Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-27 / 123. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1998. május 27., szerda Traktorral a határban — Tárcsázni kéne, de az időjárás közbe szólt. Ilyenkor sem unatkozom, a traktor mindig ad elfoglaltsá­got — mondta a kőkúti Paróczai Károly. KŐKÚT Az egyik vállalkozónak dolgozik: árpát, naprafor­gót termesztenek. — Ez az én munkahe­lyem — mutat a nagytelje­sítményű MTZ-re. — Úgy vigyázok rá, mint a sze­mem világára. Ezzel dol­gozom mindennap, s lét­kérdés, hogy mindig beve­tésre kész legyen. Szeren­csés embernek tartom magam: van munkám. Amolyan mindenes va­gyok; bármilyen teendő akad a szántón, elvégzem. Falun nőttem fel, és így szinte minden ház körüli munkához értek. Ez nagy előny. Itt pedig bőven akad tennivaló. A fiatalemberen látszik: valóban szereti hivatását. A szántó és a traktorozás nem csupán puszta iiieg- élhetés számára, több an­nál. Életforma, ami egy­előre biztos kenyeret biz­tosít neki és családjának. A harminc éves férfinak ugyanis nem mindegy, hogy hol találja meg a boldogulását. Három gyermeket nevelnek, s bi­zony kell a pénz. Szeren­csésnek tartja magát azért is, hogy nem kell otthona és munkahelye között órákat ingázni. Ezért is dolgozik szíwel-lélekkel. Amúgy szereti faluját, bár nem tősgyökeres kőkúti. Büszkén mesélte: a falu fejlődik, most épül az új összekötő út. Kőkút így jobban megközelíthetővé válik. (Harsányi) Tíz gyermeket nevelt, adósság lett a jutalma A jóhiszeműség csapdájában Knappné néma nyomorúsága... fotó: kovács tibor — Azt mondta a végre­hajtó, ha nem fizetünk, jönnek, megszámolják hányán vagyunk, számba veszik a fekhe­lyeket, s a „létszám fö­löttit” elviszik. Mert mi mást vihetnének el In­nen? — szegezi nekem a kérdést a patosfai Knapp Jánosné tíz gyermekének egyike. Anyjukat a jóhiszemű­ség sodorta hatalmas adósságba. PATOSFA Hitte, hogy a hivatal, amely rendezte a munkaszerződését, a jogszabályok ismeretében járt el. Mindaddig, amíg egy szép napon a postás meg nem jelent a Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár levelével, melyben 140 ezer forint elma­radt tb-járulékot követeltek tőle. Az asszony a levél kéz­hezvétele előtt néhány nappal temette el hirtelenül elhunyt férjét. Hinni sem akart a sze­mének. A tartozást közel százezer forint kamat fejelte. — Honnan teremtsek elő ennyi pénzt? Két évig, míg hordtam az újságot, sem ke­restem ennyit... suttogja ereje fogyottan. Arca megtört, szeme riadtan tekint rám. Ne­hezen beszél a történtekről. Azt mondja: nem akarja vi­lággá kürtölni bánatát, mert kinevetik az emberek, megor- rol a kenyerét adó hivatal. Gyermekei unszolására mégis megered a nyelve. — Az önkormányzatnál vál­laltam takarítást főállásban. Két éve adódott alkalom az új­sághordásra is. Sok a gyerek, a férjem betegeskedett, jól jött az a kis pénz. Senki sem fi­gyelmeztetett, hogy nem csi­nálhatom mellékállásban, mert a takarítást csak heti 20 és nem 36 órában végeztem. Fizettem én rendesen a tb-t, amennyit rám testáltak. Ké­sőbb derült ki, hogy sokkal többet kellett volna. Ha ezt tudom, nem vállalom el a munkát. Itt vannak a gyere­kek, az unokák. A nagyobbak munkanélküliek, a kisebbek iskolába járnak. A nagylá­nyom ma érettségizik Sziget­váron. Ezt a kis disznót kellett levágni, hogy legyen mit enni a vendégeknek. A nyolcvanas évek végén kölcsönből épült ház még va­kolásra vár. Részleteit 2002-ig kell fizetnie a szerény kere­setből és az özvegyi nyugdíj­ból. Gyermekei és unokái a hátsó udvarban szorgoskod­nak a disznó körül. Vejében nem fér meg a keserűség. — Ebben az országban telje­sen kisemmizik, bárd alá vi­szik a szegény embert — fakad ki párás tekintettel. — Apósom halála után ez maradt örökül — mutat egy viskó formájú épü­letre. Lakóháznak vették, s hatvanezer forintra értékelték, a temetés több mint hetven­ezerbe került. Aztán még 5300 forint illetéket is követeltek utána. Nemrégen operálták ezt a szegény asszonyt. Még pi­hennie kéne, de nem tud. Nem bírom nézni a nyomorúságát. Segítünk