom felülvizsgálatát, majd a közgyűlés határozott róla - mondta Kiss Tamásné. A beruházási főmunkatárs hozzátette, a modell még az idén elkészül, s attól kezdve minden forgalmi dilemmát segít feloldani. B. T. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Sebők Józsefné, Pécsi u. 211.: A szentjakabi temetőben mikor kezdik el a ravatalozó építését? Minden kis faluban van ravatalozó, de ebben a városrészben nincsen. ígéretet már kaptunk, de mikor lesz belőle valami? Dr. Kéki Zoltán jegyző: Az 1998. évi költségvetésben nem szerepelt, de igény volt rá. Az 1999-ben újra napirendre kerül, de egyelőre nem tudni, hogy lesz-e rá fedezet. Kuracz József, Kaposvár Füredi u. 134. 319-627: A Matáv illetékesétől kérdezem, hogy miért kapok még mindig telefonszámlákat a fél éve eladott telefonomra? A felszólításban az állt, hogy kikapcsolják a telefonomat. Ez érvényes a jelenlegi telefonszámomra is? Patona Győző Matáv Rt Kaposvári Távközlési Centrum vezetője: Az év elején új nyilvántartási rendszert vezettünk be és ennek „köszönhető” a tévedés. A telefonátírás február 3- án történt, a rendszerbe pedig február 25-én került, Több felszólítást nem küldünk, mivel a hiba megoldódott. Hírek Zárómise Balás Béla megyéspüspök a veszprémi papnevelő intézetbe látogatott, ahol az egyházmegye kispapjai tanulnak. Zárómisén szentbeszédet mondott. Zeneiskola elsősei A héten beiratkoztak a Liszt Ferenc Zeneiskolába a kaposvári gyerekek. Az ezt megelőző felvételiken a város általános iskoláiban 178 diákot, diákjelöltet hallgattak meg a zeneiskola tanárai. A zenetanulás néhány éve az iskolákban is lehetséges. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5: HERCULE ÉS SHERLOCK (mb. francia) Sony stereo 7, flO: BOOGIE NIGHTS (amerikai) Sony digital VÁSÁRTÉRI AUTÓS: 21.15: TITANIC p Segítséget kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 82/317-300 Alfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8-16 óra között hívható: 82/424-658 CRIÍU lOVOt RCS7ÁUIWO Szakképzett szakácsot, kézilányt, mosogatót, FELVESZEK Érdeklődni: ma személyesen 8-tól 10-óráig Siesta Éttérén Kaposvár, Dombóvári u. 3. i