ahol tudunk — mondja, s elcsuklik a hangja. — A tb-nél azt tanácsolták: kérelmezzem: engedjék el a kamatot — szól közbe az asz- szony. - Ezer forintos illeték- bélyeggel adtam be a papírt. A tartozásra az OTP-nél vettem föl pénzt. Három évig kell fi­zetnem a havi 6500 forint rész­letet, meg a 80 ezer forint ka­matot, amely azóta 118 ezerre emelkedett. Sosem fogy el... Várnai Ágnes Nem kell tizenkét kilométert gyalogolni Kistérségek mankója A kistérségi fejlesztésekben bízik Takács János, Kadar­kút jegyzője. Ehhez, saját erő híján elsősorban pályáza­tok révén várnak segítséget, de a civil szervezetek támo­gatására is számítanak. Kadarkút, kőkút, hencse Befejezés előtt áll az 50 millió forintért Kőkutat Alsó- tapazddal összekötő, közel 2500 méteres út megépítése, amelyen várhatóan szeptem­berben megindulhat a kör­forgalom. Nem kell ezentúl 12 kilométert gyalogolniuk a lakosoknak, ha egyik telepü­lésről a másikra akarnak jutni, és a gyerekeknek sem muszáj kollégiumba költözni ahhoz, hogy a hencsei óvo­dába és a kadarkúti iskolába járhassanak. Ugyancsak befe­jezés előtt ál Hencsén egy 600 méteres járdaszakasz építése. A több mint 2 millió forintos beruházást a hencsei önkor­mányzat pályázati pénz se­gítségével valósítja meg. Több pályázati forrást is bevonnának a kadarkúti álta­lános iskola középső, életve­szélyessé vált szárnyának fölújításához, s a gáz beveze­téséhez. A több mint 30 éves, elavult központi fűtés korsze­rűsítéséhez közel tízmillió fo­rintra számítanak. Kezdeményezték a teleház- telefalu program elindítását is. A lakosság igényét a jövő héten összesítik. Terveik sze­rint a térség 5-6, azonos ér­dekeltségű településének be­vonásával, elsősorban oktató, szociális és tömegkommuni­kációs programoknak adná­nak otthont a könyvtárral bő­vített teleházban. (Várnai) Szárító a majorban A környék terményeinek szállítását, tárolását és szárítását oldaná meg, s egyúttal munkahelyeket is teremtene a Hedrehe- lyen tervezett szárító üzem megépítése. Hedrehely Mint azt Bellái Béla polgár- mester elmondta, a falu hatá­rában lévő, úgynevezett betle­hemi majorban kapna helyet a létesítmény. A több pályázat segítségével tervezett szárító megépítéséhez Jankovich Jó­zsef, Svájcban élő hazánk fia biztosítaná a saját erőforrást. A településen gondot okoz a tu­lajdonviszonyok rendezetlen­sége. Az, hogy a Földhivatal­nál még mindig a Hedrehely - Dél-Zselic Szövetkezet néven tartják nyilván a magántulaj­donba került területeket. En­nek oka, hogy a földkiadó bi­zottság határozatát még nem küldték el a Földművelésügyi Minisztériumba. A terület tényleges haszná­lói 60-100 hektáros birtokon dolgoznak. Az üzem dolgozóit a Wes­terheide Kft foglalkoztatná. Az önkormányzatok nyeresége a munkaerő lekötése és az ipar­űzési adóból származó bevétel lesz. (Várnai) Olcsó bolt a kastélyban Hosszú, barna hajú nagylány, könyökére támaszkodva üldögél a patosfai volt grófi kas­tély lépcsőjén. Az elha­gyottnak tűnő épület­ben néma csönd, csak a park hatalmas fáin csiripelnek a madarak. Knapp Andrea jövede- lempótlós, mégsem tölti tétlenül a napjait. Patosfa — Elvállaltam a Vöröskeresz­tes bolt vezetését — mondja, és beljebb tessékel. A nagy­terem asztalain letett ruhák tarkasága. Pár lépéssel bel­jebb, néhány négyzetméte­ren alkalmi boltocska. Fából tákolt polcokon liszt, cukor, étolaj, édességek, üdítő és még néhány a háztartásban nélkülözhetetlen tartós áru. A pultnak kinevezett aszta­lon kis számológép. — Szinte mindenki ide jár vásárolni. Sok a munkanél­küli fiatal, szegények az em­berek, és nálam minden ol­csóbb. Egy kiló liszt 50, egy étolaj 215 forint. Egy dobo­zos üdítőt 65-ért adunk. He­tente, kéthetente kapom az árut a Vöröskereszttől és 2-3 óráig tartok nyitva. Andrea kereskedelmibe járt, de csak a másodikig ju­tott el. Azt mondja: hiányzott á szorgalom. Most úgy pró­bál megélni, ahogy tud. A nagy családban minden fil­lérnek megvan a helye. Biciklijét tolva, fiatalasz- szony érkezik. Gyermekru­hák között válogat. Sikerül néhány jobb holmit kikotor­nia pár száz forintért. — Bonnban élünk, de a fér­jemnek éppen nincs mun­kája — mondja.— Hazajöt­tünk egy kicsit a családhoz. Én bébiszitterként dolgoz­tam egy gyermekorvosnál. Nagyon megbecsülte a mun­kámat. A németek befogad­tak, de a kint élő magyarok kiállhatatlanok. Nem tudják elnézni, ha a másiknak egy kicsit megszalad. A kislá­nyomnak, meg a testvérem gyerekének viszem a ruhá­kat. (Várnai) A patosfaiak Andreánál vásárolnak FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Hírek Kis Iskolák jutái versenye Második alka­lommal rendezték meg a jutái Nagy István Általános Iskolában Magyaregres, Somogy- geszti, Szentgáloskér, Zimány és Juta kisis­kolásainak sportversenyét. A résztvevőknek tizennyolc versenyfeladatot kellett teljesíte­niük. A pálmát Juta vitte el, a második Ma­gyaregres, a harmadik Somogygeszti lett. A csapatok a kupa és az oklevél mellé sport­szereket is kaptak jutalmul. Ezeket Szabó Tibor jutái polgármester adta át. A felkészí­tők munkáját is jutalmazták. Erdei Iskolában a diákok A kaposvári Lo- rántffy Zsuzsanna Református Általános Is­kola 5-6. osztályos tanulói erdei iskolába járnak ezen a héten. A zselickisfaludi ifjú­sági otthonban tanárok irányításával ismer­kednek a természettel, és meditálásra, imára is bőven jut idő. Nyugdíjasklub Somogygesztiben Hu­szonöt fő részvételével megalakult a nyugdí­jasklub Somogygesztiben. Az iskola könyv­tártermében havonta egy alkalommal talál­koznak az idős emberek. Kirándulásokat szerveznek és előadásokra invitálják a falu lakóit. Egy nyugdíjaskórust is alakítanak, és felveszik a kapcsolatot a környező falvak nyugdíjas közösségeivel is. Újabb buszvárók Két új buszvárót rendelt a napokban a kaposújlaki önkormányzat. Ez félmillió forintba kerül, s a fából készült építményeket legkésőbb augusztus elejéig elkészítik és felállítják. Kombájnokat készítenek fel Már a kö­zelgő aratásra készülnek a magyaratádi Ba­rátság mezőgazdasági szövetkezetben. Most négy nagy teljesítményű kombájnt készíte­nek föl a betakarításhoz. Az ellenőrzés so­rán egyebek mellett csapágyat cserélnek, ki­javítják a dobkosarat, s szalmarázó ládák ál­lapotát is megnézik. Megvizsgálják a szállító járművek műszaki állapotát is. Három pót­kocsis IFA teherautót, és négy MTZ erőgé­pet ellenőriznek a szakemberek. Hiányzik a népművelő és a társas együttlét öröme Pedagógus az asztalosműhelyben Dorkával és Bencével sétál a déli verőfényben Pirosné Tamás Krisztina. Az úszóedző azt tartja: befogadta őket a falu. Szigetvár és Pécs után remélhetőleg Lad már a végső állomásuk lesz. Lad Pirosék három éve élnek itt. A férj testnevelés-földrajz sza­kos tanár, s a ladi iskolában helyezkedett el. Amikor te­heti: bútorokat készít. Szolgá­lati lakásukban egy műhelyt is berendeztek. A pedagógus- bérből nem sokra futja, ezért vállalt másodállást. Kezdet­ben csak hobbiból készítette a kisbútorokat, ám most már mesterként szabja, s állítja össze a székeket, asztalokat, a szekrényeket és a polcokat. A feleség szakmájában nem tudna elhelyezkedni. Inkább tanul. Amikor arról faggattam, milyen lehetősége van ma egy fiatal párnak La- don, így válaszolt: — Azt tapasztaltam: a kö­zösséggel senki sem foglal­kozik. Bár az önkormányzat próbálkozott egy ifjúsági klubbal, de a fiatalok érdekte­lensége miatt kudarcba ful­ladt a kísérlet. Elkelne egy népművelő, aki felrázná a fa­lut. Szerencsére a cserkészek aktívan élik életüket. Kell, hogy pótolja valami a KISZ-t és az úttörőt. Ladon kevés a fiatal értel­miségi, de ha akad is néhány, csak ritkán járnak össze. Többen azt vallják: a polgár- mesteri hivatalban jobban kellene figyelni a pályázato­kat, mert a közös rendezvé­nyekkel össze lehetne tobo­rozni a népet. Pirosék szíve­sen járnának színházba is, de a gyerekeket egyelőre nem tudják kire hagyni. Ezért sze­retnék, ha itt, a faluban lenne több mód az együttlétre. Mert — ahogy a fiatal feleség fo­galmaz — nehéz kis faluban élni, de jobb, mint egy város­ban. Lőrincz Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents